Kecskeméti Lapok, 1873. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1873-07-13 / 28. szám

I (/!/ ö-fiti //'<iTFtZ,.,— t t “ _ _ , « ■ I■IIImmmmmi.i imr~wfyg-Kay-y• ---------y................... » Hatodik évfolyam. 28. szám. Július 13. 1873. ----— --— — -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—---------------------—________________________________________________________ ^Előfizetési díj: lu bak: mr Szerkesztői szállás:­­effor?ad'ín& Sal­­t TT ~~~ . , _ li a Fül­op könyvkereskedésében, Hal-piac, 250. sz., hova a II I _r. L a l! I a hova az előfizetési pénzek, hirde­lap szellemi részét illető V 0f]VBST3lI3l 111 II I) fi T I I 3 H tési dijak és minden a­lap anyagi közlemények küldendők. 51 J ■ " dendök***6^ közlemény­ek kül- A munkás-kérdés. A külföldet annyira foglalkoztató, gyak-­­ ran aggodalommal eltöltő munkás-kérdés és munkás-mozgalom nálunk, hála a gond-­­ viselésnek, eddig jó­formán ismeretlen do­log volt. Horn Edének, az önkéntes vagy szán-­­ szándékos exportált nagy hazafiból impor­tált nagy financiér és nagy státus gazdá­nak jutott a szerencse a munkás­kérdést hazánkban először megpendíteni. Több évi távollét után viszonyainkat nem ismerve — ismeretei folytán bizonyosan elérendő képviselői mandátumot nyugalom­mal nem bírva bevárni, egy új kérdéssel akarta magára a figyelmet felhívni, hazán­kat meglepni és tán nemzetünkre ráijeszte­ni,­­ sietett a munkás­kérdést megcsinálni. Akadtak utánzói, kik az új s így elő­idézett zavart politikai tőkéül ügyesen ki­zsákmányolni hihették. Azonban sehogysem akaródzott nálunk a munkás­mozgalom megszületni és mert Hornnak is volt annyi jóérzéke és hazafi­­sága, hogy miután a képviselői mandátum­hoz különben is eljutott, nagy bölcsen el-­­ hallgatott a munkás-kérdéssel és mert át­látta, hogy veszélyes játék és oktalanság bajainkat egy új, eddig nem létezett baj­jal tetézni. Az egész munkás­kérdés — az Internatio­nale néhány külföldi apostolának nálunk lejátszott komédiája után — szép csendesen elszenderült és fölötte a sajtó is a napi­rendre tért át. Újabban azonban „Bihar“ egyik mun­katársának zavarta meg májusi álmait a munkás­kérdés, és ily rész álmai után f. évi május 68. és 69. számaiban roppant tudományos értekezést eresztett a világba „A munkás-mozgalom“-ról. „Szomorú, roppant szomorú kép az, melyet a munkás­osztály szemlélete szerez nekünk; szomorú nemcsak azért, mert az egyedek szemléletében döbben meg kebelünk, de mert egy oly államban, hol a tüzetesen fizikai munka képezi az emelkedhetésnek főrugóját, ez osztálynak elhanyagolt vi­szonyaiban az ország bukásának Casandra­­szerír szavait véljük fellelhetni.“ Így szól az új Casandra. Nem tudjuk, a cikkező honnét merítette tapasztalatait, mert mi, azt hisszük, ha­zánk — különösen az alföldi és kizárólag gazdálkodással foglalkozó — lakói éppen el­lenkező tapasztalatokra kezdenek jutni. Mert munkás­kérdést és munkás­moz­galmat képzelni ott, hol gyáraink felállí­­tása­ és szaporításában egyik és főakadály a munkás­kéz hiánya. Ott, hol a vasúti és egyéb nagyobb munkálatokhoz külföldi munkások behoza­tala szükségeltetik, ott, hol alig fizettetik meg jobban valami mint a munka, gazdag képzelődő tehetség kell ahhoz, hogy mun­kás­osztály elnyomása és így ezen elnyo­másból származható veszély miatt kell ag­gódnunk. Véleményünk szerint inkább a munkás­­osztály zsar­nokoskodik a munkaadón. „Szomorú, nagyon szomorú kép az, me­lyet nekünk a m­unk­a­a­dó os­zt­ál­y szem­lélete szerez.“ Szomorú, mert kevés a munkáskéz és ez oly államban, mely legnagyobb rész­ben termelő ország, roppant fontos kérdés. Rendkívüli nehéz és aggasztó most ná­lunk a gazda­osztály helyzete, termése na­gyon silány a rozsda miatt, a­mi kevés megmaradt, a nagy hőségben gyorsan ért meg, tehát az aratással ha a megmaradt keveset is meg akarjuk menteni, sietni kell; azonban a drága napszám — naponkint 2 frt. 50­—3 frt. és élelmezés — mellett sem kaphatni napszámost, mert a szegény, az elnyomott munkás úr," nem megy mun­n­kára és inkább alszik egész nap, dőzsöl vagy kártyázik, mint 2 frt 40 krajcárért dolgoznék, és a­ki elmegy is dolgozni, a munkaidő legnagyobb részét ellopja, elég lelketlen a gazdaközönség szorultságával visszaélni, kelletlenül nagyjából dolgozik, mert ritka ma már lelkiismeretes jóravaló munkás. Egy jóravaló munkás, ki szeret dolgoz­ni és szerzeményét megtakarítani képes, ha­zánk legnagyobb részében jobb helyzetben van, mint más számtalan osztály, mert nálunk és több helyeken is általában minden napra kereshet­­ frtot, azonkívül hogy élel­mezésre nem kell költeni. Kereshet-e ennyit egy kis városi szegény iparos ? Marad-e ennyi a szegény néptanítónak? vagy a kisebb tisztviselőknek ? Bizony nem marad. Hát ezeknek helyzetük nem javítandó, csak a drága kedves munkás-osztályé? Átalában legnehezebb, legaggasztóbb helyzete van hazánkban éppen a munkás kezek hiánya miatt a földmíves, a kisebb birtokos­ osztálynak. Hiszen nálunk a földtermésének éppen felét elnyeli a munkadíj, a szől­őművelés­­nél pedig a jövedelemnek 2/3-át emészti fel a munkadíj. E bajon pedig egészben a birtokok ap­rósága miatt a gépek szaporodásával sem lesz soha segítve. A munka drágaságánál még nagyobb, még veszélyesebb baj , hogy a munkakedv kezd kihűlni a magyar munkásoknál is, az is szeretti a dolog könnyebb végét fogni, és mihelyt néhány forintocskát összekupor­­gatott, — ha azt az utolsó fillérig meg nem itta , — felvág kereskedőnek, valami kupec­­ségbe fog. Legszomorúbb azonban , hogy a munkás a drága munkabér mellett sem képes sem­mit megtakarítani, mert minden keresmé­nyét azonnal a pálinkás-boltba viszi. És egy rész év után már mind éhen akar meghalni, mint 1866-ban is, midőn városunk 10,000 ínséges munkás ellátásáról gondoskodni kényteleníttetett, és ily esetben mindig a város és a birtokos­ osztály terhei lesznek. Kell tehát intézkednünk, a munkaadó és munkás osztály közötti viszonyt rendez­nünk. A munkás munkájának szabad ura, annyiért adja azt el, a­mennyiért neki tet­szik; értékét majd meghatározza, kinek a munkára szüksége van. De társadalmilag annyit kell tennünk, hogy a munkaadó a munkást ne tekintse lelketlen gép, vagy eszköznek, hanem em­bernek, kinek munkájára szüksége van; de viszont a cseléd, a munkás a birto­kos­ osztályt ne tekintse ellenségének, és ne kifacsarandó citromnak, mert ő még inkább rá van szorulva a munkaadóra, és annak vagyonosodásától függ az ő jobb­léte is. Törvény által kell rendezni, — de ad­dig helyi, rendőri szabályok és cseléd rend­tartás által — a kettős viszonyt. Különös gond fordítandó arra, hogy gazda változta­tás, munka elhagyásnak eleje vétessék. De ez ügyben is legtöbbet tehet a nép­nevelés, azért nevelnünk kell a népet, józanság-, munkásság-, takarékosságra szok­tatnunk , a haszon kölcsönös leend. Kecskemét szabad kir. város köztörvényhatóságá­nak 1873. évi július 2. és 3-ik napjain tartott rendes havi közgyűlése. (Vége.) Olvastatott Milhoffer Frigyes- s érdektársainak Virágh­ István téglaégetőjének más helyre áttétele iránti kérvényükre a gazd.­osztály jelentése. Szűcs 1. A folyamodók kérelmét jogos­ és méltányosnak tartja, midőn nagy gonddal ápolt és tetemes költséggel rendezett szöllőbirtokok köz­vetlen szomszédságából, a birtok értékét csökkentő és az egészségre is nem a jobb befolyású téglaége­tési telepet eltávolítani, illetőleg annak ottani el­helyezését meg nem engedni kérelmezik, azonban most ettől eltekintve igen megnehezítve találja ezen kérdés részrehajlatlan megítélését, miután ma már a kérdéses téglaégető telep teljesen felszerelve és épületekkel ellátva van; azonban éppen itt látja a legnagyobb hibát, a menthetetlen mulasztást, mert az eljáró gazdászati tanácsnok azon hibát követ­te el, hogy meghatalmazás, a közgyűlés engedelme nélkül Virágh Istvánnak téglatelepet jelölt ki és azt birtokába bocsájtotta, mire jogosítva nem volt.

Next