Kecskeméti Lapok, 1887. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1887-10-09 / 41. szám

HUSZADIK ÉVFOLYAM, 41. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt — kr. | Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre. . 2 „ 50 „ | Egy szám ára 12 kr. Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: III. TIZED, KÖNYÖK-UTCZA, 121 SZ KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DU­J 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beig­tatás­ért 30 kr. A „Rudolf laktanya“ felavatási ünnepélye. A „Rudolf laktanya“, ez impozáns mű­, melyet a város áldozatkészsége a katonaságnak emelt, múlt szombaton, azaz: f. hó 1-én lett ünnepélyesen fel­avatva és rendeltetési czéljának átadva. A város ünnepet ült; a becsületes, önzetlen, kitartó munkának ün­nepe volt ez, oly alkotásnak ünnepe, mely városunkban történelmi fontos­ságú eseményt képez, de egyszersmind maradandó, hálás emléket biztosít mindazoknak, kik e művet kezdemé­nyezték és kivitelének nehézségeitől nem riadva vissza, azt folytatták és szerencsésen be is fejezték. Méltó örömmel és büszkeséggel tekinthet azért a város e laktanyára, mely mindig diszére fog válni, és méltó a város jó hírnevéhez. A városi törvényhatóság mindent el is követett, semmi áldo­zatot sem kímért, hogy a katonaság­nak más nagyobb városok példájára minél kényelmesebb otthont alkosson ez neki a legteljesebb mértékben sike­rült is, mert a laktanyának úgy elhe­lyezése, mint egyes épületeinek kiállí­tása a laktanya átvétele körül közremű­ködött szakbizottságok egyhangú véle­ménye szerint mintaszerűnek találtatott. Adja Isten, hogy azon közgazda­­sági előnyök, melyeket a törvényha­tóság e kaszárnya építése által a város közönségének részére biztosítani remélt, úgy a jelen, mint a jövő nemzedék szellemi és anyagi jóllétének felvirá­goztatására szolgáljanak, és megfelel­jenek azon áldozatoknak , melyeket a város e mű­ létesítése körül hozott, hogy így mindannyian hálával és tisz­telettel emlékezhessünk meg mindazon férfiakról, kik ezen alkotást kezdemé­nyezték és befejezték. A kaszárnya felavatása, átadása és a 7-ik cs. és kir. huszárezrednek városunkba való bevonulása a kellő­ ünnepélyességgel ment végbe. A város nagyja-apraja talpon volt; sűrű tömegek hullámzottak az utczá­kon; általános volt az érdeklő­dés; mindenki ki akarta venni részét a látványosságból. Az utczák, melyeken a katonaság bevonult, fel voltak lobogózva; a nagy­körösi utcza végén díszes diadalkapu volt felállítva. Itt fogadta délelőtt 10 órakor a város közönsége nevében Hajagos Illés főkapitány az érkező huszárokat és kalauzolta őket az új laktanyába, hol a törvényhatóság, a meg­hívott vendégek és roppant számú nép vár­ták az érkezőket. A katonaságnak arcz­­vonalba való felállítása után Lestár Péter, kir. tanácsos a nála megszokott szónoki hévvel elmondott következő beszéddel adta át a laktanyát az ezredesnek : Méltóságos ezredes úr! Kecskemét városa nehezen várta ezt a napot, mert tudta, hogy e napon kedves ven­dégei érkeznek. A kedves vendégek megér­keztek ezredes úrban és az általa vezetett csapatban. E kedves vendégeknek igyekez­tünk kényelmes lakot készíteni két évi szor­galmas munka által, mit elkészülve önöknek szerencsénk van átadni. E lakásnak mi, a városon kívül választottunk helyet, s most városunk odáig tart, hol e kaszárnya fek­szik , mivel az annak kiegészítő része lett. Azokat a vendégeket, a­kiket most „Isten hozott“ fal fogadtunk, mától fogva úgy te­kintjük, mint e város lakosait, nem mint vendégeket, hanem mint testvéreket. Mi őket ezentúl szeretettel, barátsággal és a legjobb indulattal fogjuk keblünkre ölelni, üdvözölni. Kívánjuk, hogy e lakás a katona­ságnak kedves othona , békés lakása legyen, magukat közöttünk jól találják, kívánjuk, hogy a csász. kir. 7-ik huszárezredet Isten sokáig éltesse!“ A polgármesternek éljenzésekkel foga­dott beszédje után Pokorny ezredes követ­kezőleg válaszolt: „Fogadja kir. tanácsos úr legőszintébb köszönetünket a szívélyes fogadtatásért, és legyen meggyőződve, hogy jó egyetértést fogunk tartani. Midőn e szép kaszárnyát átveszem, nem mulaszthatom el, hogy kir. tanácsos úrnak, mint a város első pol­gárának legszebb köszönetemet kifejezzem. Adja az ég , hogy ez épület a város javára és felvirágoztatására szolgájon. Éljen Kecs­kemét városa“. Az ezredes beszédjét a jelenlevők szűnni nem akaró éljenzésekkel fogadták. Ezután a katonaság imára vezényeltetett és ezzel az átadási ünnepély a laktanya-telepen véget ért. Délután 2 órakor a város a kaszinó termeiben 150 terítékű bankettet rendezett, melyre a helyben állomásozó közös és hon­­védezredek tisztikara, a közigazgatási és állami hivatalok, intézetek , vallásfeleke­zetek főnökei, a törvényhatóság, a laktanya­­építési vállalat, művezetőség és a helyi sajtó képviselői voltak hivatalosak , mint a város vendégei. A kaszinó termeiben oly fényes társaságot, mint ez alkalommal, már régóta nem láttunk. A díszes banketten számos szebbnél szebb beszéd és pohárköszöntő mon­datott. Ezeknek sorát Bogyó Pál apát­­plébános nyitotta meg, ki poharát „a leg­első magyar emberre, az alkotmányosan megkoronázott és dicsőségen uralkodó lova­­gias királyunkra ürítette. E felköszöntőjét a társaság állva hallgatta végig. Ezután a nála megszokott vervével és ékesszólással méltatta a törvényhatóság és ennek élén Gr. Szapáry főispán és Lestár polgár­­mesternek a kaszárnya építése körül szer­zett elévülhetlen érdemeit, melyeket vá­rosunk történetének évkönyvei a késő nem­zedéknek is hirdetni fognak. Hangsúlyozta, hogy e kaszárnya a mellett, hogy a városnak égető szükségletét fedezi, ezt emeli, hiszíti, városunk jó hírnevét országszerte terjeszti. Beszédjét azon kívánsággal zárta be, hogy a mai napon ünnepélyesen felavatott lak­tanya városunk történetében egy új, dicső korszak kezdetét képezze. Az apát-plébá­­nosnak lelkesedéssel elmondott beszédjét ál­talános , szűnni nem akaró éljenzés követte. Pokorny ezredes megköszönte a szíves fogadtatást, azt mondván, hogy a huszárok , kik ma még miatt idegenek jöttek a városba, már­is úgy fogadtatnak, mint régi jó ba­rátok, ígéri, hogy ők mindannyian azon lesznek , hogy a kölcsönös jó barátságot fenn­­­tartsák. Poharát Kecskemét város jóllé­tére, boldogságára és ennek polgármesterére üríti. Les­tár Péter polgármester hévvel elmondott, szellemes beszédjében abból az igazságból indul ki, hogy minden nagyszerű munkának megvan a maga nagyszerű követ­kezése is. D­e kaszárnya építését Kecske­méten mindig a nagyszerű dolgok közé fogja sorozni és mint ilyennek következmé­nyére rámutat a mai napra, midőn lelki világában új világ áll elő. Neki, ki már hosszú életet élt át, joga van a régi időkre hivatkozni; ez az új világ úgy tűnik fel előtte , hogy a múltakra nincsen oka irigy szemmel nézni. A régi világban, mikor egy városnál azt jelentették, hogy jön a kato­naság , minden ember pakkolt és ma azt látja, hogy e magyar huszárok megérkezé­sének minden ember örül. És ezen öröm onnan ered, mert a mai világban a katona tud katona lenni a nélkül, hogy megszűnt volna polgár lenni. Ma itt mindenki egyesül a király és a haza iránti hűségben és sze­­retetben. Ez ünnepélyt a város azért ren­dezte , hogy bebizonyítsa, hogy az új ked­ves vendégeknek nem csupán lakást, hanem többet is, t. i. nyilt, őszinte, magyar szi­vet akar adni, mert azt óhajtja, hogy itt barátok, testvérek legyenek. Reméli, hogy ők is hasonlóval fogják ezt nekünk viszo­nozni. Kívánja, hogy ezen 7-ik huszárezre­det az Isten sokáig tartsa meg és jól találja magát körünkben és legyenek társadalmi életünk felelevenítői. A polgármesternek beszédjét követő harsány éljének megszűnte után Wojnáro­­vits Sándor, honvéd huszárezredes poha­rát emelte a közös hadsereg és a honvédség közti összetartásra, hangsúlyozván, hogy az egyesülésben rejlik az erő. Belkovics alezredes a Mollináry-ezred tisztikara nevében igen talpraesett beszédben emlékezett meg a lovasokról, ezeknek dalai­ról , azt mondván, hogy a lovasok valamint rohamban szerzik meg a menyasszonyt, úgy nálunk is oly rohamosan kvártélyozták be magukat a polgárság szivébe. Poharát Kecs­kemét városára üríti, Horváth Döme kir. táblai tanácsel­nök Gr. Szapáry főispánra és Gr. Pejacsevich hadtestparancsnokra ü­ríti poharát. Vámos Béla beszédjében azon igaz­ságból indult ki, hogy az egyes intézmé­nyek a férfiakban élnek és igy a mennyit érnek a férfiak, annyit az intézmények. A közös hadsereg és a honvédség közti tartós barátságért ürítve poharát, kívánja, hogy a szeretet e két testület között tartós és elévülhetetlen maradjon. Lipthay Pál beszédjében az elismerés és a hálaérzetnek adott kifejezést azon vezér­férfiak bölcs belátása iránt, kik ezen épület létrehozásánál főtényezőként szerepeltek. Ezen vezérférfiak között az első helyet fog­lalja el Lestár Péter polgármester, kinek szerénysége még nagyobb fényben ragyog­­tatja a város anyagi és szellemi felvirágoz­tatása körül szerzett érdemeit. Kívánja, hogy őt a magyarok Istene sokáig éltesse. Lipthay beszédjét oly frenitikus éljenzések­kel fogadták , hogy azt alig volt képes be­fejezni. Beszéltek még: Wojnárovits ezre­des, ki a főispánt éltette; Mariancsik KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Mariczi. (Egy eltapodott czipő-sarok babonás históriája.) I. Még javában farsangoltunk, midőn egy szép februári holdvilágos est alkalmával Gyuszi collegámmal sétáltunk a szabadban, gyönyörködve egyrészt a derült kék ég milliárd csillagain, másrészt pedig méláz­tunk a fényes est űrében messze elhangzó zene melódiáján , mely egy tőlünk közel eső tánczvigalom terméből hatotta át a csen­des éjt. . . Szép volt ez est annyira, hogy soha sem felejthetem az akkor átélt kedves órák miatt. Közöttünk minden úgy nézett ki , mintha együtt vigadna a pompásan világi­­tott terem mulatóival; a hárs sor, melyen sétánkat fel s alá tettük, a hold fehér fé­nyétől — a ráfagyott zúzmara következ­tében — be volt ezüstözve és nem nagy phantásra kellett hozzá, hogy a természet­től oly gyönyörűvé tett éj alkalmával — mi szinezüstnek véljük! — és azt mondtuk, hogy talán azért vette fel e pompás kön­tösét, mert ő is bálba készül!? Oldalt, nem messze a hárs sortól emelkedett a pompás palota, mely egy nagy úr fényes nyaralója volt, fedele a rajt’ tapadt hóleplek követ­keztében oly szép képet tárt elénk, mely az előbbi látványnál nem kevésbé tette él­vezetessé kedélyes sétánkat. A házs sor egyik kitérőjénél megálltunk és élveztük a nyara­lóhoz vezető fényesen megvilágított mellék­út szépségét; innen a nyaraló bejáratáig lehetett látni, a­hol ismét a fény szemet káp­ráztató módon tündöklött felénk és egész idillivé varázsolta előttünk a szép estét! Mi ama meggyőződésben , — hogy minden, a mi csak köröttünk pompázik , mulat — folytattuk sétánkat tovább. Én, — mind e pazar fénytől, mind pedig az est csodaszépségétől teljesen el­ragadtatva és átszellemülve azon hatástól, melyet a felénk hangzó zene halk melódiája bennem előidézett, fűztem gondolataimat a múltban átélt szép emlékeim körül , és boldogítva ama tudattól, hogy collegámban mily szerető barátot találtam, — nagyon jól érzem magamat!......... A regényes est nagyon alkalmasnak kínálkozott, hogy Gyuszi collegám felszól­­lítására elmondjam a múlthoz kedvesen fűző emlékeimet. Midőn azt bevégzem , ő, mint önzetlen jó barát saját élményeit szin­tén a leghűbb és őszinte vonásokban tárta fel előttem és azt eme következő s előttem emlékezetessé lett vallomásával fejezte be : II. Most három éve annak, hogy egy kedélyes bálban voltam! A minket környező természet épen oly rózsás kedvében volt, mint ma, midőn bennünket annyira elfogulttá tud tenni; úgy tűnik fel előttem ama kedves és pompázó fényében, mintha második kiadása volna a mainak. Közöttem, a­mit csak lát­tam, az mind vigadni készült! Nem képzel­heted barátom, mint úsztam az örömben és keblem mint dagadt a leirhatatlan boldog­ságtól , — midőn láttam mind­ezeket! ? Hogyne örültem volna én akkor, midőn éltemnek úgyszólván a legboldogabb és leg­ünnepélyesebb perczét vártam bekövetkezni? Hogyne tűnt volna fel nekem az akkori gyönyörű est oly fényesnek ünneplő köntö­sében ? Hisz oly éj volt az, melyet soha el nem felejthetek! Olyan volt az, melynek emléke, — eltekintve ama már önmagában is hatásos körülménytől, hogy első elité­dálám volt­ a velem megtörtént eset miatt, bennem élni fog örökké! Elgondolhatod, mily nyugtalan lehet az örömtől felzaklatott ifjúi kebel akkor, midőn egy reá nézve egészen új valami áll bekövetkezendőleg; midőn egy új kör nyílik meg számára, mely fejlődött koránál fogva őt kebelébe veszi fel! Mennyire dagad ak­kor az ifjúi vágy , tudni e fontos fel­lépésnek sikeres jövőjét! Mily érzelmek szálják meg akkor, a reményekben még ifjan virágzó kedélyt! Így voltam én is a bál napján! . . Lá­zas izgatottság között vártam az estét, mely végre is, oly fényes ruhában állított be , mint a mai .... Bevárva a szokásos 9 órát, felültem kocsira és néhány percz múlva már K............ vigadó impozáns termeiben sétáltam fel s alá............ A táncz rövid idő múlva megkezdődött! Én miután a legfőbb dolgon, a bemuta­tásokon átestem, — kezdem otthonosan érezni magamat és kiváló jó kedvvel mulat­tam ! A szünóra első felében egy kedélyes társaság körében vacsoráltam , később pedig a falon egy félreeső helyére vonultam s kezdtem morfondírozni, hogy nem történt-e velem valami különös, úgy megjelenésem, mint a bemutatások alkalmával, vagy ké­sőbb táncz közben? Mindezt azért tettem, mert az ember ilyenszerű első megjele­néséhez mindenféle babonát szoktak kötni, szóval a legcsekélyebb dolgokra „tartanak“! S ha a véletlen valamit hoz, akkor ebből igyekeznek mindenfélét kimagyarázni, igy ha rálép az első tánczosnénk lábunkra, vagy legyezőjét elejti stb . . . következ­tetnek szerelmi dolgokra és más efélékre! Daczára figyelemmel történt vissza­emlékezésemnek , semmi különös nem adta elő magát, különben is figyelmen kivül hagytam volna és semmi jelentőséget nem tulajdonítottam volna ilyesminek, mert én eddig nem adtam a babonára semmit!! Szünóra után egy heves tour követke­zett! E keringőben már harmadik tán­­c­osnőm is kifáradtan kérte, hogy helyére vezessem. Édes magam is iparkodtam egy pamlagot okkupálni, hogy fáradt erőmet néhány perczig restauráljam! Amint épen egy üres pamlag felé tartok s már-már le­akarok ülni, oly óriási ütés éri ballábam egyik ujját — a legkényesebb helyen! — hogy bizton elesem, ha nem sietek helyet foglalni. Az ütéstől eredő fájdalom első és kö­vetkező pillanatai — ama helyen! — az em­bert teljesen extasisba szokta hozni; és csak ezután érzi az ember a tulajdonképeni fáj­dalmat!­ Ily érzékeny phasison kellett 1887. OKTOBER 9.

Next