Kecskeméti Lapok, 1889 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-13 / 2. szám
XXII. ÉVFOLYAM. 2. szám, 1889. JANUÁR 13. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DUI Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre. . 2 „ 50 „ Egy szám ár» 12 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP mit fizetni az év folytán minden hónap elején lehet. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓHIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatdeért 30 kr. Néhány szó közegészségügyi állapotainkhoz. Hogy városunk pár évtized alatt, de különösen az utóbbi években a czivilizáczió csaknem minden ágában szép előhaladást mutat fel, az kétségtelen , amiért az elismerés mindenesetre városunk közönségét és elöljáróságát illeti, mely nem retten vissza a tetemes áldozatoktól, hogy azt elősegíthesse. Kereskedelmünk lendületnek indult, közgazdaságunk virágzik. Ha végig tekintünk nevelésügyünkön, bátran és büszkén elmondhatjuk, hogy viszonyítva más városokhoz, e tekintetben mindenesetre az elsők közt foglalunk helyet. De nézzük az érem másik oldalát, nézzük közegészségi viszonyainkat. Sajnos, hogy ez irányban nem nyilatkozhatunk úgy, mint fennebb. Nem, mert először városunk higiénéje határozottan rossz; másodszor mert Kecskemét körülbelül 48.000 lakosa közt legfeljebb ha ötszázra tehető azoknak száma, kik tisztában vannak a közegészség követelményeivel s ezek közül is jó, ha fele igyekszik ide vágó ismereteit saját és környezete hasznára fordítani. Igazán elszomorító állapotoknak jön nyomára az ember, ha különösen tél idején véletlenül bevetődik egy-egy szegényebb sorsú család hajlékába. Kis , alig pár négyszögméternyi szobában laknak, vegyük a legjobb esetet s mondjuk h öten. Hogy a szoba csak akkor van szellőztetve, ha esetleg az ablaküveg kitörik, azt nemcsak a folytó, fülledt, bűzös levegőjéről következtethetni , hanem arról is, hogy a piszkos, alig tenyérnyi ablakkeret a falba van tapasztva, s a keze ráadásul szírészporral jól ki is tömve, nehogy valami úton-módon egy kis friss levegő hatoljon be. Sok helyen a falakról a szó szoros értelmében csurog le a víz. Ilyen igen, de igen sok van, különösen a külső városrészekben. Elképzelhetjük, hogy mennyivel szánandóbb tanyai lakóink sorsa, kik ráadásul még a szárnyasállatok tenyésztésére is kénytelenek lakásuk egy részét felhasználni. Városunkban a kanalizáczió nemcsak hogy kezdetleges állapotban volna, de ilyenről szólni is alig lehet. Az a kitéglázott árok , mely a régi sétatértől fut le végig az Aradi-utczán, nem hogy czéljának csak némileg is megfelelne, de határozottan káros. Ha talán még fedve volna ide igy egykét utczából az összes szemét, piszok oda gyülemlik össze, honnan aztán egyszerre mintegy gyárilag fertőzteti meg a környék egész légrétegét, az ezer és millió baktérium. A város többi részén pedig, hol ily, hogy úgy mondjuk, baczillus fészek nincs, minden udvarnak megvan a maga szemétdombja, mely tökéletesen elég a fertőztetésre. Forró nyári napokon az utczára menni a legyőzhetlennek látszó porfelhők miatt sokszor csaknem lehetetlen, mert párszor végig menni egy utczán tökéletesen elég, hogy valaki egész tárházát gyűjtse össze tüdejében a fertőző csiráknak. Czélnak megfelelő üdítő ivóvizünk nincs, ennek okát azonban némileg a talajvíz czélszertlen vegyi összetételében kell keresnünk; az artézi kútról pedig most csak azért nem szólunk, mert ennek szükségességét már több ízben hangoztattuk. Említsük-e azon valóban primitív állapotot, melyben fürdők dolgában állunk, mert számba vehető fürdőnk nincsen. Ez az állapot tarthatatlan. Nagyon szomorú dolog, hogy vannak igen sokan, kik a fürdő kérdésében is a városra szeretnek appellálni. Ugyan hol van az a város, melynek közönsége minden igényének teljesítését csakis a városi hatóságtól várja? Egy a kor követelményeinek teljesen megfelelő fürdőnek felállítása viszonyaink között jövedelmező tőkebefektetésnek ígérkezik; miért várunk tehát mindent csak a várostól, mikor annak ereje oly sok irányban vétetik igénybe? A széktói uszoda csak a nyári szezonban élvezhető , aztán poshadt, piszkos vize miatt nem. Elismeréssel kell lennünk a város azon áldozatkészségéért, hogy tetemes költséggel fürdővé alakította át a szektó egy részét. Üdülőhelyeink alig vannak, a meglevők egy része pedig nem a közönség közönye, hanem a czélszerűtlen berendezés miatt alig látogattatik. Nagyon sok szó férne a népiskolák közegészségi állapotához is, de ezen tanügyi hatóság és a tanítók könnyen segíthetnek , mint meg is teszik. Ily körülmények közt ne csodálkozzunk rajta , ha a fertőző betegségek nálunk oly termékeny talajra találnak. Igazolják ezt azon szomorúan megdöbbentő statisztikai adatok, melyeket lapunk múlt számában városunk halandóságáról közöltünk. De nem akarjuk tovább szellőztetni ezen állapotokat, az eddig elmondottakkal is csak annyit óhajtunk elérni, hogy a hivatottak figyelmét a legégetőbb hiányok pótlására felhívjuk. Városunk intelligens közönsége a felolvasó-társaság tagjai által a böjtben tartatni szokott előadásokat a legnagyobb szorgalommal látogatja, ugyanazért bátorkodunk azon szerény nézetünknek kifejezést adni, hogy először a felolvasó-társaság vonja be kebelébe az orvosokat is, kik időnkint a közegészségtan körébe vágó felolvasásokat tartsanak ; másodszor, hogy czélszerű, sőt üdvös volna, ha mint a „Vörös Kereszt“ egyletnek úgy az „Országos Közegészségi Egyesületinek is alakulna Kecskeméten egy vidéki osztálya más provincziális városok példájára, melynek czélja volna úgy városunk, mint vidékünk közegészségügyét gondozni és ellenőrizni. Hisszük , hogy ezen az úton orvosaink karöltve a városi tanácscsal a középítészet vezetőivel elérhetnék azt, hogy a közegészség virágozzék azon a helyen , melyről a költő is úgy énekelt, hogy „Híres város az Alföldön.........“ K. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Tükröcskék. Kis lány. Szép piczinyke, gyönyörűség Minden ize, porczikája. És milyen lesz, hogyha megnő! Mindenki csak őt csodálja. Mint bókolják, mint rajongják Körül majdan a legények. . . . Mamácskája jó szivében Ily hiú remények élnek. Suttyó-lány. Valami már rezegni kezd A kebelecskében. Várj’ ki tudja, ki nem tudja, Mi lehet az épen? Szerelem tán ? Tán még nem az ? . . Hanem csak olyasmi. Nagylányságért titkon, sejtőn És hőn vágyakozni. Eladó lány. Akáczlevél váltakozva Hullik le a földre. »Szeret vagy nem?“ kérdezgeti Epedő lány tőle. »Szeret vagy nem?“ kérdezgeti Akárhányszor újra, S amint tépi a levelet Remeg piczi újjá. Sóhaj lebben , sóhajt váltva, Rózsa-ajakáról. Szive dobban: dobbanása Lemondott a máról. De a remény tündér képe Ottan ragyog benne: Hogy üdvet hoz hő szivére Hűséges szerelme. Menyasszony. Oh mi szép az, oh mi szent az: Oltár előtt állni, A boldogság üdvét, kéjét Égő szívbe zárni! S nyíltan rebegni: »Szeretlek!“ — Ah mi üdv van abban ! És két szívnek egygyé válni: Gyönyör, mondhatatlan! Menyecske. Künn az utczán , társaságban S otthon, ah mily bájoló! Arcza rózsás , nyaka hattyú, Válla, keble mint a hó. Termete, mint libanoni Nemes czedrus , oly sudár. Nézésének, mosolyának Szépségében nincs határ. Mint leányt varázs övezte , Mint menyecske érdekes. Férje, ki mint lányt imádta, Mostan félszeg és szeles. Míg azelőtt bókolt, hódolt, Ali most csak parancsra vár: Hisz oly bűvös, csengő hanggal Parancsol a rózsaszáj. Féltő szívvel, édes gonddal, A férjecske úgy él át Napra napot, dédelgetve Egyetlen szép angyalát. Végre — nem is oly sokára — Szabadság örökre fuccs. Mert apránként elkészült már A holtig tartó papucs. Az anya. Nem is olyan régen: még csak Varázs-sejtelmeknek árja Dobogtató forró szivét. S mintha messze, messze látna Előre a jövendőbe: Titkos-édes vágygyal telve, Csak előre, csak előre Nézett lelke. . . . Az a sejtés immár többé Nem sejtelem de valóság. Repeső örömek között Nő a pici ártatlanság. Mint a szemfény olyan féltett. Még ezerszer drágább annál. Mint a szív-vér, mint az élet Az igaznál. De a világ nem gyönyörök Boldogító szép tanyája. Az örömet hányszor váltja Fel égő kin bús sivárra. Anyai csak forró lehe Szivettépő jajjá válhat, — Mert az idő sújtó keze Sebet vághat. Fény vagy árnyék . . . bármiként is Anyának a gyermek kincse. S szivlángjából csak fénysugár Száll reá a drága kincsre. Fájdalminak sötét árnya Meg ne érintse a sarjat! S bár lelke ha sajog fájva — Hallgat, hallgat. Nő a bimbó s a remények — Mint a pálma — vele nőnek: Mi lesz, mi még ez a gyermek Folyásában az időnek ? ! Mi lesz, mi még ? — Boldog anya A remények tündérszemén Nézz csak, nézz a jövő sorsba. . . . . . Szép a remény! Minke Béla: A sülyedő társadalom. E czímen érdekes röpirat jelent meg a fővárosban. Csupa oly kérdésekkel foglalkozik , melyek aktuális jellegüknél fogva mindenkit érdekelnek. Az érdekes röpirat szerzője Brennusnak nevezi magát. Sok keserű igazságot mond el, azonban állításainak mindegyikét nem írhatjuk alá, mert pesszimizmusa sok helyen a túlságba megy. Eszmemenete a következő: A magyar közélet terén az utóbbi időben sajátos tünetek észlelhetők. Az egész magyar közéletből hiányzik a magasabb törekvés, mintha kiveszett volna belőle a korszerű haladás vágya, mintha kiveszett volna belőle a magasabb törekvésekkel szemben való erkölcsi lendület. Évtizedek óta nem történt a magyar nemzet életében olyan esemény, amely kifáraszthatta volna erélyét, és manapság mégis olyan tehetetlenség észlelhető minden irányban, hogy a vizsgálódó elme okvetlenül a tünetek után kutat, s meg is találja azokat. A minden téren, minden társadalmi kasztnál tapasztalható cinizmus nem született magától, ennek a csúnya betegségnek a csirálya ott van a magyar közélet legfelsőbb fórumán, a parlamentben. Minden politikai animositás nélkül, menten minden politikai pártállástól, teljes tárgyilagossággal tekintve a parlament működését , az ugyancsak szánalmas képet nyújt. Nincsen meg benne semmiféle magasabb, nemesebb aspiráció, sőt a frázis értékére sülyedt a parlamentben minden, ami a hétköznapi dolgok, s tárgyalás alatt levő javaslatok mathematikai bírálatán kívül esik. A vitákat csak a személyeskedések élénkítik néha, de különben azok szerfölött unalmasak. A parlamentben sohasem hangzik is valamely magasabb eszme, mely lelkesedésre ragadhatná a nemzetet. De ha tenne is valaki üdvös kezdeményezést, elfojtja a szigorú pártfegyelem, s a hatalomra való rideg féltékenység. Teljesen illuzóriussá vált az elvi kapacitáczió, mert az a pártoknak egymással szemben való féltékenységénél fogva, még a legaprólékosabb formaságokra is lehetetlen. A kormány roppant ereje s a hatalom polczán való nagy szilárdsága mellet az ellenzéki pártok összes szereplése meddő akadékoskodássá válik, s így az ellenzék nem is opponál csak a látszatért, ami oda veszet, hogy a parlamentből kivész a parlamentáris lendület és élénkség Másfelől a kormány hosszú állandósága mellett a hosszú időn át felszaporodott elégületlen elemek , minthogy politikai irányváltozás soha ki nem engeszteli őket, már kitörést keresnek. Ez teremtette meg az antiszemitizmus vulkanikus kitörését, ez teremti a nemzetiségek harczias túlkapásait, ez bomlasztja meg a társas élet terén a különben egymás-