Kecskeméti Lapok, 1883. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1883-02-25 / 9. szám

TIZENHATODIK ÉVFOLYAM. Szám. 1883. FEBRUÁR 25. KECSKEMÉTI LAPOK I Egész évre 5 frt 2 kr.­­ Negyedévre 1 frt 50 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy telje­d élévre . . 2 „ 50 „ Egy szám­ára 12 kr. delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP . Előfizetni az év folytán minden hónap elején _ lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-UTCZA, 17. SZ. KIADÓ­HIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Ültessünk gyümölcsfákat. Városunkban mindazok, kik gyü­mölcsöt termelnek, egy-egy jó gyü­­mölcsszüret jövedelmét és örömeit él­vezik , kik annak idején naponként a nagymérvű szállítást látják ; azt hisszük, kivétel nélkül meg vannak győződve arról , hogy a gyümölcstermelés itt közgazdaságunknak egyik főtényezője és mint ilyen — különösen most, midőn a közlekedés fejlődése nagy tért nyitott meg gyümölcs kivitelünkkel szemben — indokolt és időszerű, hogy városunk gyümölcsészete érdekében buzdító szót emeljünk. Ha visszatekintünk hazai gyümöl­­csészetünk történelmébe , örömmel kell elismerni a haladást, mit 30 év alatt tanúsítottunk , különösen még az alföld síkjain is; magyar városaink dicséretes szorgalommal vetélkedtek a gyümölcs­­termelésben , melyek között Kecskemét első helyet vívott ki magának, mit hogy a jövőben­­is megtartson, most már kettőzött erélyre és kitartásra leend szüksége. Elmondjuk miért. Minél inkább foglalkozunk a hazai és külföldi gyümölcsészet ismereteivel, Anglia-, Belgium-, Franczia-, Német­ország és most már Amerika nagy gyü­­mölcsészeinek tudomány­i művészettel gyakorolt — és államilag is gazdagon segélyezett — búvárkodásait megfigyelni kísértjük, óriási előhaladást látunk azok részéről és nagy űrt közöttünk, melynek lehető betöltésére gyümölcstermelésünk fejlesztése és kereskedelmi érdekeink megóvása végett törekedni halaszthat­­lan feladatunk lett. Hazai pomológusaink már felismer­ték ezt és kormányunk is igyekszik feladatának megfelelni, de vannak helyi érdekeink , melyeket előmozdítani saját magunknak áll kötelességünkben. Kül­földi érdekeink megóvása hazai gyü­­mölcsészetü­nknek egyetemes feladata ugyanide azért nekünk még azon helyi hivatásunk is marad fennt, hogy saját édes hazánk nagy törekvésű gyümöl­­csészeinek és a gyümölcstermelés fej­lesztésében­ mind inkább kimagasuló városok soraiban, eddig elfoglalt he­lyünket megtartsuk és gyümölcsésze­­tünk kereskedelmi jövőjét velük szem­ben is biztosítsuk. Nem elég megelégednünk azzal , hogy van több jeles gyümölcsünk , melyet a külföldre messze elvisznek , másutt jelesnél-jelesebbek is vannak ; a tudomány halad és a pomologia tudomány lett , melynek leírásával újabb-újabb jelesnél-jelesbb fajok állít­tatnak elő, igazán az emberi búvár­kodás dicsőségére. Nekünk, ha azokkal nem versenyez­hetünk is , nyomukba kell haladnunk , kísérleteinkkel követni folyton a másutt elért eredményeket. Ez első­sorban városi műkertünknek, azután szenve­délyesebb gyümölcsészeinknek feladata. Hogy a gyakorlati kísérletek czél­­szerűségét ténynyel igazoljuk, szolgál­jon tanúságul nekünk Erdély gyümöl­­csészetének nagy fejlődése. Ugyanis huszonkét évvel ezelőtt az erdélyi gyü­­mölcsészek legjelesebb fájó almáikat deriva rajzokban ismertették meg hazai közönségünkkel. Ezek voltak Pónyik, Batul, G­yógyi, szász papalma stb. A németországi pomologia figyelmes lett reájuk és különös­ a­datuk­ hamarabb elterjesztették ők ott náluk, mint mi hazánkban. Erdély kiválóbb gyümölcsészei e mellett a külföldi haladás nyomába sietni el nem mulasztották; műkertjeik­ben a legjelesbb új fajok beszerzése és kísérleti termeléséről gondoskodtak. Pár év előtt osztályozták összes gyü­mölcseiket bel és kereskedelmi értékek szerént mindkét irányban. És lássuk minő sorrendet találunk 22 év után! Erdélynek legkitűnőbb almái sor­rendben : Gravensteini, Havasi fürtös, Pomme ananász, Londoni peppin, Ananász renet, Multhaupt karmin renet, Muskotály renet, Van Mons renet, Angol arany téli parmén, Adám par­­mén stb. Sorrendjükben a Ponyik 17., a Batul 23-ik számot nyerte, az egy­kor híres szász papalma egészen hátra szorult. A fennt­­orolt 10 kitűnő alma­faj közül 9 idegen földről vette ere­detét , egyedül a Havasi fürtös — Mon­­tineska — erdélyi faj maradt meg közöttük. Ebből nincs más tanúság mint az, hogy a régi ősalmák a meghonosítot­tak által háttérbe lettek szorítva. Mi a Batukt, mely Erdélyben a pogácsa­alma értékét képviseli, most kezdjük kísérletileg termeszteni. Hogy magunkat a gyümölcsészet­­ben tájékozzuk, szükséges először sa­ját helyi , azután hazai gyümölcsésze­­tünk összességét azoknak bel és keres­kedelmi értékét osztályozva ismernünk, helyes neveiket tudnunk, továbbá a külföldi még csak leírásokból ismert fajokra figyelemmel lennünk, hogy azoknak legjelesbjeit kísérleti termelés végett megszerezhessük. Ha e képen fogunk rendelkezhetni, akkor gyorsan belátandjuk, hogy közgazdaságunk e fontos tényezőjének emelésére mily sokat mulasztottunk, és mennyi teen­dőnk van. Miután mindezt egyes gyümölcs­­termelőinktől várni alig lehetne, vá­rosunknak két hivatott közege van, mely karöltve e téren rendkívül sok szolgálatot tehet. Értjük Gazdasági egyletünket és a városi műkert felett intézkedő bizottságot. Örömmel jelent­hetjük , hogy mindkettő munkára éb­redett és hathatós lépést tesz előre. A Gazdasági Egylet nagyérdemű elnöke Horváth Döme úr nagy isme­retségeinél fogva sok jeles fajú alma, körte és szilva ajtó-galyákat szerzett egyletünk számára, melyek a tagok között ingyen fognak most kiosztatni. Elhatározta az egylet Kecskemét és vidékének gyümölcsfajairól jegyzéket és osztályozást készíteni, azoknak már megállapított helyes neveit közleni, mely alapjául szolgáland helyi gyümöl­­csészetünk részletesbb ismeretének. A sírkerti bizottság több kitűnő új fajok ojtó­galyait rendelte meg, melylyel nagy lendületet ad a műkert emelke­désének. Egyszóval gyümölcsészetünk érde­kében tényleg több irányban örvende­tes lépések létettek. Városi műkertünk kibocsátotta gyü­mölcsfa árjegyzékét, melyben sok ki­tűnő fajokat találunk, olcsó árra téve; még a legszegényebb ember is köny­­nyen beszerezheti azokat. Ne szalasz­­szák el! a­kik csak tehetik, a kedvező alkalmat. A­kinek csak parányi kis földje is van, ültessen egy-egy pár fát, tegye azt magának, családjának édenné, értékessé, mert az emberiség számára nincs hálásabb a gyümölcsfánál. Hogy miféle fákat ültessünk , el­mondjuk legközelebb. TÁECZA A magyar főrendek Rameau-ja. Hideg vasárnapi délután volt. A jégspor­tot űzök tömegesen indultak ki a befagyott tó sima jegére. Mennyi szép rózsás arczra lehelte a fagy a pirt! Mily sok kedves alak suhog ott tova előlünk — majd itt repül fe­lénk, majd ott közeledik hozzánk — alig, hogy láttad — nincs — elrepült, mint a phantom. De a fáradt testnek már nem szórakozás ez, félre vonul a meleg kandalló mellé és ott el­mélkedik elmúlt idők szép napjai felől. Én úgy tevém és oly megelégedett voltam ön­­magammal, hogy épen úgy tevém. A főváros egyik előkelő ügyvédjénél szívesen látott vendég vagyok. Ott szép tár­saság szokott együtt lenni — és a szellemes házi nő szellemdús ötleteivel, ügyes conver­­satiójával mindig elragadott — és én Istenem! hát kiveheti rossz néven, ha oly szívesen ke­resi fel az ember azon hajlékot, hol még szellemesség képezi a mértéket, mely szerint méretünk. Pedig mily ritka már az ily hajlék! Belépek! Belépésemkor csak a házi nő vesz észre — mosolyogva fogad — Ujja­it aj­kaihoz illeszti, figyelmeztetvén, hogy csendben maradjak. Mi ez? a nagy társaság, mély csendben ül és hallgatja egy már ékesebb férfi csevegését. Meghúzódtam a függöny redői közt és széjjel tekinték. Mily szép hölgy­koszorú, és a férfiak kir. táblabiró, ügyvéd, a főváros egyik ismertebb írója; eme komoly férfiak, ily csendben figyelmesen hallgatva, egy előttem még ismeretlen úr szavait. Feltűnt előttem e kicsiny alak, e csupasz arcz, a kopasz fej. Rajta a ruházat már rég ki­ment a divatból, nyakán egy nagy kendő. Különös! gondolom magamban. — Beszédjét élénk gesticulatióval kisérte és szemei fény­lettek, mint két fényes csillag. És e szem fé­nyéből elém sugárzott a lélek fensége, a szellem fénye. Még azt sem tudtam , hogy miért és én vonzódást érzettem e férfiúhoz. Égtem a vágytól őt megismerhetni. Most hangos nevetés hallatszik, az egész társaság elragadtatásának adja kifejezését. Ez alkalmas pillanat arra, hogy észrevegye­­nek. — Belépek! Szívélyes üdvözletek. — Be kár, hogy oly későn jő — szól a ked­ves házi nő. — Mulasztottál öcsém — mondja az ügyvéd a ház ura. Ezzel karon fog, odavezet az is­­meretlen férfiúhoz. — „Engedje meg gróf úr, hogy bemutassam fiatal jogász barátomat!“ És oly nevet hallok említeni, melynek viselői nagy szerepet viseltek és viselnek hazánk történetében. — A gróf kezet nyújt és leeresz­kedő, nyájas mosolylyal fogadja a bemutatást. — Ugyan gróf úr — még-még — oly szépen tudja előadni! A beszédes gróf újra hozzáfogott az el­beszéléshez. Én szembe véle foglaltam helyet. Ferdinánd császár midőn uralkodásának egyik évfordulóját megünnepelte, nagy udvari ebédet adott a Redouteban Bécsben. A közönség a karzatokon helyet foglal­hatott és onnan nézhette, mint ebédel az udvar. Élt mint apród mindig a felségek körül voltam. Tisztem vala őket szolgálni. Az ét­keket a lakájoktól átvevém és odanyújtom a felségeknek. De ők nem ízlelték meg. Tiz­­tizenötször nyújtom oda a nehéz ezüst tála­kat , a felségek egyszer sem nyúltak hozzá. Végre az ebéd megvolt, és én hivatásszerűen nyújtom a mozsdaedényt. Ő felsége moso­­lyogva feléje tartja kezeit és megmossa. Mialatt letörülte kezét, így szólt hozzám : Es is a grosse Dummheit — aber es muss halt sein! — Látja gróf úr ezek oly szép gyöngyök , ha egyszer összefűzi őket, memoirjait meg­írja , meglepné velük a magyar közönséget. — Hja, köteteket kellene írnom, de ezt hagyom másra, én nem találok benne örö­met, nem maradna időm a komolyabb foglal­kozáshoz. — A bölcsészethez és történelemhez! mondja az ügyvéd úr! — A gróf mosolyogva igenlőleg intett. — Laikusok társaságában, bocsánat höl­gyeim, hogy kegyedeket számítom azokhoz, az ily élményeim előadásával szórakoztatom a jelenlévőket — és ez nagyon háladatos. Vagy talán említsem fel nézeteimet a bölcsészet körül, melyért rajongok? Ha elmennék, azt mondanák, ejnye be tudákos, unalmas ember, igy pedig fogadom, hogy azt mondják , nagyon kedves ember az öreg gróf — nemde hölgyeim ? — Úgy van, a gróf úr szeretetre méltó ember, de aztán ne tartsa nagyon laikusnak a mi nemünket! A gróf feláll, szi­varkára gyújt. Egyik gyufa a másik után alszik el. — Hihetetlen! — mondom én — mialatt tüzet nyújtok. — Hihetetlen!? — kérdi a gróf. — Ön ifjú barátom, könnyelműen játszik a szavakkal. — Tudja mi a hihetetlen? Majd nyújtok egy példát. — Ön mindenesetre ösmerte atyámat! —Igen, mint neves történetírót. — Tudja azt is, hogy csolyakázás alkalmá­val a Starenbergi tóban lelé halálát. Hát hallja! Egy este későbben jöttem haza mint rendesen. Ágyam az ajtó mellett állott. Le­feküdvén , kedvencz olvasmányomat a Kosmost vettem kezembe és kezdek olvasni. Egy gon­dolatnál leteszem a könyvet és elmélkedni akarok felette , a­mint egyszerre az ajtót nyílni látom, holott lefekvés előtt bezártam azt, és ágyam mellé jó boldogult atyám áll egy nagy zöld köpenyegben. Én megijedek. A könyvet az asztalkára teszem és várom, hogy mi lesz. Az alak mosolyogva néz felém, én erősen szemébe nézek és most lassan kint szélylyel folyik a látvány a levegőben. íme, itt nyúl át a véges a végtelenbe, itt műkö­dik egy tudtunk kivüli tudat, melyet mi bölcsészek hiába kutatunk. — Igaz ! gróf úr, kérem , hallgassa meg ezen esetet, mi szintén megtörtént, és mi annak idején annyira foglalkoztatá az orvosokat és bölcsészeket, magyarázza meg nekem. — Hogy beszélhet így, hogy tehetnék én felfoghatóvá valamit, a­mi megfoghatat­lan ? Mert ha felfoghatóvá tudom tenni, akkor nem felfoghatatlan, és Ön elvesztette volna annak elmondásával a kívánt hatást. De halljam. Egy fiatal házaspár mézeshetek eltölté­sére a Schwarzban egy nyaralót bérelt. Bol­dogan múltak el a napok. A férj, ki nagy sportt­an volt, előkelő társaival vadászatra indult, nejét azzal vigasztalta, hogy 3 nap múlva visszajő. Napok múlnak, a 3 nap le­tűnt, a férj nem hallat magáról semmit. A szegény nő, ki a napot festészettel tölté el, abban lelvén legszebb szórakozást, a harma­dik napon türelmetlenül dobta el az ecsetet, férjét várta — de hiába. Politikai szemle. Az apró-cseprő törvényjavaslatok egy­mást érik a képviselőház napirendjén. Az uzsoratörvényt követte a vadászati törvény, majd a filoxéra irtásáról, a megyék háztar­tásáról s legutóbb a vadászat és vadászati fegyverek megadóztatásáról szóló törvényja­vaslat. Élénk vitára szolgáltatott okot a va­dászati adónak 12 írtról 6 írtra leendő leszál­lítása végett beadott indítvány, melyet eleinte a kormánypárt köréből is többen támogat­tak, de midőn a pénzügyminiszter úr tárcza­­kérdést csinált az eredeti szerkezet megsza­vazásából , mindannyian elállottak, s huszon­­kilenc­ többséggel a 12 irtot megszavazták. Valóban figyelemre méltó azon kitartás és szivósság, melylyel kormányunk az adók

Next