Kecskeméti Lapok, 1871. július-december (4. évfolyam, 26-51. szám)

1871-09-16 / 37. szám

vett felnőttek , azaz olyanok, kik sem nem tankötelezettek, sem más intézetbe beírva nem voltak; 10-en pedig a két főgymna­­sium hallgatói látogatták az előadásokat. Foglalkozás szerint legtöbb hallgató az ipa­ros osztályból került ki elannyira, hogy a lakosságunknak legnagyobb részét képező gazdálkodók közül összesen csak 3-an je­lentek meg. Életkorra nézve a 15 évestől kezdve egész az 50 évesig minden korosztály kép­viselve volt. Igaz, hogy ha egyszerűen azt tekint­jük, hogy városunknak majd 50.000 lakosa van, a fennemlített szám igen törpének lát­szik , de ha ismét figyelembe vesszük, hogy ez az intézmény egészen új és ismeretlen, lehetetlen örömre nem gerjednünk a felett, hogy polgártársaink már­is annyi előszere­tetet tanúsítottak a tudományok iránt, hogy készek voltak érette föláldozni azon néhány perc­et, melyet egyébként méltán fordít­hattak volna a napi fáradalmak utáni nyu­galomra és pihenésre. Adja az ég, hogy ezen néhány józan gondolkodású polgártársunk példáját a leg­közelebbi őszön megkezdendő felnőttek ok­tatásánál minél számosabban kövessék. A­mi minket tanárokat illet, mi min­dent el fogunk követni, hogy olyan tan­tárgyakat adjunk elő,­ melyek mindenkit a legközelebbről érdekelnek, és iparkodni fo­gunk azokat úgy előadni, hogy a tisztelt hallgató közönség abból hasznot és élveze­tet szerezhessen. Az előadások a jövő november hó 15-én kezdetnek meg és tartanak márczius 15-ig, miről a bővebb tudósítást külön értesítő útján leend szerencsém közölni a t. sz. kö­zönséggel. Kecskeméten, 1871. Szept. 12. Dr. Dékány R. Mily módon és mily eszközökkel emeljük az ifjúság szellemi fejlődését és művelő­dését úgy az elemi, mint a felsőbb pol­gári iskolákban? A népiskolai oktatásról szóló törvény, nem ta­gadhatni, igen élénk érdeklődést keltett országszerte az iskolaügy iránt, számtalanszor lett ez tárgyalva úgy a napi sajtóban mint kisebb nagyobb tanács­kozó testületekben, és így bár átalánosságban az oktatásügynek nagy lendületet adott, mégis feltű­nőbb haladást alig tett, kézzel fogható nagyobb eredményt alig bír felmutatni. Távolról sem szem­rehányásképen említem ezt fel, mert ismerem és méltánylom a nehézségeket és akadályokat, me­lyekkel e műnek meg kell küzdeni, valamint fel­fogom azt is, hogy még sok p­azison fog még ke­resztül menni, míg magasztos czélját megközelít­­heti. E törvény mindenesetre nagy szabású conce­­ptio, mely méhében hordja ugyan nemzeti művelő­désünk magvát, de melynek termékenyítésére és erőteljes fejlesztésére soknemű kedvező körülmé­nyek tételeztetnek föl. Nagy emlékű, elhunyt köz­­oktatásügyi miniszerünk e kegyelt magzatját át­adta ápoló dajkájának a nemzetnek, hogy azt gyengéd szeretetével környezze, h­iven ápolja és felnevelje; és kétséget nem szenvedő tény, hogy a közoktatási ügy nem is verhet gyökeret ott hol a társadalom minden rétegei és osztályai az iránt nem lelkesülnek. Igen­is, a törvény maga, legyen az bár legjobb, nem tehet mindent, és múlhatlan követelmény, hogy mindazon tényezők, melyek a nevelés­ügyben befolyhatnak, úgy mint községek, iskola­székek, egyletek lelkesüljenek az eszméért, fejtsenek ki a körül tevékenységet, áldozzanak és siessenek a hiányokon segíteni a hol azokat talál­ják. Ily hiánynak, és pedig érzékeny hiánynak tartom én iskoláinkban az ifjúsági olvasmányok teljes nélkülözését, mely hiányon azonban, ha ko­molyan akarjuk, könnyű szerrel segíthetünk. Ha már sajnálatosnak kell tartanunk e hiányt a fiúk­nál , úgy az a serdülő leányokra nézve valódi sze­rencsétlenség. A szülők szeretik látni, ha gyermekeik olvasással foglalkoznak és joggal, csak az a baj, hogy választás nélkül olvasnak. Ismerjük az olvasmány nagy hatását a fogé­kony gyermeki kebelre, lehet az egyaránt jótékony és káros is, mindig attól függ, mily benyomást tesz a gyermekre irályánál és irányánál fogva. Az ifjú lélek felhevü­l a nemes példán, lelkesül a jó­ért és szépért, de könnyen irányt veszit és fogal­maiban megzavarodik, ha a képzemények és áb­rándok sikamlós útaiba téved. Pedig minek azon olvasmányok, melyekből gyermekeink szellemi és er­kölcsi táplálékukat nyerik? (megjegyzem, hogy főképpen a leányokról és pedig a jobb osztályúak­ról szólok, mint kiknél az olvasás igen korai és kedvelt mulatság.) Alig töltötte be a leány 12-dik évét, mikor már rendesen az iskolát ott hagyja, és további kiképeztetése végett — mert a bon­ton így követeli — neki esik a külföldi regénytár ve­szélyes és csábító olvasásának; csakhamar feledésbe megy a kevés jó és szép, mit a történelemből és természettudományokból az iskolából kihozott és mohón szívja magába a mérget, mely korán el­sorvasztja szivét és elhomályosítja értelmét. Mert nem találjuk e regényekben Cervantes egyszerűen szép nemes irályát, sem jellemeinek erkölcsi tar­talmát és szivnemesitő­ értékét; de telvék azok be­teges érzelgéssel, egy szenvedélyeiben magát emésztő világgal, irányt és czélt tévesztett, önmagokkal ! meghasonlott kedélyekkel és fásult szivü élő halot­takkal! telvék oly leírásokkal és jelenetekkel, me­lyek a képzelőtehetséget erőszakos izgalomba és idegzetes rángásokba hozzák. Talán azért is van annyi gyenge idegzetű hystenikus nő­? Hogy az ifjúságot e lelket és testet egy iránt megmérgező olvasmánytól, megóvjuk és megment­sük, teszek egy indítványt. Állítsunk­­fel egy gyermek- és ifjúsági­ könyvtárt, melyben az ifjúság 10 éves korától egész 15 éves koráig hasznos és tanulságos olvasmányt kap, csekély heti vagy havi fizetés mellett. Ajánlom ezen indítványomat a tanító­ egylet, a leány­nevelő intézetek vezetői és városunk nő­egyletének becses figyelmébe. A nőegylet úgy is a nevelés ügyét tűzte ki működése egyik czéljául, s én ez eszmét méltónak tartom e nemes irányú egylet pártfogására. Én kiváltképen az egyleteket tartom alkalmasoknak és hivatottaknak arra, hogy ily eszmét minél szélesebb körökben terjesszék és valamely közérdekű vállalatra nagy közönséget hó­dítsanak és teremtsenek. A tanító egyletek egyik, és a nőegyletek másrészről hason czélú egyletek­kel érintkezhetnének, egymást pártolásra felhiván, mi által az eszme mindinkább átalánosittatnék és a nagy közönségbe átmenne. A nagy közönség pe­dig ez eszme kivitelének múlhatlanul szükséges, mert éppen a kis számú olvasó közönség legköze­lebbi oka annak, hogy irodalmunk az ifjúsági ira­tok nemében oly szegény és csekély kiválasztású. Csak teremteni kell minél nagyobb olvasó közön­séget és lesznek könyvek is bőségesen. Az angol, franczia és különösen német irodalom dúsgazdag ily nemű munkákban, élvezettel olvashatja azokat a felnőtt ember is, csak keletök legyen biztosítva és legrövidebb idő alatt legjobb fordításban lesznek megkaphatók, így kettős czél lesz elérve, lényeges szolgálatot teszünk az irodalomnak, és ifjúságunk el lesz látva tanulságos szép olvasmányokkal; a közművelődést egy nagy lépéssel előbbre visszük. A vállalat anyagi oldalát tekintve, ez nehéz­ségekbe nem ütköznék, mert csekély pénzalappal indítható meg, száz forintért kapni legalább 150 kötetet, mi kezdetnek elég, ily csekély összeg ha másként nem, adakozások útján is pár nap alatt össze­jő, később pedig a kikölcsönzött könyvekért befolyt díjak, valamint a könyvtár szaporítására rendezett gyermek­színi előadásokból bejött össze­gek elégségesek, hogy az folyton újabb beszerzett könyvekkel nagyobbodjék; csak kezdeni kell és a dolog magától megy, és rövidebb idő alatt mint gondolnánk ifj­úságunknak lesz könytára.­­ Még csak egyet vagyok bátor megjegyezni. Én ez eszmébe szerelmes vagyok és nem szándé­kozom szerelmem tárgyáról könnyelműen lemon­dani, s nem is vagyok hajlandó eltűrni, hogy in­dítványom a legtöbb indítvány sorsára, az örök feledés szomorú sorsára jusson, hanem síkra fogok szállni érte — a tisztelt szerkesztőség szives enge­­delméből — e lapok hasábjain még eredményt és sikert nem látok, — vagy arra a meggyőződésre juttatom, hogy a fatum ellen hasztalan minden küzdelem. K. L. könyvtár alapja, azonkivü­l fizessen minden tag éven­ként 10 shillinget a könyvtár gyarapítására. Az aláírás sikerült. De könyveket kapni nem volt könnyű: Angliába kellett írni érették. Ott egy buzgó és tevékeny ember találkozott, ki aztán mind­végig barátja maradt Franklinnak, Collinson Péter, a­kihez hasonló ügynököket egyletünknek is óhaj­tanék. Ő, mikor a philadelphiai egylet húsz kötetet rendelt meg, módját ejtette, hogy ugyanannyi pén­zért harmincz kötetet küldjön. Azonfelül még termé­­szettani eszközöket is küldött, az elsőket, melyek általa jöttek Angliából Amerikába, s melyek Frank­linban amaz észlelő természetet kifejtették, melynek oly fontos találmányokat köszönhetünk. A könyvtár meglevőn alapítva, Franklin annak lajstromát elkészítette, s az egylet jegyzőkönyvéből látjuk, hogy két évben egymásután elengedtetett neki a 10 shilling járulékfizetése, tekintettel arra, hogy könyvlajstromot s egyebeket is díj nélkül nyomtatott az egylet részére. E könyvtár, mely kezdetben igen lassan fejlő­dött, mindvégig magán könyvtár maradt. Alapíttatása után 50 évvel még nem ment 6000 kötetre; 75 évre már 14,000 kötetre szaporodott; ma „Phila­delphiai Könyvtár“ nevet visel és 80,000 kötetet számlál. De azért csak a Franklin és barátai könyv­tára ez; övék a mag, mely ennyire fejlett, bizony­ságul: mennyire igazunk volt, hogy azt az embert választottuk védnökünknek, ki ily termékeny magva­kat tudott ültetni! (Taps.) Lakvárosát egy könyvtárral ajándékozván meg, az egyetlennel abban az időben, tíz év múlva egy más eszméje jött Franklinnak. Philadelphiában addig nem volt főiskola, gondolta, jó volna alapítani egyet, vagy­is inkább egyetemet. Ezúttal is ama rejtelmes „baráti kör“ czége alá rejtőzködött, melyet soha senki nem látott, pedig tulajdonkép mégis létezett, mert mindenik juntában volt egy pár barátja, a­ki az ő eszméit magáévá tette s terjesztette a maga körében. Az egyetem kérdésében úgy gondolkodott, hogy abban ne tanítsanak latinul, a­mit egy elmés hasonlattal illustrált. Ebben ugyan ezért nem ért, de a főiskola fölállítása sikerült, és pedig igen jól si­került (a latin nyelv daczára) , lett belőle 1769-ben a philadelphiai egyetem. E szerint már kettőt írha­tunk a Franklin javára: a philadelphiai könyvtárt és egyetemet. A szerencse sem jár magában. Ha valaki egy jót tesz, abból rendesen jó is következik. Egyszer, barátai egyike, Bond Tamás orvos tudor, hozzá jővén, igy szólt: „Philadelphiában nincs kórház, szándékoztam volna alapítani egyet s néhány barátommal közöltem gondolatomat. Mindenki azt kérdezte: „Franklin benne van-e a dologban? szólt-e ön már Franklinnal?“ Azt feleltem: „Nem, ez nem tartozik az ő körébe.“ De mindenki csak azt ismétli: „Önnek meg kell nyernie Franklint; ha Franklin aláírja, mi is aláírjuk.“ Franklin azonnal fölkarolta a kórház eszméjét s elkezdtek pénzt gyűjteni rá, de mivel nem gyűlt össze annyi a mennyi kellett volna, Franklin úgy gondolkodott, hogy a pensilvániai tartomány­gyűlés­sel kell megszavaztatni a szükséges összeget. A gyű­lés tagjai, kik többnyire vidékiek voltak, azt vetet­ték ellen, hogy a kórház főleg a város lakói hasz­nálatára leend, s azért a tartomány költségén állítani föl nem volna méltányos. Franklin egyenként kereste fel őket, s így szólt nekik: „Lépjünk alkura, sza­vazzanak meg önök 50,000 frankot oly feltétel alatt, ha a város lakosai is 50,000-et adnak hozzá.“ A tartománygyű­lés tagjai ebbe beleegyeztek, gondolván magukban: „Philadelphiában lehetetlen lesz e czélra 50.000 frankot összehajszolni; szavazzuk meg, a­mit tőlünk kérnek, miénk lesz egy nemes tett dicső­sége és még­sem kerül semminkbe; ajánlatunk sem­missé fog válni.“ De Franklin nélkül csinálták a számítást. Frank­lin egyenként fölkereste a város lakóit, s minthogy az amerikai nem az az ember, a­ki, ha jól megma­gyarázzák, meg ne értené a jó dolgot, könnyen megmagyarázta nekik, mily érdekükben áll most írni alá, mikor 200 fokot adva, tulajdonképen 400-at nyernek az ügynek, így összeszerezte a városban az 50.000 fakot s a tartománygyülés által megszavazott Másvilági Levelek. XIII. Nagyzajtai Zajtay Istvánnak, ama híres, nevezetes peleskei nótáriusnak levele másvilágról, az ő komá­jához K. N. K. úrhoz Kecskemétre. A levél czime: Nemes Nemzetes és vitézlő­ K. N. K. úrnak, az én szerelmetes komám uram­nak, ezen levelem adassék böcsülettel, Kecskeméten. A levél pediglen­eképen következik: Kedves Komám Uram! Kívánom szivemből, hogy ezen levelem találja kigyelmedet kívánt jó egészségben, az én kedves komám asszonyommal egyetemben, és tartsa meg az Úr Isten kigyelmeteket az apróságokkal együtt szerencsésen. Nem kételkedem azon, hogy kedves komám uram hallomás útján tud valamit azon nevezetes gyülekezetről, melyet ezelőtt harmadfél héttel a magyarországi természetvizsgáló tudós urak tartot­

Next