Kecskeméti Lapok, 1883. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1883-01-01 / 1. szám

„Kecskeméti Lapok“ melléklete az 1. számhoz, Hétfő, 1883. január 1. Egy borászati szövetkezet ügyében. A mai világban egyes ember nem igen rendelkezik oly erővel, hogy egymaga képes volna valamely nagyobb horderejű tényezőt mozgásba hozni. Egy ily tényező minálunk a borpiacz, melyet mozgásba hozni, azt megélénkíteni — azt hiszem — édes mindnyá­junk mindennapi óhajtása szokott lenni. Ámde oly tér ez megint, a­melyen, ha mi magunk nem adunk életjelt magunkról, más nem fogja azt tenni, — mert ez a mi érdekünk és nem más érdeke! Tudva levő dolog mindnyájunk előtt, hogy hébe-hóba csak vetődik egy-két vevő hozzánk, — leginkább korcsmárosok vidék­ről, a kik borszükségletüket innen elégítik ki. De mi ez a szükséglet ama bormennyi­séghez képest, mely nálunk néha heverni szokott? — Különösen érezzük hiányát a ve­vőnek nyáron, midőn már látjuk, hogy egy kissé ránk tekintett a jó Isten — kecsegtetvén jó terméssel. Van ekkor sóhajtozás, hogy „csak jönne már egy kereskedő“ és ha nem jó, hát biz' akkor megeresztik a bor árát (literrel), csakhogy ürüljön ki a hordó szü­retre, mert ellenkező esetben mibe is szűr­nék el úgy hamarosan a szőlő levét, mikor a legtöbb helyen nincs pénz új edényt vásá­rolni, vagy pedig sem kamrájuk, még kevésbé van pinczéjök, hova az új bort elhelyeznék. Ez utóbbiak egyébiránt nagyon okosan teszik, ha még most korában eladják termésüket, mivel boruk a kamrai kezelés alatt ritkán fog a pinczés borok közé sorakozhatni. Eltekintve azonban ettől meg amattól a körülménytől, nem igen sokat kell gondol­kodnunk s ki fogjuk találni, hogy mi is volta­­képen az oka annak, mikép egy-egy nagy borkereskedő oly ritkán téved ide hozzánk. Nem más, mint első­sorban a bornak ter­mészetellenes kezelése, másodsorban pe­dig a borkezelésben hiányzó egyönte­tűség. Igenis, úgy van mi nálunk, hogy a hány a gazda, annyiféle a bor. A nagy bor­­kereskedő távol marad az olyan piacztól, melyen mindenféle bort árulnak,­­ neki csak egyféle borra van szüksége, mert többnyire tőle is csak ilyet kívánnak. Itt van egyúttal az oka annak is, hogy miért keresi fel a nagy borkereskedő piac­unkat szüretben. Nem más­ért, hanem mintha csak azt mondaná: ti sze­gények, úgy sem fognátok belőle olyan bort kezelni, a­minőre nekem szükségem van! Ez mind szép, de nekünk nem haszon, mert mintha csak úgy venné ki zsebeinkből a forintokat. A­kik nincsenek pincze birtokában, ezt is kénytelenek elviselni; de nem értem azt, hogy miért legyenek kénytelenek azok, kik pinczében kezelhetik boraikat?! — Ez ellen csak szövetkeznünk kell, és akkor miénk a haszon! Úgy vagyok értesülve­, hogy a Kecske-­­­métvidéki Gazdasági­ Egyesület kebelében volt már beszéd tárgya egy pinczeegylet ügye, a­minő ez idő szerint hazánk egyes vidékein alakulóban van, sőt már alakult is. Hogy miben múlt el ezen ügy, azt nem tudom, de magam is azon szerény nézetet vallom, hogy alig is fog az sikerülni nálunk, mert ha még volna is a hozzá szükségelt pénztőke (mely ugyan legyen elég nagy), nagyon bajos dolog lenne egy oly pinczének előállítása, mely az egylet intenziójának megfelelne. Pinczét pedig több felé tartani, nem volna nagyon prakti­kus eljárás. De van ennek a dolognak egy más oldala is. Előttem úgy tűnik fel egy ilyen pincze­egylet, mint egy részvénytársaság, mely főkép aditáinak értékemelésére törekednék. Már­pe-­­­dig semmiféle piacznak nem szabad egyoldalú nyomást szenvedni. És a mi fő, ezen az úton­­ soha sem lenne elérve az, hogy a borkezelés községünkben egyöntetűen végeztetnék. Én e helyett a következő szerény javas­latomat volnék bátor a t. közönség elé be­­bocsájtani: „Alakítsunk egy borászati szövetkezetet, „még pedig mind megannyian, kik pinczében „kezelhetjük borainkat. A­ki a szövetkezet­iek tagja akarna lenni, egyedül csak arra­­ „tartoznék magát kötelezni, hogy a szövet­kezet által megállapított programm szerint­­ „fogja borait kezelni. A szövetkezet válasz­tana kebeléből egy igazgató bizottságot, mely I „felügyel a borkezelés menetére, elrendeli a „bőrbetegségek gyógyítását, mihez utasítást „adna, — ellenben kifelé érintkezésbe lép az „orsz. központi pinczével, a központi pincze­­„egylettel, sőt bel- és külföldi borkereskedők- ! „kel s elárusítja a szövetkezet tagjainak kész­letben levő borait.“ Egy ily szövetkezet érintetlenül hagyná a termelő önrendelkezését (pedig ez ám az achilles sarka!), a­mennyiben maga és saját pinczéjében kezelné borait és tetszésére volna hagyva a felajánlott árat elfogadni vagy visszautasítani. Ennyit óhajtottam a t. közönséggel kö­zölni. Ha akadnak az érdekeltek közt számo­sabban , kik osztják e nézetet, szíveskedjenek nyilatkozni, s a szövetkezés meg fog történni — melyhez pénz sem fog kelleni. Zsigmond M. József: TÁRCZA Egy Szilveszter-éji kaland. — Egy öreg táblabiró elbeszéléseiből. — Éppen negyven esztendeje annak, úgy emlékszem rá, mintha csak ma történt volna. Pedig más idők voltak ám azok; a vasutat akkor úgy hívták, hogy sorspont, a tele­­gráfot pedig czigánypostának, sáriba beszéltünk, ezüst sarkantyús csizmákat visel­tünk, és nagyon lelkesültünk a közügyekért. Olyan ingyen hivatalokat viseltünk, hogy néha napján hónapszámra se kerültünk haza. Szóval más idők voltak azok egészen. A­náy megyének alispánja Csöregefal­­ván lakott. Csúnya sáros fészek volt az, alig akadt benne három kőkéményes ház, de neki gyönyörű kastélya volt. Oda rendelt bennün­ket mintegy 40 compossessort Szilveszter nap­jára conferentiázni, mert az új év első nap­jaiban valami nagyon fontos csatornázási ügy volt szőnyegre kerülendő a megyegyűlésen. Meg is jelentünk cum gentibus et bagá­­zsibus valamennyien, perd­áltunk is egész nap és meg is állapodtunk valamiben, — én bizon már nem is tudom, hogy miben. Igaz az abban, hogy másnap folytatjuk. Hanem azt nem tudom már, hogy másnap miben állapod­tunk meg. Különben is ez nem tartozik ide. Elég az ahoz, hogy a Szilveszter-éjszakát Csöregefalván kellett töltenünk. Persze szál­loda nem volt a helységben, ha csak valami kurta korcsma nem, ott kellett tehát hálnunk a kastélyban. Az alispán el is volt készülve az ilyen alkalmatosságokra, hisz akkor az volt a fő­virtus, hogy ki tud több vendéget ellátni. El is kavártélyozott bennünket rendesen, tábori ágyakat állítottak fel a nagy ebédlő­teremben és azokba szépen lefektetett ben­nünket. Szegény hajdúknak ugyancsak volt dol­guk, míg valamennyiünknek a csizmáját ki­­suvikszolták. Node ez az ő bajuk. Köztünk volt Korda Muki is, egy nagy imposztor, kitől minden jóravaló fehér­nép szörnyűségesen iszonyodott, mert olyan pogány, czudar természete volt, hogy min­denkinek csapta a levet, a ki csak szoknyát viselt, lett légyen az gróf kisasszony avagy szolgáló. Hire is volt neki Tiszán innen, Tiszán túl, mint istentől elrugaszkodott, go­nosz csontnak. Szép társalkodónéja volt az alispánné­­nak, csókolni való takaros portéka, szemet is szúrt az mindnyájunknak, de legfőképen Korda Mukinak. Az ebédnél is majd fel­falta a szemeivel, de sehogy sem tudott hozzá­jutni, mert délután conferentiázni kellett, a vacsorát pedig a hölgyek nagyon hamar ott hagyták. Vacsora után, ősi szokás szerint, rágyúj­tottunk egy kis csöndes ferblire, Muki is ját­szott, még­pedig nagy pechc­el, befagyott neki minden dupla gusztája. Nem igen törő­dött vele, azt gondolta a kuján, hogy majd másba revanzsírozza magát. Az ám, majd ha fagy. Megvártuk szépen ferbkrszóval az új esz­tendőt, hanem aztán, törődöttek lévén, úgy 1 óra táján szépen lefeküdtünk a sorba állí­tott tábori ágyakba. Jó lelkiismeretünk lévén, el is aludtunk csakhamar s olyan jóizűket hor­koltunk , mintha csak otthon lettünk volna. Muki is lefeküdt, de bár ő nem aludt el, rosszba törte a fejét, incselkedett vele az ördög. Megtudta ugyanis nappal valamelyik hajdútól, hogy a társalkodónénak a szobája éppen a nagy ebédlő mellett van, a folyosó­ról nyílik az ajtaja. Mikor tehát észrevette, hogy valamennyien Morpheus karjai közt szen­dergünk, nagy óvatosan felkelt, kiment a folyosóra és halkan kopogtatott a kisasszony ajtaján. A társalkodóné meghallja a kopogást és kiszól : — Ki az ? — Én vagyok — válaszolt Muki fojtott suttogó hangon. — Ki az az én ? — Kérem, mindjárt megmondom, csak tessék kinyitni az ajtót. — Olyan nincs, semmi keresni valója itt. — De nekem valami nagyon fontos mon­dani valóm van nagysádnak. — Jöjjön holnap. — Nem lehet, halaszthatlan, sürgős... — Az mindegy, takarodjék innen. — Ha nagysád be nem ereszt, én betö­röm az ajtót.. . mert.. . — No hiszen, azt szeretném én látni. Mondtam már, hogy Korda Muki fene­gyerek volt, neki feszíti vállát az ajtónak — zupp — a závár enged és Muki elszántan be akar lépni. Hanem a társalkodóné sem engedett ám a 48-ból (azaz pardon, hisz akkor csak 42-őt irtunk), felugrik az ágyából és a félhomály­ban úgy képen találta ütni Mukit, hogy test­vérek közt is megért kettőt. — Eltakarodik innen szemtelen, tola­kodó! stb. Muki látva, hogy itt pláre esett, a ló mars, szalad a folyosón vissza a terembe, hogy valahogy fel ne ismerjék, de a kisasz­­szony a sértett női önérzet teljes torka sza­kadtából csak folytatja a szedtevettét. Tyúh! teringettét, még kisütik rám ezt a turpisságot, gondola futtában Muki­s be­lépve a terembe, hirtelen egy mentő eszmét kapott. Ott feküdt ugyanis az ajtó mellett az egyik tábori ágyon és horkolta az igazak álmát az öreg Darvay Dömötör bácsi, jám­bor ellenzéki vezérszónok. Muki hirtelen pofon teremti, és aló mars, ugrik a saját ágyába s fejére húzza a takarót. — Micsoda, kicsoda?! — ordít az álmá­ból pofonnal fölvert öreg táblabiró, kegyetlen bariton hangon: — ki mert engem felpofozni, a nagyapja teremtését! — Hát én! — válaszolt a folyosó végé- A rövididejű elévülésről. Az uzsora, köztapasztalás szerint, egyik főtényező abban, hogy a gazdasági hanyatlás évek óta és naponként inkább észlelhető ország­szerte, s az uzsora elterjedésének egyik oka abban a körülményben rejlik, hogy a régi magyar jog szerinti rövididejű elévülések a mindennapi szükségét, szatócsok­, kocsmáro­­soktól stb. hitel útján beszerezni szokott né­pet , ezeknek zsarolásától most már nem kí­mélhetik. Az élet fentartására szükséges élelmisze­rek, s a háztartás apró szükségleteire napon­ként megkívántató czikkek beszerzése, a­mint érdekében, a test számára indokolt és kívá­natos nyugodalom, leghatásosabban éretik el, ha vasárnapokon, épen az átalánosan kötelező munkaszünetnél fogva, semmiféle más szóra­kozás fel nem található, egyedül azok, a­melyek a léleknek, a szellemnek művelésére, fejlesztésére alkalmasak. Hogy az így felfogott vasárnapi munka­szünet csak országos intézkedés és átalánosan kötelező törvénynyel érhető el, vita tárgya sem lehet; de hogy lehetne valamit tenni addig is, míg ez bekövetkezik, bizonyos. Midőn tehát városunk törvényhatóságá­nak eljárását helyeseljük, hogy a vasárnapi munkaszünet iránt megindított mozgalomhoz csatlakozott,­­ kérjük, hogy saját hatásköré­ben addig is tegyen valamit, míg ez ügyben az országos intézkedések megtéve lesznek. • . ■ ■ -1 ‘4 ] egyrészről a létfentartás ösztöne által tétetik mindenkinek mulaszthatlan kötelességévé , másrészről az a körülmény, hogy sokan ezek­­­ket a kimaradhatlanul szükséges czikkeket is­­ mások vagyonából hitel útján szokták, vagy kénytelenek fedezni, lelketlen és pénzsóvár egyéneknek a legalkalmasabb eszközül kínál­kozik arra, hogy az ilyetén kényszerítő kö­­­­rülmények hatása alatt sintő szerencsétleneket­­ az uzsora hálójával fonják körül, s legutolsó­­ vagyonuktól is könyörtelenül megfosztják. Ezen tagadhatatlan és köztudomású té­nyekkel igazolt állapoton valamit segítene az, ha lenne olyan törvényünk, mely bizonyos körülmények között élvezett hitelnek rövid időn elévülését, s ily hitel útján felhalmozó­dott adósságoknak keresheti­enségét biz­­­­tosítaná, mert egyrészről a meggondolatlan-­­­ságból, könnyelműségből, vagy kényszerítő körülmények hatása alatt hitelre szorult em­bert is észre térítené, s csak azt venné­­ hitelre, mit egyátalán nem nélkülözhet, s azt­­ is csak annyiban, mennyit rövid időn becsü­­­­lettel meg-, vagy visszafizethet, másrészről pedig azok, kiknek egyedüli c­éljuk a gazd­­­dagodás, s erre nézve minden eszközt jónak­­ tartanak, ha tudják, hogy a rövididejű elévü­lés törvénye tőlük a kereshetőséget is elvonja bizonyos körülmények között és bizonyos idő­­ elteltével mindazon követelésekre nézve, me­lyek a fentebb vázolt viszonyok között ke­­­­letkeztek, bizonyára tartózkodók lennének a kocsma, szatócs és hasonló czímen, úgyszólva a korlátlanul osztogatott hitel nyújtásában. Az ország több törvényhatósága, azok között Kecskemét városé is, meggyőződvén az itt mondottak igazságáról, nem mulasz­totta el az alkalmat, hogy midőn a polgári törvények codificatiója van napirenden, ille­­­­tőleg folyamatban, szavát féltse, s kérte in­­­­dokolt felterjesztésben az ország igazságügy­miniszterét, hogy méltassa magas figyelmére a rövididejű elévülés kimondásának szüksé­gességét, s tegyen sürgősen ennek törvény­i útján életbeléptetéséhez intézkedéseket. Szíves örömest járulunk a törvényható-­­­ságok ezen felszólalásához mi is, s melegen­­ óhajtjuk , hogy az igazságügyminiszter úr akár külön törvényjavaslatot terjesszen ez­­ irányban az országgyűlés elé, akár a mun­kálat alatt levő polgári törvénykönyvbe ig­­tassa a rövididejű elévüléseket. Bizonyára csak az ország óhajtásának tesz vele eleget. — — e i*. 'r K­ i t.*Pi •l ei. üh* p M a r j7 . \ ü 1 Vi i V A vasárnapi ünnep. A vasárnapi munkaszünet tárgyában, or­­­­szágosan, mondhatni, világszerte, egy nagy í­j mozgalom van folyamatban, mely immár egyes törvényhatóságok közgyűlési tárgyalása alá is­­ került, s mindenütt azon meggyőződésre jutot­tak, hogy a vallásosság és erkölcsi érzék lévén i­s egyik rendithetlen talpköve a polgári társa­­­­dalomnak és igy közvetve az állami jogrend-­­­nek, é­s ennélfogva a vasárnapnak, mint áta- I­­ános keresztyén ünnepnek külső megszente­­­­lése, és munkaszünet mellett megülése, kívá­natos mindazok előtt, kik a lábra kapott közönynek és vallástalanságnak néma szem­lélői tovább lenni nem akarnak. Ezen mozgalomhoz hozzájárult városunk­­­­ törvényhatósága is, s felterjesztésben kérte meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy a vasárnapnak átalánosan kötelező ünneppé tétele czéljából, az országgyűlés elé­­ törvényjavaslatot terjesszen, s különösen annak adva kifejezést, hogy a vasárnapi munkaszü­net s e napnak megünneplése, angol mintára történjék, a­mely szerint a munkásosztály A „Kecskeméti kör". Némi szolgálatot vélünk tenni mindazok­nak , kik a Budapesten legutóbbi időben ala­kult „Kecskeméti kör“ irányában érdeklődés­sel viseltetnek, midőn a következőkben ismer­tetjük a „Kecskeméti kör“ alapszabályait. Az alapszabályok hét fejezetre oszlanak. Az első szól a kör cziméről, székhelyéről, czéljáról és eszközeiről. A kör czime: „Kecs­keméti kör“ ; székhelye: Budapest; pecsétje: egy székében két részre osztott paizs. Fölső mezején Kecskemét város czimere, az alsó mezőben egy nyitott könyvön nyugvó két egymást szorító kéz, körirata: Kecskeméti kör, 1882. — A kör czélja: A Budapesten tartózkodó kecskemétiek között a köz- és társas szellem fejlesztése; tudományos mi­ve­lőd­és; Kecskemét közmivelődésének elő­mozdítása; szegény sorsú kecskeméti ille­tőségű Budapesten tanuló ifjak segé­lyezése. Ezen czélok elérésére tart a kör czél­­jainak minden irányban megfelelő, külön e végre berendezett helyiséget; járat­lapokat, tekintettel a kör czéljaira és a tagok szük­ségleteire; könyvtárt tart; rendez felolvasá­sokat és összejöveteleket. A „Kecskeméti kör“, mint ilyen, magát semminemű akár állam-, akár sociál­politikai irányban nem érvé­nyesítheti. A kör kebeléből a napi politika kérdéseinek tárgyalása ki van zárva. A második fejezet a kör tagjairól szól. A körnek vannak rendes-, tiszteleti-, alapító- és pártoló tagjai. Rendes tagok lehetnek: fedhetlen jellemű, Budapesten tartózkodó és szelle­mi táron műküdő oly egyánok , kik Kecskeméten születtek, vagy ott huzamosab­ban tartózkodtak. — A kör tiszteletbeli tagjait a választmány indítványára választja. Alapítótagok azok, kik egy­szer minden­korra legalább 50 forintnyi alapítványt tesz­nek a kör czéljainak elérésére. Pártoló­tag lehet az, ki pénz vagy másnemű ado­mány általakor czélját k­iseb­b - nagy­obb mértékben előmozdítja. A harmadik fejezet a tagok jogait, a negyedik a tagok kötelezettségeit írja körül. A rendes tagok tagsági díja évenként 6 frt., mely félévi, sőt havi részletekben fizethető. Szegényebb sorsúaknak a vá­lasztmány elengedheti. Az ötödik fejezet a kör szervezetét és kormányzatát határozza meg. A kör ügyeit vezetik: a közgyűlések, a választmány és a tisztikar. A hatodik fejezet szól a felolvasá­sokról. A felolvasás tárgya — mely előre bejelentendő — csakis Kecskemétet és

Next