Kecskeméti Lapok, 1887. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
u mok minden bizonynyal, de jóval előbb a szervezet mérgeztetnék meg halálosan. Ekként történne a dolog a többi antisepticus szerekkel is. Olyan volna ez, mintha valakinek a fején egy legyet akarnánk agyonütni s e czélból akkorát ütnénk egy doronggal reá, hogy az embert is leteritenénk. Lehetséges, hogy fel fognak fedeztetni később olyan antibactericus szerek, melyeket a szervezet nagyobb mennyiségben el tud tűrni, mint a bacteriumok s lehet, hogy alig valami visszahatás árán. Ebben nincsen lehetetlenség, mert mai napság is ismerünk már egy fertőző bántalmat, mely ellen sikeresen , mondhatjuk, biztosan működhetünk belső szerek által, — ezen általános fertőző bántalom a syphilis. Szintén nem jogosulatlan azon reményünk sem , hogy a kórnemző bacteriumokat megsemmisíthetjük még azon utak kapuinál , hol azok a szervezetbe juthatnak. Ma is tesszük ezt már, midőn a sebeket, mint megannyi bacterium-kapukat antisepticus kötésekkel látjuk el, a világhírű Lister tanai értelmében. Ugyanezt tesszük sokszor gyermekágyi lázaknál, melyek kórnemzőjéül a budapesti egyetem híres tanára Semelweis, a bacteriumokat nevezte meg. A tudomány jelen álláspontja szerint ily kapukat a bacteriumoknak a test szöveteibe való juthatására, a test minden hámtól fosztott helye képezhet, így testünk szövetébe juthatnak a bacteriumok sör külbőrünk bármely sebjén keresztül, ekként csatlakozik sebekhez fertőzés, az orbánczos folyamatok különféle faja; ilyen külhámtól fosztott helyen fertőztetik az ember syphilis, malleus humidus és víziszony ragály anyaga által. Bejuthatnak a bacteriumok testünk szöveteibe Ilor a légutak és légsejtek hámfosztott helyein belégzésünk alkalmával. A Iü-dik utat a bacteriumok bevándorlására a tápcsatorna felhámtól fosztott helyei szolgáltatják, melyeken keresztül a bekebelezett ételek és italok bacteriumai könnyen a szervezet szöveteibe juthatnak. Ezen három bevándorlási mód közül valószínű, hogy legtöbb esetben a légzőszervek azok, melyeken át fertőzés foganatosíttatik, okolhatjuk sok esetben és bizonyos járványok előidézésében a tápanyagokat is és különösen az ivóvizet, mely a cholera, typhus és a nyári hasmenések előidézésében látszik bizonyos szereppel bírni. Erre vonatkozólag az idő rövidsége miatt csak egy példával kívánok szolgálni: „ Angolország egyik városában több mint 12 család betegedett meg typhusban, az orvosok azt tapasztalták , hogy azon tejnek , mit az illető betegek betegségük alatt fogyasztanak , dhlórmész szaga van. Utánna jártak a dolognak és kisült, hogy a millimori család egyik tagja typhusban meghalt, ennek szennyét pedig chlórmészszel igen intensive desinfierálták, a typhus bacteriumai a chlórmészszel együtt a közeli kút talajvizébe szivárogtak; ezen kút vizével mosogatták a tejes edényeket , melyekben a tejet az illető házakhoz szokták volt szállítani ; lehet, hogy ezen vízzel a tejet néhanéha meg is szaporították. Elég az hozzá, hogy ezen családokon kívül az egész városban csak két gyermek betegedett meg typhusban s ezek is ozsonnázni a fertőzött tejjel élő családokhoz jártak. Ezek után feltehető, hogy ha typhus bacterium jut az ivóvízbe, az közvetlenül fertőzést hozhat létre, mert a bacteriumok megélnek a vízben. Hasonló példákkal tudnék szolgálni a cholerára nézve is. A víz azonban nemcsak az által idézi elő a fertőző bántalmakat, hogy azok kórnemző anyagait közvetlenül tartalmazza, hanem az által is, ha az részint a szervetlen , részint pedig a szerves anyagokból és ez utóbbiak bomlásterményeiből feles mennyiséget tartalmaz; különösen az ivóvízben lévő szervi anyagokat és ezek bomlásterményeit okolhatjuk nyáron a különféle putrid fertőzések előidézésével, mint amilyenek a nyáron rendszerint uralkodni szokott s igen sok áldozatot kívánó heveny gyomor és bélhurutok, melyek annyi különféle fokban mutatkozhatnak, elkezdve az egyszerű bélhuruttól fel egészen azon betegségig , amit cholera nostrasnak szoktunk nevezni. „Az egészséges organismus bizonyos határokban mozog minden , a mi ezen határokból kibillenti, gyengíti azt, ellenállását csökkenti s ilyenkor aztán fertőző s egyéb betegségek tanúkát vernek benne s könnyebben megőrlik az organismust, mintha külső ártalmuk nem hatvan, teljes egészségének határai közt maradt volna. Igazolják e nézetet a sűrű betegedések, melyek korhely napok után következnek, különösen járvány idején. Ilyenkor az éjszakázás, dorbézolás és az ezekkel járó különféle exscessusok kibillentik a szervezetet a teljes egészség egyensúlyából és csakhamar következik a megbetegedés talán fertőző bántalomban. Hasonló befolyással van a szennyes talaj is, amelyben a különféle szervi anyagok bomlanak, különösen nyáron alacsony légnyomás mellett, mikor is ha ezek szagát érezzük, azt szoktuk mondani, hogy eső lesz. Ehhez hasonló befolyást tanúsít a szegénység is s ami ezzel kapcsolatos zsúfolt, sötét, bűzös szennyes lakások, egyszóval a nyomor összes atyafiságival. Kétségtelen , hogy mindezen tényezőknek nagy szerepük van a fertőző bántalmak iránti egyéni dyspositio kifejlesztésében, mert az említett nyomorult viszonyok közt leginkább ki van téve a szervezet betegségeknek, beteges szervezetben pedig majd mindig vannak felhámtól fosztott helyek, melyeken keresztül a bacteriumok a test szöveteibe juthatnak. Úgy hogy ezen felhámtól fosztott helyek jelenlétét kell felvennünk legtöbb esetben a fertőző bántalmak iránti egyéni dispositio kimagyarázására. A közegészségügy egyik legnagyobb , de leghálásabb feladatát képezi a fertőző bántalmaknak elhárítása. Ezen nagy feladatát három jelszó alatt oldja meg. Köztisztaság! Elkülönítés! Fertőtlenítés! A köztisztaságot eléri a városok helyes csatornázása által, mely csatornákon keresztül a városban támadt szenny nagy része kiürül; ez által megakadályoztatik a talaj ■ nak nagy mérvű szennyezése, mely szenynyes talajban a bacteriumok különösen járvány idején rendkívül elszaporodnának; eléri a köztisztaságot kellő mennyiségű és mindig kéznél levő vízbeszerzések által, ilyen czélból a vízvezetékek a legüdvösebbek, a város tisztántartására nézve eléretik a köztisztaság az utczák és udvarok szilárdabb összeállású szennyének városon kívüli területekre való hordása által, a sok bűzt és szennyet termelő gyár és iparhelyiségeknek a városon kívül engedett építtetése által az utczák kikövezése által, azok poros levegőjének lelocsolása által, ingyen közfürdők felállítása által, mire nagy városokban , különösen hol folyóvíz vagy nagyobb tó nincs, igen nagy szükség van, mert a szegény nép, mely külömben is foglalkozásánál fogva jobban piszkítja testét, fürdőre nem igen adja nehezen keresett pénzét. Hogy minő befolyása van a köztisztaságnak az egészségi állapotokra , világosan tanúsítja azon általános tapasztalat, hogy amily mérvben javul a köztisztasági állapot valamely városban és annak lakóházaiban, annál nagyobb mérvben csökkenik a megbetegedés , fertőző betegségekben. Budapestre nézve már a múlt évi cholera alkalmával is tapasztaltatott, hogy a tiszta lakóházakból 1000 lélekre 9 halálozás, míg a tisztátalan házakból ugyanannyi lélekre 43 halálozás esett, tehát majdnem ötszörte több, mint a tiszta lakóházakból. Ha valaki fertőző bántalomban megbetegedett, annak mielőbbi és szigorú elkülönítését kívánja meg a közegészségügy; a beteg külön szobába helyeztessék , mely szoba bútorzata csak a legszükségesebbekből álljon, a mely szobába az ápolón kívül senki sem mehessen s ez is csak a legszükségesebb dolgok miatt érintkezzék többi emberekkel, az ápoló előrehaladottabb korú legyen. Ezen elkülönítés csoportos megbetegedés esetén kiterjedhet nemcsak egyes lakószobákra és házakra , hanem városrészekre , városokra, sőt országokra is; e czélból létesittetik például cholera alkalmával a határzár a szárazon, míg a tenger felől veszteglőintézetek állíttatnak fel, melyekben minden gyanús utas megvizsgáltatik s szigorú desinfectionak vettetik alá. Az egyes betegek elkülönítése módosabb családoknál, kik több szobával is rendelkeznek , bizonyos cautelák mellett csak kivihető , azonban nem úgy van az szegény családoknál, kiknek csak egy szobájuk van s ebben is túlzsúfolva laknak. Itt ha fertőző betegség üt ki s a beteget nem tudjuk elhelyeztetni valamelyik rokonnál vagy könyörületes szomszédnál, vagy talán járványkórházba, veszedelembe sodortatik az egész család. Csak a most uralkodó kisebb scarlat járvány alatt is meggyőződhettünk ilyen calamitásokról. Alig két hete, hogy megfordultam a X. tized 234. sz. házban, mely csupán két szobából áll, e két szobában két családnál összesen 11 scarlatinában szenvedő gyermeket találtam, ezek közül kettő már szövődményes vesegyulladásban szenvedett, mely őket nagy valószinűséggel a sírba viszi, mig egynél szivbántalom lépett fel, mely miatt teljes életére nyomorék lett. Itt előbb a legidősebb gyermek betegedett meg s jóval később a többiek s igy e példából igen jól látható, hogy mennyire szükséges az elkülönítés s e czélból a szegény nép számára, ki nem tudja elkülöniteni ragályos betegeit, minden rendezettebb város kórházat épít fertőző betegek számára s ha már ilyennel rendelkezik, szigorúbban is végrehajthatja az elkülönítést, mert a gyakorló orvosoknak kötelességivé teszi, hogy minden fertőző bántalmat jelentsenek be a városi tiszti orvosi hivatalnak , ezen jelentésben ki kell téve lenni annak is, hogy a szükséges elkülönítés ki van-e véve; ha nincs, a tiszti orvosi hivatal közegei által a beteget a fertőző bántalmak kórházába szállíttatja. Később a nép nagy része be is látja az elkülönítés hasznát és szükségességét és önkényt is jelentkezik felvételre. Ekként foganatosíttatik az elkülönítés Budapesten s egyébb nagyobb városokban. Sajnos, hogy mi egy fertőző bántalmak kórháza hiányában ily rendszeres elkülönítést a közegészségügy érdekében nem foganatosíthatunk. (Vége következik.) SZÍNHÁZ. Értesültünk Szabadhegyi Aladár színigazgatónak előleges színházi jelentéséből , hogy nálunk az. évi szini idényt szept. 26 án fogja megnyitni és az három hónapig fog tartani. Ez alkalommal 24 előadásra bérletet is nyit. Valamelyik múlt számunkban volt alkalmunk társulatának névsorát olvasóink szíves tudomására hozni és e névsorból meggyőződhettünk , hogy nevezett színigazgató városunkat az idén a tavalyinál jóval jobb társulattal fogja felkeresni, primadonnája Gerőffyné, a vidék egyik legjobb énekesnője , sőt bátran kockáztathatnak azon állítást is, hogy a legjobb, mellette több igen kitűnő erővel találkozunk e névsorban, és igy, hogy a legélvezetesebb szini idények közé fogjuk az ideit számíthatni, méltán várhatjuk. Nem szükséges tehát városunk intelligenciáját hosszasan nógatnunk ez igyekvő szinigazgató és társulatának pártolására, annál kevésbbé sem, mert megszoktuk tavalyról tőle, hogy folyton igyekezett társával közönségünket a legélvezetesebb újdonságokkal mulattatni és pedig mindenkor a bérlő közönség igényeinek teljes reflektálásával. Mikor tehát ő ezt a jövőre is ígéri, mi teljes joggal reméljük, hogy szavának is áll, így tehát jó szívvel kívánjuk, hogy a f. évi okt. 1. kezdődő bérlete jól, mondjuk kitűnően sikerüljön neki. Megragadjuk az alkalmat, hogy pár szóval u. n. színházunkról is megemlékezzünk. Valóban ha vesszük, bámulatos türelemről tesz közönségünk tanúságot, midőn az annyira elhanyagolt színházat, kényelme és szépérzékének hatalmas csorbításával mégis látogatja. Valljuk meg, hogy a kecskeméti színház , melyért minden előadás után 10 mond tizortot fizet az igazgató, az egész országban a legdrágább és sajnos, egyúttal a leggyarlóbb, a legelhagyatottabb. Hosszú lajstromot írhatnánk mindazon hiányokról , melyekben ez árva színház leledzik, szembe állítva mindazon előnyöket, melyekkel az ország egyéb, ingyen, vagy előadásonként 4 avagy legeslegfölebb 6 írtért átengedett színházai dicsekedhetnek. De nem tesszük, csak pár hiányra mutatunk rá azon reményben , hogy a mélyen tisztelt tulajdonosnő az ő jól felfogott érdekében is azok javításához hozzá fog járulni. Kezdjük egy külső hiánynyal, mely sajnos, nemcsak szép, de egyúttal illemérzékét is mélyen sérti úgy a színházlátogató, mint a felvonásközökben a színház mellett elmenő járókelőknek. Pedig hát ez természetes. Nem lévén olyan tisztességes hely , hova a közönség menekülhetne, kénytelen úgy segítni magán, a mint bír. Pedig csak a férfi közönségről szólhattunk. E körülménybe a rendőrség is beleszólhatna. Ha belépünk a színházba, anélkül, hogy a nézőtér primitív berendezését kritizálni akarnók, csak felemlítjük, hogy az ülőhelyek végképen elkoptak, úgy hogy végig ülni az előadást bizony tortúra még a férfiakra nézve is, kik pedig fel-felállhatnak felvonásközökben, de szegény hölgyek! Ülőhelyekről lévén szó, térjünk át az állókra. Régebben úgy akartak segítni azon a mizérián , hogy a földszinti állóhelyek publikuma a zártszékek mellett előre ne tolakodjék a zártszékközönség nyakára és tőle a ki-bejárást el ne zárva , hogy végig számozva lettek az állóhelyek. Ámde e rendszabály keresztülvihető nem volt. Pedig oly egyszerűen lehetne segitni e bajon is kevés áldozattal. A hátsó háros zártszéksort egyszerűen ki lehetne dobatni úgy sem jár oda senki, azt a sor csodabogarat, melynek neve támlásszék , és melyet úgy sem használ senki, legelőre lehetne tenni, akár még egy sorral megtoldani,legalább úgy használná is azokat a közönség. És igy lenne hátul tágas állóhely. Nem szólunk arról a gyarló alkotmányról , a karzatról , sem az ú. n. páholyokról, nem arról a nézetünkről , hogy tűzrendőri szempontból a zenekar mellett két oldalt egyegy ajtót kellene vágatni , természetesen nem olyan meredek lépcsővel, mint a minő azon egyetlen oldalajtóé, mely lépcsőn különben a havat senki sem háborgatja, milyen meredek lépcsőn tűzveszély idején mindenki halomra dőlne, csak felemlítjük a fűtés mizériáját. A város egy-egy szini idényre 12 öt fát szokott engedélyezni, ámde e famennyiséget az illető hivatal az egész télre oszt fel és igy, ha nincs is egész télen szini idény, mégsem utalványoz ki nagyobb részletekben, így tehát a színházban a közönség fázik, mert e kevés fűtőanyag, melyet különben a színigazgatók mindig pótolnak kőszénnel, a rosz elhelyezésű és régi divatú rosz fűtésű kályhákban vajmi kevés. Jó volna hátul is két kályha, vagy legalább a már meglevőket kellene vasbádog-köpenynyel ellátni, hogy így a csupán kisugárzó hő, mely miatt közelben majd tüzet fog a dezkázat, néhány lépésre pedig didereg a közönség és a páholyokban lábzsákokat tart, a levegő körforgása miatt egyenletesebben melegíthetné fel a színházat. Pedig lám ez sem kerülne sokba. Végére hagytuk a műigényt, melynek teljesítését leginkább óhajtanák, értvén a gyarlóság netovábbjáig sülyedt díszleteket. Szintúgy sajnáljuk, ha a még tűrhető előfüggönyt fölhúzzák és szemeinket az unalomig megszokott csarnok vagy erdődiszlet sértésének kell kitennünk. Ugyancsak jó legyen az előadás, hogy e Shakespeare korára emlékeztető díszleteket meg se lássuk. Nincs Magyarországon díszlet tekintetében annyira elmaradt színház mint a mienk. Ott hever meglehetős mennyiségű vászon, csak ügyes festő kellene. Ilyet 40—50 frt havi díj mellett lehet kapni a színházi ügynökség útján és mint a színigazgató előttünk nyilatkozott, ő készséggel hajlandó volna a költségek fele részét magára vállalni. Egy hó alatt az összes díszleteket újra lehetne festetni és a meglevő vászon s még többnek felhasználásával színházunkat távol a jó atya — azt sem tudta mihez fogjon a három apró gyermekkel. Egyik napon egy féllábú katonaviselt ember állított be Sallayné asszonyomhoz. Hátán kintornát czipelt. — Nem-e ön Sallayné? — kérdi a féllábú az asszonyt, ki épen gyemekeit látta el szerény ebéddel. — De igen — mondá Sallayné. — Hála Isten , hogy mégis megtaláltam! E kintornának házában nem szabad megszólamlania! Ura, a Pista, az én kenyeres pajtásom lelkemre kötötte, hogy feleségét s gyermekeit megkeressem, hogy maguknak megmondjam — Pista aligha látja meg még egyszer övéit. Ott — Dobojban — feküdt , keresztüllőtt mellel — az ispotályban. Irántatok való szeretete erősen nagy lehetett , mert a halálos megsebesülés daczára is — még 8 napig élt. Mellette feküdtem. Nekem lábamat vitte el a golyó — de itt vagyok. Szegény Pista pajtásom ott fekszik a hant alatt. Utolsó szavai ezek voltak: „Tiszteld feleségemet — gyermekeimet , mondd meg nekik, hogy Isten trónusa előtt — hol nemsokára meg kell jelennem, nem fogok megszűnni érettük imádkozni. Isten viselje gondját feleségemnek , gyermekeimnek !“ — így — így beszélt végső órájában az én jó Pista pajtásom — aztán kilehelte lelkét. Hazájáért és királyáért halt meg — Isten nyugtassa! — Mit beszél ? az én uram, az én Pistám meghalt? Jaj nekem , jaj gyermekeimnek — kiáltá Sallayné és ájultan rogyott össze. De ájulása nem tartott sokáig. Gyermekei iránti szeretete sokkal nagyobb volt, hogysem a halál oly gyorsan diadalmaskodhatott volna fölötte. A kis családnak kis házikója, nehány hold rész földje volt. A földet megművelte a házigazda mig be nem rukkoltatták — úgy a mint épen lehetett. Hanem most bizony parlagon hever minden — hisz a becsületmezején maradt a gazda. Mit tegyen a jó anya most? A gyermekeknek enni kell. Ki szerezzen nekik kenyeret, ha nem az anyai szeretet? A jó anya beszegődött egy úri házhoz szolgálónak. Itt azonban nem tűrték a gyermekeket. Az anya meg gyermekei nélkül nem lehetet el! . . . Mikor a jó Sallayné látta , hogy gyermekei iránti nagy szeretetét ki sem akarja megérteni — kétségbeesett. . . De nem lett öngyilkossá. Nem. Annyit adott édes gyermekeinek enni — amennyit épen adhatott. Keservesen szerezte be a mindennapit — mint mosóné. Hanem aztán két év múlva az éjjel-nappali nehéz munkának áldozata is jön. Mikor halálos ágyán feküdt így szólt: „Mi könnyen mennék, tudnám csak, hogy szegény gyermekeimnek valaki gondját viseli!“ Ezek valának utolsó szavai, aztán mindennek vége volt. Az ő, meg a kedves urának gyermekei nem vesztek el. Találkoztak jó emberek , kik a gyermekek neveléséről gondoskodnak. Egyszerű kis történet ügy-e ? S nekem mégis jobban tetszik ám — mint a legkedélyizgatóbb regény. — Miért ? Mert a kis történet igaz! Ogonovsky Ferencz. KECSKEMÉTI LAPOK 37. sz.