Kecskeméti Lapok, 1880. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1880-11-21 / 47. szám
Tizenharmadik évfolyam. 47. szám. November 21. 1880. KECSKEMÉTI LAPOK VEGYESTARTALMÚ HETILAP. II . Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BUDAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. ------- többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadómegkezdhető. ddiának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. S___________________________--------------------------------------- -------------------------------------------------------- - ....— -* A városi tűzoltói intézmény. Az abszolutisztikus időszaknak, az 1861. évvel, legalább részben, és bizonyos társadalmi zsibbadságot eloszlató — hogy úgy mondjuk — fellélegzéssel végeszakadván, közérdekben saját kezdeményezésünk és erőnkből teremtett intézmények között a tűzoltásra alakult egyesület a legtiszteletreméltóbbak egyike volt. Egyesület, melynek egyes tagjai, minden önérdek és haszon nélkül a végett lépnek egy társaságba s alkotnak egyesületet, hogy felebarátjaik javáért, életük koczkáztatásával küzdjenek , fáradjanak, mindenesetre tiszteletreméltó s megérdemli, hogy feladatukkal komolyan foglalkozzék a sajtó is, s tegye lehetővé, hogy a czél, mely a tűzoltói intézményt létrehozta, minél inkább megközelíttessék, s hasson oda, hogy az oltószerekre és tűzoltók fizetésére, a közvagyonból adott pénz kárba ne menjen , hanem hogy az általa elért anyagi és morális haszon sokszorosan értékesebb legyen a ráfordított, költségeknél. Tudva van, hogy városunk értelmes lakossága is felfogta ezen egyesület nemes feladatát, és saját kebelében is megalkotta az akkoriban divatos, önkéntes tűzoltó-egyletet, de amint az érte való lelkesedettség kiment a divatból, letette azt ismét, úgy hogy az egylet vezetői az intézménynek önkéntesen ajánlkozó tagok helyett, akik önállóan lettek volna hivatva fentartani az egyesületet — gazdát kerestek, ki azt fentartsa, s találtak is, a városi közönségben, kinek anyagi erejére támaszkodva, ez a kiválóan hasznos intézmény — nem halt ugyan meg, hanem folyvást beteg, s nem tudni, várjon, kik meggyógyitására vállalkoztak, föllelik-e azon remediumot, mely a beteg intézményt chronikus bajától megszabadítsa , s nem lesz itt is hosszú betegségnek halál a vége? Óhajtjuk, hogy ne legyen, de egyet ma határozottan ki merünk már mondani, s ez az, hogy ama javaslat, melyet Sz. I. tűzoltó-parancsnok úr a tűzoltói intézménynek, a reá fordított költségekhez arányosítható eredményhez vezetésére módokat kereső bizottságnak benyújtott, a tűzoltói intézményt a bizonyos haláltól soha megmenteni nem fogja. Lapunk nem volt azon helyzetben, hogy a javaslatot egész terjedelmében hozhassa, s mivel az a „Kecskeméteben már megjelent, ezúttal is csak érdemileg reflektálhatunk reá. Az a magja a javaslatnak, hogy a 8 fizetéses tűzoltó 1 szakaszvezetővel és 30 tűzoltó rendőrrel kevés, tehát a szakaszvezetőn kívül emeltessék a számuk 24-re, miáltal a város olyan tűzoltó-csapatot nyerne, mely vész esetén, minden körülmények között, hivatásának megfelelend. A tűzoltószereket javaslattevő parancsnok úr maga olyannak mondja, milyenekkel kevés város vagy tűzoltó-egyesület dicsekedhetik , s e tekintetben kívánalmai a folytonos jókarbantartáson túl nem is terjednek egyébre, minthogy a vízszállító-gép előkocsival elláttassék, s hogy egy-egy géphez való tömlő-készlet 100 méter hosszúra nyujtassék ki. De ami a felemelt számú tűzoltó-csapat sikeres működését előmozdítaná , arra nézve nem kevesebbet kiván. t. p. úr, mint 8 lovat teljesen felszerelve, számukra külön épített laktanya istálójában készen tartani, laktanyát olyat a piacz közepére, melyben 22 ágy elterelhető, s a tűzoltó-szerek is kényelmes melléképületekbe berakhatók legyenek, s végre, hogy alkalmas helyen , a tűzoltó-gyakorlatok tartására egy gyakorló faház építtessék, a tizedkutak felbontatván , csapóajtókkal ellátva, vész esetén könnyen hozzáférhetőkké tétessenek. Ez a magja ama javaslatnak, melynek czélja bizonyára nem más, mint hogy a bizottság tárgyalásainál alapul, kiindulási pontul szolgáljon. Megvalljuk , hogy részünkről — bár a tűzoltói intézménynek barátai vagyunk, s azt áldozattal is fentartandónak tartjuk, — e javaslatot kiindulási pontul sem volnánk hajlandók elfogadni, mert az csak a parádét és az intézmény költségeit nagyobbítaná, de a tűzoltók működését, arányban a rájuk fordított roppant költséggel nem sikeresbítené. Ugyanis mi feltételezi a sikert a tűzoltás körül, az talán, hogy a tűzoltók sokan legyenek? nem, bizonyára nem! A tűzoltás ott történhetik sikerrel, hol a tűzoltók erre begyakorolva, összhangban teljesítik a rájuk bízottakat, vagyis hol a tűzoltásra az emberek előkészítve vannak, hogy jó tűzoltó-szerek, folytonosan ép és használható állapotban legyenek, mindenek felett pedig a bővizű kutak. Már most j. t. p. úr, maga mondja, hogy a tűzoltó-szerek olyan karban vannak, minekkel kevés község vagy tűzoltótársaság dicsekedhetik, ha a tizedkutakat jókarba helyezzük, s 8 egyén helyett 24 fizetéses tűzoltót alkalmazunk, 8 lovat tartunk készen számukra, nagyobb lesz az eredmény, mint most, mikor a 8 fizetéses tűzoltó mellett 30 tűzoltó-rendőr működik közre, hogy a jó gépeket jól kezeljék? mi nem hisszük ezt, annál kevésbé pedig, mert a tűzoltók működésének sikeres volta vajmi ritkán áll nagy városokban is abban, hogy a kigyulladt épületet megmentsék, hanem abban, hogy a tűz tovaterjedését lehetőleg megakadályozzák, oltás közben szükségtelen károkat ne okozzanak, emberéletben és vagyonban ami csak menthető, mentsék meg. Egy ilyen nagy városban mint Kecskemét, melynek még az év egy jelentékeny részében utczái is oly sárosak, hogy a tűzoltó szereket a központból, ahol lerakva vannak, a kigyúlt házig kivontatni ", órába kerül, ha azt az időt nem számítjuk is, mely a vízhez jutásra, a gép összeállítására szükséges — a tűzoltó csapat akár 8 fizetéses tagból, akár 24-ből van szervezve — csaknem mindig későn érkezik. A tűz száraz időben pillanat alatt terjed, hozzá képest az ember és állat rohanva is lassan halad; tehát sikert oly értelemben, hogy a tüzet nyomják el, ritkán lehet elérni; a tűz tovaterjedését pedig — ha a gépek jók, oíz van elegendő — a jól begyakorolt 8 fizetéses és 30 tűzoltó-rendőr is megakadályozza, s a működésükhöz józanul fűzhető sikert eléri. Más itt a baj az t. i., hogy a tűzoltók nincsenek kellőképen begyakorolva, hogy vízszüikében vagyunk, s a nép, melynek kötelessége volna segédkezet nyújtani rész idején a hivatás szerint működő tűzoltóknak, nem hogy segítene, hanem gúnyolódva félre áll, s nagy része van abban, hogy okos emberek is néha magát a tűzoltó-intézményt ítélik el, s nem mervén annak megszüntetését indítványozni, reformálását kisértik meg. Példa rá a tH6. közgyűlési határozat. Mi lenne hát a teendő? legelsőben is az, meggyőződést szerezni, hogy kik a tűzoltói intézmény vezetésére hivatvák, értik-e a tűzoltást úgy, hogy arra másokat is megtaníthassanak, ha értik, amint feltesszük , kötelességükké kell tenni, hogy a gyakorlatokat vezessék, s el ne tűrjék semmi szín alatt azt, hogy a tűzoltó-rendőrség a gyakorlatokról alapos ok nélkül valaha elmaradjon. A gyakorlatok tartassanak meg pontosan minden ünnep és vasárnapon, amikor a rendőrség se menthesse magát, hogy másfelé van elfoglalva. Utoljára is fizetést kap érte mindenik, ennélfogva nem mentheti magát soha azzal, hogy egyéb dolog miatt nem lehetett jelen a gyakorlaton , s mondhatjuk is, hogy ha ilyen mentség fordult elő eddig, az csak ürügy, csak hamis mentség volt. Ha a gyakorlatok pontosan megtartatnak, 38 gyakorlott tűzoltóval rendelkezhetik j. t. p. úr s ez elegendő, hogy vele a tűzoltás körüli teendőket kívánathoz képest végeztesse. Ha marad kívánni való, intézkedéseket kell tenni társadalmi úton, hogy ifjú iparosaink, kereskedőink, s a nagyobb tanuló ifjak alakítsák meg újra az önkéntes tűzoltói intézményt, s ezáltal, hogy úgy mondjuk, népesítsék be a várost begyakorlott ügyes tűzoltókkal, kik közül a bátrak, ügyesek és serények számára jutalmak s kárpótlás biztosittassék. Nemes versenyt kell köztük ébreszteni, hogy tűzvész esetén az oltásban, az oltáskörüli munkálatok eszközlésében, egymást felül múlják. A népet meg kell győzni, hogy a tűzoltó is ember, csodadolgokat hát attól nem kell várni, de ha őket gúnyolódás helyett nemes munkájukban segítendik, a tűzoltók vész idején iszonyú károktól vannak hivatva őt megmenteni. A tanult tűzoltók higgadt elmével szerzett tapasztalatukra támaszkodva , az őket segítő s rájuk hallgató néptömeget a helyzet urává képesek tenni.