Kecskeméti Lapok, 1878. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-13 / 2. szám

igaz, s ez az, hogy Andrássy még sem kifelé, sem befelé nem vallott oly végzetes kudarczot, mely a monarchia biztonságát, becsületét, vagy megbizhatóságát kérdésessé tette volna. S oly nehéz időben, mint a jelenlegi, ezzel sok van mondva. Nekünk ugyan még mindig legjobban tetszik Deák eljárása, ki midőn a kiegye­zést létrehozta, a jutalmul kínált arany­gyapjas rendet visszautasította, s az e he­lyett ő Felségétől ajándékul kapott királyi családot ábrázoló kép arany keretét levette és visszaküldötte, — de Deák nem volt kül­­ügyér, a ki ma Bismarckkal, holnap Gor­­csakovfal beszél, oly államférfiakkal, a­kik a rendjelek felfűzésére mellükön elég helyet sem találnak. „Mit adjunk Deáknak jutalmul?“ kérdé egykor ő Felsége Andrássytól. „Deáknak Felséged sem adhat semmit“, felelt Andrássy, s a király hallgatott mi­nisztere szavára. Si­mon é verő é­ben trovato. Deáknak nem volt szüksége s Andrássy grófnak nem árt a rendjellel való kitüntetés. Népoktatásügyünk múlt évi adatai. Tóth József kir. tanfelügyelő úr a legközelebb tartott közigazgatási bizottsági ülésben népoktatás­ügyünk következő adatait terjesztette elő : I. Az iskolák és iskolaköteles gyermekek kimutatása. A legközelebb eszközölt összeírás a következő adatokat tünteti elő: Kecskemét sz. kir. városban és a hozzátartozó tanyákon levő 41,195 lakosnak volt 1) 6—12 éves iskolaköteles gyermeke: 4638. 2) 13—15 éves iskolaköteles gyermeke: 1133. — összesen: 5771. E szerint a 6—12 éves iskolaköteles gyermekek a lakosságnak 11‘25^-kát, a 13—15 éves iskola­­kötelesek a lakosságnak 2‘75^-kát, az összes 6—15 éves iskolakötelesek pedig a lakosságnak 14^-kát tették. Ezen iskolaköteles gyermekek számára fennál­lott 4 iskola , még­pedig 1 községi elemi népiskola, 1 községi felső népiskola, 1 községi polgári iskola , 1 magán elemi leányiskola. Kisdedóvó intézet volt: 2. II. Az iskolaköteles gyermekek iskolába járásának és nem járásának kimutatása. A) Iskolába járt: 1) Elemi iskolába: fiú 1430, leány 1164; össze­sen 2594. 2) Ismétlő iskolába: fiú 249, leány 9; összesen 258. 3) Felső népiskolába: fiú 12. 4) Pol­gári iskolába: leány 66. 5) Magán­intézetbe: leány 7. 6) Középtanodába: fiú 257. — Az iskolába járók , összes száma: 3194. Iskolába járt tehát: Az elemi iskolaköteleseknek 53-77^-ka. Az ismétlő iskolásoknak (ide véve a felső nép- és polgári, úgyszintén a középtanodába járókat is) 52-34^-ka. Az összes 6—15 éves iskolaköteleseknek 55-35^-ka. B) Iskolába nem járt: Fiú: 1028, leány: 881; összesen 1909. Tehát az iskolaköteleseknek 44­65^-ka. III. Az iskolába járók vallás és nyelv szerint. A) Vallás szerint: Róm. kath.: 1798, gör. keleti: 8, helv. hitv.: 1036, ágost. hitv. ev.: 51, mózes vallású: 301. — Összesen: 3194. B) Nyelv szerint: Magyar: 3189, német: 5. — Összesen: 3194. IV. Az iskolába járók állapotának kimutatása. Télen-nyáron feljárt: 2848, csak télen járt fel: 346. — Összesen: 3194. Tankönyve volt: 3032-nek, nem volt tan­könyve: 162-nek. —Összesen: 3194. Az iskolát elhagyta 536 növendék; ezek közül jól tudott olvasni: 200, jól tudott olvasni és írni: 336. — Összesen: 536. A mulasztások száma volt: 1642. Fölmenten­i tett: mind. V. Tanítók állapotának kimutatása. Működött összesen 53 tanító. — Rendes tanító volt 51 , segédtanító volt 2. — Képesítve volt 48. Nem volt képesítve 5. Ez 53 tanítón kívül volt , mint a Frőbel-féle gyermekkert vezetője, — mind a kettő képesített tanítónő. Egy-egy tanítóra átlag véve esik 109 tanuló, ha az összes 5771 iskolaköteleseket veszszük; 87 51­­ pedig, ha csak a 6—12 éves iskolaköteleseket számítjuk. Az összes iskolakötelesekkel szemközt­­80—80 gyermeket számítva egy-egy tanítóra) kellene tehát még 19—20 tanító; — a 6—12 éves iskolakötele­sekhez viszonyítva pedig a jelenlegi tanítói létszá­mot : a hiányzó szám 5, ha tudniillik egy-egy tanítóra átlag véve 80—80 gyermeket számítunk. A tanítók közül: 1—5 évig szolgált 7, 5—10 évig szolgált 11, 10—15 évig szolgált 7, 15—20 évig szolgált 8, 20—25 évig szolgált 10, 25—30 évig szolgált 5, 30 éven felül szolgált 5. — Össze­sen : 53. Nótanitó volt 5. VI. Az iskolai épületek és azoknak felszerelése. A 4 iskola el volt helyezve 13 épületben. Ezek közül tulajdon épület 8. Bérelt 5. — Összesen: 13. Faiskola 2, foglalkoztató kert 3, fekete író tábla 68, fali olvasótábla 36, fali térkép 78,­­ földgömb 9, természetrajzi eszközök gyűjteménye 21, természettani eszközök gyűjteménye 4, könyv­tár 3, testgyakorló eszközök gyűjteménye 1. VII. Az iskolák évi jövedelme. Az iskolai jövedelem készpénzbeli része 41,655 frt. A terményekben fizetett jövedelem készpénzbeli értéke 1520 frt. — Összesen: 43,175 frt. Az iskolai jövedelem részleteit, mint azok előállottak, a következő kimutatás tünteti elő: 1) Az iskolák ingatlan vagyonának összes ér­téke 100,500 frt.; ennek évi jövedelme 5,388 frt. 2) Tandíjból bejött 2,959 frt. 3) Állami segély volt 1,050 frt. 4) Községi segélyből bejött 32,178 frt. 5) Egyházi segélyből bejött 1,600 frt. — Összesen : 43,175 frt. VIII. Az iskolák évi kiadása: 1) Tanítói fizetésekre, még pedig a) rendes tanítóknak 34,350 frt., b) segédtanítóknak­ 1360 frt. Összesen 35,710 frt. 2) Fűtésre, tisztogatásra, javításokra 2,450 frt. 3) Tanszerekre 1,100 frt. 4) Szegény gyermekeknek könyvre 150 frt. 5) Egye­bekre 3,765 ft. — Összesen 43,175 ft. Ezen fentebbiekben közölt adatokat tanfelügyelő úr a következő jelentése mellett mutatta be: Tekintetes közigazgatási bizottság! Midőn a fenti kimutatásban van szerencsém teljes tisztelettel előterjeszteni Kecskemét sz. kir.­­ város népoktatási tanügyi állapotát, Kecskemét vá­ros tanköteles gyermekeinek iskoláztatását illetőleg lehetetlenség fájdalmamat elhallgatni, ha meggon­dolom , hogy a tanköteles gyermekeknek alig 55—56%-ka jár iskolába. Fájdalmamat enyhíti azonban az a tudat, hogy az elmúlt iskolai évben oly nemes buzgóságot ta­pasztaltam e város részéről a népoktatási viszonyok­nak komoly rendezése körül, hogy a legerősebb reményem van, miszerint ezen úton haladva bizto­san ezért érnek e tárgyú törekvéseink. A legnagyobb elismeréssel szólhatok már is,­­ a gazdasági iskola ügyében tettleg megkezdett intézkedésekről. A népiskolai igazgatói rendszernek életbe lép­tetése is csak az iskolai viszonyoknak javítása czéljából történvén, ezen intézkedéssel Kecskemét város képviselőtestülete önmagát tisztelte meg. De legnagyobb és legörvendetebb mozzanat a múlt iskolai évből, a városi képviselőtestületnek azon határozata, hogy „legfölebb 10 év alatt tel­jesen rendezi a város népiskolai viszonyait“, éven­­kint tantermeket állítván fel s tanítókat híván meg. Adja Isten, hogy e nemes szándék, tettekben nyilvánulva, mentői hamarabb és mentői nagyobb mértékben felvirágoztassa Kecskemét népoktatási viszonyait! Kecskemét, 1878. január 7-én. Tóth József, kir. tanfelügyelő. TÁRCZA: Khalif-e a török szultán? — Vámbéry Ármin egy czikke. — * * I) Kedves politikusaink vastag tudatlansága és kézzelfogható járatlansága mozlim-ázsiai kérdések­ben már komoly, mélytudományú és különben hallgatag férfiakat is felzavar nyugalmukból. Hogy Anglia államférfiai és politikusai, noha Anglia fenhatósága alatt a legtöbb mozlim alattvaló él, az izlám múltjáról és jelenéről, állami és vallásos viszonyairól édes keveset tudnak s azokkal még kevesebbet törődnek , minden egyéb, mint újdonság. Ez a szabálytalanság főleg most lép előtérbe, midőn kiváló állású parl­amenti tagok és exminiszterek a közel keletre rándulnak, hogy egy—két hét alatt országgal és néppel, erkölcsökkel és szokásokkal, vallásos és politikai intézményekkel s a jó isten tudja még mi mindennel megismerkedjenek, s azután hazatérve, képzelt tapasztalataikkal meg­rakott úti bőröndjüket földjeik előtt otthon kiürítsék. Megindító volt látni a játékot, a mint egy tudósnak és szellemesnek tartott lord, választóival e fontos közleményt tudatta: „a törökök már csak azért is barbárok , mert nincs irodalmuk, sohasem voltak költőik stb.“ Egy másik — s ez mozlim-ázsiai kér­désekben tekintélynek tartatik, mert Bengálban hosszabb ideig kormányzó volt — azzal a nevezetes felfedezéssel lep meg bennünket, hogy a török szultánnak nincs is joga a „khalif“ czimet felvenni s ép oly kevéssé feje a mozlim világnak, mint például a római katholikus és protestáns egyházaké az orosz czár. *) A tisztelt szerző meg fog bocsájtani, hogy e még most is korszerű czikkét előlegesen kikért engedelme nélkül lefor­dítjuk. Tudtunkra hazai lapjaink közöl egy sem vett róla tudomást. A szerkesztő. A mohamedán ügyekben világosságnak tartott utóbb említett angol fény e kifakadásai ellen, Redhouse J. W. úr a most élők közül legjobb ismerője az ozmán nyelvnek, kicsiny, de sok szak­­­­ismeretet tanúsító könyvecskével lép fel s ezzel, mint könnyen megmagyarázható, ellenfelét tökéle­tesen tönkreteszi. A szenvedélyes mozlim­falók téves, könnyelmű és politikushoz nem illő eljárását néhány szóval rászalva, bebizonyítja szerző, hogy ez a czim minden egyéb, mint új, s hogy a’ Ohisson „Tableau de l’ Empire Ottoman“ czim­ü művében joggal irt ekként: az Abbasidák uralkodó háza a khalif méltóságát formaszerüen átengedte az Ozmán uralkodóháznak és hogy Ferhengi Su’ ari 1742-ben sajtó alá került nagy szótárában a khalif czim szigorú tudományossággal keresztülvitt fejtegetések alapján a török szultánt megilletőnek bizonyíttatik. Másodszor, hogy e czimet az ortho­­­­dox mozlim világ már régen elfogadta, még pedig­­ a két szent város (Mekka és Medina) feletti uralom következtében, mi a szultán hivatalos czimében „Chadim al-Harame'in ’s szerife'in“ (azaz „a két szent város szolgája“) szavakkal van kifejezve, oly­­ czim, a­melynek következtében Közép-Ázsia, Java, sőt a Jó-Remény fokán lakó némely maláji telep mozlim fejedelmei minden időben elismerték a szultán fenhatóságát s iparkodtak a Chutbe jogát kieszközölni. Magam is láttam Khivában és Bok­­harában ily fermánt, mely a főmesé valamelyik szembeötlő helyén, vagy a trónteremben volt kifüg­gesztve. A mi már most azon törvényes bizonyí­tékokat illeti, melyek e vitás kérdésben használ­tatnak , hogy t. i. az utolsó egyiptomi fejedelem Toman beynek, kitől Szelim a jogot megszerezte, abbasid származása kétséges, hogy a szultánok nem kureisiták, sőt még csak nem is arabok, s hogy formaszerinti örökösödési jog nem is létezett, ezen ellenvetésekre Redhouse úr egész helyesen a követ­­­­kező módon felel: a Helagu által előidézett véreng­zés után Baibar udvarához menekült, magát Abbassid származásúnak állító férfiú az egykorú jogtudósok által elismertetett ilyennek. Midőn ez meghalt, egy másik, a bagdadi vérontást túlélő helyeztetett az elsőhöz hasonló módon a fejedelmi tisztségre, s midőn ennek utódai örökségi igényüket I. Szejim szultánnak átengedték, a mekkai serif, köztudomá­súlag a kureis törzs főnöke, ehhez beleegyezésével és jóváhagyásával hozzájárult. Másodszor maga Mohammed sem mondotta sohasem, hogy csak a kureis törzsből valót illeti meg a jog khaliffá lenni s erre a mohamedánok nem is voltak sohasem figye­lemmel. A mennyire én tudom, a nép mai közvé­leménye azt tartja khalifnak, a­ki a szent városokat és emanati-serif­eket (a szent hagyományokat, tehát a próféta szakállát, fogait, kardját, zászlaját) ha­talmában bírja. Ez természetesen az utódlás jogát is meghatározza, s minthogy a szunnita izlám­ világ jogtudósai és theológusai ez iránt már régen tisztá­ban vannak, valóban több, mint nevetséges, ha buzgó anglikánusok, kik otthon „high and lord church“ miatt azt sem tudják hová legyenek , ily szőrszálhasogatásba bocsájtkoznak. Török mondás : „a­kit Allah megbüntet, azt a próféta botja éri.“ Mialatt keresztyén sereg a szultánra intézendő halálos csapáshoz készül, istenfélő keresztyének vallásos fegyverekkel is meg akarják nyomorítani a szegény embert. Eddig Vámbéry úr czikke, melyet Redhouse J. W. úr könyvecskéje alkalmából irt. Az elő­adottakat a történet, sőt a keresztyén egyház tör­ténetének analógiája is erősíti. Valahányszor új nézetek kerülnek felszínre s megerősödni marad idejük, az eddig együtt élők egy része az új nézet körül csoportosul, s az ős törzstől elválik, így Mohammed halála után követői csakhamar több felekezetre szakadtak, melyek egy időben a het­venet felülhaladták. Végre két főfelekezet került felül: a szunniták és síiták felekezete, mely mellett

Next