Kecskeméti Lapok, 1887. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1887-07-03 / 27. szám

27. sz. együtt küzdöttek ezekkel a mostani haza­árulókkal az elvhű negyvennyolczasok ellen. * * * Még most is fü­lünkbe zeng a kortes­nóta, melyben „Sziládi úr bemutatja magát és korteseit“. Hja, akkor az elvhű negyven­­nyolczasokat, a mostani kenyeres pajtáso­kat kellett kifigurázni. A szép járású kis Kada, — Deák Jaczi a mindenes, — Jitka bajszú Parragh , — vitéz Táji Endre , —Börcs Salamon, meg a czukros Mádi Szilaj Gazsi­val együtt képezték az ensemblét, mely — ad majorem Dei glóriám — a választó közön­ségnek be lett mutatva. No de az elvhűség és tántorithatatlan ragaszkodás a negyven­­nyolc­as­ képviselőséghez mindezeket meg­változtatta, és most mi lettünk a hazaáru­lók, kik maradtunk és maradunk minden­kor, a­kik voltunk! * * * Hát még a sok kormánypárti pressió, fenyegetés és hatalommal való visszaélés? Erről meg már szóljanak azok a programm­­beszédek, melyek a mostani függetlenségi jelöltek által a kisebb-nagyobb korcsmákban és kortestanyákon elszavaltattak. A lázítás és izgatás legnagyobb foka az, mely azok­ból kirí, s mely az ellenpártiak gyalázása és terrorizálását tűzi ki czélul. * * * Egyik máriavárosi kortestanyán a jelölt az asszonyoknak tartott programmbeszédet, miközben a borital kedvezményében is bőven részeltette őket. Meg is hagyta nekik és szivökre kötötte, hogy uraikat még lefek­vés alkalmával is a függetlenségi elvekhez való tántoríthatlan ragaszkodásra tanítsák. Ha pedig kormánypárti kortessel találkoz­nak, vegyenek elő piszkafát, szénvonót és nyujtófát s addig üssék, mig bele nem fá­radnak. Ez is jó fogás, látszik, hogy jól ismeri a nőuralmat, ezért folyamodott sege­delméért! * * * A függetlenségi párt tiszteletére rende­zett iparos majálison is megjelent nagy ke­gyesen a jelölt kíséretével együtt, kik a föleresztett rakétákban dicsőségüknek csil­laghullását szemlélték. Mégis csak szép dolog az, hogy a hazai ipar ily önzetlen férfiak pártolásában és támogatásában része­sül. Tanulhatnának tőlük a kormánypár­tiak is. Node mindez nem tart sokáig, válasz­tás után majd visszatér minden a régi ke­rékvágásba. Addig azonban még van idő gondolkozni, s ajánljuk is tisztelt választó­polgártársaink figyelmébe, hogy gondolják meg jól, kik az igaz barátok és önzetlen hazafiak, — kik viselik jobban szivükön érdekeiket, — s a választás napján a szerént cselekedjenek! * ** A helybeli iskolák értesítőinek szemléje. 1. A kecskeméti államilag segélyzett pol­gári és elemi leányiskola XII-ik értesítője az 1886/7-ik iskolai évről. Kiadta a fel­ügyelő bizottság. Szerkesztette Pásthy Ká­roly igazgató. 44 lap. Értekezésül „Vádak a polgári és felsőbb leányiskolák ellen“ az igazgató tollából. Elvégzett tananyag mind a két iskolában. A női kézimunkák fölsoro­lása. Készítettek a polgári iskola növendékei 1311 db. munkát, melyek egy része a min­­tagyűjtemény gyarapítására szolgál; a fel­dolgozott anyag 355 frt 39 krba került. Az elemi iskola készített 772 darabot. Az iskola történetéből kiemelendő, hogy helyi­sége kibővült, egy új tanerőt nyert és a tánczoktatás a tanári kar szándékaihoz képest vált rendezhetővé. Tandíjul 1924 frt volt befizetve. Gyarapodott az iskola tan­­szergyűjteménye, bútorzata, tanári és ifjú­sági könyvtára szépen ; az utóbbiban 829 kötet könyv van. Az iskolai takarékpénz­tárban 415 frt volt a betétes. A felügyelet személyzete, az iskola tantestülete. A pol­gári iskolába beiratkozott 135 növendék, az elemibe 154, Katholikus 138, ev. ref. 74, izraelita 66, ág. vall. 10, gör. kel. 1. Nyelvre nézve a magyarokon kívül 15 né­met, 1 román. Korra 6 éves 23, 7 éves 36, 8 éves 40, 9 éves 32, 10 éves 40, 11 éves 47, 12 éves 42, 13 éves 22, 14 éves 6, 15 éves 1. Előmenetelre nézve ki­tűnő 41, jeles 62, jó 94, elégséges 28, elégtelen 36, kimaradt 24, elhalt 1, vizs­­gálatlan maradt 3. Végül figyelmeztetés a szü­lők és gyámok részére. KECSKEMÉTI LAPOK ÜZLET. Sertésvásári jelentése az első magyar sertéshizlaló és kölcsönelő­legező részvénytársul­atnak. Shulaj Pest~ Kőbánya , július 1. Heli átlagárak: magyar vás ára 240—320 klg. nehéz 47'/1—48 kr., 180—240 kg. nehéz 47'/1—48'/2 kr., öreg 300 kg. nehéz 46—47 kr.; vidéki sertés 46—47 kr. Transitóban: szerbiai 47 V.—49 kr., romániai 47—48 kr. Eleség árak: Kukoricza 5.80 kr., árpa 6.40 kr. Helyi állomány: június 24. maradi 105,609 db. Felhajtás: alvidékről kövér . 449 db. „ sovány . . 73 ,. Szerbiából .... 737 „ Romániából .­­. . . — „ M. államvasúttal kövér 3050 „ ,. sovány 2273 ,, Vidéki ... . 101 „ 6,683 „ 112,292 db. Fiaczi árjegyzék. Július hó 1. Az új vasúti menetrend (érvényes 1887. június 1-től). Budapest—Szeged közt. u. Express-vonat Budapestről indul u óra 50 p. délut. Kecskemétre érk. 3 „ 45 „ „ Szegedre érkezik 5 „ 7 „ „ u5. sz. személyvonat Budapestről indul 7 „ — „ este. Kecskemétre érk. u0 „ 35 „ éjjel. Szegedre érkezik u2 „ 58 „ „ u7. sz. személyvonat Budapestről indul 7 „ 40 „ reggel Kecskemétre érk. uO „ 37 „ d.­e. Szegedre érkezik u2 „ 47 „ délben Omnibuszvonat Budapestről ind. u2 „ — „délben Kecskemétre érk. 4 „ u2 „ délut. Szegedre érkezik 7 „ 7 „ este. Szeged—Budapest közt: 4. Express vonat Szegedről indul uO óra 49 p. délelőtt Kecskemétre ér. u2 „ u7 „ délben. Budapestre érk. 2 „ u6 „ „ u6.sz. személyvonat Szegedről indul u „ 40 „ éjjel. Kecskemétre ér 4 „ 8 „ reggel. Budapestre érk. 7 „ 20 „ „ 8. sz. személyvonat Szegedről indul 2 „ 36 „ délután Kecskemétre ér. 5 „ 4 „ „ Budapestre érk. 8 „ 8 „ este Omnibuszvonat Szegedről indul 5 „ 20 „ reggel Kecskemétre ér. 8 „ 6 „ „ Budapestre érk. 12 „ 20 „ délben Felelős szerkesztő : HANUSZ ISTVÁN. NYILTTÉR. I Magtár 8 f Széchényi tér 15. sz. alatti házban folyó évi augusztus 1-től kezdve s bérbe adandó, este Papp Sándor, m 132 (1 — 1) T É S E K. ’ 6^»»% . Földhaszonbérleti hirdetés. A kecskeméti ev. egyház a „Mária-kápolna“­­ melletti 33 és 32 hold szántóföldet, a rajta levő t ’ jó épületekkel f. é. Szent-Mihály napról 6 évre nyilvános árverés útján haszonbérbe adja.­­ Ezen újabb árverés f. é. július 3-át* '' délelötti 10 órakor az egyház tanácstermébe*» tartatik meg, melyre ,­­ az árverelők 50 frt bánatpénzzel ellátva ezen- ' nel meghivatnak. A bérleti feltételek a jelzett­­ helyen bármikor megtekinthetők.­­ ' Kecskemét, 1887. június 23. , Sántha Lajos, (^,125 ^^ HIRDETÉSEK. pp «aire»ll*sr*s», «.yrrr» «ans*1 | Birtok-bérbeadás, f | Törökfájában 30 hold szántó | | és kaszáló * 83P földbirtok ^ | haszonbérbe kiadandó, esetleg |j | kedvező feltételek mellett örök i | áron is eladó. | Bővebb értesítést ad a tulaj- | p donos | | 188 (1_1} Bálla Menyhért, f (fel |-,H'| --v«».- -T. r--i ERTESZTES. | JA Van szerencsénk a t. ez. közönség szives tudomására juttatni, miszerint Kecs­kemét és vidéke részére főügynökséget állítottunk fel Kecskeméten, és annak vezető- w­ é Lichtner Dávid és fia I « fakereskedőczéget bíztuk meg. Minden a biztosításra vonatkozó felvilágosításokkal főügynökségünk készséggel­ szolgál. Tisztelettel § Budapest, 1887. június havában. Hí! A „Bécsi biztosító társaság“ I­V­ magyarországi fiókigazgatósága Budapesten. §f I TISZA. ÁGOSTON. § v laaa » y kA'A*/ \WAAAzy sfclVAi/ v. laaa i s vcAhaw v>.aaa » ^ v. LAAA . y v lv\aai v . fitVAe -* SkOTAz/ NkéVAz/ xkíVA*/ VhAfAA/ Tiszta búza métermázsánként . 8.30 krtól 8.50 krig. Kétszer „ „ 6.80 „ 7.— „ Rozs „ . 5.70 „ 5.90 „ Árpa „ 5.90 „ 6.— „ Zab „ . 5.80 „ 6.— „ Tengeri kecskeméti mm. . 5.60 „ 5.80 „ Köles „ . 5.40 „ 5.60 „ Krumpli „ . 2.20 „ 2 40 „ Szalonna „ . —.52 „ —.64 „ Széna „ 1.70 „ 2.— „ Szalma „ . 1.— „ 1.10 „ 3 Meghívás! A helybeli szabadelvű párt Vasárnap, f. hó 3-án d. e. fél 11 órakor az országgyűlési képvi­selő-választás tárgyában nagy gyűlést tart, melyre a párt összes tagjai ezennel meghivatnak, s kéretnek, hogy azon minél na­gyobb számmal megjelenni szí­veskedjenek. Kecskemét, 1887. július 2. A szabadelvű párt vezérbizottsága. KÜLÖNFÉLÉK. — A képviselő-választások ma már végleg befejeztettek, s igy azok erdményéről ma már teljesen tiszta képet alkothatunk. Az egyes pártok nyereségeit és veszteségeit a kö-­­­vetkezőkben adjuk elő: a szabadelvű párt­­ nyert összesen,56 kerületet, vesztett 30 kerü­­­­letet, tiszta nyeresége tehát 26 kerü­let, a mérsékelt ellenzék nyert 9 kerületet, vesztett 24 kerületet, tiszta vesztesége 15­­ kerület; a függetlenségi párt nyert 26 kerü­letet, vesztett 24 kerületet, nyeresége 2 kerület; a nemzetiségi és antisemita párt vesztesége 5­ 5 kerület; a pártonkívü­liek 1 kerületet vesztettek. A választásokból tehát csupán a szabadelvű párt tér elő számbelileg nagy mértékben erősödve, úgyannyira, hogy a parlamentben most már a kétharmad több­ség is meglesz. A függetlenségi párt szám­belileg nem csökkent ugyan , de elvesztette legjelentékenyebb férfiait, s legfontosabb­­ kerületeit, s így határozott erkölcsi vere­­­­séget szenvedett. Lesz még egy új választás­­ és hat pótválasztás. — Korteskedés. Az ipartestület múlt hó 29-én a műkertben jótékonyczélú mulat­ságot rendezett. A függetlenségi párt ve­zérei felhasználták ezt az alkalmat arra, hogy a műkertet valóságos kortestanyává alakítsák át. Ott volt a felsőkerületi jelölt­­ Kovács Pál és Héjjas József társaságában. Együtt mulattak, danoltak egész reggelig és itták az Ugrón a Horváth-féle borokat. Fölösleges említeni, hogy dikcziókat is na­gyon sokat mondtak a jelölttől kezdve egé­szen Hankovszky Ignácz asztalosig, különö­sen ez utóbbi tűnt ki, ki a korteseket a választókkal egyetemben egy hangyaboly­hoz hasonlította — ezek a hangyák fogják majd a választás napján megmutatni, hogy ki az igazi. Az egyes förmedvényeket „Kos­suth Lajos azt üzente“ dallal fejezték be. Valóban lélekemelő látvány volt, miként ölelkezett a nagy csizma a párt kori­feusaival. Voltak azonban az ipartestület kebelében olyan önérzetes rendezők is, kik felháborodtak a miatt, hogy az ő mulatsá­gukat is kortes üzelmekre felhasználják és méltó felháborodásuknak úgy adtak kifeje­zést , hogy a rendezői jelvényt leszakítva, ott hagyták a mulatságot. Nem tudjuk, hogy­­ milyen hangon kiabálna a „Kecskemét“, ha­­ a kormánypárt alacsonyodna le annyira, hogy az ily alkalmakat is kizsákmányolná kor­­tesczélokra. De hiába­ szép dolog is az az elv és az a tisztesség! — Tört virág. Kir. törvényszékünk elnökét Gáli Ferencz urat s kedves nejét mély gyász érte; múlt hó 28-án esti 11 óra­kor Iván gyermekök rövid szenvedés után­­ elhalt. Ez 5­­2 hónapos kisded elvitte a­­ szülők vidámságát, elvitte a legszebb remé-­­­nyek gazdag bimbáját. Eltakarítása múlt hó 30-án délután 3 órakor ment végbe nagy részvét mellett, és ez legyen a megszomo­rodott szülők vigasztalása, — meg a költő­­ szava, melylyel egy ilyen kisdedet búcsúztat:­­ „A mely napok tőled elmaradtanak, Add a szülőknek vissza. Ők együtt Éljék le megszakasztott életedet, És mig porodra hintenek virágot, Lebegj te őrző angyalként fölöttök“. — Zenevizsga- és zárünnepély. Folyó hó 27 én és 28 án tartatott meg a Szabados­­ Géza igazgatása alatt álló kecskeméti zene­dének vizsgája és zárünnepélye mindkét alka­lommal nagyszámú díszes közönség jelenlé­tében A növendékeknek ez alkalommal tanú­sított haladása és képessége valósággal meg-­­ lepett bennünket és minden zeneértőt, a kezdő hegedű növendékeknél a correct tartás, vonókezelés és tiszta fogás, a haladottaknál­­ ezeken kívül még a helyes felfogás és szi-­j nézés nem hagy fenn semmi kívánni valót, míg a zongora­növendékeknél a kerekded és erőteljes billentyűvetés, a bátor és erőteljes előadás említendő fel teljes dicsérettel. Ezen vizsga is meggyőzött bennünket arról, hogy a kecskeméti zenede városunkban a zene terén kitűnő szolgálatokat tesz, s hogy az országban lévő bármely zenedével megmér­kőzik , sőt a legtöbbet fölül is múlja. Szűk terünk nem engedi, hogy a műsorral bőveb­ben foglalkozzunk, s azért csupán fölemlít­jük az egyes nagyobb sikert aratott növény s­zékeket elismerésül és buzdításul a jövőre. Az első napról megemlítjük: Halasy Ilka, Horváth Irma, Neumann Helén, Szabó Győző, Szeless József növendékeket; a má­sodik napról: Horváth Irma, Polák Szerén, Kállay Janka, Koreck Izabella, Neumann Helén, Frankl Irma, Bleyer Emil, Magyar Ernő, Popper Aladár stb. Nem mulaszthat­juk, hogy az igazgató Szabados Géza, valamint a tanárok Nemesszeghy István és Szent-Gály Gyula urak iránt, kiknek képességei és buzgalma hozta létre a szép ered­ményt , teljes elismerésünket nyilvánítsuk. — A széktói fürdő rendkívül nagy lá­togatottságnak örvend, az ott uralkodó rend, tisztaság, csin és a közönség iránti előzé­kenység mindenkit teljes megelégedéssel tölt el.­­• Színi­előadás. Mint halljuk, Kom­­lóssy színigazgatónak Nagy-Kőrösön működő társulata egy napra átrándul városunkba, s a színházban f. hó 3-án (ma este) színi­­előadást rendez; értesülésünk szerint „A ve­­lenczei éj“ czímű operette fog színre kerülni. Ajánljuk a közönség figyelmébe: — Rész kövezés. Több háztulajdonos a háza előtti járdát olykér köveztette ki, hogy a kapubejárat sokkal magasabb a járda felszínénél, miután ez különösen télen veszélyessé válhatik , a hatóság intézkedett, hogy a háztulajdonosok kapubejárataikat augusztus­­­ig a mérnöki hivatal által meg­határozandó mértékben alacsonyabbra vegyék. — Orvtámadás. Petrovics Antal czi­­pészsegéd m. hó 25 én este 11 órakor har­­monikázva sétált hazafelé, midőn mesterének Tóth Istvánnak Il-ik tizedbeli háza mellett egy ismeretlen reá rohant, s úgy főbe ütötte, hogy azonnal önkívületbe esett, a támadó ezután elvitte harmonikáját és kabátját. Mi­után Petrovics a szenvedett sérülések foly­tán egész m. hó 29-ig önkívületben feküdt, s még máig sem tért annyira magához, hogy világos feleleteket adhatna , kihallga­tása eddig foganatosítható nem volt, s igy hiányozván az alap, a vizsgálat eddig sikerre nem vezetett. Kihajlás: Felvidékre .... 364 db. Bécsbe (m. h. 183 db.) 1555 „ Bécsújhelybe ... — „ Csehországba . . . 606 .. Oderbergen át . . — „ Bodenbach .... — „ Délnémetországba . . 47 „ Budapesti fogyasztás . 3025 „ Kőbányai szál. . . . 420 „ Kültelki...........................191 „ Magyar állam­vaspályán 722 „ A szappanfőzők 24-kéig átvettek elhullott sertést.........................176 „ 7,136 „ Marad állomány: 105,156 db.

Next