Kecskeméti Lapok, 1878. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1878-01-13 / 2. szám
igaz, s ez az, hogy Andrássy még sem kifelé, sem befelé nem vallott oly végzetes kudarczot, mely a monarchia biztonságát, becsületét, vagy megbizhatóságát kérdésessé tette volna. S oly nehéz időben, mint a jelenlegi, ezzel sok van mondva. Nekünk ugyan még mindig legjobban tetszik Deák eljárása, ki midőn a kiegyezést létrehozta, a jutalmul kínált aranygyapjas rendet visszautasította, s az e helyett ő Felségétől ajándékul kapott királyi családot ábrázoló kép arany keretét levette és visszaküldötte, — de Deák nem volt külügyér, a ki ma Bismarckkal, holnap Gorcsakovfal beszél, oly államférfiakkal, akik a rendjelek felfűzésére mellükön elég helyet sem találnak. „Mit adjunk Deáknak jutalmul?“ kérdé egykor ő Felsége Andrássytól. „Deáknak Felséged sem adhat semmit“, felelt Andrássy, s a király hallgatott minisztere szavára. Simon é verő ében trovato. Deáknak nem volt szüksége s Andrássy grófnak nem árt a rendjellel való kitüntetés. Népoktatásügyünk múlt évi adatai. Tóth József kir. tanfelügyelő úr a legközelebb tartott közigazgatási bizottsági ülésben népoktatásügyünk következő adatait terjesztette elő : I. Az iskolák és iskolaköteles gyermekek kimutatása. A legközelebb eszközölt összeírás a következő adatokat tünteti elő: Kecskemét sz. kir. városban és a hozzátartozó tanyákon levő 41,195 lakosnak volt 1) 6—12 éves iskolaköteles gyermeke: 4638. 2) 13—15 éves iskolaköteles gyermeke: 1133. — összesen: 5771. E szerint a 6—12 éves iskolaköteles gyermekek a lakosságnak 11‘25^-kát, a 13—15 éves iskolakötelesek a lakosságnak 2‘75^-kát, az összes 6—15 éves iskolakötelesek pedig a lakosságnak 14^-kát tették. Ezen iskolaköteles gyermekek számára fennállott 4 iskola , mégpedig 1 községi elemi népiskola, 1 községi felső népiskola, 1 községi polgári iskola , 1 magán elemi leányiskola. Kisdedóvó intézet volt: 2. II. Az iskolaköteles gyermekek iskolába járásának és nem járásának kimutatása. A) Iskolába járt: 1) Elemi iskolába: fiú 1430, leány 1164; összesen 2594. 2) Ismétlő iskolába: fiú 249, leány 9; összesen 258. 3) Felső népiskolába: fiú 12. 4) Polgári iskolába: leány 66. 5) Magánintézetbe: leány 7. 6) Középtanodába: fiú 257. — Az iskolába járók , összes száma: 3194. Iskolába járt tehát: Az elemi iskolaköteleseknek 53-77^-ka. Az ismétlő iskolásoknak (ide véve a felső nép- és polgári, úgyszintén a középtanodába járókat is) 52-34^-ka. Az összes 6—15 éves iskolaköteleseknek 55-35^-ka. B) Iskolába nem járt: Fiú: 1028, leány: 881; összesen 1909. Tehát az iskolaköteleseknek 4465^-ka. III. Az iskolába járók vallás és nyelv szerint. A) Vallás szerint: Róm. kath.: 1798, gör. keleti: 8, helv. hitv.: 1036, ágost. hitv. ev.: 51, mózes vallású: 301. — Összesen: 3194. B) Nyelv szerint: Magyar: 3189, német: 5. — Összesen: 3194. IV. Az iskolába járók állapotának kimutatása. Télen-nyáron feljárt: 2848, csak télen járt fel: 346. — Összesen: 3194. Tankönyve volt: 3032-nek, nem volt tankönyve: 162-nek. —Összesen: 3194. Az iskolát elhagyta 536 növendék; ezek közül jól tudott olvasni: 200, jól tudott olvasni és írni: 336. — Összesen: 536. A mulasztások száma volt: 1642. Fölmenteni tett: mind. V. Tanítók állapotának kimutatása. Működött összesen 53 tanító. — Rendes tanító volt 51 , segédtanító volt 2. — Képesítve volt 48. Nem volt képesítve 5. Ez 53 tanítón kívül volt , mint a Frőbel-féle gyermekkert vezetője, — mind a kettő képesített tanítónő. Egy-egy tanítóra átlag véve esik 109 tanuló, ha az összes 5771 iskolaköteleseket veszszük; 87 51 pedig, ha csak a 6—12 éves iskolaköteleseket számítjuk. Az összes iskolakötelesekkel szemközt80—80 gyermeket számítva egy-egy tanítóra) kellene tehát még 19—20 tanító; — a 6—12 éves iskolakötelesekhez viszonyítva pedig a jelenlegi tanítói létszámot : a hiányzó szám 5, ha tudniillik egy-egy tanítóra átlag véve 80—80 gyermeket számítunk. A tanítók közül: 1—5 évig szolgált 7, 5—10 évig szolgált 11, 10—15 évig szolgált 7, 15—20 évig szolgált 8, 20—25 évig szolgált 10, 25—30 évig szolgált 5, 30 éven felül szolgált 5. — Összesen : 53. Nótanitó volt 5. VI. Az iskolai épületek és azoknak felszerelése. A 4 iskola el volt helyezve 13 épületben. Ezek közül tulajdon épület 8. Bérelt 5. — Összesen: 13. Faiskola 2, foglalkoztató kert 3, fekete író tábla 68, fali olvasótábla 36, fali térkép 78, földgömb 9, természetrajzi eszközök gyűjteménye 21, természettani eszközök gyűjteménye 4, könyvtár 3, testgyakorló eszközök gyűjteménye 1. VII. Az iskolák évi jövedelme. Az iskolai jövedelem készpénzbeli része 41,655 frt. A terményekben fizetett jövedelem készpénzbeli értéke 1520 frt. — Összesen: 43,175 frt. Az iskolai jövedelem részleteit, mint azok előállottak, a következő kimutatás tünteti elő: 1) Az iskolák ingatlan vagyonának összes értéke 100,500 frt.; ennek évi jövedelme 5,388 frt. 2) Tandíjból bejött 2,959 frt. 3) Állami segély volt 1,050 frt. 4) Községi segélyből bejött 32,178 frt. 5) Egyházi segélyből bejött 1,600 frt. — Összesen : 43,175 frt. VIII. Az iskolák évi kiadása: 1) Tanítói fizetésekre, még pedig a) rendes tanítóknak 34,350 frt., b) segédtanítóknak 1360 frt. Összesen 35,710 frt. 2) Fűtésre, tisztogatásra, javításokra 2,450 frt. 3) Tanszerekre 1,100 frt. 4) Szegény gyermekeknek könyvre 150 frt. 5) Egyebekre 3,765 ft. — Összesen 43,175 ft. Ezen fentebbiekben közölt adatokat tanfelügyelő úr a következő jelentése mellett mutatta be: Tekintetes közigazgatási bizottság! Midőn a fenti kimutatásban van szerencsém teljes tisztelettel előterjeszteni Kecskemét sz. kir. város népoktatási tanügyi állapotát, Kecskemét város tanköteles gyermekeinek iskoláztatását illetőleg lehetetlenség fájdalmamat elhallgatni, ha meggondolom , hogy a tanköteles gyermekeknek alig 55—56%-ka jár iskolába. Fájdalmamat enyhíti azonban az a tudat, hogy az elmúlt iskolai évben oly nemes buzgóságot tapasztaltam e város részéről a népoktatási viszonyoknak komoly rendezése körül, hogy a legerősebb reményem van, miszerint ezen úton haladva biztosan ezért érnek e tárgyú törekvéseink. A legnagyobb elismeréssel szólhatok már is, a gazdasági iskola ügyében tettleg megkezdett intézkedésekről. A népiskolai igazgatói rendszernek életbe léptetése is csak az iskolai viszonyoknak javítása czéljából történvén, ezen intézkedéssel Kecskemét város képviselőtestülete önmagát tisztelte meg. De legnagyobb és legörvendetebb mozzanat a múlt iskolai évből, a városi képviselőtestületnek azon határozata, hogy „legfölebb 10 év alatt teljesen rendezi a város népiskolai viszonyait“, évenkint tantermeket állítván fel s tanítókat híván meg. Adja Isten, hogy e nemes szándék, tettekben nyilvánulva, mentői hamarabb és mentői nagyobb mértékben felvirágoztassa Kecskemét népoktatási viszonyait! Kecskemét, 1878. január 7-én. Tóth József, kir. tanfelügyelő. TÁRCZA: Khalif-e a török szultán? — Vámbéry Ármin egy czikke. — * * I) Kedves politikusaink vastag tudatlansága és kézzelfogható járatlansága mozlim-ázsiai kérdésekben már komoly, mélytudományú és különben hallgatag férfiakat is felzavar nyugalmukból. Hogy Anglia államférfiai és politikusai, noha Anglia fenhatósága alatt a legtöbb mozlim alattvaló él, az izlám múltjáról és jelenéről, állami és vallásos viszonyairól édes keveset tudnak s azokkal még kevesebbet törődnek , minden egyéb, mint újdonság. Ez a szabálytalanság főleg most lép előtérbe, midőn kiváló állású parlamenti tagok és exminiszterek a közel keletre rándulnak, hogy egy—két hét alatt országgal és néppel, erkölcsökkel és szokásokkal, vallásos és politikai intézményekkel s a jó isten tudja még mi mindennel megismerkedjenek, s azután hazatérve, képzelt tapasztalataikkal megrakott úti bőröndjüket földjeik előtt otthon kiürítsék. Megindító volt látni a játékot, a mint egy tudósnak és szellemesnek tartott lord, választóival e fontos közleményt tudatta: „a törökök már csak azért is barbárok , mert nincs irodalmuk, sohasem voltak költőik stb.“ Egy másik — s ez mozlim-ázsiai kérdésekben tekintélynek tartatik, mert Bengálban hosszabb ideig kormányzó volt — azzal a nevezetes felfedezéssel lep meg bennünket, hogy a török szultánnak nincs is joga a „khalif“ czimet felvenni s ép oly kevéssé feje a mozlim világnak, mint például a római katholikus és protestáns egyházaké az orosz czár. *) A tisztelt szerző meg fog bocsájtani, hogy e még most is korszerű czikkét előlegesen kikért engedelme nélkül lefordítjuk. Tudtunkra hazai lapjaink közöl egy sem vett róla tudomást. A szerkesztő. A mohamedán ügyekben világosságnak tartott utóbb említett angol fény e kifakadásai ellen, Redhouse J. W. úr a most élők közül legjobb ismerője az ozmán nyelvnek, kicsiny, de sok szakismeretet tanúsító könyvecskével lép fel s ezzel, mint könnyen megmagyarázható, ellenfelét tökéletesen tönkreteszi. A szenvedélyes mozlimfalók téves, könnyelmű és politikushoz nem illő eljárását néhány szóval rászalva, bebizonyítja szerző, hogy ez a czim minden egyéb, mint új, s hogy a’ Ohisson „Tableau de l’ Empire Ottoman“ czimü művében joggal irt ekként: az Abbasidák uralkodó háza a khalif méltóságát formaszerüen átengedte az Ozmán uralkodóháznak és hogy Ferhengi Su’ ari 1742-ben sajtó alá került nagy szótárában a khalif czim szigorú tudományossággal keresztülvitt fejtegetések alapján a török szultánt megilletőnek bizonyíttatik. Másodszor, hogy e czimet az orthodox mozlim világ már régen elfogadta, még pedig a két szent város (Mekka és Medina) feletti uralom következtében, mi a szultán hivatalos czimében „Chadim al-Harame'in ’s szerife'in“ (azaz „a két szent város szolgája“) szavakkal van kifejezve, oly czim, amelynek következtében Közép-Ázsia, Java, sőt a Jó-Remény fokán lakó némely maláji telep mozlim fejedelmei minden időben elismerték a szultán fenhatóságát s iparkodtak a Chutbe jogát kieszközölni. Magam is láttam Khivában és Bokharában ily fermánt, mely a főmesé valamelyik szembeötlő helyén, vagy a trónteremben volt kifüggesztve. A mi már most azon törvényes bizonyítékokat illeti, melyek e vitás kérdésben használtatnak , hogy t. i. az utolsó egyiptomi fejedelem Toman beynek, kitől Szelim a jogot megszerezte, abbasid származása kétséges, hogy a szultánok nem kureisiták, sőt még csak nem is arabok, s hogy formaszerinti örökösödési jog nem is létezett, ezen ellenvetésekre Redhouse úr egész helyesen a következő módon felel: a Helagu által előidézett vérengzés után Baibar udvarához menekült, magát Abbassid származásúnak állító férfiú az egykorú jogtudósok által elismertetett ilyennek. Midőn ez meghalt, egy másik, a bagdadi vérontást túlélő helyeztetett az elsőhöz hasonló módon a fejedelmi tisztségre, s midőn ennek utódai örökségi igényüket I. Szejim szultánnak átengedték, a mekkai serif, köztudomásúlag a kureis törzs főnöke, ehhez beleegyezésével és jóváhagyásával hozzájárult. Másodszor maga Mohammed sem mondotta sohasem, hogy csak a kureis törzsből valót illeti meg a jog khaliffá lenni s erre a mohamedánok nem is voltak sohasem figyelemmel. A mennyire én tudom, a nép mai közvéleménye azt tartja khalifnak, aki a szent városokat és emanati-serifeket (a szent hagyományokat, tehát a próféta szakállát, fogait, kardját, zászlaját) hatalmában bírja. Ez természetesen az utódlás jogát is meghatározza, s minthogy a szunnita izlám világ jogtudósai és theológusai ez iránt már régen tisztában vannak, valóban több, mint nevetséges, ha buzgó anglikánusok, kik otthon „high and lord church“ miatt azt sem tudják hová legyenek , ily szőrszálhasogatásba bocsájtkoznak. Török mondás : „akit Allah megbüntet, azt a próféta botja éri.“ Mialatt keresztyén sereg a szultánra intézendő halálos csapáshoz készül, istenfélő keresztyének vallásos fegyverekkel is meg akarják nyomorítani a szegény embert. Eddig Vámbéry úr czikke, melyet Redhouse J. W. úr könyvecskéje alkalmából irt. Az előadottakat a történet, sőt a keresztyén egyház történetének analógiája is erősíti. Valahányszor új nézetek kerülnek felszínre s megerősödni marad idejük, az eddig együtt élők egy része az új nézet körül csoportosul, s az ős törzstől elválik, így Mohammed halála után követői csakhamar több felekezetre szakadtak, melyek egy időben a hetvenet felülhaladták. Végre két főfelekezet került felül: a szunniták és síiták felekezete, mely mellett