Kecskeméti Lapok, 1874. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1874-01-04 / 1. szám

met érdemlő fellépésről és átalános elismerést ki­­érdemlett és kivívott kiállításáról e helyen, miután terünk sincs, ez alkalommal nem tartjuk helyén­valónak megemlékezni; itt csupán hazánk gazdá­­szati kiállítása és érdekeiről akarunk röviden és vázlatban megemlékezni. * * * A mezőgazdászai csarnokban — mint a­mely hazánk gazdagságáról leghűvebb képet adhatott volna, Magyarország termelését nem tüntető, vagyis nem tömeges kiállítással mutatta be, mely eljárás, — tekintve a kiállítási hely közelségét hazánkhoz és a szállítási könnyűséget — minden­esetre hibás volt. Magyarország terménykiállítása a mennyi­ségre nézve oly szerény volt, hogy abból hazánk termőképességét alig lehetett következtetni. E kiállításból alig hinné valaki, hogy Magyar­­ország 1868-ban csupán őszi búzával 3,144,741 hold földet vetett be , mely az összes termőföldek 14 részénél valamivel több s melyből Erdélyre 238,739 hold esik. És ki hinné a szerény kiállításból, hogy az 1863-ki aratás 44 millió mérő búzát, 24 millió mérő rozsot, 8 millió mérő egyéb gabonanemet adott, és hogy ezen évben a gabonakivitel 13,560,000 vámmázsa volt, mely hazánk roppant termőképességét tanúsítja, de méginkább ki hinné el, ha tudja, hogy Magyarország összes termése 50 év előtt csak 60—80 ezer mérőre becsültetett. Hanem, ha Magyarország terménykiállítása mennyiségre szerény volt, annál gazdagabb a faj­mennyiségre és minőségre, mert tudjuk, hogy a legszebb és legjobb tisztabúza és egyéb gabo­­nanemeket állította ki, mely mint átalános elismerésében részesült, úgy több kitüntetést is érdemelt ki. Már lisztkiállításunk impozánsabb, meg­lepőbb volt; valóban annak szemlélése valódi gyö­­­­nyört és élvezetet nyújtott, nemcsak a szakértő­nek, de az egyszerű kiváncsi látogatónak is. A magyar liszt kitűnőségéről legfényesebb bizonyságot tesz annak kivitele , mert még lisztün­ket a külföld nem ismerte, a kivitel 1861-ben csakis 398.000 vámmázsa volt, miután a londoni­­ és párisi kiállításokon kitüntetésben részesült, már­­ 1867-ban 1,072,000 és 1869-ben pedig már 1,625,000 vámmázsa lett, és ma már ennél sokkal nagyobb, mely körülmény , mint lisztünk kitűnőségéről, ha­zánk áldott termőképességéről, úgy a világkiállítá­sok hasznosságáról is tanúskodik. Ha Magyarország földmivelő és termelő or­szág, ezzel az is van kifejezve, hogy hazánk ál­lattenyésztő ország, hogy népünk állattenyésztéssel is nagyban foglalkozik, és ez nem is lehet más­kép , mert a földmivelés az állattenyésztéssel jár, egymást segíti, támogatja, a kettőnek helyes és ok­szerű egyeztetése veti meg a népek gazdagságának , jólétének alapját. Igen bölcsen átlátták és felfogták ezt őseink , kiktől mi unokák , a ma­i előhaladt s felvilágosult kor fiai is e tekintetben sokat tanulhatunk. Apáink az állattenyésztést sokkal nagyobb mérvben és buzgóbban űzték, mint azt népünk az újabb korban; őket az okosság arra utalta, midőn szűz földjeik dús terméseit a közlekedési eszközök hiánya és pangó kereskedés miatt el nem adhatták, csak annyit voltak kénytelenek termelni, a­mennyit maguk elbírtak fogyasztani, tehát a pénzt szük­ségeik fedezésére a könnyebben elárusítható s a vá­sárokat itt fölkereső cseh és porosz kereskedők SZÍNHÁZ. Szombaton, december 27-én, bérletszünetben Krecsányi Sarolta asszony felléptével először adatott „XXII-ik Kaktus Tulipatán sziget uralko­dója“, víg Operette 1 felvonásban. Írták: Chivot és Duón; fordította Follinus Emil; zenéjét szer­zette Offenbach Jakab. Eltekintve a mű zenéjétől, benne egy minden részeiben ügyesen szőtt satyrát, elmés „ostobaságokkal s mulatságos carricatur alakokkal találtunk. Krecsányi Sarolta asszony ma is, mint egyébkor, aratta a megérdemelt tapso­kat, s megtörtént vele az a ritkább eset, hogy Mezey úrral — kinek sok ügyességgel előállított torz alakját minden dicséret megilleti — egy egész jelenést ismételnie kellett. A többi szereplők, neve­zetesen : Hegedűs k. a., Szirmayné és M­i­k­e­y szinte jól betölték helyöket. A nagyszám­mal begyűlt közönség igen jól mulatott. Az operettet megelőzte egy „Gyönyörű“ című szinte először szintehozott francia vígjáték, mely­nek előadása azonban már nem volt oly kifogás­talan, mint az utánna következett operetteé. H­a h­­nelné asszony szerepkörében, és tagadhatlan ügyes­séggel játszott ugyan, de Aranyossy úr szerepét nem tanulván be — azon hatást is csök-­­­kentette, mit különben H­a h­n­e­l­n­é asszony köny­­nyű játéka előidézendett. Vasárnap, december 28-án , bérletfolyamban adatott: Szigligeti E. „Tündérlak Magyar­honban“ című 3 felvonásos népszínműve, melynek előadását a legroszabbak közé kell számítanunk , miket e társulattól az egész idény alatt látni al­kalmunk volt. — Mintha csak összebeszéltek volna valamennyien, — hogy „Kecskemét“ törökjé­nek, — akarjuk mondani ö­njének igazat adja­nak. Kivételt csupán Gál úr „a közönség ked­vence“ képezett. Ennek az úrnak mai szereplése élő tiltakozás volt ama török merde-monda ellen.­­ Ő nem kíván „kedvence“ lenni senkinek, legke­­­­vésbé pedig a színész ápoló dajkájának, a nagy közönségnek, s e­miatt szerepét sem tanulta be (ez gyakran megesik G­á 1 úron, A szedő.) — vagy ha igen, úgy tett, mintha nem tanulta volna. Közönség meglehetős számban volt jelen. Kedden december 3- án Hegedűs Mari k. a. jutalmául, bérletszünetben adatott: „A nagy apó“ énekes népszínmű 3 szakaszban, irta Szig­ligeti E. Az előadás a kerekdedséget, az egy­öntetűséget nélkülözte. Hegedűs k. a., — ki megjelenésekor taps és koszorúval tiszteltetett meg — Zsuzsi szerepében egy élettelen alakot mutatott be, ki még énekével sem tudott lelkesedést kel­teni. Az önmagában rejlő okokon kívül mi e te­kintetben Csatár úr szerfelett ügyetlen , hogy ne mondjuk esetlen „Gyulá“-ját említsük fel. A szerepét ekképen elejtő színészszel nehéz a leg­ügyesebb színésznőnek, is kedvvel és élénk mozgé­konysággal játszani. Énekek sem volt valami na­gyon tetszetős, ennek oka pedig abban rejlik, mivel Hegedűs k. a. hangja az orschestrumon át ritkán hallatszik, Csatár úr pedig­­ sem szívből énekelni, sem különben élvezhető hangjá­val bánni. Dicsérettel kell megemlékeznünk a többi szereplők közül Kiss Veron (Rafaela) kis­asszonyról, és Mi­key (Nagy Jancsi) úrról, — által, helyben is eszközöltetett jószágeladásból te­remtették elő. (Folytatása következik.) Sőt jól megközelítve ama fiatal embert, ki az­­ asztalon ül, beszédéből ki lehet venni, hogy ama furcsa körülményről emlékezik , miszerint az a cso­da , hogy Grönlandban, hol nincsenek orvosok, ta­lálhatni száz éves embereket, vagy pedig az , hogy nálunk, hol orvosok vannak, elélnek némelyek száz évig is? A belépő Gusztáv elé egy magas, holdképű úri ember lépett, kinek szokása volt apró szemeit mindig lehunyva tartani. Hanem azért mindent látott. — Ah! piktor barátom, — mondá , —ön ugyan megázott. — Nem tesz semmit, — felelt szárazon Gusztáv, miközben egy székre veté magát. Erre a holdképe elfordult, s a mellette álló pincérnek magyarázni kezdé, hogy Sólymos Gusz­táv uramnál, ott — a fejére mutatott — az elegen­­dőség hiányossága. .. A pincér köhintett, hogy hallgasson, mert Gusztáv meghallja. De az nem akarta érteni. — Ah! Ön köhög? Ez ellen igen jó orvosságot tudok. Tetszik tudni, én orvos növendék vagyok. Igen , Boros Zsigmond orvos növendék. A köhögés enyhítő szerént újabban használtaik a mézga, me­lyet nyelvünkre veszünk és olvadni engedünk. Ez a gégének érzékenységét csillapítja , s a légnek be­hatását is enyhíti, minélfogva ilyenkor nem érez­zük a csípős eledelek hatását sem. Ha vízben ilyen mézgát és cukrot egybeolvasztunk , s a vizet elpá­rologtatjuk , az ott maradt cukormézga összeülepe­dik s jegec formát kap. A pincér, kihez beszélt, már régen a szom­széd szobában törülgette a poharakat, hanem azért ő elmondta. Mialatt beszélt, lehunyt szempillái alatt szürke szemei tekintete Gusztávon nyugodtak , ki kicsiny levélkén álmodozott. Boros a levelet egy betűig el­olvasta, mely igy hangzott: „Ma 6 órakor néhány szót válthatunk a templomtéri sétányon, Marie“. Néhányszor végigsétált a teremben, s miután a falon függő Der Frühling és Der Winter példá­nyait megbámulta s magában megjegyezte, hogy ezekről Jókai a „Serfőzőben“ emlékszik , — észre­vétlenül eltűnt. Gusztáv órájára tekintett, '­a 6-ot mutatott. Ez­után az ablakhoz ment, és kinézett. A vihar elmúlt, mint a felbőszített ember hirtelen haragja. A nap mosolyogva csókdosta sugaraival az átázott vidé­ket , mint a szerelmes férj síró neje könyeit. Gusztáv türelmetlen volt. A hat órát várta. Oh, milyen prózai ama fiatal orvos, ki azt beszéli, hogy Párisban most a marhavér játsza a főszerepet a gyógyászatban a vérhiány és tüdővész ellen , mely jobban ízlik , mint a halmájolaj , s hogy a legelegánsabb hölgyek is élvezettel iszszák. Mily kiállhatlan azon ember ott az ablaknál, ki azt beszéli , hogy az ember sohasem független. Alig hat éves, már az iskolába küldik , onnét a káplár kezébe jut, s ha onnét megszabadul, az asszony veszi papucsa hatalmába , honnét csupán a halál szabadítja meg, kik ügyesen játszott szerepeikkel sok mulatságot szereztek. Közönség nagyon kicsiny számban je­lent meg, minek oka vagy a csípős hideg, vagy az volt, mert a közönség nem ért egyet „Kecs­kemét“ törökjével, kit azonban az ég sokáig jó egészségben éltessen , s tartson meg egy furcsa szerkesztő, még furcsább kritikusát. oo Meghívás. A kecskeméti „önkéntes tűzoltó-egy­let“ alakuló közgyűlését 1874. január 6 án Vizkereszt napján, délután 3 órakor tartja a vá­rosházánál , melyre az egylet tagjai és a nagyér­demű közönség tisztelettel meghivatik. — Tárgy : elnök, alelnök, tűzparancsnok, pénztárnok, jegyző, segéd-jegyző és 12 választmányi tag megválasztása s egyéb indítványok s intézkedések. — Kecskemét, 1873. december 26-án. Kulinyi Konrád, ideiglenes elnök. HELYBELI ÚJDONSÁGOK.­ ­ A lefolyt 1873-ik évben városunk te­rületén a róm. kath. egyházban született 1328 , meg­halt 1880, házasságra kelt 371 pár; a ref. egy­házban született 498 , meghalt 555 , házasságra kelt 132 pár; az ág. evang. egyházban született 34, meg­halt 38 , házasságra kelt 29 pár; a gör. kel. egy­házban sem születés , sem házasság nem történt, meghalt 6; az izraelita hitközségben született 56, meghalt 41 , házasságra kelt 18 pár. Összesen: há­zasságra kelt 550 pár, született 1916, meghalt 2520; így városunk népessége fogyott 604-el.­­ Gyászhírek. Hajagos Illés főkapitányun­kat családi gyász érte. Gyula fia Ill­éves jogász , élte 22-ik évében , december 28-án pár heti beteg­ség után agyszélhüdésben elhunyt. A szerető apa fájdalmában egész városunk részt vesz , mert mind­annyian sajnáljuk a kitűnő szépségű , jeles készült­­ségü és ritka szelidségü kedves ifjú korai elhunytát. Áldás az elhunyt ifjú poraira!­­f Ugyanazon napon d. u. hunyt el néh. id. Fórián György özvegye szül. Alibrandy Dorotthea asszony , élete 91-ik évében végel­gyengülésben. A boldogultban városunk egyik köz­tiszteletben élt nőtagja , — a régi derék matrónák egyik tisztes alakja , szerető gondos anya hunyt el, ki a legkésőbbi öregségig a legjobb egészség­­­nek örvendett. Béke és áldás hamvaira.­­ Névmagyarosítások. Blumenfeld Ignác helybeli reáliskolai tanár vezetéknevét Virányira,­­ Steinwartz Fülöp gőzmalmi jegyző pedig Kővá­­­­r­­­r­a változtatták , illetőleg magyarositák. Nagyon­­ helyesen , mert bár a név nem teszi is az egyént jobb hazafivá , vagy jobb magyarrá, de Magyar­­országban , midőn nemzetünknek annyi az ellensé­ge, hogy minden idegen nevűt más nemzetbelinek szeretnek számítani a mi számos jó barátaink — mégis van ennek értelme és haszna. — Öngyilkosság. Molnár Gyula — félegy­­­ házi születésű — önkéntes január 3-án délben agyon-­­ lőtte magát. — Színi újdonságok. A helybeli szinügyi bizottság szerdán, e hó 7-kén Szigligeti „Struen­­see“ című hatásos színművét veszi a színház áta­lakítási költségeinek fedezésére szerződésileg kikötött két jutalomjátékának elsejéül. E darab még nem egy lapot vett kezébe. Abban ezt olvasta: „A nő, ha szép, meg fog csalni, ha rút, elveszti tetszésedet, ha szegény, tönkre fog tenni, ha gaz­dag, uralkodni fog feletted (Aristipp).“ Boszúsan csapta be maga után a vendéglő ajtaját. Hisz ezek az isten remek­művét, a nőt gú­nyolják. Gyűlölik azokat, kik közöl egy az ő üd­vösségét megalkotá! Oh! ezek nem tudják, mi az a szív, midőn kitágul, mintha mindent magába akarna ölelni — szerelmében. Vagy tán a bor ment fejeikbe, hogy így a nők gyalázására esküdtek ? Meglehet, hanem azért fejeikben mégis csak víz van. Gusztáv keserű gondolatok közt érkezett a templomtéri sétányra. Ott a legelső fa mellől a hórihorgas Boros lépett elébe. — Ah! megálljon piktor barátom, ön úgy ro­han, hogy az ember azt hinné, hogy gőzerővel halad. Ön úgy látszik nagyon felhevü­lt. Tán va­lami öröme van ? Ne higgjen az örömeknek. Azok megcsalják az embert. Kívül szépet mutatnak , de belöl... pfuj! Tudja barátom, úgy vagyunk az örömekkel, mint a bécsi kiállításon levő művészi madárral, melynek kinézése és kellemes éneke a legfigyelmesebb szemlélővel is elhiteti, hogy élő lény, pedig hát az egész csak mechanism­us. — De uram ... én sietek ... (Folytatása következik.)

Next