Kecskeméti Lapok, 1879. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1879-01-05 / 1. szám

a genfi tó gyönyörű azúrjának, világszerte ma­­gasztaltatik és a sötét szemöldpár, mely szép haj­lattal borul az igéző szempár fölé, olyan, mint azon bájoló hegysornak szelid hajlású íve, mely a hava­sok mosolygó gyermekét, a genfi tavat övezi. Most jön a szüret, a chilloni várparancsnok annak kezdetét kihirdeti, párosan jönnek a szedők és mint az ősz képviselői a szőlőlevelek zöldjébe öltözötten, dalolva szedik a zamatos nedvektől duzzadozó szőlő­fürtöket, gyorsan telnek a kosarak, tréfálkozva ürítik azok tartalmát a csöbrökbe s vidám kurjantással repítik a légbe az üres kosarat. Dalaik azon lágy melódiák, melyek moll szerkezete annyira jellemzi a waadtlandi népies zeneköltészet termékeit. Elődöbörög a sajtó, kipréselik a szőlőt és isszák annak édes levét. Erre elvonul az egész személyzet, Silenus mámorosan ingadozik szamarán, két szerecsen igyekszik őt egyensúlyban tartani, a poharat már ajkaihoz nem bírja emelni, de azért rekedt torokkal, nehéz nyelvvel magasztalja az yvonne-i és lavaux-i szőlők vidámító nedvét Az egész jelmezjáték oly természetes hűséggel van kivéve, hogy a 10,000-et meghaladó néző el­ragadtatásában felugrálva nem győzi tetszésnyilat­kozatait eléggé leróni. A tél ez ünnepnél képviselve nincs, de hogyan is lehetne? midőn a montreux-i völgyön januárban is a délnek enyhe szellője susogva jár végig s a zuzmarás deczember ott ismeretlen vendég, hanem a fiatalság fáradsága jutalmául, hogy a jelmezjá­tékban közreműködött, a megígért léggömb bocsát­­tatik fel. Midőn Peschier ez ünnepet látta, este a város és kikötője fényesen ki volt világítva, számtalan bárka úszott a vízfeletti lángözönben, minden ol­dalról kék, zöld, piros bengáli tűz fénye villant fel, a gyöngén hullámzó víztükrön. Sustorogva emelkedtek a raquette­k a jégbe és szétpattanva hulló csillagok gyanánt estek alá. Minden oldalról nemzeti dal zengett és csak a késő éj adott nyu­galmat, hogy az álom üdítő karjaiban pihenhessék ki magokat az ostromlott érzékek a sok meglepő látnivaló után, melyeknek ezúttal annál is több nézejök volt, mert az előadás tiszta jövedelme a burgdorfi égettek javára volt szánva. ÚJDONSÁGOK. — Boldog Újévet kívánunk t. olvasóinknak, városunk minden rendű lakosainak s szeretett ha­zánknak ! Ez első és legfuróbb kívánságunk az új esztendőben. — Dementi. Lapunk múlt évi utolsó számá­ban közöltük a hírt, hogy az „Olvasókör“ vendéglőse öngyilkossági kísérletet követett el, mint újabban és alaposan értesültünk , az eset nem öngyilkossági kísérlet, hanem véletlen szerencsétlenség volt. Ugyanis Ugrik úr a nála épen előbbi estre meg­tartott bál után kimerülve kezdé fegyverét tisztí­tani , s az kezében véletlenül elsült. — Ennyit az igazság érdekében. — Az izr. nőegylet m. é. deczember 28-án jótékony czélra rendezett bálja fényesen sikerült. Ritkán láttunk egy teremben annyi szép hölgyet, kik között díszes öltözetükben különösen kitűntek a fiatal menyecskék, kik csak az idén öltötték fel Hymen rózsalánczait. Nehezünkre esnek a szépség aranyalmáját annyi bájos alak közül egynek oda­­­ ítélni és mivel terünk nem engedi, hogy mindany­­nyit különösen is felemlítsünk, feljegyezzük itt:­­ Kecskeméti Berta, Hacker Karolina és Juliska, Brachfeld Hermin, Hirsch Matild, Schwarz Flóra és Vilma kisasszonyokat; Schwarz Gusztáváé, Dr. Scheiberné, Dr. Schwarzné , Dr. Réthiné, Brach­feld Sándorné, Pollák Pálné, Witz Grusztávné és végül alelnök Schwarz Ignáczné úrhölgyeket . Meghívás. A „Társas-kör“ t. tagjai vala­mint azon urak, kik e körbe lépni óhajtanak, tisztelettel felkéretnek, hogy f. hó 10-ikén esti 7*/a órakor az iparegylet helyiségében tartandó tisztújító közgyűlésre megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség. — Dr. Hanthó István, — ki mint a közös had­sereg kitűnő ezredorvosa, városunkban is széles ismeretséget szerzett magának, s ki a házassági kötelék folytán immár polgártársunkká is lett, — a helyben állomásozó 4-ik honvéd lovas ezred sza­badságolt állományába helyeztetett át. — Népgyülés tartatott múlt vasárnap a reform, egyház kebelében, mely azonban igen gyér né­pességű volt. Ez alkalommal a lelépett, vagy ha úgy tetszik kimaradt fögondnok nagy szavakban adta elő három évi működésének eredményét, úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben. Jó is, hogy legalább önmagát dicsérte, mert az egyházi ügyek körül tanúsított hanyagsága köztudomású dolog. Ezután az új főgondnok Ági László foglalta el helyét néhány szó kíséretében, nem üres ígére­tekkel, hanem tevékenysége és buzgalmának fel­ajánlásával. Annyi bizonyos, hogy tőle minden tekintetben többet várhatnak hivei, mint elődé­től , de csak az esetben, ha az egyház érdekei, s nem pártszempontok által fog vezéreltetni.­­ A helybeli izr­­nyegylet szokás szerint, az idén is segíteni akarván a tél beálltával a szenve­dők sorsán, nagyobb összeget osztatott szét a sze­gények között. E nemes tettéért a választmány, és élén a nőegylet lelkes elnöknője méltán megér­demli, hogy a segélyzettek hálaérzetéhez a közön­ség nevében mi is őszinte köszönettel járuljunk. — Lapunk egyik főmunkatársa Kiss Lajos ügyvéd a főmunkatársak sorából kilép, lapunknak azonban ennek daczára is munkatársa marad. — A szinü­gyi­ bizottság külön felhívást inté­zett a közönséghez a szinügy hathatósabb párto­lása érdekében, s maga körében is bérletgyűjtést indított meg. Mi is ajánljuk e felhívást t. olvasó­inknak, s felhívjuk minél számosabb bérlet esz­közlésére. Azon sok tekintetben indokolt kifogás , hogy a bérletben újabb darabok nem adatnak elő, ezúttal elesik, mert az előre színlapilag jelzett és megnevezett daraboktól eltérés nem fog történni, s a bérlő közönség azon előnyben részesül, hogy előre tudja, minő előadások látogatására köti le magát. — Szinilgyi rovatunk a bíráló elfoglaltsága miatt jelen számunkban is üresen maradt, igye­kezni fogunk azt jövőre kipótolni. — Megszólítja a „Kecskemét“ embere egyik ellenpárti polgártársunkat, s erőszakolja szörnyen, hogy fizessen elő a „Kecskemétére; a polgártárs megunva a sok erőltetést, a következőleg menti ki magát az előfizetés alól: „Ugyan édes öcsém, ne kívánja, hogy a tisztesség iránti érzésemen erőszakot tegyek!“ — A „Pester Lloyd“ czímű fővárosi elterjedt német napilap huszonötévi fennállásának emlékére kinyomatta legelső számát 1854. január 1. kelet­tel. Ebből is eléggé látható, hogy mily roppant fejlődés és gyarapodásnak örvendett a lefolyt ne­gyed század alatt. Szinügyi rovatában épen a „Czigány“ van hirdetve, mely a nemzeti színház­ban 1854. új év napján adatott, miből most azon furcsa eset nőtte ki magát, hogy egy pesti burger a P. L. e számának értesítése nyomán 1879. ja­nuár 1-én is a „Czigány“-t akarta megnézni a nem­zeti színházban, a mikor pedig nagy bámulatára épen a „Trónkereső“-t adták.­­ Megjelent a Somogyi Ede szerkesz­tette „Magyar Lexikonénak 15-ik füzete a clas­­sikus ó­kor isteneit ábrázoló második táblával, s 16-ik füzete a magyarországi borfajok térképével. Folytatja és befejezi Ausztria történetét egészen a­z. évi október havi eseményekig, s azután az ázsiai társaságokig elősorolandó czikkeket hozza. Elég terjedelmesen szól az avarokról, de nézetünk sze­rint nem úgy, mint az mai napság várható. A hún-scytha népeknek megkülönböztetése nem lesz elegendő tudományos alappal, mert sem a huno­kat, sem a seythákat közelebbről nem ismerjük; az avarok a népvándorlás korszakában feltűnt Nagy Károlytól a föld hátáról elsepert nemzet voltak, ennyi az egész, a­mit róluk , mint nép­ről mondhatunk. Müller Frigyes az avarokat a mongol faj ural-altáji csoportjának tatár ágához sorolja. Hunfalvy alább idézett művének 402 lap­ján ezt írja: De ha bizonyos volna is, hogy a vezvár, fertő, hanság szók nem az avaroktól, ha­nem az újabb megszállóktól valók, az avarok ugorságát még sem lehetne tagadni.“ Az avarok tehát finn-ugor eredetű nép volna. Az elősorolt nevezetesebb irodalmi művek közt, melyek az ava­rokkal és azoknak történetével foglalkoznak, hi­ányzik Hunfalvy Pálnak „Magyarország ethnog­­raphiája“ czimü müve, melyet, ha jól sejtjük, a lexikon irói nem használtak fel. Szenvedő szivek. (Beszély.) — Jer, csókolj meg még egyszer, — rebegő az öreg Sziklavári, és egy hosszú csókot nyomott ágya elé térdelő fia homlokára. — Ne sírj fiam, ne zúgolódjál!... a porba tér a mi por!... — Anyád halála óta nekem úgy is csak unalom volt az élet, s hidd el, jobb lesz már énnekem ott lem­ pihenni meg. Agg csontjaim meg vannak már törve teljesen, életem meg van már érve a halálra. Én nyugodtan halok meg s nyugodtan nézek a tá­tongó sír elé, melyben tudom nyugovást lelek. Életemben soha senkit meg nem csaltam, senkitől semmit jogtalanul el nem vontam, senki életét meg nem keseritem, meg nem nehezitem s azért hiszem, hogy édes lesz nekem a sir s könnyű a föld, mely eltakar ... A mim van, véres verejtékkel szereztem, a mi őseimről rám maradt, tisztán megőrizem. Neked hagyom fiam mind a kettőt, minden vagyonomat s őseim szeplőtlen czimerét. Végrendeletem a plébános úrnál van letéve, melyet azonban csak halálom után két hóra szabad felbontanod. Ebben mindenről intézkedem, s hogy szorgos kézzel szerzett vagyonomat, féltve őrzött ősi hirnevemet félrecsapó ifjúi hév emészsze meg gondtalanul, erről is gondoskodom. Végrendeletem­ben feleséget is jelöltem ki számodra. Szép, gazdag s őseinek czimere az enyémnél fényre nem cseké­lyebb . . . így hivém a múltba szállva jövődet meg­alkotni. Lajos e szavakra, melyeket atyja már alig hallhatólag ejte ki, felugrott az ágy mellől és meg­ragadva a haldokló kezét, majdnem eszméletlenül így kiálta fel: — Atyám mit tevél ?!... — Miért e felindulás ? Kérdé Sziklavári, kissé fölemelve fejét. — Okom volt rá midőn ezt tevém , s hogy jól tevém, nyugodtan sugallja haldokló eszem. — Okod volt rá atyám ?... eszed sugallta ?... de hát szived?!.. — rebegő Lajos és támolyogva dőlt az ágy melletti karos­székbe. — Szivem sem ellenzi a mit tevék! Hallgass meg! Tiszta, szeplőtelen nevet, terhektől ment, terjedt birtokot hagyok neked örökül, mely anyagi helyzetedet fényesen biztosítja. De mond elég-e ez, hogy boldog légy?! Ismerősökben, rokonokban szűkölködve, egyedül állsz a világon. Nincs kivel megosztani hadat és örömedet. A családi élet az, melyben mindazt fölleled, mivel még nem bírsz , mindazt föltalálod, a­miről tárgytalan vágygyal már most is oly sokszor álmodol.. . . Én ezt a boldog­ságot akarom neked megszerezni, midőn kijelölök neked egy oly nőt, ki vagyon és tiszta ősi név mellett vonzalmat és szerelmet ád neked, s bőven megnyered benne azt, a mit bennem el­veszi­tsz. Nos fiú , nincs-e atyádnak szive is !! .. . — Van atyám, van!.... de van fiadnak is! S hogy boldog nem leszek, oka, hogy e két szív kettőt dobog. — Lajos e szavakkal arczát kezeibe rejtve zokogni kezdett, alig hallhatólag susogva olykor e szót: Margit!... A nap már búcsúzóban volt s mint a haldokló élete, hanyatlott sirja felé. Csak végső sugarait árasztá meg a földre, melyek az elvonuló vékony felhőrétegen megtörve, mint fátyol megett égő tűz­­oszlop fénye verődtek be s világiták meg a szobát, melyben az öreg Sziklavári utolszor nézte bucsú­­zásukat s melyben fia Lajos egy reményteljes boldog jövőnek hajnalát látta örök élbe merülni. Az öreg már utolsó perczeiben volt és a gyón­tató atyát kívánta. — Hadd jelenjék meg — úgymond — tisztán isten előtt, hisz halandók vagyunk, könnyen téved-s hetünk. De megnyugtatja lelkemet azon tudat, hogy fiam jövőjéről bölcsen gondoskodom. — Atyám tévedsz! — tört ki fájdalmasan Lajos és összekulcsolt kezekkel borult az öreg ágya elé. — Boldogtalanná teved fiadat!.... boldogta­lanná és becstelenné! Oh Margit! jöjj és ölj meg engemet, ki téged megcsalni készül akaratlanul! .. — Fiú! mi ez ? mit beszélsz ? Szólj , ki az, kihez becsületszó köt? .. . de legyen bárki, én igy akarom és igy kell lenni! S ha nem, haldokló atyád átka kísérjen sírodig! akaratom üdvös és jogos: nekem örök nyugalmat, neked boldogságot hozand!.. . Lajos kebelében e szavak a leghevesebb lelki küzdelmeket korbácsolák fel. Az ifjú szerelme és a fiú kegyeletes érzete vívtak élet-halál tusát szi­vében. Végre a kinosan ziháló haldoklón akadt meg lázas tekintete. Hisz mégis csak atyja volt, kit ő a fiúi érzelem szent hevével szeretett, kinek ő egy élettel tartozott s kitől ő most egy szavával megrabolni készül egy másik élet nyugalmát. Nem ! nem ! nem fogja tenni !... — Légy nyugodt, ne háborogj atyám — foly­­tatá néhány percz múlva Lajos — meg lesz minden akaratod szerint, de ha a Sziklavári névre szenny­folt ragad, oka nem én leszek. Ez utolsó szavakat az öreg már aligha hallá, mert midőn Lajos az ágy felé fordult, a néhány percz előtt még teljes eszméletnél levő apa helyett csak a lélek meghűlt hüvelyét láthatá. Görcsösen ragadá meg a hideg kezeket s hulló könnyei között csókkal árasztá el azokat. Nem zúgolódott többé, megnyugodni látszott sorsában; de a bútól gyötört kebelből néha-néha felfakadt sóhaj elég bizonyítéka vala annak, hogy az csak önkinzás s nem lelki nyugalom. (Folytatása következik.) Tudósítás a kecskeméti hetivásárról. 1879. január 3. Tisztabúza hektolit. 76—­80 kt. 5.85 któl 6.25 krig. Elegy „ „ 73-75 „ 4.06 „ 4.39 „ Rozs „ 70—72 „ 3.64 „ 3.90 „ Árpa „ 60—62 „ 3.18 „ 3.57 „ Zab „ 36—40 „ 2.60 „ 2.76 ,, Kukoricza „ 70—72 ,, 2.60 „ 3.25 „ Köles 3.25 „ 3.57 „

Next