Kecskeméti Lapok, 1888. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1888-09-16 / 38. szám

XXI. ÉVFOLYAM. 38. Szám. 1888. SZEPTEMBER 16. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU­I ^ ^ HIRDETÉSI DÍJ„ POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP Félévre. . 2„50„ Egy szám ára 12 kr. delmee hirdetéseknél árleencedés adatik — MEGJELENIK MINDEN VASARNAP * lengedés adatik. Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAH UTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Sedan-ünnep Magyarországon. Kecskemét, szept. 12 én. Ezt is meg kellett érnünk. Ille Deus nobis haec­otia fecit, már t. i. a németországi Schulverein a brassói szászok közvetitésével. Bizony nyomorúságos egy állapot! A brassói szász egyesületek , neve­zetesen : a lövészegylet, az iparegylet, a tomnaegylet, az erdélyi Kárpátegylet, a brassói Kárpátegylet menedékházá­ban , f. hó 2-án Sedan-ünnepet tartottak. Szép jele az időknek, hogy hazánk­ban ilyesmi megtörténhetik! Itt Sedan­­ünnepet ülnek, Lajthán túl pedig Né­metország javára tüntet minden kedvező alkalommal a bécsi egyetemi ifjúság. Hogy azonban mit tesz vagy mit nem tesz a bécsi egyetemi ifjúság, ahhoz nekünk semmi közünk, tőlünk akár fejükre állhatnak az illető urak, ha úgy tetszik, csak a brassóiak viselke­dését illetőleg kívánunk néhány szót elmondani. Mióta állunk mi Francziaországgal annyira ellenséges lábon, hogy orszá­gunkban oly sértő és kihívó tüntetést rendezhetnek ellene, milyen a Brassóban tartott Sedan-ünnep volt? Vagy illő volna-e például ama barátságos viszo­nyok között, melyekben jelenleg Né­metországgal élünk, a francziákat El­­szász Lotharingia visszafoglalására tü­zelni, esetleg Austerlitz- vagy Jena­­ünnepélyt rendezni? Azt hiszszük, hogy nem. Hanem egyszerűen mellőzve a dolog eme külső oldalát, mi szükségünk van nekünk arra, hogy tekintettel erre vagy arra a barátságra , mi készakarva ellen­ségeket csináljunk magunknak ? A bras­sói ünnepély egészen olyan természetű volt, hogy ellenségek támadjanak nyo­mában , s ha az ilyesmi még ismétlő­dik , el lehettünk rá készülve, hogy rövid időn a magyar utazóra is csak oly gyanakvó szemmel fognak tekinteni a francziák, mint a németekre. És méltán. Mi okunk is van nekünk elle­nük agyarkodni? "Azért talán, mivel annyi készséggel járultak pénzükkel Szeged felsegélésére ? Azért, mivel eddig teljes rokonszenvüket, nagyra­becsülésüket bírtuk. Szászok követték el a sértést, hanem végre is magyar földön Szent­ István koronájának orszá­gában követték el, s azért méltán ro­vásunkra számítható fel. Már magában véve ez is megbo­csáthatatlan hiba, még nagyobb hiba, sőt vétek, valódi bűn a tény ama másik természete, mely szerint a szász urak ott külön államot képeznek az államban és kedvek szerint sáfárkodnak. Az ország zászlaját semmibe se veszik, legfölebb megtűrik pár perczre, hogy aztán annál nagyobb szemtelenséggel, kárörömmel távolíthassák el,­­ bün­tetlenül, mintha a Bach-korszak fénykorában élnénk. S ily jelenségekkel találkozunk or­szágszerte , anélkül, hogy orvoslást ta­lálhatnánk , hogy komolyabb elégtételt nyerhetnénk és a bűnösök méltán la­­kolnának: a vesztes fél mindig és min­denben mi vagyunk. S az leszünk valameddig csak meg­engedjük , hogy a szászok a „Kölnische Zig“, a Schulverein útján Német­országhoz menjenek panaszkodni; az oláh újságok az oláh népet lázítsák; a szerb újságok hasonló szörnyűségre vetemedjenek. Mennyi rútsága az emberi termé­szetnek , mily kirivó ténye a legczu­­darabb hálátlanságnak. Mindig és mindenhol az ó­korban szintúgy mint az újban a hazaárulást apagyilkosságnak nézték. Már pedig van e rútabb bűn annál, mint midőn valaki saját szülőföldje ellen áskálódik s annak rosszat kíván? Megegyeztet­­hető-e ez a természeti törvényekkel? Hogyan? A­ki saját anyja ellen támad , lehet-e az olyanban igazi emberség? Vagy egyszerűen, lehet-e a becsületesség legegyszerűbb fogalmáról szó ott, ahol annak legtermészetesebb istápját a haza­­szeretetet lábbal tiporják ? Vájjon azok, kik vakandok-utakon­­járnak, alattomban és minden tiltott eszközzel hazájok megsemmisítésére tör­nek , becsületes emberek-e? Nézzétek őket, mily sötét arc­c­al jelennek meg ; miként iparkodnak palástolni érzemé­­nyeiket; miként somolyognak, és ha egyszer hátat fordítottak, mily vadsággal fenyegetőznek. Panaszkodnak fűnek-fának, hogy el vannak nyomva, s mialatt ezt hangoz­tatják, a magyar államot szabadon, féktelenül szidják, ledorongolják, s gúny tárgyává szeretnék tenni. Hanem ez utóbbival mindig gyalázatos kudar­­c­ot vallanak. Tények beszélnek erre nézve. Mert mi képezi alapját ez örökös ellenállásnak, e lázadásnak és árulói árulkodásnak , különösen a szászoknál ? A tehetetlenség dühe; a megtévedt ér­telem ; az immár rögeszmévé lett bal­hiedelem , mely szerint ők mint néme­tek legmagasabb szellemi képesség bir­tokosai , mintegy letéteményesei a kul­túrának , a mindenkit lenéző s a fele­baráti szeretetet lábbal tapadó gőg. De hát miben nyilatkozik az a sokszor hangoztatott s a németországi lapok által is mindig hangsúlyozott magasabb értelem ? Az áskálódásban, a vakandok-uta­kon való járásban , az önbutitásban, az anyagi és erkölcsi hanyatlásban. Ki tiltja nekik, hogy szellemi téren, va­lamely nemes versenyben, a művészet és irodalom fölkent pályáján versenyre keljenek magyarjainkkal? Mikor hal­lottuk még, hogy ez vagy ama szász hazánkfia Németországban is dicsérettel említett nevet vívott ki magának akár a költészetben, akár a komolyabb tu­dományosságban ? Mikor nyert közülök valaki pályadíjat Münchenben, Düssel­dorfban, vagy részesült csak dicséretes felemlítésben a párisi Salonban szám­talan magyar művész módjára? Senki! Senki! Senki! Nos tehát, ha erre nem képesek, aminthogy ez már többszörösen bebi­ KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Amerikai mulatság. — Irta: Perényi Lajos. — — Ha igy folytatjuk, uram, — szólt sir Jenki, a hajmeresztő mutatványok igaz­gatója a vele szemben ülő terjedelmes tár­sához, Brithaimhez:— tönkre jutunk, el­pusztulunk , s mind toprongyos koldusok a jószivű emberek kegyelmére szorulunk és a rendőrök könyörületének leszünk áldozatai! Gyorsan lehet meggazdagodni, de még gyor­sabban elrongyosodni! Dolgozni nem tudunk , igy hát koldusbot és a tolonczház vár reánk , ha tétlenül lopjuk a drága időt! Szinte felugrott kényelmes ültéből s türelmetlenül járt kelt a fényesen bútorozott szobában és szivarjából egyre-másra eregette a sűrű füstöt. — Hja, ki tehet arról, ha a közönség oly túlkövetelő, oly telhetetlen , mindig csak újat, váratlant, idegrázót, hajmeresztőt akar látni. Hiszen mindenből kifogy az em­ber! A toronymászás — — Ugyan hagyjon fel vele, hiszen ez unalmasabb valami a kutyakomédiánál. — 500 méterről a tengerbe ugrani egy léghajóból —. — Már lejárta magát. A leányok is megteszik nem 1000 dollárért, hanem egy férjért is, sőt még rá is fizetnek szívesen. — Csukott ernyővel kiugrani a légha­jóból a szárazföld felett — — Csak húsz előadásig bírtuk vinni. És mit jövedelmezett? Rongyos 12 ezret! Mi ez manapság!? — Negyven—ötven napig koplalni — — Nevetséges egy dolog, ózsdiság. Minden dijnok megteszi ingyen is. Fizetni se kell érte. — A közönség szeme láttára öngyilkossá lenni — — Ajh! bábszínházba való; a közönség maga is megteszi. — Két robogó vonat összeütközését be­mutatni — — Mindennapi dolog Csikagó és Szt.­­Louis közötti vonalon és nem is kerül 60—70 ezernyi kiadásba, mint nekünk. És mit ho­zott egy ilyen mutatvány? 8 — 10 ezer dol­lár jövedelmet! Mi ez! — Oroszlányokkal élethalál harczot vívni egy ketreczben — — Vásári komédia. Falusiaknak való. Minden péklegény kész vállalkozni rá! Újat! valami rendkívülit kell vasárnapra bemutat­nunk , olyasmit, a­mit eddig még híréből se hallott a közönség. Kerüljön bár 20—30 ezer dollárba egy mutatvány ! de csak erről, mindig erről beszéljen minden újság és min­den ember. A nép pedig búcsújárásként jár­jon ide messze vidékekről. A pénztáraknál oly ostrom legyen, mint ama mutatványunk­nál , mikor az a két khinai élethalál harczot vívott nyilvános párbajban. Ah, ez egy föl­­séges nap volt! Még meg sem kezdődött az előadás, már­is 4 embert nyomtak agyon. Gyönyör volt azt a tolakodást nézni. Ilyen páratlan, pompás érdeklődés kell nekünk , ez aztán kecsegtető. — És végre hová jutottunk ezzel is? — szakító félbe Brithaim. — Most már ingyen se kellene! Bor­zasztó szeszélyes és követelő a közönség! No de ezen ne keseregjünk. Egy kis lele­ményesség kiránt bennünket minden bajból. Vasárnapig még négy napunk van! De hol­nap estig okvetlen ki kell a város falaira ragasztatnunk valami rendkívüli, meglepő dolgot! Ha én nem tudnék valami kitűnő ötletre akadni, úgy önhöz küldöm korán reg­gel a nyomdász-inast a műsorért. Isten ön­nel barátom. Azt hiszem , az ágyban akad valami jó gondolatom. — A viszontlátásra! Kezet szorítottak és elváltak. Tíz óra lehetett este, mikor Brithaim gondolatokba merülve hazafelé ballagott. A­mint jobbra a 28-ik utcrába akart befor­dulni , majd elütötte egy ló. — Na! Na ! Héj!! dugó van a füliben ! ? Mi? Majd kiorditom a torkomat, oszt’ még se hallja! —kiáltozott feléje a kocsis. — Jó! jó! csak nem kívánja, hogy még a kocsija alá is feküdjem? Örüljön, hogy még jókor félreugrottam. — Ott van ii, még én örüljek ? Jól adja a vaksi! És tovább hajtott széles kocsijával, melyen egy jó hosszú zongora nyújtózkodott végig. . — Úgy látszik, valami házi mulatságba siet azzal a vén tragacscsal: szegény tán­czosok! Bizony nem kellemes mulatság lett volna, ha ama rozzant zongora alá kerül­tem volna.... Mintha csak kisértetképen jelent volna meg előtte minduntalan az a vén, világos sárga színű zongora. — Hogy az ördög vigye el a vén tra­gacsot ! sokkal fontosabb dolgom van most, semhogy vele törődjem. Már látom szaba­dulni se tudok tőle. Kell vele valamit ten­nem ! Mindig előttem van!.......... Még mikor lefeküdt, akkor is csak az a hosszú, sárga zongora bosszantotta. Alig pihent egy negyedóráig s folyton valami rendkívüli mutatványon törte a fejét, midőn egyszerre csak , mint az őrült, kiugrott az ágyából. Hirtelen meggyujtotta a gyertyát, majd sebesen magára kapkodta ruháit és gyors léptekkel a nyomdába sietett. Féltizenkettő volt. — Kérek csak egy kis papirost, szólt a faktorhoz, így ni! Köszönöm. Leült és gyorsan irt. Mikor befejezte, a következő szavakkal adta át a főszedőnek : — Azonnal szedjék ki, kérem, jó nagy betűkkel, a papiros kék és piros sávos le­gyen a la Thegethof. 80 ezer példányt csi­náljanak belőle! Gondoskodjanak róla , hogy még a hajnalban kiragasszanak egy jó cso­mót ! No jó éjt! Sugárzó arc­c­al sietett haza aludni. Másnap reggel Jenki, amint felkelt és az ablakon kitekintett, hogy megnézze , mi­lyen időjárás van, a szembe levő ház előtt nagy csoportosulást pillantott meg. Megb­izonyított tény, úgy húzzák meg ma­gukat , hallgassanak s örvendjenek a létnek. Ne rontsák a levegőt. A tanév megnyitása a helybeli jog­­akadémián. A jogakadémián a tanév ünnepélyes megnyitása múlt vasárnap, azaz f. hó 9-én ment végbe. A megnyitó ünnepélyen a vá­rosi hatóság, az akadémiai fentartó testüle­tek , a helyi tanintézetek képviselői és nagy­számú distingvált közönség vettek részt. Ez alkalommal az ünnepély iránt való érdek­lődést fokozta az a körülmény, hogy dr. Szigethy Lehel jogtanár, köz- és váltó­ügyvéd tartotta székfoglaló értekezését. Legelőször is meleg szavakban köszönetet mondott tanárrá megválasztatásáért a város törvényhatóságának, ígérve, hogy a benne helyezett bizalomnak teljes odaadással meg­felelni úgy a saját, mint a jogakadémia érdekében kötelességének fogja tartani. Köz­­gazdasági , de főleg pénzügyi szempontból érdekes, nagy gonddal, szorgalommal ké­szített és a jelen volt hallgatóság részéről osztatlan tetszésben részesült székfoglaló ér­tekezését röviden a következőkben ismer­tetjük : Eszélyes dolog-e az államoknak azon vállalatokat fen- és megtar­tani, melyeket saját gazdasági te­vékenységgel űznek, tekintettel Magyarországra. Látjuk, hogy az állam a szükségletek­nek megfelelő fedezeti forrását feltalálja, igénybe veszi az állam lakosait, most adók , majd illetékek fizettetésével, majd az egyed­­árúság tárgyait hozza forgalomba, sőt még saját hitelét felhasználva­ szerez fedezetet. Vannak államok, hol e szükségletek fede­zésére az állami saját gazdasági tevékeny­ség által elért eredmény gyümölcse is fel­használ­tatik. Az ily vállalatok , intézmények körébe sorozhatjuk 1) a vas- és vízi­ utakat, 2) bányászatot, 3) keresk. és iparvállalato­kat, 4) a kisebb jelentőségűek között levő hidak, épületek , nyomdák stb., 5) készpénz­tőkék , 6) úgyszólván a legjelentékenyebbek az állami jószágok és erdők. Azonban nem minden állami háztartás van és lehet oly helyzetben , hogy ezen saját gazdasági tevékenységgel űzött vállalatok­ és javakból polgári nyereséget is szerezhes­sen, van eset, hogy az majd defic­ittel, majd néha látszatólagos nyereséggel űzetik.

Next