Kecskeméti Lapok, 1880. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1880-11-21 / 47. szám

Tizenharmadik évfolyam. 47. szám. November 21. 1880. KECSKEMÉTI LAPOK VEGYESTARTALMÚ HETILAP. II . Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BUDAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. ------- többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó­megkezdhető. ddiának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. S___________________________­--------------------------------------- -------------------------------------------------------- - ....— -* A városi tűzoltói intézmény. Az abszolutisztikus időszaknak, az 1861. évvel, legalább részben, és bizonyos társa­dalmi zsibbadságot eloszlató — hogy úgy mondjuk — fellélegzéssel végeszakadván,­­ közérdekben saját kezdeményezésünk és erőnkből teremtett intézmények között a tűzoltásra alakult egyesület a legtiszteletre­méltóbbak egyike volt. Egyesület, melynek egyes tagjai, min­den önérdek és haszon nélkül a végett lépnek egy társaságba s alkotnak egyesü­letet, hogy felebarátjaik javáért, életük koczkáztatásával küzdjenek , fáradjanak, mindenesetre tiszteletreméltó s megérdemli, hogy feladatukkal komolyan foglalkozzék a sajtó is, s tegye lehetővé, hogy a czél, mely a tűzoltói intézményt létrehozta, mi­nél inkább megközelíttessék, s hasson oda, hogy az oltószerekre és tűzoltók fizetésére, a közvagyonból adott pénz kárba ne men­jen , hanem hogy az általa elért anyagi és morális haszon sokszorosan értékesebb legyen a ráfordított, költségeknél. Tudva van, hogy városunk értelmes lakossága is felfogta ezen egyesület nemes feladatát, és saját kebelében is megalkotta az akkoriban divatos, önkéntes tűzoltó-egy­letet, de a­mint az érte való lelkesedettség kiment a divatból, letette azt ismét, úgy hogy az egylet vezetői az intézménynek ön­kéntesen ajánlkozó tagok helyett, a­kik ön­állóan lettek volna hivatva fentartani az egyesületet — gazdát kerestek, ki azt fen­­tartsa, s találtak is, a városi közönségben, kinek anyagi erejére támaszkodva, ez a ki­válóan hasznos intézmény — nem halt ugyan meg, hanem folyvást beteg, s nem tudni, várjon, kik meggyógyitására vállal­koztak, föllelik-e azon remediumot, mely a beteg intézményt chronikus bajától meg­szabadítsa , s nem lesz itt is hosszú beteg­ségnek halál a vége? Óhajtjuk, hogy ne legyen, de egyet ma határozottan ki me­rünk már mondani, s ez az, hogy ama javaslat, melyet Sz. I. tűzoltó-parancsnok úr a tűzoltói intézménynek, a reá fordí­tott költségekhez arányosítható eredmény­hez vezetésére módokat kereső bizottság­nak benyújtott, a tűzoltói intézményt a bi­zonyos haláltól soha megmenteni nem fogja. Lapunk nem volt azon helyzetben, hogy a javaslatot egész terjedelmében hozhassa, s mivel az a „Kecskeméteben már meg­jelent, ezúttal is csak érdemileg reflektál­hatunk reá. Az a magja a javaslatnak, hogy a 8 fizetéses tűzoltó 1 szakaszvezetővel és 30 tűzoltó rendőrrel kevés, tehát a szakaszve­zetőn kívül emeltessék a számuk 24-re, mi­által a város olyan tűzoltó-csapatot nyerne, mely vész esetén, minden körül­mények között, hivatásának megfelelend. A tűzoltó­szereket javaslattevő parancsnok úr maga olyannak mondja, milyenekkel kevés város vagy tűzoltó-egyesület dicse­kedhetik , s e tekintetben kívánalmai a foly­tonos jókarban­tartáson túl nem is terjed­nek egyébre, minthogy a vízszállító-gép előkocsival elláttassék, s hogy egy-egy gép­hez való tömlő-készlet 100 méter hosszúra nyujtassék ki. De a­mi a felemelt számú tűzoltó-csapat sikeres működését előmozdí­taná , arra nézve nem kevesebbet kiván­­. t. p. úr, mint 8 lovat teljesen felszerelve, számukra külön épített laktanya istálójában készen tartani, laktanyát olyat a piacz kö­zepére, melyben 22 ágy elterelhető, s a tűzoltó-szerek is kényelmes melléképületekbe berakhatók legyenek, s végre, hogy alkal­mas helyen , a tűzoltó-gyakorlatok tartására egy gyakorló­ faház építtessék, a tizedku­­tak felbontatván , csapóajtókkal ellátva, vész esetén könnyen hozzáférhetőkké té­tessenek. Ez a magja ama javaslatnak, melynek czélja bizonyára nem más, mint hogy a bizottság tárgyalásainál alapul, kiindulási pontul szolgáljon. Megvalljuk , hogy részünkről — bár a tűzoltói intézménynek barátai vagyunk, s azt áldozattal is fentartandónak tartjuk, — e javaslatot kiindulási pontul sem volnánk hajlandók elfogadni, mert az csak a pará­dét és az intézmény költségeit nagyobbí­­taná, de a tűzoltók működését, arányban a rájuk fordított roppant költséggel nem sikeresbítené. Ugyanis mi feltételezi a sikert a tűz­oltás körül, az talán, hogy a tűzoltók so­kan legyenek? nem, bizonyára nem! A tűzoltás ott történhetik sikerrel, hol a tűz­oltók erre begyakorolva, összhangban tel­jesítik a rájuk bízottakat, vagyis hol a tűzoltásra az emberek előkészítve vannak, hogy jó tűzoltó-szerek, folytonosan ép és használható állapotban legyenek, mindenek felett pedig a bővizű kutak. Már most j. t. p. úr, maga mondja, hogy a tűzoltó-szerek olyan karban van­nak, minekkel kevés község vagy tűzoltó­­társaság dicsekedhetik, ha a tizedkutakat jókarba helyezzük, s 8 egyén helyett 24 fizetéses tűzoltót alkalmazunk, 8 lovat tar­tunk készen számukra, nagyobb lesz az eredmény, mint most, mikor a 8 fizetéses tűzoltó mellett 30 tűzoltó-rendőr működik közre, hogy a jó gépeket jól kezeljék? mi nem hisszük ezt, annál kevésbé pedig, mert a tűzoltók működésének sikeres volta vajmi ritkán áll nagy városokban is ab­ban, hogy a kigyulladt épületet megment­sék, hanem abban, hogy a tűz tovaterje­dését lehetőleg megakadályozzák, oltás köz­ben szükségtelen károkat ne okozzanak, emberéletben és vagyonban a­mi csak menthető, mentsék meg. Egy ilyen nagy városban mint Kecskemét, melynek még az év egy jelentékeny részében utczái is oly sárosak, hogy a tűzoltó szereket a köz­pontból, a­hol lerakva vannak, a kigyúlt házig kivontatni "­, órába kerül, ha azt az időt nem számítjuk is, mely a vízhez jutásra, a gép összeállítására szükséges — a tűzoltó csapat akár 8 fizetéses tagból, akár 24-ből van szervezve — csaknem min­dig későn érkezik. A tűz száraz időben pillanat alatt terjed, hozzá képest az ember és állat rohanva is lassan halad; tehát sikert oly értelemben, hogy a tüzet nyom­ják el, ritkán lehet elérni; a tűz tovater­jedését pedig — ha a gépek jók, oíz van elegendő — a jól begyakorolt 8 fizetéses és 30 tűzoltó-rendőr is megakadályozza, s a működésükhöz józanul fűzhető sikert eléri. Más itt a baj­ az t. i., hogy a tűzoltók nincsenek kellőképen begyakorolva, hogy vízszüikében vagyunk, s a nép, melynek kötelessége volna segéd­kezet nyújtani rész idején a hivatás szer­int működő tűzoltóknak, nem hogy segítene, hanem gúnyolódva félre áll, s nagy része van abban, hogy okos emberek is néha magát a tűzoltó-intézményt ítélik el, s nem mervén annak megszüntetését indítványozni, reformálását kisértik meg. Példa r­á a tH6. közgyűlési határozat. Mi lenne hát a teendő? legelsőben is az, meggyőződést szerezni, hogy kik a tűzoltói intézmény vezetésére hivatvák, ér­tik-e a tűzoltást úgy, hogy arra másokat is megtaníthassanak, ha értik, a­mint fel­tesszük , kötelességükké kell tenni, hogy a gyakorlatokat vezessék, s el ne tűrjék semmi szín alatt azt, hogy a tűzoltó-rendőrség a gyakorlatokról alapos ok nélkül valaha el­maradjon. A gyakorlatok tartassanak meg pontosan minden ünnep és vasárnapon, a­mikor a rendőrség se menthesse magát, hogy másfelé van elfoglalva. Utoljára is fizetést kap érte mindenik, ennélfogva nem mentheti magát soha azzal, hogy egyéb dolog miatt nem lehetett jelen a gyakorla­ton , s mondhatjuk is, hogy ha ilyen ment­ség fordult elő eddig, az csak ürügy, csak hamis mentség volt. Ha a gyakorlatok pon­tosan megtartatnak, 38 gyakorlott tűzoltó­val rendelkezhetik j. t. p. úr s ez elegendő, hogy vele a tűzoltás körüli teendőket kí­vánathoz képest végeztesse. Ha marad kí­­vánni való, intézkedéseket kell tenni tár­sadalmi úton, hogy ifjú iparosaink, ke­reskedőink, s a nagyobb tanuló if­jak alakítsák meg újra az önkéntes tűzoltói intézményt, s ez­által, hogy úgy mondjuk, népesítsék be a várost begyakorlott ügyes tűzoltókkal, kik közül a bátrak, ügyesek és serények számára jutalmak s kárpótlás biztosittassék. Nemes versenyt kell köztük ébreszteni, hogy tűzvész esetén az oltásban, az oltás­körüli munkálatok eszközlésében, egymást fel­ül múlják. A népet meg kell győzni, hogy a tűzoltó is ember, csodadol­gokat hát attól nem kell várni, de ha őket gúnyolódás helyett nemes mun­kájukban segítendik, a tűzoltók vész idején iszonyú károktól vannak hi­vatva ő­t megmenteni. A tanult tűzoltók higgadt elmével szerzett tapasztalatukra tá­maszkodva , az őket segítő s rájuk hallgató néptömeget a helyzet urává képesek tenni.

Next