Kecskeméti Lapok, 1877. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1877-07-01 / 26. szám
tergombai), a magyarok Korponán gyűjtötték össze seregüket, mely utóbbiaknak az egri hős fia Dobó Ferencz volt vezére, ki akkor lévai várkapitány volt s innét hozta az összeállított sereg egy részét, a többit, úgymint Bakabányáról 300 lovast, és 100 gyalogot Barbarics zólyommegyei főispán és várkapitány, és Rubigalló Tivadar a selmeczi őrséget vezette ide. Május 1-én tehát nejeik sírása közben kivonultak a magyar vitézek, kik a törököket már teljes felállított rendben találták a kijelölt mezőn. Dobó egy rövid lelkesítő beszéd által feltüzelvén Övéit, a sereg elrendeztetett s az alvezérek tanácskozásra meghivattak, hogy a párbajok mily szabályok szerint történjenek. Ennek elhatározása után Dobó a törökökhez nyargalt s a jó lélekkel történendő párbajokra hívta fel őket, hogy régi szabályok szerint ütközzenek, túszok adassanak egymásnak és csak azután kezdődjék az ütközet. Beleegyeztek a törökök, jobbjaikat nyújtván megerősítették az alkut, sőt csudálatos könnyűséggel a vezérekhez nyargalván, azoknak ajándékokat adtak, úgymint szép tollakat, melyeket lovaik sörényéből húztak elő, sárga bőrből bokáig érő sarukat és a legfinomabb keszkenőket. Az alkuból visszajővén Dobó, ünnepélyes ima tartatott. Majd síkra szállnak, trombita szól, kezdődik a párbaj. Elsőben is a korponaiak közül egy harcros ellenfelének egy török lovasnak támadását kerülte ki és sértetlen maradt. A második bajnok ellen a török annyira forgatta dzsidáját, hogy annak fele a magyar legény pajzsában maradt; a vezérek holtnak hivék s hozzá mentek, azonban a dzsida csak a mellvasig hatott s a testet nem érinté. A harmadik sebet kapott s a vér egész ruháját elbontotta. E szerencsétlen összecsapás után a magyarok újra istenhez fordultak s imádkoztak, mely után szerencsésebben kezdtek folyni a párbajok, így egy igen nagy lovast, kinek melle, feje vassal volt befödve, egy magyar, megforgatván dzsidáját, teste közepén átdöfött, kinek vére annyira folyt, hogy még lovát is elborította s arról leesvén, meghalt. Hasonlóan járt egy másik, aranyos ruhájáról ítélve török törzstiszt, ki haldokolva nyujtá a magyarnak kezét és őt vitéznek nevezte. Ily szomorú sorsban részesült egy magyar is, ki elbizakodván vigyázatlanul harczolt. Tarczy korponai főkapitány , midőn vezéri kötelessége szerint egy részről a szilajságot a vakmerően ütközni akaró embereiben roszalta, más részről jó tanácsokat osztva, a síkra szállókban győzelmi reményt ébresztene: a törökök azt gondolták, hogy Tarczy csak szájjal értene a dologhoz, azért egyiket is kihívta. "Tarczy a kihívást elfogadván, dzsidával a török képrostélyát és sisakját úgy átdöfte, hogy a dzsida velejébe fúródott, mire lováról lefordulván, segítség után kiáltott. Tarczy lováról leugrik, kardját kihúzván, néhány szót váltanak, mire a török vakmerő kihívását megbánva s azon siránkozva nem sokára meghalt. Az alatt hire járt, hogy a törökök egy fiatal keresztényt magukhoz csábítván elfogtak és azt fegyver közt őrzik. Erre nagy zaj támadt a magyarok közt s ezek majdnem a törökökre rohantak. Ennek okát a nagy tekintélyű Fáncsy megtudván, lecsillapította őket s a törökökhöz nyargalván , halállal fenyegette mindnyájokat, ha az ifjút ki nem adják. Ezek megijedtek s bocsánatot kérvén kiadták. A sereg a kiszabaditottat nagy ujjongva fogadta. Ezek után a küzdtérre egy félig meztelen magyar lépett ki s felhívta a törököket, azonban ellene halállal fizette meg bátorságát. De legemlékezetesebb volt, midőn egyszerre tiz magyar ss ugyanannyi török állott szemben; a magyarok győztek, amazok pedig mind levágattak, közöttök egy ága is. Erre még nagyobb kedvet kaptak a mieink, úgy hogy mindenik vívni akart, de a vezérek lecsillapították őket. — ellenkezőleg a törökök nem mertek többé mozdulni; igy egy magyar bajnok kihívását, ki jobb kezében kardot, bal kezében lőfegyvert tartva s őket lovon, gyalog, vasba burkolva, és a milyen fegyverrel tetszik, kihívta, már csak miután a török vezér seregét „gyáva“ szóval illette, fogadta el egy lovas, de biz az is levágatott s feje a győző által kardra tűzetvén, a magyar seregnek bemutattatott. Utoljára egy török lovas hívta fel a mieinket halálig terjedő párbajra, akár mily fegyverrel. Előáll egy Ferencz keresztnevü, csendes, kis termetű férfiú. A török ezt kinevette, gyermeknek nevezte és helyette más, nagy embert kívánt. Azonban a magyar nem tágított. Vivtak tehát és Ferencznek pajzsát és mellvasát keresztül üti s ezzel a török büszkén serege felé megy és kardját győzedelme jeléül villogatja; de mivel észrevette, hogy Ferenez sértetlenül maradt, visszafordult, újra elkezdődött a legdühösebb harcz, miközben Ferenez a töröknek jobbját levágta, úgy hogy az eszméletlenül esett le lováról, mire a győztes ellenfele sisakját, ruháját lehúzta és fejét levágta. (Folytatása következik.) Izen áthatott, azonban a nélkül, hogy azt megölte volna, a midőn a jó öreg mindezeket hallá, holthalavány jön, mintha az eltűnt testvére vagy atyja lett volna és egész testében reszketett, mintha kára lett volna. Kezdetben sokkal inkább le volt verve a fájdalomtól , hogysem valamit tehetett , vagy valami működési tervet készíthetett volna. Nem lehet tehát csodálni, ha mondom, hogy ő Shuttleworthy úr többi barátjainak soká és teljes rábeszélő tehetségével tanácsié, hogy egyelőre mit se tegyenek a dologban, mert a legjobb volna néhány hét avagy hónapig várni, hogy lássák, várjon ezen idő alatt nem mutatkozik-e valami és Shuttleworthy úr nem tér-e önmaga vissza, hogy előadja azon okokat, melyek miatt a lovat ily állapotban küldte vissza. Hasonló halogatást olvasóim többeknél is tapasztalhattak, olyanoknál, kiket a fájdalom legyőzött. Úgy látszik, a lelkitevékenység teljesen kialszik bennök, annyira, hogy mindattól, mi valami tevékenységhez hasonlít, undorodnak és a világon mitsem szeretnek annyira, mint ágyaikban nyugodtan feküdni, és fájdalmukat táplálni, miként az idős nők szokták kifejezni, azaz abban, mi nekik fájdalmat okoz, lappangani. Valóban, Rattleborough lakosai oly nagy tisztelettel viseltettek Károly bácsi bölcsesége és óvatossága iránt, hogy a legtöbben hajlandók voltak nézetét elfogadni és a dologban mindaddig mit se tenni, mígnem valami mutatkozand, miként a becsületes öreg magát kifejezte volt. És végre mindezen határozatra jöttek volna, ha Shuttleworthy úr unokaöcscse, egy a legnagyobb mértékben kicsapongó és rész hitben álló ifjú,a leggyanúsabb módon a dologba nem elegyedett volna. Ezen unokaöcses név szerint Pennifeather hallani sem akart a hallgatásról és a tétlenségről, hanem állandóan követelte, hogy a meggyilkolt hullája azonnal kerestessék. E kifejezéssel élt. Mi A kecskeméti róm. kath. fögymnasium mind a fegyelem fenntartása, mind a tanítás kezelése ügyében a róm. vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztérium által 1876-ik évi julius hó 27-én 12,787. sz. a. kelt rendeletével kiadott középiskolai rendtartás szabványaihoz alkalmazkodott. Jónak találtuk azon pontjait a t. ez. közönség tudomására hozni, melyek az előbbi rendtartás szabványait lényegesen módosítják, így az I. osztályba való fölvételre nézve az 5-ik szakasz ezt rendeli: a középiskola első osztályába szabályszerűen csak oly tanuló léphet , ki a 9 évet betöltötte, s 12 évnél nem idősebb. Tizenkét évnél idősebb fiú fölvétele fölött a tanártestület határoz. Ismereteinek mértékére nézve megkövetelendő, hogy a népiskola negyedik osztályának tananyagában kellő jártassággal bírjon; ez ismereteit külön fölvételi vizsgálattal igazolja. Az évközben való fölvételre nézve a 10-ik Gloodfellow urat illeti, nem tartóztatható magát vissza, hogy azon éles megjegyzést ne tegye, hogy a föntebbi kifejezés nagyon különös kifejezés volt. Károly bácsi megjegyzése a tömegre is nagy hatással volt, és csakhamar igen nyomatékosan kérdé valaki: hogyan van az, hogy az ifjú Pennifeather mindazon körülményeket, melyek gazdag nagybátyja eltűnésével összeköttetésben állnak, oly határozottan tudja, hogy merészen és kétségtelenül állítani meri, hogy az többé nincsen az élők között. Ezután többen különfélét állítottak, különösen Károly bácsi és Pennifeather úr, habár az ő vitatkozásuk nem valami új dolog volt, miután az utolsó három-négy hónapban ki nem állhatták egymást; igen, sőt már annyira mentek, hogy Pennifeather úr, nagybátyja barátját a földhöz vágta, miután az annak a házában, hol az unokaöcscs is lakott, úr akart lenni. Azonban az öreg Károly bácsi ezen alkalommal példás mérsékletet és keresztényszeretetet tanúsított. Fölkelt, ruháit rendezi, és nem is gondolt arra, hogy a kapott sérelmet visszaadja. Minden a mit tett, csak anynyi volt, hogy a legközelebbi alkalommali sommás bosszúállásról mormogat valamit, mi egy nagyon természetes és teljesen megbocsátható dühkitörés volt, mely szót sem érdemel és kétségkívül azonnal felejtve is lön. Azonban bármiként is állottak e dolgok, anynyi bizonyos, hogy a rattleburgiak Pennifeather úr meggyőző rábeszélésénél fogva végre elhatárzák, hogy az eltűnt Shuttleworthy keresése végett a környéken czirkálandnak. Mondom, hogy elhatárzák. Miután a határozat megvolt, csaknem önmagától értendőnek látszik, hogy a keresők a vidéken csoportokra oszolva széledjenek el, hogy annál alaposabban átkutathassák azt. Azonban felejtem említeni, hogy Károly bácsinak végre sikerült Értesítés a kecskeméti rom. kath. fögymnasium működéséről 1876/7dk tanévben, szakaszban ez áll: évközben az iskolát fontok ok nélkül változtatni nem szabad; a fölvétel azért csakis a változtatás okának pontos igazolása mellett s oly bizonyítvány alapján érhető el, melyből kitűnik, hogy az illető az utolsó ideig szabályszerűen látogatta az osztályt, melybe rendes tanulónak fölvétetni kívánkozik. Ismereteinek mértékét illetőleg támadt kétség esetében, jogában áll minden tanintézetnek az illető tanulót fölvételi vizsgálat alá vonni, s annak eredményéhez képest alsóbb osztályba is sorozni. Különös figyelemre méltók azon pontok, melyekben a szülők, vagy helyetteseik komolyan felhivatnak arra, hogy az iskola törekvéseit saját gondviselésükkel gyámolítsák úgy a tanulók erkölcsi viselete, mint előmenetele tekintetében. A 39-ik szakasz az időszaki értesítőkre vonatkozik ; a karácsonyi s húsvéti időszakok végén tartott ellenőrző tanácskozásoknak az egyes tanulókra vonatkozó megjegyzéseiről a fennáló minta kitöltése útján a szülők vagy ezek helyettesei is értesítendők. Az értesítés az esetben, ha a fiú magaviselete vagy szorgalma s az egyes tanulmányokban való haladására nézve a tanári kar hiányt tapasztal, e körülmények a megjegyzések rovatában különös kiemelésével teendő úgy, hogy alkalom nyíljék annak idején, a szülői ház segítségével egy vagy más úton a bajt orvosolni. A 45-ik szakasz a bizonyítványi jegyek megállapítását tárgyalja; az osztálytanári értekezlet megállapítja az egész évi tapasztalat alapján minden egyes fiúnak mind magaviseletére, mind az egyes tantárgyakban való előmenetelére vonatkozólag bizonyítványa jegyét. Magaviseletek jelzésére három fokozat használandó: jó, szabályszerű, rész; az utolsó esetben annak pontos kitétele mellett, amiért e gáncsolást magára vonta. A tanulmányi előmenetel jelölésére négy fokozat alkalmazandó : jeles, jó, elégséges, elégtelen. Az általános osztályozás, valamint a számszerinti sorozás megszüntetendő. A 46-ik szakasz a pótvizsgálatokra bocsáthatókról szól: oly tanulóknak, kik egy tárgyból nyertek elégtelen osztályzatot, és kiket a tanári tanácskozás képeseknek tart arra, hogy a szünidő alatt önszorgalmukból pótolhatják mulasztásukat, megadhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év kezdetén pótló vizsgálatra jelentkezzenek, de csupán azon intézetnél, ahol tanultak. Ezen pótló vizsgálatért nem jár semminemű díj. A 49-ik szakasz a nyilvános vizsgálatok idejét határozza meg. A nyilvános vizsgálatok osztályonként június hó második felében tartatnak meg. A tárgyi anyaguk vagy alapfogalmaik s rendszerük tekintetében rokon szakok az alsóbb osztályokban két, a felsőbbekben három csoportba egybekapcsolva teszik egy-egy napon a vizsgálat tárgyát, s főleg oly tételek és feladatok tűzendők ki, melyek alkalmat szolgáltassanak arra, hogy a tanuló nyert ismeretéről nagyobb összefüggésben adhasson számot, s kívánatos, hogy minden tancsoportból jusson minden egyes tanulóra egy-egy főkérdés. az összegyűlteket arról meggyőzni, hogy az ily terv a legszerencsétlenebb volna, melyet csak választhatnak. Annyit tudok, hogy mindenkit meggyőzött, egyedül Pennifeather urat nem. Végre tehát elhatároztatott, hogy a polgárok tömegben, élükön Károly bácsival a vidéken gondos és alapos szemlét tartanának. Jobb árkász és utász bizonyosan nem létezett, mint az öreg Károly bácsi, kiről mindenki tudta, hogy hiúz szemekkel birt. Mindamellett, habár a tömeget távoleső gödrök és üregekbe vezette , s oly utakon, melyeket előbb senki sem ismert, s habár a czirkálások teljes egy hétig tartottak és éjjelenkint is folytattattak, mégsem lehetett Shuttleworthy úr nyomára jönni. Azonban nem kell egészen betűszerinti értelemben venni e szót nyom, miután némi nyomok mégis mutatkoztak. A lónak sajátságos patkónyomai a helységtől kelet felé, a városba vezető főúton három mértföldnyire voltak kivehetők. Innét a nyom mellék úton egy erdőbe vezetett, mely később ismét a főúttal egyesült és mintegy félmértföldnyit került. E patkónyomokat követve, a keresők végre egy tespedő mocsárhoz értek, mely az út jobbján szederbokrok által félig eltakartatott; mig a mocsár másik oldalán minden nyom elveszett. Miként látszik, itt valami küzdésnek kellett történnie és hihető volt, hogy egy nagy s nehéz test, — sokkal nagyobb és nehezebb mint egy emberé, — a mellékútról a mocsárba húzatott. A mocsár nagy gond és fáradtsággal kétszer átkutattatott, a nélkül, hogy valami találtatott volna, és a jó rattleburgiak az eredményben kétkedve, már ismét távozni akartak, midőn a gondviselés Goodfellow urat azon ötletre hozá, hogy a mocsár vize eresztessék le. (Folyt, következik.)