Kecskeméti Lapok, 1890. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1890-01-12 / 2. szám

XXIII. ÉVFOLYAM. Pénztár­kezelési mizéria. Adtál uram előt, de nincs benne köszönet! Ez a jelszó, igy sóhajtoz­nak a városi tisztviselők s mindazon alkalmazottak, kik a városi pénztár­ból húzzák fizetésüket. És van indoka a sóhajtozásnak, s nem lehet csodálkozni a főpénztári kezelés gyámoltalansága ellen intézett éles kifakadásokon. Már-már azon hie­delemben voltunk , hogy a törvényha­tóság atyáskodó jókedvében hozott ama határozat, hogy a városi tisztvi­selők is előleges havi részletekben kap­ják meg fizetésüket, csak sovány elv marad, s ezen kedvezmény a vonagló önkormányzat által a tisztikar száján végig húzott mézesmadzag lesz. Tar­tottunk tőle, hogy a városi tisztikarra talán ismét ráborulni kezd azon siral­mas és gyötrelmektől kínos idők éj­jele, a­mikor a tisztviselő élete gyá­moltalanabb volt a napszámosénál, mert fáradtsággal kiérdemelt fizetésé­hez nem juthatott a városi háztartás rendezetlensége miatt. Azt hittük, hogy az ily természetű válság körfor­gást végez, s időnkint meg-megláto­­gat, s talán épen most érkezett meg, hogy a tisztikart rémitgesse, és az uzsorásoknak s másoknak.......... ara­tást csináljon. Azonban jól esik hinnünk, hogy csalódtunk, s mily örvendetes ezen csalódás nemcsak nekünk, a kik a tisztikar érdekeit szivünkön viseljük — hanem különösen a városi tisztikarnak és a városi pénztárból fizetett alkal­mazottaknak. Hála istennek a városi pénztár nem üres, hordogatnak abba napon­kint a jó emberek, (a fizetőket néha még haza is küldik) a háztartás ren­dezve van. Bittónk pedig nincs, a havi előleges részletekben kiszolgálta­tandó fizetést tehát van miből kiadni. Ugyan mi bajuk lehet hát azoknak a telhetetlen tisztviselőknek?! Az a legnagyobb baj, hogy van miből fizetni és még­sem fizetnek, mert a kezelési mizéria nem engedi. A nagyobb tisztviselők , az úgyne­vezett kolumnárisok, mert ők rápa­rancsolhatnak a pénztárnokra, hogy fizessen, s ez mint hűséges muzulmán engedelmeskedik. Ellenben a kisebb tisztviselőknél (a jég is ott szakad, a­hol legvékonyabb) megfordítva áll a dolog; ezekkel szemben már a pénz­tárnok az úr, és amazok a muzulmá­nok. Érzi is hatalmát, mert a kisebb tisztviselőre — ki fáradtsággal szerzett illetményének kifizetéséért könyörög , ráparancsol, hogy 10-ikéig, 20-ikáig, egy hétig, két hétig még nem fizet, addig pedig ne alkalmatlankodjék neki senki sem. És ezen önkény ellen nincs jogor­voslat. Nem vagyunk elfogultak, s elis­merjük , hogy az év utolsó és első napjain a pénztáraknak halmozott te­endőik szoktak lenni, azt is tudjuk, hogy a nyugdíjalap külön kezeltetvén, azon pénztári művelet, hogy minden egyes fizetési részlet kiadása alkalmá­val a fizetés összege a háztartási alap terhére kiadásul és a fizetésből levont nyugdíjjárulék ugyanakkor a nyug­díjalap javára bevételül a pénztári könyvekbe egyénenként bejegyzendő lévén, a pénztári hivatalra kétszeres munkát ró. De ha tekintetbe vesszük, hogy a pénztári hivatalnál a hónapok közepén és az év némely részeiben vajmi csekély dolog van, a pénztári hivatal méltánytalanságról épen nem panaszkodhatik, ha némelykor egy­két napon át fokozottabb tevékenysé­get kell kifejtenie; sőt nagyon is mél­tányos , hogy — miután közérdeket szolgál — egy egész társadalmi nép­osztálynak , (saját tisztviselő társainak) szándékosan és tudatosan panaszra okot ne szolgáltasson. Ha pedig a városi főpénztári ke­zelés a városi külön rendeltetésű ala­pok teljes elkülönítése folytán any­­nyira megnehezült, hogy a fokozódott munka akadálytalan és késedelem nélküli elvégzésére az eddigi közegek rendes tevékenysége elégtelen volna, hisszük, hogy ha erről elöljáróságunk meggyőződést szerez , a hiány elegendő munkaerővel fog pótoltatni, s módját fogja találni elöljáróságunk annak, hogy a­ki a várospénztárba fizetni akar, azt a hivatalos órák alatt meg­tehesse, s ne küldessenek el a pénz­tári közegek által; ha pedig valakinek a főpénztárból fizetés, vagy bármely czimű követelés jár, azt késedelem nélkül megkaphassa. Mert igen furcsa szint vetne a pénztári kezelésre, ha valaki a részére folyóvá tett fizetést vagy követelést pénztári késedelmezés folytán rendes időben meg nem kap­ván, ennek behajtását a pénztári hi­vatal ellen per útján lenne kénytelen érvényesíteni. *) *) Lapunk zártakor — mint halljuk — a pana­szolt mizériák tünedeznek, reményünk tehát nem hiú­sult meg. Szerk._ KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Levelek egy agglegényhez. 1. Mivelhogy im a farsang beköszöntött, Mondok: néhány jó eszmét versbe öntök ; Beállók papnak s arról prédikálok, Mi boldogok — a boldog házaspárok! A házasságról zengjen most e lant! A nők iránt lévén kivált galant, Nem mintha kegyel érdekből keresném, De mert a nő a legmagasztosb eszmény, A melyről a lant húrja dalt rebeghet A lángoló szív forró vágya mellett! E bevezetés most legyen elég, Minek kerítsek nagyobb fenekét? Azért inkább legott a tárgyra térek, Bár lenne hozzá méltó ez az ének! S S e dalt tehozzád intézem barátom! Kiben a sok jót tisztelem, csodálom; De egy hibádat — megbocsáss énnékem — Biz én hibának s nem erénynek nézem. Ám a hibában épen az a jó, Hogy vajmi könnyen megjavítható! S hogy ezt tehesd, a nevén nevezem, A bajt, a melyet benned lát szemem. Öregszel pajtás! bármint tagadod; De mondd csak , kérlek, mért is van okod kevesbre tenni éveidnek számát, Mikor a kor csak tekintélyt ruház rád?! A hiúságot nem teszem fel rólad, Ettől te magad mindig bölcsen óvtad. Azt sem hiszem, hogy mint népfölkelő Szeretnél menni a csatán elő; S azért tagadsz le egy-két kurta évet, Hogy fölkelőnek írjanak be téged! Hisz annyi most a hős és hadverő, Hogy ránk a sor csak száz év múlva jő! Tehát az­oknak másban kell itt lenni, S annak szeretnék a végére menni! Ha jól gyanítom, pajtás, azt restelled, Hogy nem dagasztja büszkén a te melled Az a tudat, azon dicső önérzet, Miként magad — családapának érzed! Családapának, ki a magyar nemzet Fentartásában érdemeket szerzett. Csak ne tagadd! hiszen jól észrevettem, Mikor ott álltunk este mind aketten A szent karácsony áldott fája mellett, A mely köré a gyermekhad sereglett, Hogy ujjongott a szivök, hogy tapsoltak , Az angyalokról mily szépen daloltak A boldog angyalkák! .... a­mig fenékted Lopózva egy könny szempilládra lépett. S bár a hívatlant gyorsan letörölted, Gyakorta fogsz még látni ilyen könnyet! Mivel forrása ott vagyon szivedben, S azt eltörölni — teljes lehetetlen ! Kedves barátom ! megbocsáss szavamnak , De engemet ne tarts igaztalannak , Azt fogtam rád előbb, hogy már öregszel; Pedig lám, milyen ifjú még a szived! Örvendezen a boldog gyermekekkel Magad te is — te is boldognak érzed! Ily ifjú szívvel aztán, nem csodálom, Ha éveidet nem is tartod számon, De egy-két ningy rongy évet föl se véve, Vezérül állsz az ifjúság elébe! Oh ifjúság, te vagy az eszményképem! Tündérvilágod én is végig éltem. S reád gondolva hosszú, méla bánat Borúi lelkemre s könnyem is megárad. Oh ifjúság, te hitnek és reménynek, Dicső, magasztos, isteni kora! Aranykora az eszmék , és erénynek, Te nem térsz többé vissza , — nem, soha! Öreg barátom ifjú lángsziveddel, Vagy öreg észszel lángszivű barátom! Íme az ábránd még hová nem vitt el, Magamnak is, nézd, könny rezeg pillámon! Úgy érzem én is: ifjú vagyok újra, Harsányan zengem én is: alleluja! Örökké élünk és meg nem halunk, Ifjak vagyunk és ifjak maradunk , Az öregségről hát szó se legyen , Előre vigan völgyön és hegyen ! De ifjú szívhez illő a virágszál S ilyet magadnak csak te nem találnál? Az nem lehet, azt el nem hihetem, Akár ha magad mondanád nekem! Oly sok virága van e drága honnak , Hogy méltán mondják új paradicsomnak! Egy tündérkertnek a négy folyam mellett — Melynél a földön nem találni szebbet. Édes hazám! sok kincsed van fenéked, Az Isten annyi jót reád tetézett; De mi az Isten legszebb adománya, A melylyel olyan bőven vagy megáldva? A szép asszonyok és a szép leányok, A kiknek nincs sehol-sehol se párjuk! Az ifjú szívhez illő virágszálat, A ki keres, az itt könnyen találhat; Találhatsz itt akár ezerszer ezret, Jer hát velem és válasszunk ki — egyet! Erdődi Dániel. 2. szám. A világforgalom góczpontja. Fölolvasta a „Kecskeméti Kereskedő­ifjak Egye­sületeiben 1889. deczember 6-án Hanusz István.­­ (Folytatás és vége.) Mekkora gyomra van a város-óriásnak, igazolja az, hogy évenkint elfogy 200 millió kiló hús, 225 millió kiló hal, 22 millió kiló vaj, 21 millió kiló sajt, 150 millió tojás, 72 millió liter tej, 3 150,000 hektoliter sör, 1930.850,000 hektoliter víz. Már 1851-ben 165,195 nő­ cseléd volt alkalmazva, hány fog­lalkozott közülök szakácsművészettel, sta­tisztikám nem tudja megmondani, de azt igen, hogy már akkor volt 12,123 pék, 9802 mészáros, 7853 fűszeres kereskedő, 2617 sörfőző, főztek is azok rengeteg árpa­levet, mert Londonban sört isznak az étke­zésnél , a bor csak asztal utáni csemege. A kész sört roppant hordókban rak­tárolják el. Volt rá eset, hogy egy */* millió pinter­hordó elpattant és több házat rombolt el áradásával. London mint kereskedő város nagyszerű. Ezelőtt már 10 évvel 82,500 hajó 19­/1 mil­lió tonna súlylyal futott be tévébe, köztük csak 370 volt parti hajózó, a többi mind tengeren és óczeánon túlról érkezett. Magá­nak a városnak volt már ez évben 2824 hajója, közte 979 gőzös. 1853-ban bár 541-gyel volt több , de azok tonna képessége csak 792,672 volt. 1886 ban már csak 2610 tengeri hajója volt, de köztök 1258 gőzös, tonna képességek pedig 1.188,917. Az edé­nyek száma fogyott, de űrtartalmuk nőtt, még pedig hatalmasan. Bevitele volt 1886-ban 1280.087,670 frt érték külföldről és a gyar­matokból, kivitele 344.554.300 írtra becsült árú. Hogy ez árboczerdő helyet találjon , míg tartalmát kiadja vagy beveszi, mesterséggel készített dock-ok vagy kikötő medenczék épültek , ezek 522 hektár területet foglalnak el, bennök 270 hektár a vízfelület, melyen a jövő-menő hajók ezrei óriási sokadalom képét nyújtják. Minden jármű oda állhat a saját raktárához és belőle óriási daruk, emelő gépek szedik a rakományt. Napjára 227 hajó érkezése esik átlag, sok színű és sok nyelvű nép teszi veszi a milliók számába menő cso­magokat, ládákat, hordókat, zsákokat és hordja hangya módra a raktárakba, pin­­czékbe. E zűrzavarnak leírása kigúnyol minden tollat, látni kell azt, nem ecsetelni. Főpiacza London a gyapjúnak, t­ea, kávé, bors, petróleumnak. Ezek mellett nagyban szerepel minden fűszerszám, gya­pot , fém, bútorfa, gyapjúszövetek , ruha­­neműek , gépek , bőráruk , papír, aczélszer­­számok , fegyverek, sör, távíró készülékek, könyvek, czement, vegyi szerek, juta, vá­szon, műtrágya, olaj, festék, porczellán, kaucsuk, üveg, jég és ki tudná fölsorolni, hogy még mi minden az ég alatt, csak posztó kereskedő van 9335. A kereskedői kirakatok száma végtelen, azok fénye szemkápráztató; az angol keres­kedőnek különös talentuma van arra, hogy áruczikkeit ízlésesen és hatásosan tárja a néző közönség elé, ezek a homályos egy Londonban kivált esteli világításnál észbon­tók , jaj a néző zsebében minden krajczár­­nak, különben ezek előtt arat a működésben levő 36,000 zsebmetsző is. A nagykereske­dőnek üzlete nincs, csak irodája a City városrészben valamely szűk utczában , melyet 1890. JANUÁR 12. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU­I Egész évre 5 írt — kr. Negyedévre 1 frt 60 kr. félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ér* 12 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DU­I 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdíj minden beiktatásért 30 kr. A fénykép. (Még egy czikk az „Úribandáról“.) Elégültebb, derültebb arczot ritkán láttam Szegedy Gyuri nagy homlokú képénél, a­mint szokott pozitúrájába vágta termetes alakját és jóízűen gyönyörködök kedves bandájának szokatlan­­felállásán“. (Ily kedves és elragadó Gyuri csak Szyl­­veszter estéjén volt, a midőn mint szerb mangalicza kereskedő hamiskásan mosolygó ábrázattal és boldog „ejnye be jó“-val vé­gig pöfölgetett a casinoi parkett.) Volt is oka az első maeczenásnak az önelégültségre, mert nagyobb tekintélyű és distinguáltabb csoport még nem igen állott Imre fényképező masinája előtt. A szőke, barna bandatagok művészien csoportosultak , és zseniális gondolat volt hátterül a viruló természet­ alkotta fagruppot választani. A banda remek csoportja kétségtelenül legjobban tetszett B. Kiss Aladárnak. A daliás honvédhuszár-főhadnagy örömest elengedett volna gallérjáról 1—1 arany csillagot, ha ő is tért foglalhatott volna a vajda körül. Muzsikális hajlamának és az úribanda irányában jól megőrzött, de még tettlegességre nem fajult rokonszen­­vének azzal a kijelentéssel adott kifejezést, hogy ezentúl czimbalomjátékra szánja sza­bad idejét.­­Mondhatom, hálásabb foglalko­zás a Nimródék választmányi tagságánál.

Next