Kecskeméti Lapok, 1885 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1885-01-04 / 1. szám
4 KECSKEMÉTI LAPOK A leányt akkor éri legnagyobb megtiszteltetés, mikor kérő jelentkezik lakóháza küszöbén, s minthogy — a legcsekélyebb párthittól se lehet ezt eldisputálni — minden okos nő köszönettel szokott lenni kérője iránt, még akkor is, ha az a kérő, reá nézve, valami nagy szerencse nem lett volna. Kegyed is leány, a kérőket kegyednek is ekkér meg kellene becsülni, s valóban nem szép, mikor abban tetszeleg magának, hogy sorra nyelveli őket, egyiket kigúnyolja, másikat leszapulja, s ezt megcselekszi akkor is előre, ha neszét veszi valamelyik legénynek , hogy mint kérő akar jelentkezni. Hát ez nem szép dolog, az egy tisztességes leányhoz illetlen, így tett velem is, de hogy másokkal többé ilyet ne legyen kedve megcselekedni, ime az újságba írattam, s ha nekem szót nem fogad, újra belekerül az újságba, pedig hidje el, egy tisztességes nőnek — ki még hozzá árva is — jobb ám ha felőle minél kevesebbet beszélnek s úgy fordulhat, hogy egy szép reggelen arra fog ébredni, hogy az a sok kosár, mit elbizakodottságában osztogatott, ott fog lógni a kegyed nyakában, s jó lenne, ha a megnyelvelt legények közül akadna, ki azt levenné. Balla Menyhért. *) Ezen rovat alatt közléttekért a lap szerkesztője nem vállal felelősséget. **szns*’ «ЭЯ1ГК» WNSXJIJW | Lyukas fogak kitöltésére I . hatásosb és jobb szel' nincs, mint dr. |*0|»|* * L C. cs. kir. udv. fogorvos fogylomai benn (Bécs, Stadt, Bognergasse Nr. 2.), me- l ® lyet mindenki maga egész könnyen és fájdalom *• L nélkül a lyukas fogba illeszthet, mely aztán szi- re fájdul a fogmaradékkal és foghússal összeforrva, mll a fog tovább romlását meggátolja s a fájdalmat * g megszünteti. 9 Anatherin-szájviz 1 Dr. Popp J. G.-től cs. kir. udv. fogorvos, Bécs, I., Bognergasse Nr. 2. , Gyökeres gyógyszer mindennemű fogfájás ellen, mint szintén a szájüreg és a foghús mindennemű betegsége ellen. Jónak bizonyult, öblögető viz az idült torokbajoknál és Dyphteritisnél, megkönnyíti a foglörést a gyermekeknél és nélkülözhetlen az ásványvíz ivóknak. 1 nagy palaczk 1 frt 40 kr., 1 közép 1 frt ír és 1 kicsi 50 krajczár. ■ Növény fogyam rövid használat után is a fogakat vakitó fehérre teszi, a nélkül, hogy azok ártalmára volna. Ara dobozon-1 * 65 kint 63 kr. _Antitheem fogyasztja Üvegszer lenczékben: 1 frt 22 krval. r* Ezen készítmény a lehelet frisseségét s tisztaságát fen tartja s e felett a fogaknak L _ hófehérséget kölcsönöz, azokat a romlástól megóvja és a foghúst erősbiti. • ILLATOS FOGPASTÁJA. Rövid használat után vakitó fehér fogak , a fogak természetes r-, és műfogak ápolására és a fogfájás megszüntetésére, darabja 35 kr. Q- Fogaban igen gyakorlati s a legbizto- 4sabb szer a lyukas fogaknak önelnozására. ? Q Ára dobozonkint 2 frt 10 kr. λ Popp orvosi növényszappana 4 kiváló toilette szer, sömör, bőrkiütés, májfol- t tok és szeplő ellen a tiszta bőr fenntartásának Js előmozdítására s a bőratkák, pattanások, tisztátalan bőr és fakadásai ellen. Ára 30 kr. A t. ez. közönség felkéretik világosan Papp cs. k. udvari fogorvos-féle készítményeket kérni, s csak az olyakat fogadni el, melyek saját védjegyemmel vannak ellátva. Kapható : Kecskeméten Molnár János, Katona Zsigmond és Machleid Alajos uraknál, tfiai « tri) ..Ti t I/-I NYILTTER.*) Farkas Sárikának Kecskeméten. HIRDETÉSEK. ч.я »,c»> '«.JA i^»4 лк? «n*Tseíar«e#> «яг» «./,« ци « A legelső valódi nyákoldó Hoff János-féle maláta mell- és a czukorkák kék papírban vannak. 2®* ! Hoff János-féle mnalátakivonat egészségi sörpalack 60 kr. •féle koncentrált ( malátakivonat palaczч 1.12 kr , kis p. 70 kr. Az orvosi tekintélyek mint például Bécsben Dr.Bamberger, Dr. Schrötter, Dr. Schnitzer, Dr.I Pllokitansky, Dr. Basch, Dr. Finger stb. pro-professzorok, Berlinben Dr. Frerichs , Dr. Langenfaftbeck, Dr. Liebreich Oszkár stb. professzor urakra rendelik ezeket számos keresetben a látható legfényesebb sikerrel. Hoff János-féle malátakivonat melleti fiak fiúk 60, 30, 15 és 10 kr. Valódi csakis a kék zacskóban levő Hoff János-féle malátakivonat egészségi csokoládé fél kiló I-sö 2 frt 40 kr., III frt 60 kr Negyed kiló II frt 30 kr., II. 90 kr* Naponta beérkező gyógyjel hűtései jó gyengélkedők és felidültek neki a mell- és tüdőbajok, lirntos bántalmak, s az emésztési és ideggyengeség, lesoványodás, vérszegénység meggyógyitásájáról, örvendetes kezességül szolgáló szenvedőknek s megerősíti azok remé- hnyét a minden felé jónak bizonyult Hoffpártos-féle malátakészitmények által való, közeli meggyógyulás iránt. HOFF JÁNOS úrnak Bécs, Graben, Brännerstrasse Nr. 8. L a malátakészitmények feltalálója és készítőjének, cs. kir. udvari szállítója Európa legtöbb fejedelemségének. Tekintetes úr ! Egy álló esztendeig szenvedtem heves gyomorhurut és köhögésben, hasztalan volt minden) a gyógyszer, mígnem végre azon kitűnő HoffJános-féle maláta készítményeit használtam. [néhány hónapra a köhögés végkép elmúlt, étvágyam ismét megjött, s egészségem az öné.Hoff János-féle malátakivonat egészségi söre álltal tökéletesen helyre lett állítva. — Fogadja! (/legforróbb hálámat. Egyszersmint ide mellékeivel ,egy köszönő iratot is küldök, szíveskedjék azt( Eminél szélesebb körökben köztudomásúvá tennie Mező-Kovácsháza Dr. Nagy Alajos, lelkész. Igen tisztelt uram ! Szíveskedjék részemre. )22 palaczk Hoff János-féle malátakivonat egészségi sört küldeni utánvétel mellett. Ezen sok Miékem igen ízlik s jót tesz, miokból azt te-továbbra is fogom használni. Tisztelettel SALACZ IMRE. Endrőd , Békésmegye, 1884. ápril 24. Nagy-Lak, 1883. november 21. Kérek posta utánvétel mellett 4 zacskód hHoff János-féle malátakivonat mellezukorkát.ír rEgyszersmint annak valóban jótékony hatásáért/i ra legmelegebb bálámat kell önnek kifejeznem.! rMély tisztelettel ч WAGNER FÜLÖP vendéglős, Nagy-Lakon.] Hivatalos gyógyjelentés. J Cs. k. 23. sz. katonakórház Zágrábban. Aj. Hoff János-féle malátakészítmények, úgy a ma-malátakivonati sör, mint a maláta egészségi csokoládé, az üdülő betegeknél, valamint a hurut-,a légzési- és emésztési bajokban szenvedőknél, mint kitűnő erősítő gyógyszer használtatott. A maláta-csokoládé igen ajánlható úgy a betegek- nél, mint az üdülőknél a reggeli kávé helyett. Dr. KAISER, Dr. ISCHITZ, törzs- és osztályorvos, főtörzsorvos. JFceu/ime •• Kecskeméten: Katona Zsigmond gyógyszerésznél, Czegléden: Farkas Józsefnél. Félegyházán: özv. Hoffer Ad. gyógyszerésznél. Nagy-Körösön: Molnár Lászlónál. Pakson: Flórián Jánosnál/Szentesen: Podbratszky Ferencznél. 216 (5—2)fif. IV. évfolyam. Előfizetési felhívás a IV. évfolyam. „IHagor Háziasszony“ háztartási, gazdasági és szépirodalmi hetilap, a magyar gazdaszszonyok orsz. egyletének hivatalos közlönye IV. évfolyamára. A magyar hölgyek ezen egyetlen szaklapja ma már nagy elterjedésnek örvend, a társadalom minden rétegében. Képviseli a nők összes érdekeit, hasznos tanácsokat ad és a mellett, hogy a takarékos gazdálkodás és rendszeres háztartás elveivel megismertet, még kellemes szórakozást nyújt akkor, midőn a nő elvégezte házi teendőit. Iránya olyan, hogy a család minden tagja, a serdülő leány, a fiatal menyecske, a szerető anya, a gondos háziasszony és az öreg anyóka, egyaránt élvezettel olvashatják. Egyes rovatai, mint a háztartási, kertészeti, egészségügyi (házi orvos) és divat rovatai, valamint vezérczikkei is szakavatott írók és írónők által töltetnek be és e mellett a tárcza és regényrovatban is az elismert többi munkatársakkal találkoznak olvasóink, méltán megérdemli tehát azt a nagymérvű érdeklődést, melyben részesedik, mert hol egyszer beköszöntött, ott nélkülözhetlen társalkodót ,,Hogyne #/netUSHZtwy ‘' az olvasó asztalon. — A csinos kiállítású, vasárnapokon 12—16 oldalon megjelenő lapnak előfizetési ára: egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Előfizetések a ,,Hogyne Ha&io88£ony“ kiadóhivatalához: Budapest, váczi körút 20. sz. a. intézendők és a hó bármely napjától elfogadtatnak. A „Magyar Háziasszony“ kiadóhivatala mutatványszámokat ingyen és bérmentve küld mindazoknak, akik ez iránt hozzá— legczélszerűbben levelezőlappal—fordulnak. A „filogyar Háziasszony“ kiadóhivatala Budapesten, váczi körút 20. E szaklapnak egyik háztartásból sem szabadna hiányozni, miután útmutatásai mellett több száz forintot lehet a háztartásban megtakarítani. 229 (5—4 g .g.g.g .iJSiSillf é , \e & Eddig még fölül nem múlva. MAAGER W.-féle Cft. kir. szabadalmazott valódi, tisztított 208 (12—6) CSUKÁSSÁ JOLAJ MAAGER WILHELM-től BÉCSbtn. Az első orvosi tekintélyek által megvizsgált és könnyen emészthetőségénél fogva gyermekeknek is különösen ajánlt és rendelt mint a legtisztább, legjobb, legtermészetesebb és elismert hathatós szer mell- és tüdőbajok ellen, úgy görvély, hályog, daganat, berküteg, mirigybetegségek, gyengeségek, stb. ellen fartos palackokban a gyári raktárban Bécs, III. ker., Heulmarkt 3., úgyszintén osztrák-magyar birodalom valamennyi gyógyszertárai- és fűszerkereskedéseiben. Valódi minőségben kapható Kecskeméten: Molnár J., Katona Zs. és Machleid A. gyógyszerész uraknál. Dr. Mikolasch Kár.-féle spanyol China-bor. Dr. Mikolasch Kár.-féle spanyol China-vas-bor. Dr. Mikolasch Kár.-féle spanyol Pepsin-bor. Dr. Mikolasch Kár.-féle spanyol Pepton-bor. Dr. Mikolasch Kár.-féle spanyol Rha bar bara-bor. Legjobb szer gyomorgyengeség, hideglelés, betegségek utáni elterőtlenedésnél. Ara egy üveggel 1 frt 50 kr. Kitűnő elismert szer oly betegségek ellen, melyek vérszegénység, , vagy rosz vértől erednek. Ara egy üveggel 1 frt 50 kr. Kitüntetett szer a rész emésztés, lassú gyomorműködés és az arra alapuló betegségeknél. Ara egy üveggel 1 forint 50 kr. Legbiztosabb szer a szerveket a gyomornak működése nélkül bőven táplálni. Ára egy üveggel I frt 50 kr. Legjobb szer gyomor- és bélhurut- és más betegségeknél. Ara egy üveggel I frt 50 kr. Főraktár osztrák-magyar birodalom részére (Galiczia- és Bukovinával együtt): SMARGER, WILHELM-nél BÉCS , III. Heumarkt 3. I »-■« —------------------ . 60 legfelsőbb kitüntetés. lAlapitva 1874. Bécs és Budapesten 1862.1 f) sorsjegy forint o. e. A sorsjegyek valamint a sorsolási jegyzék portomén tear megküldése czéljából 15 krajczár melléklendő a megrendeléshez. M fmwmm rtflSCSEM-SORSJATEK ^ * 1. főnyeremény forint ^ 50.000 2. főnyeremény 20 , О О О 3 főnyeremény 10.0 О0 forint о. ért. további nyeremények 5000frt 3000frt A A sorsjegyek kaphatók: Hatvani utm BUDAPEST Nemzeti Casino úgyszintén valamennyi váltóházaknál, lottógyűjtődék és szivartőzsdéknél. további nyeremények 2000 frt 1OOO frt sorsjegy o. e. A sorsjegyek valamint a sorsolási jegyzék portamentes megküldése czéljából 15 krajczár melléklendő a megrendeléshez. Minden nyeremény készpénzben kifizettetik^^ Sí Árverési hirdetmény. A kecskeméti, kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Pátkay Lajos ügyvéd végrehajtainak Vsidiós Határ a végrehajtást szenvedő ellen 400 frt tőke és járulékai iránt folyamatban levő végrehajtási ügyében az alsó-alpári 864. sz. tekvben (1134—1135.) tsz. a. foglalt belső nyomási szántó és rét-birtokból Csikós Balázst néhai Kovács Ilona özv. Csikós Istvánná után örökség fejében illető s adó alapján 416 frt 16% krra becsült B. 7. alatti V6-od rész tartozékával együtt 1885. évi márczius .. É0-ik napján d. e. 9 órakor, mint egyetlen határidőben e kir. törvényszék tkvi helyiségében megtartandó nyilvános árverésen az egyideűleg megállapított s a hivatalos órák alatt e tkvi hatóságnál, valamint Alpár községházánál megtekinthető feltételek mellett a kikiáltási áron alul is eladatni fog. Venni szándékozók tartoznak a kikiáltási árul szolgáló becsár 10°/0-át készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez bánatpénzül előre letenni. Kelt a kecskeméti kir. törvényszék 1884. évi deczember 17-én tartott tkvi üléséből. Szappanos Sándor, Gáli Ferencz, tanácsjegyző, 1 (1 — 1) kir. tervszéki elnök. Nyomatott Kecskeméten, Tóth Lászlónál. 1885. 1. sz.