Kecskeméti Lapok, 1886. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1886-01-10 / 2. szám

TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 2. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ Lgéstz évre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: III. TIZED, KÖNYÖK-UTCZA, 121 SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ 1 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden béigtatásért 30 kr. Kecskemét, 1886. január 10. Kevés város van a széles hazában, melynek annyi iskolája volna, mint Kecskemétnek, mely jogakadémiája és népoktatási intézetei mellett három középiskolát is számlál kebelében; de viszont kevés olyan város is van Magyarországon, melynek házi pénztárából födözendő akkora iskola-budgetje volna, mint Kecskemétnek. Ez a jelen évre 70,908 frt 70 krra rúg. Ugyancsak három középiskolája van Kolozsvár és Brassónak , és városunk mégis fölötte áll azoknak e tekintetben, mert azok mind a három középfokú intézetekben csak humán irányban neveltethetik gyermekeit. Mi a gyakorlati élet sokféle szükségleteit véve figyelembe, egyoldalúnak mondható. Kecskemét ellenben, mivel főreáliskolája is van, kétoldalúlag képeztethet magának és a hazának olyan polgárokat, kik majd a legkülönbözőbb irányokban lesznek egykor hivatva arra, hogy a közügyek vezetését a mai intézőknek valamikor kifáradandó kezéből átvegyék. Magyarországon a főváros kivételével Arad, Győr, Kassa, Lőcse, Nagy- Várad, Pécs, Pozsony, Sopron, Szeged, Székely-Udvarhely, Székes-Fehérvár és Temesvár azok a helyek, melyeknek ha valamennyieknek hozzánk hasonlóan három középiskolájuk nincs , de hozzánk hasonlóan két irányú oktatásban részesíthetik fiatal nemzedékeket. És e városok mindannyian helyesebben fogták önérdekükben az előnyt, mi a kettős irányú oktatásból egy városra nézve háramlik, mint mi, mert szerencsésebb arányban osztják meg gyermekeiket a két különböző irányú középiskola látogatása körül. Igazolja ezt a statisztika, mert mind e helyeken nagyobb a reáliskolát látogató tanulók száma, mint Kecskeméten. Ha csak arról volna szó, hogy minden tanintézetünk egyformán virágozzék , — amennyiben a közvélemény a virágzást a tanulók nagy számában keresi — három közül egynek elmaradása a másik kettőtől még nem volna nagy baj; holott czélnak az sem méltatlan czél valamely városra nézve, hogy a tudományoknak és az élet különböző ágaira képesítő ismereteknek sokféle irányú kisugároztató pontját foglalja magában. De nagyobb baj nálunk az, minek főispánunk . Nagyméltósága némi keserűséggel oly módon adott kifejezést, hogy midőn Kecskeméten fogalmazói vagy épen irnoki állomás betöltéséről is van szó, okleveles férfiak sem hiányzanak a pályázók közt, a városi almérnöki állásra hirdetett konkurzus pedig eredménytelen volt, holott 16-ik éve van Kecskeméten reáliskola. Mi lehet ennek az eredménytelenségnek az oka? Bizonyosan egynél több, lássunk belőlök egyelőre csak kettőt. Ennek az állapotnak egyik oka kétségkívül maga a reáliskola. Nem azért, mintha meg nem oldaná feladatát, megoldja az becsülettel. Szólhatnának erről az érettségi vizsgálatokhoz leküldött miniszteri biztosok, műegyetemi tanárok , kik eddig még minden egyes esetben kijelentették, hogy a kecskeméti főreáliskola abszurienseinél nem találkoztak az ismeretek és értelmi fejlettség kisebb mértékével, mint egyébütt; a műegyetemi tanárok pedig úgy nyilatkoztak a múlt nyáron, hogy a fővárosi maturusok bár több ismerettel lépik át a polytechnicum küszöbét, mint általában a vidékiek, de azontúl nem igen bírják ki a versenyt a vidékiekkel és ez alkalommal méltánylással szóltak általában mindazokról , kik Kecskemétről hoztak érettségi bizonyítványt. A fővárosiak versenyképtelenségét ők abban keresik egyrészt, hogy az onnét jött középiskolai tanuló már lehasznált idegzetet, sőt sok esetben kevésbé szerencsésen kifejlődött testszervezetet visz magával a főiskolába, amihez képest a szellemi munkával szemben is kevesebb a fogékonysága, rugalmassága, a kitartásban csekélyebb a szívóssága. Ez ugyan a reáliskola mellett szólna és mégis ő az egyik oka annak, hogy neveléséből nincsenek még kecskeméti illetőségű mérnökeink. Olyan vidéki, aki nálunk növekedett, már három van. A kecskeméti reáliskola hibás volta pedig abban áll, hogy 8-ik éve lévén kiegészítve, még csak 7-szer tarthatott érettségi vizsgálatot. Mivel pedig a műegyetemi tanfolyam 4 éves, az 5-ik évet pedig elrabolja fiainktól a katonai szolgálat, a legelső raj csakis a múlt júniusban lehetett kész oklevél szerzése és honvédelmi kötelessége lerovásával, így tehát csakis egy év szolgáltathatott volna városunknak pályázót az almérnöki hivatal elnyerésére,— de hogy ebben a fajban ilyen nem volt, annak már más az oka. Az most a statisztika, a mi régi világban az orákulumok, jóshelyek voltak , aki valamely fontos kérdésben tájékozódni kívánt, Pythiát ,kérdezte meg. Ha a statisztikát kérdezzük meg, felel az őszintén. 1879—1885. években 60 tanuló tett érettségi vizsgálatot, ezek közt kecskeméti illetőségű volt 33. Lássuk hány ment közülök a műegyetemre? a Kecskeméten maturizált vidékieket ellenőrizni nem igen lévén lehetséges, figyelmen kívül hagyjuk. Erdészeti tanulmányra ment a kecskemétiek közül 5, egyenest az érettségi után kataszteri mérnök lett 4, vasúti tiszt 3, postás 2, tanári pályára ment tanulni 2, orvosira 1, vegyészetire 1, itthon maradt 3, technikára ment 12, vagyis inkább indult, mert többről van tudomásunk e 12 közül olyanról, ki időközben vagyontalansága miatt kénytelen volt tanulmányait abban hagyni, hogy oklevélszerzés helyett kenyérpályára lépjen , részint a kataszteri, részint a vízszabályozási mérnökök közé, hol ennélfogva bizony csak alantas helyzetet fognak mindig betölteni. Ha azt látjuk, hogy városunk fiai közül 2 technikus van olyan, ki a 4-ik tanulmányi évig fölvergődött és 1 , ki 3-ad éves, a legtöbb pedig kénytelen volt kenyérkereseti gondok miatt félképzettséggel is beérő pályákra lépni, akkor könnyű megérteni, miért volt sikertelen az almérnöki pályázat kihirdetése. Ennek oka az, hogy városunk közönségének vagyonosabb osztálya, nagyon csekély kivétellel, örömestebb szánja gyermekeit a meddő és a mellett egyénekkel mégis túlárasztott politikai pályákra. Ha már van valakinek szülei után mit a tejbe aprítania, az lehet az akkor is, ha nem épen csak a jogi karnál nyert oklevelet. Ránk férne magyarokra, hogy a műszaki pályákon is lennének a magunk véréből szakembereink. Panaszkodik a műegyetem, hogy„nem bír annyi oklevelest évrőlévre szolgáltatni *a mennyit Magyarország meglendülő~anyagi művelődése folyjon hangosan’“ követel. így történik azután, hogy a jól fizető vállalatoknál külföldiek szedik az epret és mi bús magyarokként hiába zúgolódunk, hogy „Öröködbe Uram pogányok jöttének!“ * KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA A mi Bandink. Bandi legyek, ha nem igaz! Ezt az esküformát szoktuk használni, mikor minden áron el akarunk hitetni valakivel olyat, ami nem igaz. Vajjon gondolunk-e mi ilyenkor arra, hogy hát valójában sem olyan megvetendő élet az a „Bandiság“, mert bizony sokan szeretnénk Bandi lenni, de Bandi nem igen akarna „mi“ lenni. Mikor előttem, mintegy varázsütésre köny jö a szembe, majd dal száll az ajkra, a szem lángol, a szív dobog, a kebel lázasan liheg, én inkább maradok én, a ki rikatok, mint más legyen én, és én legyek más, a ki sir. . . Semmi sem állandó a nap alatt , szirmát hullatja a rózsa, elhal dala a zengő madárnak, elmúlik a báj, kihűl a kebel , lelohad az ifjúi lelkesedés, de a hegedű hatalma örök, nemcsak örök, a legnagyobb is, mely ember fölött uralkodik. Az agg előtt levonja múltjáról a fátyolt, újra gyermek lesz, siró, daloló gyermek ; emlékei előjönnek , ez aranyos sujtások a múlt elviselt ruhájáról; nevet ifjúkori „bolondságain“, közöttük szerelmén; lelkesül a hazáért, épen mint mikor szabadságáért fegyverét villogtatta; feledi, hogy a dél után, mely fejét érte, tél következik; az élet tavaszán hiszi magát, örül a virágnak, a hímes pillangónak, így magával ragadja, így lebilincseli, félrevezeti, csalogatja , élteti az embert a hegedű. Hát az ifjúval hogy bánik ? Felfordul előtte a világ hangja hallatára; szemében tűz, arcza kipirul, keble hevül, szíve vadul dobog, dalol, tánczol, sir a hegedűvel: Húzd rá czigány, szivet rázó Hangon szóljon a nótád! vagy Sírjon iijjon a hegedű Bánatomat sírja ezekre igazán ő is sir; Bánatosan zeng a madár Vesztett párját siratja erre meg egészen tönkre van téve, mint a kire rávallottak, úgy hallgatja, fáj, nagyon fáj neki. Nem búsul sokáig, oda kiáltja: Nem úgy van már, mint volt régen Nem az a nap süt az égen erre tánczol, iszik s a bú temetve van borba, hegedűbe. A férfiakról nem szólunk, ők hegedű mellett nem igen önthetik ki szivök tartalmát, beléjök szorítja az asszony, hanem nagyon bajos úgy általánosságban szólni az ifjakról, jóllehet mindnyájan szerelemtől gyötörtetnek. Az ifjak mind szeretnek és pedig vagy boldogan , vagy reménytelenül. Ebből ugyan még bajos volna kimagyarázni, hogy miért nem lehet általánosságban szólni, ha minden reménytelen szerelmes egymáshoz és minden boldog szerelmes egymáshoz hasonló lenne. De míg az egyik az előbbiek közül „megátkozza ezt a kutya világot“, addig a másik „ha nem szeret, üsse kő, terem még több szerető“, elhúzatja s nem sopánkodik többé; viszont az utóbbiak közül az egyik előtt „Csak egy szép lány van a világon“, a másik előtt, a változatosság gyönyörködtetvén. „De sok szép lány van a világon“ s igy szeretné, ha boldog szerelme kötelékéből minél előbb szabadulna, másnak dalolhatná el. Szép szemedben lakik a menny, angyalom. Ezenkívül az ifjúra más motívumok is vannak befolyással. Ez büszkén dalolja: „Nem ütik a jogászt agyon, amaz: Nincs párja a mollynári bakának, ismét más: Gulyás vagyok az alföldi rónán — és a hegedű mindegyik büszkeségének hódol, mindegyikre bir varázshanggal. Szóval, a hegedű nem „négy, széken álló , csavar által feszegetett, hangkötelékkel felszerszámozott, ujjbillegményes hangtartó“, hanem igazi felhangolója a szív húrjainak , emlékeink felébresztése által a jelen és múlt áthidalója, barátunk, mely velünk sír, velünk örül. De ha a hegedű barátunk, a czigány zsarnokunk. Felháborítója, felzaklatója a kebelnek, melyben érzelmeink oly szép csendesen megvolnának s legfeljebb egy-egy röpke sóhajban adnának jelt magokról. Ő megtudja, hogy jelen vannak s szabad lábra helyezi a rabokat; ezek kitörnek, elárasztják egész valónkat . . . érzelmeinké lettünk ... és a czigány nevet e győzelme fölött? Nem, ő is érez, ő is érzi azt, amit mi . . . Szóltam a hegedűről, a czigányról s csak ezután foglalkozom azzal, kinek nevét e kis czikk fölé írtam. Talán felesleges is róla írnom, hiszen ismerjük mindnyájan , láthatjuk , hallhatjuk bármikor , gyönyörködhetünk játékában, abban az igazi magyar játékban; de hát csak szabad kifejezést adni annak, hogy büszkék vagyunk reá?! Nagy-Kőrösnek van Zsigája, Félegyházának Menyusa s ezek büszkék reá, hogy ne volnánk mi büszkék Bandira, mikor a debreczeni csárdában az ország előtt állta ki a próbát, játékát dicsérte mindenki, aki csak hallotta. S valóban dicsérhette is! Ha rákezdi „Elmennék én, de nem tudom hova“, vagy „Lekaszálták már a rétet“, vagy „Nincs fent csillag, felhő fedi az eget“, nem marad szem szárazon, a zamat, a finom árnyalat, mely játékát áthímezi, az a kifogástalan gyakorlottság nem affektált érzelemmel párosulva, megadják játékának azt a bájt, melyet ritka játékos produkálhat. Szívhez szól, de szívből jön e szó, átrezg azon a száraz fán s magával ragadja, a ki hallja, elviszi ama világba, hol csengőbb a hang, tüzesebb sugara a szemnek , érzőbb a szív , kisebb a csalódás, lángolóbb a szerelem, szóval, hol vágyaink megtestesülve állanak. S mikor látja, hogy az elcsalás sikerült, végsőt húz a vonón, vége a zenének, vége a mi idális boldogságunknak; a végső hang visszaszólítja lelkünket barangolásából ide a való világba, honnan úgy örültünk, hogy pár pillanatra szabadulhattunk. Ez öröm az csupán, mi számunkra megmaradt. És mi azért rajongunk hegedüléséért, mert tudj’ Isten, van abban valami olyan kimagyarázhatatlan varázs, mely föltűnik azok előtt, kik a művészetben az istenit keresik, mely hódit, elragad s melylyel játszani oly keveseknek adatik. Hílába, nem minden, a ki mondja: Bandi legyek, leszen Bandi! De azért én mégis azt mondom: Bandi legyek, ha el nem megyek őt meghallgatni — a nőegylet báljába! Hortens, 1886. JANUÁR 10. Közgyűlés. A városi törvényhatósági bizottság f. hó 8-ikán d. u. 3 órára rendkívüli közgyűlésre hivatott össze. Rendkívüli közgyűlés tartását a lovassági laktanya építési föltételeinek meghatározása, s az ezzel kapcsolatos ügyek elintézése tette szükségessé.