Kecskeméti Lapok, 1872. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1872-01-13 / 2. szám
tödik évfolyam. 2. szám. Január 13. 1872. ' ev ^ Ha! 21 i^ji ^mj^ ^ ^ 1... \ , Hirdetések elfogadtatnak Gallalenzetesi penzek el ha Fii lop könyvkereskedésében ogarttatnak G a 11 i a Fii lop g II ■ | rr | | ■ | Kecskeméten. — Hirdetések ezentemetem | T atc*. 60. könyvkereskedésében Kecs- ISINGrGttGrjGSZ'lO ll G 1 I I 3 D. Év elején. (—t—) A cselekvések korát éljük, — oly kort, mely az ázsiai semmittevés puha párnáit nem ismeri. A nemzetnek úgy, mint az egyesnek meg van a föladata, mely megoldásra vár s melynek megoldását mástól várni körülbelül annyi volna, mint mikor a palócz a másikat nézte, a ki evett, hogy majd ő is jóllakik. A tettek embere munkát kiált s küzd, mig czélját eléri, vagy a tusában elvész. Nem egy példát lehetne fölidéznünk a nemzetek történetkönyvéből, hogy csak az el nem pulunlt, el nem fajult népek örvendhettek s örvendenek jólétnek, hogy csak azon népeknek jutott szerep a világ színpadán, melyek hiú álmok s henyeség helyett a tettek mezejére léptek s szivvel lélekkel, közös akarattal a nemzeti jólét megteremtésére és megszilárdítására irányozák minden munkájokat. Szeretünk — s nem csupán hírlapokban, hanem szőkebb körű társaságokban is — Angliára, Belgiumra s a szabadság és függetlenség nagy hazájára — az éjszak-amerikai Egyesült Államokra hivatkozni, fennen hánytorgatva azok virágzását; de legtöbbször kifeledjük, hogy azon országok és államok virágzása csak tettek jutalmául adatott; szeretünk büszke önhittséggel hivatkozni magunkra is, hogy nagy ősöktől származunk, — de itt is kifeledjük, hogy nem őseink nagy neve, nem vérünk nemessége, hanem tettek emelhetik a magyart azon nagy népek sorába, melyeknek neve e földet dicsőséggel tölti el. Nem akarjuk ezúttal részletezni teendőinket , mert sem időnk, sem terünk nem engedi azt; de még különben is lesz még arra idő, midőn e lapok hasábjain elsoroljuk nemzeti létünk sarkalatos föltételeit s kimutatjuk az égető bajokat, melyek korunktól várnak segélyt; most csak nehány szót koczkáztatunk igy év elején, s egész általánosságban e szavakat hangsúlyozztdv: tettre, tettre, a helyett, hogy az időt elharácsoljátok! — Ezt egy hires költő mondta, ki jóslelkével átláta az idők homályain s tudta, hogy nemzetének e szavakat az ő napja letűntével is el lehet még mondani. De nem szemrehányólag, nem feddőleg, hanem a tiszta jóakarat hangján mondjuk azokat, hogy a zsibbasztó tétlenségből tettre ébredjünk. Tér adatott mindenkinek, melyen tehetséges erejéhez képest munkálkodhatik önmaga s nemzete javára. Töltse be mindenki azon kört, hová végzete által állíttatott — ez az egész, mit mindenkitől megkíván a haza s önmagra érdeke. Tépjük ki sziveinkből az egymásiránti gyűlöletét"~rncN'—rrTTTTTxTg.. közhaladás nyaktörője csak, — s a szeretetet és egymásiránti becsülést véssük ama gonosz indulat s helyébe. A vagyonos polgárt, a hivatalviiselőt, a tudóst, az apát és anyát, az iparost, a napszámost egyaránt becsüljük a maguk foglalkozása körében a szerint, a mint hivatásaikat betöltik. „A munkás pár, szegény, Bár észrevétlen — dolgozik A hon területén.“ Kiáltsunk halált a visszavonás átkos szellemére, s emelje lelkeinket azon gon- sdolat, hogy ha mindannyian betöltjük hivatásunkat , nem eshetünk kétségbe nemzetünk jövője fölött. A letűnt évben amit elmulasztottunk megtenni, kettőzött akarat kell csak, s a még előttünk fekvő évben kipótolhatjuk a mulasztásokat; — de ne feledjük soha, hogy munkánkon csak úgy lesz áldás, ha minden tettünket a haza szerelme vezérli, azon hazáé, mely nagggyá emeltetését tőlünk várja, melynek mi vagyunk veteményező kertészei; de hogy az fölvirágozzék, nem elég, hogy érette lelkesüljünk csupán, hanem kell, hogy munkálkodásunkban kitörők és állhatatosak is legyünk. S ha honfiúi hivatásunkat jól felfogjuk, igy kell tennünk; küzdenünk kell a nemes czélokért, a haza jólétéért, s e küzdelemben kitörőknek, állhatatosaknak kell lennünk. Csak igy, és nem másképen koszorúzza siker fáradalmainkat. Vessünk számot magunkkal ez év elején , s vegyük fontolóra a munka nehézségeit, mely előttünk fekszik, s fáradalmaink közepette adjon lelkünknek erőt azon gondolat, hogy nemzetünknek szép és nagy hivattatása van, melynek betöltése az egyesek összmunkálásától függ. Nap nap után sietve halad; ne legyünk tétovázók, mely a legnemesebb lelkesedést is vajmi gyakran elöli, — hanem legyünk munkálkodók — ennek áldásos következménye el nem marad. Egyet ne tévesszünk soha szem elől, hogy: a hon virágzása csak tettek jutalmául adatik! TÁRCZA: Oh bocsáss meg... Oh bocsáss meg, hogy ha tán hibáztam, Büntetésül szánj meg engemet! Lelkemen bús fájdalom dulongnak, — Hogy ha nem szánsz, e szív megreped. Oh! ha úgy kell megválnom tetöled, Hogy nem hallom békeszavadat, Bár övezze lelkem, mennyek üdve, Szivem ég a sirhalom alatt. Oh bocsáss meg hát, ha tán vétettem, Szemem, ajkam esdve kér s a lelkem. Mint a tenger, hogy ha vész nem űzi, Oly nyugodt és szép volt életem; S most, mióta haragod leszállt rám, A szép élet átkom lett nekem. Bárhová visz gondolatim útja, Mindenütt csak képed van velem; Ront és tép, mint zivatar a lombot, Bánat és bús édes kedvesem, — S úgy fáj sejtnem, hogy tán megsértélek Fény csillaga éltem bús egének. Mondd, hogy szived nem szerete engem, S a jövőben soha sem szeret; Mondd, feledjek, s sorsomon megnyugszom Bár sajogni tudtam keblemet, Mond, reményim , melyeket te adtál, Szép valóvá nem lesznek soha: Nem panaszlom én el a világnak, Hogy az élet hozzám mostoha.. Oh csak azt ne mondja édes ajkad, Hogy a sebet én vágtam te rajtad... Oh ne mondd ezt, oh ne mondd énnékem, Hogy szavammal megsértettelek, Bár lehet, hisz ember vagyok én is, S vélhetek, mint gyarló emberek. Oh de szűzi lelked azt ne vélje, Hogy akarva, gonoszés tevém ; Mert szeretlek, bár elűzz magadtól, S mindig forrón szeretélek én... Oh bocsásd meg gyarló tévedésem, Hogy lelkem a kínoktól ne égjen. Soh, ha az van végzetemtől szabva, Hogy lassan kint búban égjek el: Hamvakodjék lelkem, szivem össze — Értted veszni kész e he kebel! — Mig utolsót dobban a szív bennem, Mig egy szó két hervadt ajkamon , S mig tud elmém visszaemlékezni: Csak te rólad eszmél — angyalom, Mert te voltál, ki megálda engem, S csak te, a kit igazán szerettem. Te voltál az, a ki lángra gyújtál, És te vagy, kit lelkem úgy szeret; Mint az angyal Isten trónusánál Az örökké ragyogó eget... Oh szerelmem, mondd, hogy megbocsátasz , És hogy vádad nem lesz ellenem; Hisz ha vétek, bűnöm az csupán csak, Hogy szeretlek véges-végtelen. Oh bocsás meg s engedd azt itt kérnem, Hogy szabadon e szív értted égjen. Kelendi. Kazinczy Ferencz levelei Cserey Farkashoz. *) Ér-Semlyén, Mart. 31 d. 1805. Méltóságos Úr, régi barátom, és rég olta tisztelt barátom! Két rendbeli levelét a Méht. Úrnak eggy nap vala szerencsém venni, midőn tegnap előtt Váradról, Vármegyénknek Gyűléséről, haza érkezem. Örvendettem régi óhajtásom és reményeim’ bételjesedéseknek. Piacere bonis quam phurimis, malos quam minime paucos laedere! Ez az, a’ mit en Terentiusnak megváltoztatott szavaival magamnak czimerül választottam. Méltóztassék engemet a’ Mélt. Úr mind maga miatt, mind nagy tekintetű Nénje és Sógora miatt a’ legszívesebb tisztelőji s barátjai közzé számítani , és engedje nekem azt a’ szerencsét, eggyikét az élet’ legszebb szerencséjinek, hogy barátságával a’ Most élők és az ezután élendők előtt kérkedhessem. Mint szándékozom azt tenni, alább majd előadom. Mind a’ kért tudósítást, mind a’ váratlan javallást köszönöm a’ legszívesebb köszönettel. Jelentés. *) Horváth Döme úr gazdag gyűjteményéből. Szerk. .