Kecskeméti Lapok, 1873. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1873-07-13 / 28. szám
I (/!/ ö-fiti //'<iTFtZ,.,— t t “ _ _ , « ■ I■IIImmmmmi.i imr~wfyg-Kay-y• ---------y................... » Hatodik évfolyam. 28. szám. Július 13. 1873. ----— --— — -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—---------------------—________________________________________________________ ^Előfizetési díj: lu bak: mr Szerkesztői szállás:effor?ad'ín& Salt TT ~~~ . , _ li a Fülop könyvkereskedésében, Hal-piac, 250. sz., hova a II I _r. L a l! I a hova az előfizetési pénzek, hirdelap szellemi részét illető V 0f]VBST3lI3l 111 II I) fi T I I 3 H tési dijak és minden alap anyagi közlemények küldendők. 51 J ■ " dendök***6^ közlemények kül- A munkás-kérdés. A külföldet annyira foglalkoztató, gyak- ran aggodalommal eltöltő munkás-kérdés és munkás-mozgalom nálunk, hála a gond- viselésnek, eddig jóformán ismeretlen dolog volt. Horn Edének, az önkéntes vagy szán- szándékos exportált nagy hazafiból importált nagy financiér és nagy státus gazdának jutott a szerencse a munkáskérdést hazánkban először megpendíteni. Több évi távollét után viszonyainkat nem ismerve — ismeretei folytán bizonyosan elérendő képviselői mandátumot nyugalommal nem bírva bevárni, egy új kérdéssel akarta magára a figyelmet felhívni, hazánkat meglepni és tán nemzetünkre ráijeszteni, sietett a munkáskérdést megcsinálni. Akadtak utánzói, kik az új s így előidézett zavart politikai tőkéül ügyesen kizsákmányolni hihették. Azonban sehogysem akaródzott nálunk a munkásmozgalom megszületni és mert Hornnak is volt annyi jóérzéke és hazafisága, hogy miután a képviselői mandátumhoz különben is eljutott, nagy bölcsen el- hallgatott a munkás-kérdéssel és mert átlátta, hogy veszélyes játék és oktalanság bajainkat egy új, eddig nem létezett bajjal tetézni. Az egész munkáskérdés — az Internationale néhány külföldi apostolának nálunk lejátszott komédiája után — szép csendesen elszenderült és fölötte a sajtó is a napirendre tért át. Újabban azonban „Bihar“ egyik munkatársának zavarta meg májusi álmait a munkáskérdés, és ily rész álmai után f. évi május 68. és 69. számaiban roppant tudományos értekezést eresztett a világba „A munkás-mozgalom“-ról. „Szomorú, roppant szomorú kép az, melyet a munkásosztály szemlélete szerez nekünk; szomorú nemcsak azért, mert az egyedek szemléletében döbben meg kebelünk, de mert egy oly államban, hol a tüzetesen fizikai munka képezi az emelkedhetésnek főrugóját, ez osztálynak elhanyagolt viszonyaiban az ország bukásának Casandraszerír szavait véljük fellelhetni.“ Így szól az új Casandra. Nem tudjuk, a cikkező honnét merítette tapasztalatait, mert mi, azt hisszük, hazánk — különösen az alföldi és kizárólag gazdálkodással foglalkozó — lakói éppen ellenkező tapasztalatokra kezdenek jutni. Mert munkáskérdést és munkásmozgalmat képzelni ott, hol gyáraink felállítása és szaporításában egyik és főakadály a munkáskéz hiánya. Ott, hol a vasúti és egyéb nagyobb munkálatokhoz külföldi munkások behozatala szükségeltetik, ott, hol alig fizettetik meg jobban valami mint a munka, gazdag képzelődő tehetség kell ahhoz, hogy munkásosztály elnyomása és így ezen elnyomásból származható veszély miatt kell aggódnunk. Véleményünk szerint inkább a munkásosztály zsarnokoskodik a munkaadón. „Szomorú, nagyon szomorú kép az, melyet nekünk a munkaadó osztály szemlélete szerez.“ Szomorú, mert kevés a munkáskéz és ez oly államban, mely legnagyobb részben termelő ország, roppant fontos kérdés. Rendkívüli nehéz és aggasztó most nálunk a gazdaosztály helyzete, termése nagyon silány a rozsda miatt, ami kevés megmaradt, a nagy hőségben gyorsan ért meg, tehát az aratással ha a megmaradt keveset is meg akarjuk menteni, sietni kell; azonban a drága napszám — naponkint 2 frt. 50—3 frt. és élelmezés — mellett sem kaphatni napszámost, mert a szegény, az elnyomott munkás úr," nem megy munnkára és inkább alszik egész nap, dőzsöl vagy kártyázik, mint 2 frt 40 krajcárért dolgoznék, és aki elmegy is dolgozni, a munkaidő legnagyobb részét ellopja, elég lelketlen a gazdaközönség szorultságával visszaélni, kelletlenül nagyjából dolgozik, mert ritka ma már lelkiismeretes jóravaló munkás. Egy jóravaló munkás, ki szeret dolgozni és szerzeményét megtakarítani képes, hazánk legnagyobb részében jobb helyzetben van, mint más számtalan osztály, mert nálunk és több helyeken is általában minden napra kereshet frtot, azonkívül hogy élelmezésre nem kell költeni. Kereshet-e ennyit egy kis városi szegény iparos ? Marad-e ennyi a szegény néptanítónak? vagy a kisebb tisztviselőknek ? Bizony nem marad. Hát ezeknek helyzetük nem javítandó, csak a drága kedves munkás-osztályé? Átalában legnehezebb, legaggasztóbb helyzete van hazánkban éppen a munkás kezek hiánya miatt a földmíves, a kisebb birtokos osztálynak. Hiszen nálunk a földtermésének éppen felét elnyeli a munkadíj, a szőlőművelésnél pedig a jövedelemnek 2/3-át emészti fel a munkadíj. E bajon pedig egészben a birtokok aprósága miatt a gépek szaporodásával sem lesz soha segítve. A munka drágaságánál még nagyobb, még veszélyesebb baj , hogy a munkakedv kezd kihűlni a magyar munkásoknál is, az is szeretti a dolog könnyebb végét fogni, és mihelyt néhány forintocskát összekuporgatott, — ha azt az utolsó fillérig meg nem itta , — felvág kereskedőnek, valami kupecségbe fog. Legszomorúbb azonban , hogy a munkás a drága munkabér mellett sem képes semmit megtakarítani, mert minden keresményét azonnal a pálinkás-boltba viszi. És egy rész év után már mind éhen akar meghalni, mint 1866-ban is, midőn városunk 10,000 ínséges munkás ellátásáról gondoskodni kényteleníttetett, és ily esetben mindig a város és a birtokos osztály terhei lesznek. Kell tehát intézkednünk, a munkaadó és munkás osztály közötti viszonyt rendeznünk. A munkás munkájának szabad ura, annyiért adja azt el, amennyiért neki tetszik; értékét majd meghatározza, kinek a munkára szüksége van. De társadalmilag annyit kell tennünk, hogy a munkaadó a munkást ne tekintse lelketlen gép, vagy eszköznek, hanem embernek, kinek munkájára szüksége van; de viszont a cseléd, a munkás a birtokos osztályt ne tekintse ellenségének, és ne kifacsarandó citromnak, mert ő még inkább rá van szorulva a munkaadóra, és annak vagyonosodásától függ az ő jobbléte is. Törvény által kell rendezni, — de addig helyi, rendőri szabályok és cseléd rendtartás által — a kettős viszonyt. Különös gond fordítandó arra, hogy gazda változtatás, munka elhagyásnak eleje vétessék. De ez ügyben is legtöbbet tehet a népnevelés, azért nevelnünk kell a népet, józanság-, munkásság-, takarékosságra szoktatnunk , a haszon kölcsönös leend. Kecskemét szabad kir. város köztörvényhatóságának 1873. évi július 2. és 3-ik napjain tartott rendes havi közgyűlése. (Vége.) Olvastatott Milhoffer Frigyes- s érdektársainak Virágh István téglaégetőjének más helyre áttétele iránti kérvényükre a gazd.osztály jelentése. Szűcs 1. A folyamodók kérelmét jogos és méltányosnak tartja, midőn nagy gonddal ápolt és tetemes költséggel rendezett szöllőbirtokok közvetlen szomszédságából, a birtok értékét csökkentő és az egészségre is nem a jobb befolyású téglaégetési telepet eltávolítani, illetőleg annak ottani elhelyezését meg nem engedni kérelmezik, azonban most ettől eltekintve igen megnehezítve találja ezen kérdés részrehajlatlan megítélését, miután ma már a kérdéses téglaégető telep teljesen felszerelve és épületekkel ellátva van; azonban éppen itt látja a legnagyobb hibát, a menthetetlen mulasztást, mert az eljáró gazdászati tanácsnok azon hibát követte el, hogy meghatalmazás, a közgyűlés engedelme nélkül Virágh Istvánnak téglatelepet jelölt ki és azt birtokába bocsájtotta, mire jogosítva nem volt.