Kecskeméti Lapok, 1880. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1880-05-30 / 22. szám

forintról ötre leszállittatni kéri, a közgyűlés e ké­relmet teljesíthetőnek ez idő szerint, midőn az iskolák fentartására és jókarba helyezésére különben is alig elviselhető költségei vannak, nem véli és igy el sem fogadhatja. Olvastatván a községi iskolaszék jelentése a népiskolai igazgatói állás további betöltése iránt, határoztatik, hogy ezen állomás betöltése iránti intézkedés azon elvárással adassék át a beterjesztő iskolaszéknek , hogy az igazgatói állás betöltésénél az eddigi módozatot minden tekintetben szem előtt fogja tartani. Olvastatván a Szokolai Józseftől visszafoglalt földek eladásáról szóló hivatalos jelentés, tudomá­sul vétetett. Muraközy József perbeszüntetési kérvénye a jogügyi bizottsághoz utasittatik. Özvegy Lendvai Ferenczné és özvegy Kovács Istvánná ajánlata, mely szer­int a VI. tizedben levő házaik a város által kiszabott 4 frt 20 krban , élenkint megállapított árban kisajátíthatók, el­­fogadtatik. Olvastatván a máriahegyi szőllők nyugati vona­lán levő út szabályozása tárgyában beadott jelentés, mely szerint az útmentén történt foglalások már ki lévén derítve, ezek iránti intézkedésre utasítás kéretik. Az ide vonatkozó iratok oly utasítással adat­nak ki a gazdászati osztálynak, hogy a vissza­foglalt részeket megbecsültetvén, a szomszédbirto­kosoknak adja át a megállapított becsárban. A városi lovas rendőrség fizetés-javítást kérő folyamodványa elutasittatik. Kecskés Lajos haszonbérlő csekély fizetési halasztást kérvén, ezt a kért módon megnyeri. Olvastatván Vasváry és Szalkay számvevőségi írnokok folyamodványa, melyben a drágaság eny­hítésére némi segélyért esedeznek, kérésekkel el­­utasíttatnak. Dömötör Károly főszámvevő úr, egészsége helyre­állítása végett, 6 heti szabadságidőt nyert, s ezzel a közgyűlés befejeztetett. A külföldi verseny hatalma. *) Ha vizsgáljuk azon különféle iparműtételeket, melyek által a különböző iparczikkek előállíttatnak , azt találjuk, hogy némely iparműtéteseknél egyik kéz a másiknak, ez a harmadiknak s igy tovább közvetlen adja át a munkát, hogy vannak ipar­ágak , melyeknek sikeres űzése végett számos em­beri kezet, számos gépet és eszközt kell egy fedél alá csoportosítani, s az eredmény, melyet a mun­kások elérnek, sokkal nagyobb és czélszerűbb mintha külön dolgoztak volna. Ez a nagy vagyis a gyáripar tere. De vannak ismét oly iparműtételek, melyekben nem szükséges, hogy egyik kéz közvetlen a má­siknak s ez a harmadiknak adja át a munkát,­­ mert a munkás teljes sikerrel dolgozhatik saját tűzhelyénél, segédeket vehet maga mellé, sőt a családtagok munkaerejét is igénybe veheti, a mun­kájához szükséges gépet vagy eszközt megszerez­heti , maga gondozhatja, kezelheti kedve­s tehetsége szerint. Ez a kis vagyis kézműipar tere, melyben igen fontos szerepe van a házi iparnak is. Általában véve hazánkban inkább az utóbbi, míg Ausztriában s a külföldön az,előbbi, vagyis a nagyipar van jobban kifejlődve. És épen ez egyik fő oka annak, hogy iparczikkeink oly szerény mérv­ben képesek versenyezni Ausztria s a külföld iparczikkeivel. Teljes lehetetlenség is kivált olcsóság tekintetében a kisiparosoknak versenyezni a nagy­iparosokkal különösen oly czikkek készítésében, melyeket a nagyiparosok gőzerővel s ehhez alkal­mazott gépekkel és oly minőségben képesek elő­állítani mint előállíthatják a kisiparosok saját kézi erejükkel, de viszont nem versenyezhetnek a gyár­iparosok olyan műtétesekben, melyekhez több ész kell mint erő, melyekben t. i. a kézi és értelmi munkát nem helyettesítheti mindenben a gépmunka. Vannak tehát a kézmű- és gyáripar közt bizonyos határvonalak, melyeket a gyáros is csak akkor léphet túl kára nélkül, ha a fogyasztó közönség nem vizsgálja meg pontosan a vásárlótt iparczikkek czélszerűségét, tartósságát, hanem fizeti a külső látszat szerint. A múlt évtizedben, kivált annak vége felé, annyi volt a forgó pénz, a fogyasztó közönség oly kevéssé nézte meg, hogy miért ad pénzt , s így oly nagy mértékben fogyasztott némely iparczik­­keket, hogy a gyárbirtokosok számos iparműtételt kiragadtak a kisipar kezeiből, s jól-rosszul össze­­csoportosították egy-egy óriási gyár fedele alá. Igaz, hogy már az ezen évtized első felében be­állott fordulat a gyáripar terjeszkedését meglehe­tősen háttérbe szorította, mert az egymás után következő mostoha évek sok ezer jómódú családot megtanítottak a takarékosabb fogyasztásra, s így sok nagy gyárost oda kény­szerítettek, hogy ő is takarékoskodjék a forgalomba adandó iparczikkek­­ kiállításánál, s minélfogva a gyáralapítók s vállal­kozók mindazon műtéteseket vagy üzletágakat,­­ melyeket a szédelgés korszakában erőnek­ erejével összecsoportosítva a gyárba helyeztek el, egyenként kénytelenek visszaereszteni a kisipar körébe, de az ily módon előállított iparczikkek a túltermelés folytán oly nagy mennyiségben halmozódtak össze a raktárakban, hogy bámulatos olcsóságok miatt — mert a folytonosan végeladást hirdető kereskedők minden áron menekülni akarnak ezen iparczikkek­­től — teljes lehetetlenség a kisiparosoknak még most versenyezni azokkal. Lehetetlen pedig azért, mert a fogyasztó közönség legnagyobb része nem igen veszi figyelembe és számításba az iparczikkek belbecsét és tartósságát, sőt a műipari tökély foko­zatát sem, hanem többnyire elsőséget ad az olcsóbb, kivált tetszős külsejű czikkeknek. De ez mindörökké tartani nem fog, mert a haszontalan munkát elvégre is megunja a fogyasztó közönség sokáig fizetni, át fogja látni, hogy nem mindig az az olcsó, a­mi annak látszik, é­s így a túlerőltetett versenynek vissza kell szállania ter­mészetes határai közé. Míg azonban e körülmények tartanak, kivált olcsóság tekintetében bizony nehéz lesz a legin­kább kézileg és egészen tiszta anyagból előállított magyar iparczikkeknek versenyezni a külföldiekkel, minélfogva sok derék hazai kisiparos keresete még tovább is a legszűkebb térre szorítkozik, mert valamint nehéz feladat ágyútűz ellen puskával harczolni, úgy a szerény tőkével rendelkező kis­iparosnak is nehéz feladat a nagy tőkék segélyével dolgozó gyáriparral versenyezni,­­ de valamint a harczban fortély és ügyesség által a puskatűz sokszor képes elnémítani az ágyúk hatalmas dör­gését, úgy a kisiparosok is leleményesség által képesek lesznek ellensúlyozni az olcsóságot, mit főleg a gépek, illetőleg a gőzerő által érvényesíte­nek a gyáriparosok, mert a nagy költséggel elő­állított gépeknek egyik legfőbb hiányuk, hogy csak csupán egy mintára képesek dolgozni, holott a leleményes kisiparos mindennap más meg más min­tákat létesíthet, s így legalább a jóízlésű közön­ségre mindig biztosan számíthat. Érvényesítheti ezt kiváltképen a ruházati és bútorzati czikkek előállításánál, melyek ez idő szerint épen legjöve­delmezőbb ágait képezik az iparnak egész Európában. Tehát a legfontosabb iparágakra nézve az oly nagy rémületet és annyi bajt okozott gyáriparczik­­kek versenyének hatalma csak idő kérdése lehet, s hazai kisiparosaink felett addig uralkodhatik, míg leleményességek által felül nem kerekednek azon. De sajnos, hogy az ipari ismeretek hiánya miatt épen ezen kívánatos leleményesség nem igen mutatkozik honi iparosainknál! ... Az olcsóság mellett van azonban még egy igen kitűnő tulajdonsága a külföldi iparczikkeknek, mely versenyképesség tekintetében még az olcsóságnál is nagyobb szerepet játszik, ez­ az ízléses kiállítás, a tetszős forma, mely főleg a kézműiparczikkeknél a legelengedhetlenebb kellék , mely egymagában minden egyéb hiányokat, többek közt az anyag silányságát is képes pótolni. E tekintetben kivált­képen a francziák mennek elől. Igyekszik is ezen tulajdonságukat minden iparos nemzet eltanulni. De hogy az ilyesmit el lehessen tanulni amúgy könnyedén, mindenekelőtt birniük kellene iparo­sainknak azon alapismeretekkel, melyek ennek el­­tanulására szükségesek. A­ki nem tud rajzolni, az szépet alkotni még az előtte álló minta után sem képes; a­ki nem jártas a technológiában, az nem képes czélszerűt alkotni még a megfigyelt czélszerű után sem; a­ki nem lesr a szükséges vegytani ismeretekkel, az nem képes még egy is­kolai táblát is becsületesen megfesteni, — szóval ma már az ipar terén még a kézi ügyesség sem elég egymagára, hanem ehhez még oly elméleti *) Dienes Péter „Hazai ipar védelme“ czímű könyvéből, ez a tudomány nem is nehéz. Egyetlen szabálya, hogy semmit se nevezz a maga nevén. S ez egy­szersmind életszabály, melyet ha követsz , csak játék lesz megfutni az életet, míg a nélkül minden pillanatban áthághatatlan akadályok hárulnak eléd. Mégy az utczán. Szemedbe ötlik. Elhelyező intézet. Nem tudod micsoda? Némelyik mellett ott a magyarázat: „Elhelyez inasokat és nevelő­nőket , ispánokat és gazdasszonyokat, továbbá ko­csisokat és nyelvmestereket, szobalányt s franczia bonnokat stb. stb.“ Kirakata is van. Ott látod: „Egy úri házhoz guvernant és pesztonka kerestetik“ és igy tovább. Most már tudod, hogy micsoda. Legalább azt hiszed, hogy tudod. Dehogy! Ha érintkezésbe jönnél vele, akkor tudnád meg csak, hogy ez tulajdonképen csak álnév s igazi neve: „Szegény, foglalkozás nélkül lézengőket utolsó garasuktól megfosztó intézet.“ Mert hát az, in­tézet. El is intéz mindent, csak várj sorodra. Intézet! Mi nem az ma? Boltba akarsz menni, hogy kabátot vegy magadnak. De hogy valamikép kocsmába ne botolj helyette, elolvasod a föliratot: „Csak a munkabér negyedének beszámítása mellett úri felöltőket ingyen (kövér betűkkel!) odaaján­dékozó intézet. Gondolkozóba esel, hogy meg­­ajándékoztasd-e magad ? Csak menj be bátran. Mikor kijössz, azt fogod mondani, hogy illőbb ezime lenne: „ Jóhiszeműeknek mindent a nyakába akasztó r­ongy k­ereskedés. “ Hanem menjünk tovább. Most már csakugyan kiváncsi kezdesz lenni, hogy nohát minek találod meg az igazi nevét. No itt már bizonyosan nem fogsz csalódni. Megálltál t. i. egyik legelegánsabb utcza legfényesebb üzlete előtt. Óriási üvegtábla alól egy tál fényes újdonat­új aranyrakás csillog eléd, legalább is ezeres bankókkal körülvéve. Mellette a külföldi pénznemek egész halmaza csak úgy odadobva, míg a másik oldalon szép rendben odaraggatva tömérdek értékű sorsjegy ingerli oldal­zsebedet. Szlah, pénzvilágot élünk, magad is jobb szeretnéd, ha az a tiéd volna. A nagy aranybetűs czég fölött koronás magyar czimer terjeszti ki védőszárnyait, alatta: „Magy. kir. udvari pénzváltó és tőzsér.“ No már, gondolod, a­ki az udvarral kereskedik, téged szegény embert csak nem kíván berántani. Talán meg sem látnak, gondolod , hanem azért csak nem állhatsz ellen, bemégy. Oh, nagyon csalatkoztál. Csak úgy hajlonganak eléd. Puha, bársonyszékre ültetnek, helyed alig találják. Elő­adod , hogy néhány ezer forintocskára volna szük­séged. Oh, szívesen, a neved alig kérdik. Váltóra? Igen. Tessék! A perezentet kérded ? Szóba se jöhet. Az Xg.­et Comp. czég nagyon tisztessé­ges. Csak hat százalék. No, ezek már nagyon becsületes emberek. Nem hiába, az udvar . . • Még azt is megkérdik, hogy miben fizessék ki : arany, ezüst, papiros vagy tán részvényjegyek? Nekik az mindegy, ez utóbbit még legjobban ajánlhatják. Te nem bánod, legyen. Aztán kifizetnek utolsó krajczárig. Még a kamatot se vonják le. Aztán még egyszer kezet szorítanak veled s te azzal a boldog öntudattal lépsz ki, hogy ime, mégis! Kinn azután, hogy átnézed a börze árfo­lyamot veszed észre, hogy a neked 100 írtba szá­mított Csabálos-Bogdáni vasút részvényjegyei éppen negyedannyit érnek , hogy a kért ötezer pengő­forint helyett kaptál vagy ezerkétszáz frtot. Meg­csóválod a fejed, nagyot sóhajtasz, s azt gondo­lod ..........de nem gondolsz semmit, mert szemedbe ötlik odafönn a koronás magyar czimer, hanem azt mégis bevallod magadnak, hogy az arany betűk helyére nagyon illenék e czim: „Magy. kir. szabad, s törvény oltalmazta em­bernyúzó.“ Hanem hát igy van az az egész világon, mindenkinek maga felé hajlik a keze, s ha min­dennek megadnák a maga nevét, akkor............. Hanem nézzük az érem másik felét. Te azt hiszed, hogy magad jobb vagy. Oh nagyon csaló­dok Tapogatózzál csak egészen magad körül. De­hogy nevezel valamit a maga nevén. A fiadat, azt tanodába küldöd, leányod neveidébe vagy varrodába jár. A „paraszt“, az küldi a fiát iskolába, csak nem vagy te is az ! Tenmagad ha ügyvéd vagy, irodát tartasz (i­ószobájuk holmi skriblereknek van), falusi rektor vagy, és mégis tanár úr. (Tanító? piha!) Talán orvos­­ok, akkor meg már kiváló privilégiumod van arra, hogy „áponczodnak kiváló szorgondú betö­rmésze légy, nehogy gönyvére kütegekben jelentkezzék.“ Nagyra vitte Isten a dolgodat, még akademi­­­­kus is vagy s akkor teljes joggal lehet székfog­lalód ezime: „A harmadgyököt vont külzeléki irány­­latból kerületre redukálható felületegészlet kilenczes jogokból számított elmélete.“ Nevetsz talán édes olvasó ? Én is, de fájó szívvel. Pedig magad is hogy egyebet ne mondjak gyújtó helyett gyufát kérsz, hogy szivarra gyújt­hass , melynek füstje mellett, ha elmondtál egy jó iromát vagy életet, stészi gonddal veszed kézbe a legújabb röplapot, hogy felismerd belőle a bajok ismérveit, melyek végre is annyira fel­bosszantanak, hogy elhatározod, hogy míg a nagy­városi szokás szerint már itt is előforduló reg­gel­i ideje elérkezik , nőcskéd úgyis i­m­o­l­á­b­a­n lévén , sétát teszel az indóházig, a­helyett, hogy elsétálnál az indulóházig. S te azt hiszed, hogy ez így jól van. Pedig hát ha nem akarom is affektációnak (pardon­­­negélynek nevezni) bizon nem egyéb ám ez sem, minthogy te magad sem akarsz semmit a maga nevén nevezni ............... Lásd kedves olvasó, (ha ugyan nem dobtál még félre) ilyen gondolatai támadnak az embernek, ha a nátha a szobájába zárja, s ha eddig elkísértél, most csak arra kérlek, hogy valamikép e cse­vegésnek ne találj igaz nevet, azt hogy — unalmas. Szánthó Kálmán.

Next