Kecskeméti Lapok, 1884 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-13 / 2. szám

TIZENHETEDIK ÉVFOLYAM. 2. szám, Kecskemét, 1884. január 10. Nehány év előtt lapunk hasábjain­­ egy czikk látott napvilágot, mely a pálinkaivás elterjedt voltáról, a pálinka­mérőknek az iszákosság kizsákmányo­lására irányzott erkölcstelen manipulá­­cziójáról, s a város törvényhatóságának, s az ezek folytán kifejlett tarthatlan ál­lapot megszüntetésére c­élzó intézke­déseiről nyújtott élethű képet. Elmondott e czikkben, hogy a gya­korlati angolok és amerikaiak, mind­azon korcsmárosokat, kik egyes ven­dégeiknek annyi szeszes italt adnak, a­mennyitől azok megrészegedve, a járókelő közönség megbotránkoztatására szolgálnak, pénzbírságban marasztal­ják el; a részegségig lealjasodott em­bereket pedig, egy e czélra berende­zett helyiségbe viszik, hol a mámort kialusszák, s mikor itt kijózanodtak, a szállást jól megfizettetik velük, vagy ha ez módjukban nem állana, egyéb­ként fenyítik őket, hogy óvakodjanak újra olyan állapotba jutni, hogy elle­­nök emez eljárás ismét alkalmazásba vétessék. A­ki a város piaczain, vagy na­gyobb utczáin sűrűbben megfordul, szomorúan tapasztalni kénytelen, hogy az iszákosság városunkban is annyira lábra kapott, hogy ma már a legszi­­­­gorúbb hatósági intézkedést hívja ki.­­ Eddig leginkább férfiakat lehetett­­ a pálinkamérésekben látni, mint itták meg keresményükkel együtt eszöket; ma az asszonyok sem idegenek szív­­eresítő, gyomorjavító s a jó isten tudná miféle czím alatt bevenni a „kegyes ital“-t, s nem ritkán félre ütött kontú­­­yal tesznek bizonyságot a bevett szesz hatásáról. Midőn a nép erkölcseire legkáro­sabban ható iszákosságról szóllottunk, felemlítettük egyúttal, hogy városi törvényhatóságunk az iszákosság leg­­rútabb fajtája, a pálinkaivás ellen ho­zott rendszabályokat, s alig van az elmúlt pár évtized évei sorában olyan esztendő, melyben közgyűlésünk ha­tározatot ne hozott volna a pálinka­korcsmák korlátozása és az iszákosság­­nak minél szőkébb határok közé szo­rítása érdekében. Legutóbb is, alig pár éve szabályrendeletet alkotott, mely­ben az is ki lett mondva, hogy a piacztéren, s főbb utczákon ünnep- és vasárnapokon, a pálinkamérések reg­gel 6 órától estig zárva tartandók, é­s 1883. évi deczember 22-én tartott r. h. közgyűlésen pedig a javadalmi bizottság javaslatára, a pálinka hekto­literje után a kimérési díj­z­ortra té­tetett, vagy e helyett a kimérési áta­lány 15%-at emeltetett. Mégis mi történik ? A pálinkaivás terjed, az iszákos­ság ocsmánysága minden lépten-nyo­­mon szemlélhető. Ott láthatni a tem­plomok közelében részeg embereket, kik gyalázatos istenkáromlások köze­pette , a járókelők megbotránkozása mellett végzik nyilvánosan, pissoirba való munkájokat. Duhajkodó részeg suhanczok összeölelkezve lármás me­neteket rendeznek, s a járdáról tekin­tet nélkül lekényszerítenek mindenkit, ki magát nem akarja kitenni olyan beszédek s szavak meghallásának, melyek a tisztességes embernek ar­­czába kergetik a vért. S ugyan ha szabad mindezekért egy kérdő szót koczkáztatni, hogyan történhetik ez meg olyan városban, hol a rendőrség nem épen a leg­csekélyebb községi kiadások tárgyát képezi ? Végrehajtotta-e a városi törvény­­hatóság üdvös és helyes határozatait ? Vagy talán csak azért hozta azokat,­ ­ hogy aliquid fecisse videatur? Nem kutatjuk, egyet azonban kon­statálni vagyunk kénytelenek, s ez az, hogy a megalkotott, s miniszteri jó­váhagyással is megerősített szabályren­delet, mely a pálinkamérések ünnep- és vasárnapokon való bezáratását ren­deli el,­­ végre nincs hajtva, s rend­őreink a korcsmárosokat, hol iszá­kos emberek részegségig kapják a pá­linkát, megfenyítés végett nem jelen­tik be. A múltban lehetett a végrehajtó közegeknek az a mentsége, hogy mi­kor a közgyűlés intézkedett, nem vette figyelembe a regale bérlő jogait. Ma mindez máskép van. Ma a város maga kezelő regale jogái i­s méltán megvárhatja tőle mindenki, hogy anyagi haszonára az er­kölcsi jót se tévessze szem elől. Meghozta a közgyűlés a határoza­tot, a kormányhatóság ráütötte a jó­váhagyás pecsétjét, — hajtassák az végre , — a közérdekben, melyben bor­­a volt. A milyen szükséges és kivánatos, ez, olyan könnyen ki is vihető, — egy kell hozzá csak: akarat a végre­hajtó közeg, — ellenőrzés az intéző körök részéről. Feltesszük egyiket úgy mint a másikat, s a közérdekben, melyben felszóllaltunk, — várjuk mind a kettőt. iArcza Az álom. (Folytatás.) Az altató­szerekről azért emlékeztem meg, hogy kimutathassam, hogy már a leg­régibb időben is felismerték az alvás szere­pét, fontosságát egészségünkre nézve. De hogy is lehetne ez másképen? Hisz az és nemcsak hogy nagyobb barátja a szem­lélődésnek és a költészetnek, de több bol­dogságot is nyújt a halandóknak, mint a nappal ,­­ azért kerestek már a régiek is mesterséges altató­szereket. Vannak azon­ban a mai időben más altató-szerek is, me­lyek sokkal biztosabban és ártatlanabbul hatnak, mint az ópium. Ilyenek némely pré­­dikácziók, egyetemi előadások, népszerű fel­olvasások, érdektelen könyvek, üres fecsegés stb. Az álom fontosságát már Ovidius is elis­meri , ennek lakhelyét egy barlangba helyez­vén, melyből a Lethe vize ered, mák és más altató­szerek diszlenek a bemenetnél, és ő maga t. i. az álom egy nyugágyon, pihen, környezve az álomképek és a tündérek egész seregétől. Álom te vagy a Lethe vize, mely­ből a ki iszik mindent elfelejt, te vagy az, ki a feledés fátyolét borítod a sok fájda­lomra! Azon rejtélyek között, melyek létünket környezik, kiváló helyet foglal el a felsőbb rendű szellemi működések szakonkénti megszűnésének, az alvás és az ébredés vál­takozásának kérdése. Az e tárgyat fejtegető régibb tanulmányokban a legtarkább nézete­ket találjuk. Hyppocrates óta a kábulást, az álomkóros állapotot s a tetszhalált összeté­vesztették a tulajdonképeni alvással, és az ókori Mythologia felfogása is, mely az álom istenének a Morpheusnak, a mákot adta fel-i vényül, ezen az összetévesztésen alapszik. Még Aristoteles és Galerius után is egészen az újabb korig a legkalandosabb hypothesi­­sek keletkeztek az alvás okairól; voltak, kik ennek okát az agy velő kiszáradásában, mások meg épen ellenkezőleg az agy velő gyarapodó nedvességében vélték feltalálhatni. E tarka nézetek netovábbját egy német dok­tor tetőzte, ki még 1819-ben azt állította, hogy álom az agyvelő tevőleges és nemleges villanyosságának egyesülése. Az álom megmagyarázására legújabban azon tényből indulnak ki, hogy ezt az ér­zéki szervek, nevezetesen a szem, a fül, az izmok és az idegek elfáradása előzi meg, de miután az érzéki szervek az érző idegek külső végtagjai, az izmok pedig a moz­gató idegek végszervei gyanánt tekinthetők, azt mondhatjuk, hogy álom következik be­, ha az idegek végszervei elfáradtak. Ha lelkünk egy írásban sokáig foglalko­zott, elfárad, az üdülést megadhatja neki a szórakozás, vagy a figyelemnek másfelé te­relése; ha pl. lábunk elfárad, leülünk; ha azonban az érzéki és lelki életnek ala­pul szolgáló összes idegrendszerünk elfáradt, akkor a pihenésnek is egyetemesnek kell lenni, vagyis elalszunk. Alvás közben, ér­zékeink nem fogják fel a külvilág tünemé­nyeit , nem hozzák eszméletünkbe és így eszmélő lelkünk szervei megszűnvén mű­ködni, az eszmélet is szünetel, alvásban te­hát nem tudunk, megfeledkezünk magunk­ról, mert mint Okén mondja, eszméletünk csak akkor támad, ha a külsőt magunkra vonatkoztatjuk; a tisztán testi élet azonban folytatja működését, a vér kering, a gyo­mor emészt, a lélekzés tart. De hogy van az, hogy ha alvás közben új anyagot nem fogadunk magunkba, mégis megifjodva kelünk fel? Erre következőleg válaszolhatni. Szervezetünk minden legkisebb életmű­veleténél felhasznál bizonyos mennyiségű f elényt. Minden mozdulat, minden érzés ily életművelet. Ha tehát valakinek kezet nyújtunk, vagy valakire gyöngéden tekin­tünk , vagy ha valakire élénkebben gondo­lunk, és e mellett szívünk is sebesebben el kezd verni: mindig élenyt vesztünk és hasz­nálunk fel. A testnek feladata, hogy ezt a sok élenyveszteséget valami úton módon visz­­szapótolja, e feladatának testünk alvás köz­ben lelkiismeretesen eleget tesz és pedig az által, hogy alvás közben a kiadásait szű­­kebbre szorítja, az elenyt nem pazarolja, és csak oly kiadásokra szorítkozik, melyek a test fentartásához okvetlenül szükségesek. A test ily fényűző kiadásaihoz tartozik az összes érzéki szervek működése. Először is alvás közben a látásra fordított kiadás taka­­ríttatik meg, mert hisz a látás a tisztán testi élet fentartásához nem feltétlenül szükséges. Elalvás előtt legelőször is a szemizmok mond­ják fel a szolgálatot; a legközelebbi szerv, mely nem akar többé engedelmeskedni, a fül, itt azonban az alvás nem oly könnyen foglalhat tért, mint a szemnél. Ezt legjob­ban észlelhetjük, ha oly szerencsések, vagy szerencsétlenek vagyunk, hogy valami nyil­­ván­os előadás annyira érdekel, vagy any­­nyira meghal, hogy elalszunk. Ha ilyenkor szemeink a már megérdemlett nyugalomba helyezkedtek, a hallás is kezd tompulni; először hallunk még ugyan beszédet, de nem értjük, míg végre a hangok egészen tompa, tagolatlan morajjá olvadnak össze. Ez alatt a bőr érzékenysége is kezdi felmondani a szolgálatot, hiába igyekszik egy jóakaró szomszédunk gyöngéd döfések és lábunkra hágás által e kényes állapotból felkelteni, mind hiába, mi csak tovább élvezzük a ki­érdemelt nyugalmat, mert érzékeink annyira eltompultak, hogy csak nagyobb izgatás kö­vetkeztében képesek visszanyerni működési képességüket. A szaglás és az ízlés ér­zéke is megszűnik és így mind az öt érzé- i künk jóformán oda van. Végre még azon­­ izmok is felmondanak, melyek akaratunktól függnek. Ugyan ki nem tapasztalta volna, ha karszékében elaludt, hogy az elalvás előtt nyakizmai nem akarták viselni a fejét és igy kénytelen volt bólintani. Ezek a főbb megtakarítások,­ de a test, mint gondos családfő még ezekkel sem elégszik meg, mert alább szállítja még azon kiadásokat is, melyek a testszövet- és az anyagcse­rére szükségesek, tehát még azon kiadások­ban is gazdálkodik , melyek nem tőlünk függ­nek. A szív t. i. meglassítja verését, a vér tehát ritkábban jöhet a testszövettel érintke­zésbe és így kevesebb előnyt adhat át neki. Ezáltal testünk szerveinek működései meg­­szoríttatnak, de mindenek fölött legfontosabb szervünk az agy, a szellemi működésünk központja­­ szenved. Tudjuk, hogy az agy­­velő azon eszköz, mely által a lélek műkö­dését nyilvánítja, tudjuk, hogy szellemi ké­pességünk agyunk állapotától függ. Ha tehát az agy velő , mint ez alvás közben történik, a vér keringésének lassúsága folytán gyéreb­ben érintkezvén a vérrel, kevesebb táplálé­kot nyer; ha továbbá a véredények alvás közben megszűkülnek és nincsenek oly teli , mint éber állapotban, úgy az agy velő képes­ségének is csökkenni kell, ekkor a szellem működése a lehető legkisebb mérvre alászáll: az agynak ily korlátolt működése neveztetik álomnak. Vagyis más szavakkal: az agyra kétféle ingerek hatnak: először az érzékek ingere, melyeknek működése az agyban képeket gerjeszt és ezek alapján gondolatokat alkot; másodszor az agyra hat a vér ingere, mely az agyat táplálja. Ha az agy több ideig volt kitéve az érzékek ingerének, eltompul, elfárad és akkor elalszunk; alvás közben pedig a vér ingere hat az agyra, mely most megszűnt képzelni, de miután az agy táplálkozása több ideig tartott, az agy a véringer irányában eltom­pul, az érzéki fogékonyság emelkedik és fel­ébredünk. Tehát míg a vér ingere uralkodik 1884 JANUÁR 13. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU­I Egész évre 5 frt — k­r. Negyedévre 1 írt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. — — Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: KŐRÖSI-NAGY-UTCZA, 7. SZ. KIADÓ­HIVATAL: BUDAI­ UTCZA, 184. SZ. HIRDE­TÉSI DU : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseim ;1 árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Politikai szemle. A hazában: Gyászos mozgalmak szín­helye ezúttal Magyarország, mikből csak a reakczió merit hasznot, de az ország jó hire, neve csorbát szenved , s a magyar állam sem erősödhetik miattok. A szabadelvű eszmék, s a vívmányok , mikért annyi magyar vére hul­lott, támadásokat tűrni kénytelenek a reak­czió fegyvereseitől, kik kárörvendve hirdetik a szabadelvűség hanyatlását. Ilyen mozgalom az antisemitismus egyfelől, mely azonban kissé szünetel , melyről épen ezért nem is írunk ezúttal. Ilyen a vele kapcsolatban némi részben az a konfliktus, mely a magyar fő­rendiházban ütött ki, a napirenden levő há­zassági törvényjavaslat alkalmából. A tör­vényjavaslatot ellenző főurak — csak hogy azt megbuktathassák — szövetkeztek, és se­gélyül hívták az idegen származású, itt in­­digenátussal bíró osztrák és cseh főurakat, s ezekkel fenyegetőznek, s már annyira jutot­tunk, hogy egy Apponyi Albert is szük­ségét látta az áramlat ellen felszólalni, ho­lott ő is a törvényjavaslat ellenzői közé tar­tozik. A minden áron ellenzékieskedés levon­hatja ebből a tanúságot, így arat vihart, ki szelet vet. A „derék“ horvát atyafiak se akarnak sehogy a bőrükbe férni. Zajosnál zajosabb jelenetek, botrányok folynak a zágrábi tar­tományi gyűlésen. — S a bán még nem látta idejét az erősebb hatalmát éreztetni a kedves atyafiakkal. A külföldön, Francziaország a messzi Keleten, Tan-Kingban van elfog­lalva. Legújabban hozta csapatai győzelmé­nek hírét a távíró. Anglia baja megsoka­sodott Egyptomban. Az álpróféta diadalma­san hordozza a felkelés zászlaját, a Khedive kormánya épen leköszönt. Oroszország­ban a nihilisták ismét életjelt adtak ma­gukról, mely abban nyilvánult legutóbb, hogy magát a czárt meglőtték , s a titkos rendőrség főnökét meggyilkolták. Bűnügyi statisztika. (A kecskeméti kir. törvényszék fogházából 1883. évről összeállított, s a múlt év Sylveszter estéjén társai előtt felolvasta egy rab.) Volt alkalmunk nem­régiben a helybeli kir. ügyészség szívességéből közölhetni la­

Next