Kecskeméti Lapok, 1890. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1890-07-13 / 28. szám
XXIII. ÉVFOLYAM, 28. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DUI Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 60 kr. Félévre. . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Ki n fizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK . III.TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ 4 hasábos petit sor 6 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyigdij minden beiktatásért 30 kr. .... .......... ' irw —ni'« ■■rniiiTM A belső sétatér. Gyenes mérnök maradandó emléke ez az alig 3000 □ ös liget, viseli is nevét; a Délső mocsárért akkor kapta ezt városunk cserébe, mikor az alföldön csekély volt még az érzék belső üres terek befásítására. Hasonlót a 30-as évek közepén, mikor ez megszületett, kevés magyar város mutathatott föl. Meg is volt e „promenád“-nak , ahogy a nép elnevezte, a maga arany kora, de róla már csak az emlékezet beszél s egykor fényes kioszkja romjai nem rég pusztultak el közepéről. Elismerés érte az intéző köröknek, hogy teljesen el nem hagyják zülleni, mert erre az útra tért a 80-as évek kezdetén. Elemek és gyermek kéz nyették; az 1880-ban uralkodóul beállt magas talajvíz vagy földárja erős ritkítást vitt végbe 600 darab fája közt, ugyancsak tizedelte az alföld legnépszerűbb faalakját a fehér akáczot, mely rajta túlnyomó számban volt képviselve. Utánok mentek a tölgy, vadgesztenye, vadolajfa, bignónia, itt ott maradt meg a juhar, szil, nyárfa, csak a kőris és fűz állta helyét, hogy árnyat adjon, mely 10 év előtt valóban kellemes volt még a déli órákban is a nyári verőfénynyel szemben. E korszakot megelőzőleg csak annyi történt rajta, hogy a fölső végén terülő rész a szárazmalom kisajátítása után befásítást nyert. De kedvezőbb korszak derült rá, midőn a vele szomszédos házak egyikének urát emelte a közbizalom az 1884-ben szervezett mérnök-tanácsosi székbe. Ezóta kapott a beömlő nyári záporok vizárja ellen védelmet, esteli kivilágítást, több ülő padot, talaja töltést, sétasorai domború felületet, hogy az eső és hó leve gyors lefolyást nyerjen. Minden tavasz új famustrálást eszközölt, a pusztult törzsek helyébe újak léptek, de azok állandósítása gyermek kezek ellen csakis azóta van biztosítva, hogy tüsöksövény veszi őket körül és időnkint itatást nyernek. Most midőn a nyaralók iránt kedv kapott életre köztünk és a városi kényelmet nem mindenki hajlandó magától ellökni, hogy zöldben való lakás végett a szőllők közé zárkózzék, bármi közel legyenek is azok: újabb jövő ígérkezik a belső sétatér számára is. Nemcsak az esti sétálók számszaporodása jelzi ezt, de az a körülmény is, hogy a városi tanács legközelebb két új ház építésére adott engedélyt annak belső során és a viseltebb házak tulajdonosai fölbuzdulva a rájuk nézve kedvező áramlat láttára majd mindnyájan hajlandók telkeiket áruba bocsátani. De ezzel megtéve minden még nincs; az új házak, valamint a régiek eshető fölépülése is többé kevésbé megszüíkíti a sétateret, holott épen annak a bővítése volna kívánatos, mert hogy a városi lakókra nézve a tiszta lég termőhelyeinek szaporítása, az úgynevezett „belső tüdők“ fejlesztése nagyon üdvös , nem szorul bővebb vitatásra. Sok lehetséges az ég alatt és az a szerencse, hogy a belső sétatérnek okkal móddal való bővítése sem tartozik a megvalósíttatlan óhajok közé. Lássuk a módját. Hogy gyalogsági kaszárnyát épít a törvényhatóság, az bizonyos, mert azt kell legelőször létesítenie, ha az ebes- téri kaszárnyát ki akarja üríteni a közigazgatási hivatalok elhelyezése végett addigra, míg az új városház építés alatt áll. Mihelyt a tervezett épületláncz első szeme, a gyalogsági kaszárnya kész lesz, természetes, hogy a Mollináryak oda kívánják elhelyezni ruha- és fegyvertárukat, mely ma a belső sétateret elzáró Kiss Pál-féle házban van. Elesik akkor a közpénztár e katonai magazin bérjövedelmétől és elültetheti helyéről kár nélkül azt a házat , melyet különben is a sétatér kinyitása végett sajátított ki a közönség. De mivel közbe jött 1870-ben az akkor új reáliskola elhelyezési, 6 év után pedig annak a bővebb őrhalmiféle házba való átszállásolási szükségessége és a katonaság egyelőre jó haszonbért ígért: belement a közönség abba, amit épen nem tervezett, lebontás helyett befektetéseket eszközölt a Kiss Pál-féle házba a katonaság kedvéért, a közeljövőben azonban oda jut vele, hogy kár nélkül térhet vissza eredeti szándékához és a belső sétateret a nagybudai utczáig bővítheti ki. Mihelyt az megtörténik és levegőt kap a promenád, nemcsak minden fája, szál füve vigabb tenyészetnek indul,de a közönséget is örömestebb látogatásra csalogatja a nyilt hár, mely a város közepén virul. * A szabadságról. — Essay. — Azon nagy tulajdonok között, melyekkel az ember, nagy természetben elfoglalt kiváló állásánál fogva bir, kétségkívül a legfontosabb és legbecsesebb: a szabadság. Az egyénnek a társadalomban való létjoga és ennek körén kül cselekvési képessége szabadságától függ, legelsősorban és bátran elmondhatjuk, hogy a szellemi tevékenység ott áll legmagasabb színvonalon , ahol legszabadabban nyilvánul a gondolat. A politikai és társadalmi élet minden fázisában , figyeljük meg bármabban bármelyik kormányformát, vagy ebben bármely társadalmi osztályt, a haladás legfőbb rugóját s ezzel kapcsolatban a tökélynek legszembeötlőbb ismérvét ama szabadság képezi, melylyel a történelmi alakulások következtében létrejött néposztályok társadalmi és politikai érettségeknél fogva rendelkeznek. Innen van az, hogy a törvényhozás legnehezebb feladata ama szabadság meghatározása, melylyel az egyént — különböző jogcímeknél fogva — az állammal szemben megajándékozza. S ha egyéniségünknek az egészhez való viszonyát kiterjesztve az egész társadalomra vonatkoztatjuk , azon meggyőződésre jutunk, hogy minden nevezetes socziális kérdés alapja azon szabadság terjedelmének meghatározása, melyhez az egyénnek joga van, hogy bizonyos tekintetben cselekedhessék, illetőleg rendelkezhessék. Az ily értelemben vett szabadság képezi az egészséges társadalmi rend éltető elemét, fejlődésének legbiztosabb zálogát és nemesítőjét. Talán nincs fogalom, melynek nagyobb terjedelme volna a szabadságénál. Eltekintve az akarat szabadságától, mely inkább pusztán philosophiai szempontból fontos, a szoros értelemben polgári szabadság köre is, különböző szempontokat véve figyelembe rendkívül sok intézményre vonatkozhatik. Legfontosabb talán az államban és társadalomban egyaránt a gondolat szabadsága. A különböző nézetek nyilváníthatása és az ebből származó vitatkozási szabadság főtényezőit képezik a közjó elérésének, melynek megteremtése pedig minden állam legfőbb czélját képezi. A szabadság az ember jogállására is jelentékeny befolyással van. Minden embert megilletnek bizonyos jogok emberi voltánál fogva, de polgári jogok csak a szabad embert illetik meg. A történelem különböző szakaiban más és más értelme van e meghatározásnak : szabad ember. A római világban egyéniséggel nem biró pl. más értelemben nem élvezte a szabadságot, mint a ki a középkorban szorult másnak védelmére; a mai társadalom pedig minden előző időtől eltérő nézetet vall, melynek oka nem más, mint a históriai fejlődés okozta átalakulás. A XIX. század társadalmában a gondolatszabadság jóformán azonos a sajtószabadsággal. A vitatkozás legczélszerűbb tere a sajtó, mely legtöbbször többek , sőt gyakran a közvélemény tolmácsolója. De eme szabadság jótékony hatása csak addig tart, míg a törekvések czélja valamely haszon előidézése. És különösen ez utóbbinak igazolása fölött nehéz ítéletet mondani. A politikai élet terén pl. nyilvánvaló a hátrány, mely egy államférfiúnak bár jóhiszeműleg elkövetett hibás lépéséből származik, midőn a hatalom adta szabadság oly tény elkövetését engedi meg neki, melynél hiányzik a gyakorlati haszonnak legalább valószínű bekövetkezése. De eltekintve a politikai élettől az egyén általában enyhén vizsgálja a maga KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA A hölgy válasz. Elbeszélés írta: Röszler Gyula. Kedves barátom! Tudom nagyot nézesz, mikor e levelem- hez csatolt lakodalmi meghívót olvasod. Nem tudod elképzelni, mint jutok én arra a gondolatra , hogy megházasodjam. De ne is törd ezen a fejed, megkíméllek a találgatás fáradságától, és leirom a történetemet, te csak czimet adj neki, mert én nem tudom mi lesz a jobb czim: „Kossuth-ünnep, eljegyzéssel,“ ami egy kicsit hosszú. „A levél“, ami nagyon rövid, vagy pedig „A hölgy válasz“. Válassz ezek közül, és hd elbeszélésem homlokára a melyik legjobban tetszik, mert ha az elbeszélés meg van, czim is kell hozzá. Olvasd: Az 1889. évi Lajos napja, mig élek feledhetlen lesz előttem. Nemcsak azért, mert még addig nem részesültem oly igazán magyaros oldalbadöfésekben, mint akkor a nagy Kossuth-ünnepen , hanem mert e napon ismerkedtem meg a bájos Erzsikével, kiben feltaláltam sokáig hasztalan keresett ideálomat. Mint jó magyar emberhez illik , én is részt vettem az ünnepélyeken s midőn ennek nyilvános része véget ért, a Széchényi-szigeten levő kioszkba mentem, hol egy zártkörű társaság tartotta jótékonyczélú Kossuth-ünnepélyét. Volt ott hangverseny, mely — leszámítva , hogy az egyik szavaló az emelvényre lépésekor megbotlott és elesett, s ettől az egyik énekesnő oly erős nevető görcsöket kapott, hogy a Kossuth-nótát ki kellett hagyni a műsorból, — nagyon szépen sikerült. A tombola ellen sem panaszkodhattak, azok, akik nem vettek tombolajegyet. A nemzetközi levélposta pedig nagyszerűen működött. A fürge kártyaárus leányok bájos mosolylyal kínálgatták levelezőlapjaikat, a postások pedig, ide oda futkostak a számozott asztalok között keresve a czímzetteket, akik legtöbbször nagyot nevettek a kétértelmű levelek tartalmán. Az egyik rendezőt kivéve nem volt ismerősöm a társaságban s igy egyedül foglaltam helyet az egyik asztalnál. Alighogy leültem mellettem termett egy fehérruhás leányka és a nagy siettségtől lebegve kínálta levelezőlapjait: — Vegyen egy kártyát uram! Jótékony czélra adom az árát. — Mit csináljak a kártyával szép leánykám ? — Küldje el valakinek. — Nincs itt senkim. Idegen vagyok. — Akkor használja fel ösmeretség kötésére. — Nem kell az ösmeretségem senkinek. — Dehogynem, dehogy nem! Sok szép leány van itt, ki szívesen köt ismeretséget a csinos és szellemes fiatal emberekkel. — Ha én azok közé tartoznám . .. — Ej, ej, uram ! Csak nem kívánja, hogy én bókoljak önnek. Inkább vegyen egy kártyát. — Az ily kedves parancsolónak lehetetlen szót nem fogadni, — mondom és egy ropogós forinttal megváltom a levelezőlapot, mire a leányka tova futott. Még sokáig ültem ott a hangversenyzőket hallgatva, míg eszembe jutott, a levelezőlap még mindig elküldetlenül hever előttem, holott már a hangverseny vége felé közeledünk. Felkeltem és sétálni kezdtem a számozott asztalok között, keresve egy leányt, kinek elküldtem a levelet, de csak hosszas keresés után találtam olyat, ki első pillanatra teljes mértékben megnyerte tetszésemet. A szavaló emelvénynyel szemben ült, egyszerű, csipkékkel díszített fehér ruhában. Ábrándos kék szemeivel a csillagokat látszott olvasni, félig nyitott ajkán kivillogtak fehér fogai s a fejét köritő dús szőke hajat bátran glóriának néztem volna, ha az abba font nemzeti szallag nem figyelmeztet, hogy egy lelkes honleánynyal állok szemben. Mereven néztem egy perczig és önkéntelenül éreztem, hogy el van döntve, de lánykát megszerettem. Feljegyeztem az asztal számát és helyemre sietve megírtam a következő levelet: „Szép ismeretlenem" ! Akaratlanul is bókkal kezdem e soraim, de azért ne higgje, hogy azok közé tartozom , kik egyebet nem tudnak, mint hízelegni. Ha megengedi, hogy személyesen tehessem tiszteletemet és szóval mondhassam el azt, mit e lapra le nem írhatok, nagyon boldoggá tesz. Még eddig úgy sem voltam az! Válaszért esd a „pörge-bajszos árva“ , a 64. asztalnál.“ A levélre felírtam a czímet: „52-ik asztalhoz fehér köpenykés kisasszony, fején nemzeti szallaggal* , és a kártyát bedobtam a legközelebbi gyűjtőszekrénybe, és magam pedig a szavalló-emelvény mögé álltam, lesve, mi fog történni? Nem sokáig kellett várnom, míg jött az egyik postás és átadta a levelemet a meglepett leánykának, ki a legnagyobb zavarral olvasta el, és tanácskozni kezdett a mamával, feleljen-e, vagy ne? Igent határoztak. Megtudtam ezt abból, hogy a levéltáras leányokat hívták, de már későn , mert egyetlen kártyát sem lehetettt kapni. Én boszankodtam, hogy most nem kapok választ, a leányka pedig kiváncsi lett, hogy ki írta a levelet ? és többször elsétált a 64. számú asztal előtt, hol azonban már senki nem ült. Egyszerre ötletem támadt. Felkerestem rendező barátomat, és kértem, hozzon szóbeli választ levelemre. A válasz nem sokáig késett és így hangzott: „ Ha örömet okozok vele , nagyon szívesen látom.“ Alig mondta el barátom az üzenetet, midőn befejeződött a hangverseny és nyomban utána megszólalt a zene, melynek hangjaira mindenki a táncterembe sietett. Én is menni akartam, de barátom viszszatartott, és addig el nem bocsátott, míg el nem beszélt egy bolond történetet, melynek hőse ő maga volt, meg a Juczi szobaleány. Végre megszabadultam barátomtól és bementem a táncterembe. Épen szünet volt. Erzsikét nem találtam a teremben, leültem tehát az egyik sarokba, és szokásom ellenére elméláztam. Hölgyválasztás következett s midőn a zene első hangjai által felriasztva feltekintek, már előttem állt egy leányka, kiben Erzsikére ösmertem. Minden vérem arczomba szökött s onnét szivembe. Nem is tudom már, mit hebegtem 1890. JULIUS 13.