Kecskeméti Lapok, 1882. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1882-01-22 / 4. szám
ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt— kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. 4. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-UTCZA, 17. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. , TIZENÖTÖDIK ÉVFOLYAM. KECSKEMÉTI LAPOK 1882. JANUÁR 22. HIRDETÉSI DUJ 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. A helyi sajtó. Tisztelt laptársunk a „Kecskemét“ utolsó számában másodízben szerencséltet bennünket azzal, hogy foglalkozik velünk. Azon nagy közös czél érdekében, melyet a sajtó a társadalom és az állam fejlődésére nézve követ , mi sem lehet távolabb tőlünk, mint perhorreskálni a kritikát, mely lapunk vezetésére, annak elfoglalt álláspontjára és választott eszközeire irányul. Világosan, őszintén jeleztük az ösvényt, melyen haladni kívánunk, a határozott tájékoztatás tiszta fényében mutattuk be — röviden ugyan, de kétértelműség nélkül — törekvéseinket, akaratunkat, csüggedetlen működésünk irányvonalát. Lehetetlen, hogy félreértsenek bennünket, és akit e lapok újév napján adott programmja ki nem elégített, az eddig megjelent számok elég felvilágosításul szolgálnak azon legfőbb czélunk követésére, hogy lapunk Kecskemét városa művelt közönségének fokozottabb igényeit kielégítse. Kimondottuk, hogy mivelődési czél lebeg előttünk, és szigorú önbírálatból származó saját felismerésünk szerint, lapunkat elsősorban is vidékünk mivelődési eszközének tekintjük. A megújuló magyar társadalomnak a műveltség emelésén kívül alig létezik fontosabb problémája. Politikai hatalmunk, az állam prosperálása, gazdasági érdekeink ezen kérdés megoldásában lelik megfejtésüket. Ne ámítsuk magunkat. Sok van még, amit ez irányban pótolnunk kell, és örökös mulasztás vádja sújtaná a helyi sajtót, ha félreértve hivatását, a haladás vívmányainak terjesztése helyett, a nép által kritikátlanul fogadott államügyi elvek, a tőlünk független politikai pártok súlyának latolgatásában találná egyik főérdemét. Pedig az utóbbi tekintetben kétségtelen , hogy kiválóan a választások magasra menő hullámai között sok történt, mely főleg személyes czélzások belevonása által, a sajtó tekintélyét nálunk nem volt alkalmas megerősíteni. Kollegiális rokonszenvvel fogadjuk tehát tisztelt laptársunk legutóbb tett azon nyilatkozatát, hogy: „ezen súrlódások az elmúlt évben anynyira elmérgesedtek, hogy a helyzet már tarthatatlanná vált“. Ezen súrlódásokat felidézni, a lelánczolt kísérteteket rémes játékra újólag szabadon bocsájtani, az eszmék és elvek higgadt érlelődését megakadályozó indulatok szoros fékét lazítani — ezentúl nem lehet feladatunk — ma sokkal kevésbé, mint azelőtt. Azért alig foghatjuk fel és a némileg erőltetett általános reflexiók hiányosságának tartjuk tisztelt laptársunk ellenünk támasztott azon szemrehányását, mely politikai programmunk nemzeti és szabadelvű irányára vonatkozik. Lehetetlen az, hogy ami a „Kecskemét“ saját szavai szerint: „1848 előtt a legnépszerűbb, a legistenitettebb programm volt Magyarországon“, ma, a midőn minden törekvésünk oda irányul, hogy szabad, nemzeti művelődésünk haladásával kulturális hivatásunknak megfeleljünk és a magyar nemzet határozott szellemi fölényét bebizonyítsuk a határainkon belöl is ásjkálódó idegen nemzetiségek felett, hogy ma, a midőn hazánk gazdasági érdekeinek előmozdítása tisztán nemzeti kérdéssé vált és annyi új meg új nemzeti követelmények Hamlet tobe, or not to be — lenni, vagy nem lenni — tépelődéseit oly közel állítják elénk, hogy ma a nemzeti irány követése „azt a rettentő ürességet van hivatva eltakarni, mely a nemzeti és szabadelvű programm mögött tátong, egy szebb , üdvösebb, egészségesebb politika helyett“. Készséggel elismerjük, hogy nincs „becsületes magyar újság , melynek politikája nem nemzeti irányt követne“, de volt-e hát olyan 1848 előtt, amikor a nemzeti és szabadelvű politika „a legistenítettebb programm volt Magyarországon?“ Nem üres frázis hangoztatására, nem egy párt megjelölésére, legkevésbé pedig a „félrevezetés“ czéljára használtuk mi a programmot, mely lapunk politikai tendentiáját a nemzeti és szabadelvű haladással azonosítva tünteti fel. Mi valóban a nemzeti eszme terjesztésénél nem ismerünk magasztosabb feladatot, de nem ismerünk kívüle jelen korunkban olyant, melynek érvényesülésétől többet várhatnánk nemcsak politikai, de társadalmi tekintetben is. Számos különálló nemzetiségek tömkelegéből összevegyült hazai társadalmunk soha nem igényelte inkább, mint jelenleg, hogy minden rétegében át legyen hatva a tisztán magyar nemzeti érzülettől, hogy az állami összetartozandóság formaszerű kapcsolatába vont idegen elemek a magyar nemzeti szellem nimbusától vétessenek körül. Ezen czélt félreismerni, de csak kicsinyíteni is tisztelt laptársunk részéről legkevésbé várhatjuk. Sőt engedje meg a „Kecskemét“, ha tovább menve, az állítólag „rettentő ürességet“ takaró nemzeti eszmétől áthatottan, a magyar kormány fogalmát is oly magasztosnak tartjuk, melyet még esetleges elvi eltérések mellett is, nemzetünkhöz méltó hatalmában megerősíteni nemcsak „szégyennek“ nem, de egyenesen hazafiúi kötelességnek tekintjük. Angol parliamenti szokás szerint a legszélsőbb ellenzéket is „Her Majesty’s Opposition“-nak, Ő Felsége ellenzékének mondják, és mi országgyűlésünk szélső padjain csoportosuló ellenfeleink legtúlzóbb törekvéseit se vesszük olyanoknak, melyek a magyar kormány tekintélyét csorbítani akarhatnák. Messze vagyunk attól, hogy általános eszméink fejtegetésével szükségét éreznék a tényleges politikai pártok egyik vagy másikához való határozott csatlakozásunkat kifejezni. A „Kecskemét”1 felszólítását nem tarthatjuk elég oknak arra, hogy a párt, melyet ellenszenvével megtisztel, egy czikk kedvéért politikai enunciatióra ragadtassa magát, de e mellett a saját részünkről, kik teljes függetlenséget tartottunk fent magunknak, nem ismerhetjük hivatásunknak, hogy mint ezt tőlünk tisztelt laptársunk kívánja, határozott pártfoglalás czéljából a sajtó szabad kritikáját feladjuk akár a kormány, akár pedig annak igazságtalan megtámadói ellenében. Mi feltevésünkhöz híven ezentúl is követni fogjuk mindig és mindenütt meggyőződésünket, és anélkül, hogy a köztünk és tisztelt laptársunk közt fenforgó politikai elvi ellentéteket kiegyenlíteni akarnánk , biztosak vagyunk , hogy legközvetlenebb czéljainkra nézve, melyek a magas politikától távol, városunk társadalmi előhaladására irányulnak, kölcsönös támogatásban részesítendjük egymást. Politikai szemle. Országgyűlésünk a költségvetés átalános tárgyalásának stádiumát még most sem lépte át, s az élénk budget-vita közepette a kormánypárt úgy látszik igen ügyes taktikához folyamodott, mit egyszersmind alkalmazásba is vett. Ugyanis , hogy a mindenáron hazabeszélni kívánó honatyák unalmas szónoklatait önnön maguk előtt unalmassá s ismételt érveiket agyoncsépeltekké tegye, az ellenzékiszónokokat egymásután megszakítás nélkül hagyja beszélni, s legföljebb a miniszterelnök mond záradékul egy kis helyreigazító cráfo- ot.így a folyó hó 17-iki országos ülésen is nem kevesebb, mint öt szélsőbali szónok adta elő egymásután a maga honboldogító terveit, úgy hogy az ötödik felszólaló Helly már egész indignatióval kérdezte a ház elnökétől, várjon mert nem szólítanak már fel kormánypárti szónokokat is, mire természetesen az egyedüli felelet csak az lehetett, hogy ha nem jelentkezik valaki a felszólalásra, azt felszólítani sem lehet. Jóval több figyelemben részesültek a mérsékelt ellenzék szónokai, kik közöl a 18-iki ülésen szinte négyen vették igénybe az egész ülést, s bár tárgylagosabban, de mégis mindannyian a kormány és költségvetés ellen nyilatkoztak. Nagyobb figyelmet különösen Grünwald Béla beszéde keltett. A hét elején egy pár zivataros napja is volt az országgyűlésnek. A budget-tárgyalás ugyanis legkedvezőbb alkalom lévén az oldaltámadások megejtésére, a közlekedési minisztérium és abban különösen Hieronymi államtitkár személye és gyanút keltő eljárása ellen igen éles támadást intézett Rohonczy képviselő, s tisztátlan kezeléssel és egyéb alattomos üzérkedéssel vádolta nevezett államtitkárt. Anélkül, hogy az ügy bírálatába akarnánk vagy tartanák is magunkat illetékesnek belebocsátkozni, a formát és modort, melyben a vád megtétetett, el kell ítélnünk, s határozott véleményünk, hogy az ily esetek mindig csak a parlament tekintélyének rovására történnek. Egy képviselőnek, ha biztos adatai vannak, módjában áll az ily eshetőleges visszaélések meggátlását, illetve megtorlását más úton is sürgetni és követelni. A delegációk összehívását most már mint határozott tényt jelezhetjük, s az időpontot valószínűleg február első napjaira tehetjük. E végett a kormányelnök a héten Bécsben járt, hova újabban ugyane tárgyban Szapáry pénzügyminiszter is felutazott. Tudvalevőleg főtárgya lesz a delegationális tárgyalásoknak a dalmátiai csapatösszpontosításokra szükséges hitel előállítása, melynek mérve iránt eddigelé a legilletékesebb körökben sincsenek kellőleg tájékozva, valószínű azonban , hogy nagyobb megerőltetésre nem lesz szükség. Helyeselnünk kell azonban a krivoscai lázadás elfojtására czélbavett praeventiv intézkedéseket, s példás megbüntetését követeljük azoknak, kik néhány újoncz megtagadása által egy egész országot felzaklatnak s oknélküli költségbe kevernek. Ily esetben a mindent rózsaszín szemüvegen látó optimismusnak nincs helye, kisebb baj elfojtásával kell a nagyobbat elhárítani, s kik a szabadságra nem érdemesek, azokat a mozdulhatlanságig megfékezni. Lapunk jelen számához fél év melléklet van csatolva. Egy régi kérdés. Mi is lesz a mi színházunkból és színügyünkből? E kérdést már többször hangoztatta a színügy sorsa iránt érdeklődő közönség, de választ még nem igen kapott rá. A bécsi catastropha rémes híte mindenkit önkénytelenül is elmélkedésre és bírálgatásra indított, hogy a mi színházunk megfelel-e a rendészeti szabályoknak, vagyis tűzvész esetében nincs-e a közönség élete fenyegetve? Ez a kérdés első része, a színtársulatok kínlódó állapotának és a folytonos üres háznak szemlélete pedig már több év óta tárgyaltatja velünk azon problémát, hogy várjon van-e városunkban a színügynek jövendője? Ez a kérdés második része. Színházunk, mint oly épület, mely nem színi czélokra készült, és melynek átalakítása kellő pénzerő és helyes terv nélkül elhamarkodva eszközöltetett: sem a kényelmi igényeknek , sem a rendészeti szabályoknak, sőt szorosan véve a közönség minőségéhez képest rendeltetésének sem felel meg, s ezen utóbbi körülményt a színigazgatók több ízben keservesen tapasztalták. Tudjuk, hogy igen hideg, rosz kályháival fel sem fűthető, mert kellőleg nincs befedve; léghuzamos, mert bejáratai és a színpad vékony boltozattal mindig légáramot idéz elő ; sötét, mert világító felszerelése hiányos, s az igazgatók pénzereje nagyobb világítást a bérösszeg mellett nem is biz meg; végre a közönségnek szánt helyek beosztása igen czélszerűtlen, mert karzata kicsiny, álló-, diák- és katonajegyek pedig nem is volnának kiadhatók, noha nálunk ezen jegyek publicuma legállandóbban látogatja a színházat. E hiányok eredményezik, hogy színházunk egészben véve kicsiny arra, hogy az úgynevezett cassadarabok nagy napi bevételt adhassanak, s ezáltal a nagy tömeget is néha-néha oda csalogassák. Magát a színpadot, annak fekvését és felszerelését illetőleg röviden elmondható, hogy minden bírálaton alul áll. Ha a színházat merev rendészeti szempontból vizsgáljuk, úgy be kell vallanunk, hogy azt rendeltetésétől rögtön el kellene vonni, mert két szűk és több lépcsőn levezető kijárata, a karzatnak keskeny lépcsőzete, és a zártszékek alig fél öl széles kijárata mind oly akadályok, melyek tűz esetében megtorlást s az által igen nagy veszélyt idéznének elő. Ennek tudatában az elöljáróság és a szini bizottság a bécsi baleset után rögtön megtarta a vizsgálatot, és a közönség megnyugtatására elmondhatjuk, hogy az adott viszonyok közt is, az eddigi gyér számban bátran látogathatja a színházat. Ami a színpadnak legnagyobb baja és szégyene, a díszletek és egyéb felszerelések majdnem teljes hiánya, az a tűzvész szempontjából csak szerencsének mondható, mert a színfalak közti petróleum-lámpák veszélyesek volnának ugyan, de oly kevés a színfal, függöny s egyéb szükséges szerelvény, hogy alig van tárgy, ami nagyobb tüzet volna képes előidézni; most pedig az elöljáróság vizesedények, fecskendő, vizesponyva, homok beszerzése, tüzőrök felállítása, a kivezető ajtók folytonos felügyelete és az oldalutczára egy új ajtó vágatása által minden lehetőt megtett a közönség megnyugtatására. Szükséges lett volna még egy külön kijárás a karzat számára, de több változtatás nem volt lehetséges, mert a színház osztatlan örökséghez tartozván, arra annak ideiglenes birtokosa nem volt hajlandó áldozni, idegen tulajdonra pedig a város sem költekezhetett, Így a rendészeti követelmények szoros érvényesítése helyett átmenetileg