Kecskeméti Lapok, 1890. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1890-07-13 / 28. szám

XXIII. ÉVFOLYAM, 28. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU­I Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 60 kr. Félévre. . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Ki n fizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK . III.TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ­­ 4 hasábos petit sor 6 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyigdij minden beiktatásért 30 kr. .... .......... ' irw —ni'« ■■rniiiTM A belső sétatér. Gyenes mérnök maradandó emléke ez az alig 3000 □ ös liget, viseli is nevét; a Délső mocsárért akkor kapta ezt városunk cserébe, mikor az alföl­dön csekély volt még az érzék belső­ üres terek befásítására. Hasonlót a 30-as évek közepén, mikor ez megszületett, kevés magyar város mutathatott föl. Meg is volt e „promenád“-nak , a­hogy a nép elnevezte, a maga arany kora, de róla már csak az emlékezet beszél s egykor fényes kioszkja romjai nem rég pusztultak el közepéről. Elismerés érte az intéző köröknek, hogy teljesen el nem hagyják zülleni, mert erre az útra tért a 80-as évek kezdetén. Elemek és gyermek­ kéz nyették; az 1880-ban uralkodóul beállt magas talajvíz vagy földárja erős ritkítást vitt végbe 600 darab fája közt, ugyancsak tizedelte az alföld legnépszerűbb fa­alakját a fehér akáczot, mely rajta túl­nyomó számban volt képviselve. Utá­­nok mentek a tölgy, vadgesztenye, vadolajfa, bignónia, itt ott maradt meg a juhar, szil, nyárfa, csak a kő­ris és fűz állta helyét, hogy árnyat adjon, mely 10 év előtt valóban kel­lemes volt még a déli órákban is a nyári verőfénynyel szemben. E korsza­kot megelőzőleg csak annyi történt rajta, hogy a fölső végén terülő rész a szárazmalom kisajátítása után befá­­sítást nyert. De kedvezőbb korszak derült rá, midőn a vele szomszédos házak egyi­kének urát emelte a közbizalom az 1884-ben szervezett mérnök-tanácsosi székbe. Ezóta kapott a beömlő nyári záporok vizárja ellen védelmet, esteli kivilágítást, több ülő padot, talaja töltést, sétasorai domború felületet, hogy az eső és hó leve gyors lefolyást nyerjen. Minden tavasz új famustrálást eszközölt, a pusztult törzsek helyébe újak léptek, de azok állandósítása­­ gyermek kezek ellen csakis azóta van biztosítva, hogy tüsöksövény veszi­­ őket körül és időnkint itatást nyernek. Most midőn a nyaralók iránt kedv kapott életre köztünk és a városi ké­nyelmet nem mindenki hajlandó ma­gától ellökni, hogy zöldben való lakás végett a szőllők közé zárkózzék, bármi közel legyenek is azok: újabb jövő ígérkezik a belső sétatér számára is. Nemcsak az esti sétálók szám­szaporo­dása jelzi ezt, de az a körülmény is, hogy a városi tanács legközelebb két új ház építésére adott engedélyt annak belső során és a viseltebb házak tulaj­donosai fölbuzdulva a rájuk nézve kedvező áramlat láttára majd mindnyá­jan hajlandók telkeiket áruba bocsátani. De ezzel megtéve minden még nincs;­­ az új házak, valamint a régiek eshető fölépülése is többé kevésbé megszüíkíti a sétateret, holott épen annak a bőví­tése volna kívánatos, mert hogy a vá­rosi lakókra nézve a tiszta lég termő­helyeinek szaporítása, az úgynevezett „belső tüdők“ fejlesztése nagyon üd­vös , nem szorul bővebb vitatásra. Sok lehetséges az ég alatt és az a szerencse, hogy a belső sétatérnek okkal mód­dal való bővítése sem tartozik a meg­­valósítt­atlan óhajok közé. Lássuk a módját. Hogy gyalogsági kaszárnyát épít a törvényhatóság, az bizonyos, mert azt kell legelőször létesítenie, ha az ebes-­­ téri kaszárnyát ki akarja üríteni a köz­­igazgatási hivatalok elhelyezése végett addigra, míg az új városház építés alatt áll. Mihelyt a tervezett épületláncz első szeme, a gyalogsági kaszárnya kész lesz, természetes, hogy a Molli­­náryak oda kívánják elhelyezni ruha- és fegyvertárukat, mely ma a belső­­ sétateret elzáró Kiss Pál-féle házban van. Elesik akkor a közpénztár e ka­tonai magazin bérjövedelmétől és el­ültetheti helyéről kár nélkül azt a há­zat , melyet különben is a sétatér ki­nyitása végett sajátított ki a közönség. De mivel közbe jött 1870-ben az akkor új reáliskola elhelyezési, 6 év után pedig annak a bővebb őrhalmi­­féle házba való átszállásolási szüksé­gessége és a katonaság egyelőre jó ha­szonbért ígért: belement a közönség abba, a­mit épen nem tervezett, le­bontás helyett befektetéseket eszközölt a Kiss Pál-féle házba a katonaság ked­véért,­­ a közel­jövőben azonban oda jut vele, hogy kár nélkül térhet vissza eredeti szándékához és a belső sétateret a nagybudai­ utczáig bővítheti ki. Mihelyt az megtörténik és levegőt kap a promenád, nemcsak minden fája, szál füve vigabb tenyészetnek indul,­­de a közönséget is örömestebb látogatásra csalogatja a nyilt hár, mely a város közepén virul. * A szabadságról. — Essay. — Azon nagy tulajdonok között, melyekkel az ember, nagy természetben elfoglalt kiváló állásánál fogva bir, kétségkívül a legfontosabb és legbecsesebb: a szabadság. Az egyénnek a társadalomban való létjoga és ennek körén k­­ül cselekvési képessége szabadságától függ, legelső­sorban és bátran elmondhatjuk, hogy a szellemi tevékenység ott áll legmagasabb színvonalon , a­hol legszabadabban nyilvánul a gondolat. A politikai és társadalmi élet minden fázisában , figyeljük meg bár­­mabban bármelyik kormány­formát, vagy ebben bár­mely társadalmi osztályt, a haladás legfőbb rugóját s ezzel kapcsolatban a tökélynek legszembeötlőbb ismérvét ama szabadság képezi, melylyel a történelmi alakulások következtében létrejött néposztályok társa­dalmi és politikai érettségeknél fogva ren­delkeznek. Innen van az, hogy a törvény­­hozás legnehezebb feladata ama szabadság meghatározása, melylyel az egyént — külön­böző jogc­ímeknél fogva — az állammal szemben megajándékozza. S ha egyénisé­günknek az egészhez való viszonyát kiter­jesztve az egész társadalomra vonatkoztatjuk , azon meggyőződésre jutunk, hogy minden nevezetes socziális kérdés alapja azon sza­badság terjedelmének meghatározása, melyhez az egyénnek joga van, hogy bizonyos tekin­tetben cselekedhessék, illetőleg rendelkez­hessék. Az ily értelemben vett szabadság képezi az egészséges társadalmi rend éltető elemét, fejlődésének legbiztosabb zálogát és nemesítőjét. Talán nincs fogalom, melynek nagyobb terjedelme volna a szabadságénál. Eltekintve az akarat szabadságától, mely inkább pusztán philosophiai szempontból fontos, a szoros értelemben polgári szabadság köre is, külön­böző szempontokat véve figyelembe rendkívül sok intézményre vonatkozhatik. Legfontosabb talán az államban és társadalomban egyaránt a gondolat szabadsága. A különböző nézetek nyilváníthatása és az ebből származó vitat­­kozási szabadság főtényezőit képezik a közjó elérésének, melynek megteremtése pedig minden állam legfőbb czélját képezi. A szabadság az ember jogállására is jelentékeny befolyással van. Minden embert megilletnek bizonyos jogok emberi voltánál fogva, de polgári jogok csak a szabad em­bert illetik meg. A történelem különböző szakaiban más és más értelme van e meg­határozásnak : szabad ember. A római világban egyéniséggel nem biró pl. más értelemben nem élvezte a szabadságot, mint a ki a középkorban szorult másnak védelmére; a mai társadalom pedig minden előző időtől eltérő nézetet vall, melynek oka nem más, mint a históriai fejlődés okozta átalakulás. A XIX. század társadalmában a gon­dolatszabadság jóformán azonos a sajtósza­badsággal. A vitatkozás legczélszerűbb tere a sajtó, mely legtöbbször többek , sőt gyakran a közvélemény tolmácsolója. De eme szabad­ság jótékony hatása csak addig tart, míg a törekvések czélja valamely haszon előidézése. És különösen ez utóbbinak igazolása fölött nehéz ítéletet mondani. A politikai élet terén pl. nyilvánvaló a hátrány, mely egy államférfiúnak bár jóhiszeműleg elkövetett hibás lépéséből származik, midőn a hatalom adta szabadság oly tény elkövetését engedi meg neki, melynél hiányzik a gyakorlati haszonnak legalább valószínű bekövetkezése. De eltekintve a politikai élettől az egyén általában enyhén vizsgálja a maga KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA A hölgy válasz. Elbeszélés írta: Röszler Gyula. Kedves barátom! Tudom nagyot nézesz, mikor e levelem-­­ hez csatolt lakodalmi meghívót olvasod. Nem tudod elképzelni, mint jutok én arra a gon­dolatra , hogy megházasodjam. De ne is törd ezen a fejed, megkímél­lek a találgatás fáradságától, és leirom a történetemet, te csak czimet adj neki, mert én nem tudom mi lesz a jobb czim: „Kos­­suth-ünnep, eljegyzéssel,“ a­mi egy kicsit hosszú. „A levél“, a­mi nagyon rövid, vagy pedig „A hölgy válasz“. Válassz ezek közül, és h­d elbeszélésem homlokára a melyik legjobban tetszik, mert ha az elbeszélés meg van, czim is kell hozzá. Olvasd: Az 1889. évi Lajos napja, mig élek feledhetlen lesz előttem. Nemcsak azért, mert még addig nem részesültem oly igazán magyaros oldalbadöfésekben, mint akkor a nagy Kossuth-ünnepen , hanem mert e napon ismerkedtem meg a bájos Erzsikével, kiben­­ feltaláltam sokáig hasztalan keresett ide­álomat. Mint jó magyar emberhez illik , én is részt vettem az ünnepélyeken s midőn ennek nyilvános része véget ért, a Széchényi-szi­­geten levő kioszkba mentem, hol egy zárt­körű társaság tartotta jótékonyczélú Kos­­suth-ünnepélyét. Volt ott hangverseny, mely — leszá­mítva , hogy az egyik szavaló az emelvényre lépésekor megbotlott és elesett, s ettől az egyik énekesnő oly erős nevető görcsöket kapott, hogy a Kossuth-nótát ki kellett hagyni a műsorból, — nagyon szépen sikerült. A tombola ellen sem panaszkodhattak, azok,­­ a­kik nem vettek tombola­jegyet. A nemzetközi levélposta pedig nagyszerűen működött. A fürge kártyaárus leányok bájos mo­­solylyal kínálgatták levelezőlapjaikat, a postások pedig, ide oda futkostak a számo­zott asztalok között keresve a czímzetteket, a­kik legtöbbször nagyot nevettek a kétér­telmű levelek tartalmán. Az egyik rendezőt kivéve nem volt ismerősöm a társaságban s igy egy­edül foglaltam helyet az egyik asztalnál. Alighogy leültem mellettem termett egy fehérruhás leányka és a nagy siettség­­től lebegve kínálta levelezőlapjait: — Vegyen egy kártyát uram! Jóté­­kony czélra adom az árát. — Mit csináljak a kártyával szép le­ánykám ? — Küldje el valakinek. — Nincs itt senkim. Idegen vagyok. — Akkor használja fel ösmeretség kö­tésére. — Nem kell az ösmeretségem senkinek. — Dehogy­nem, dehogy nem! Sok szép leány van itt, ki szívesen köt ismeretséget a csinos és szellemes fiatal emberekkel. — Ha én azok közé tartoznám . .. — Ej, ej, uram ! Csak nem kívánja, hogy én bókoljak önnek. Inkább vegyen egy kártyát. — Az ily kedves parancsolónak lehe­tetlen szót nem fogadni, — mondom és egy ropogós forinttal megváltom a levelezőlapot, mire a leányka tova futott. Még sokáig ültem ott a hangverseny­zőket hallgatva, míg eszembe jutott, a le­velezőlap még mindig elküldetlenül hever előttem, holott már a hangverseny vége felé közeledünk. Felkeltem és sétálni kezdtem a számo­zott asztalok között, keresve egy leányt, kinek elküldtem a levelet, de csak hosszas keresés után találtam olyat, ki első pilla­natra teljes mértékben megnyerte tetszésemet. A szavaló emel­vény­nyel szemben ült, egyszerű, csipkékkel díszített fehér ruhában. Ábrándos kék szemeivel a csillagokat lát­szott olvasni, félig nyitott ajkán kivillogtak fehér fogai s a fejét köritő dús szőke hajat bátran glóriának néztem volna, ha az abba font nemzeti szallag nem figyelmeztet, hogy egy lelkes honleány­nyal állok szemben. Mereven néztem egy perczig és önkén­telenül éreztem, hogy el van döntve, d­e lánykát megszerettem. Feljegyeztem az asztal számát és he­lyemre sietve megírtam a következő levelet: „Szép ismeretlenem" ! Akaratlanul is bókkal kezdem e soraim, de azért ne higgje, hogy azok közé tarto­zom , kik egyebet nem tudnak, mint híze­legni. Ha megengedi, hogy személyesen te­­hessem tiszteletemet és szóval mondhassam el azt, mit e lapra le nem írhatok, nagyon boldoggá tesz. Még eddig úgy sem voltam az! Válaszért esd a „pörge-bajszos árva“ , a 64. asztalnál.“ A levélre felírtam a czímet: „52-ik asztalhoz fehér köpenykés kisasszony, fején nemzeti szallaggal* , és a kártyát bedobtam a legközelebbi gyűjtő­szekrénybe, és magam pedig a szavalló-emelvény mögé álltam, lesve, mi fog történni? Nem sokáig kellett várnom, míg jött az egyik postás és átadta a levelemet a meglepett leánykának, ki a legnagyobb zavarral olvasta el, és tanácskozni kezdett a mamával, feleljen-e, vagy ne? Igent határoztak. Megtudtam ezt abból, hogy a levéltáras leányokat hívták, de már későn , mert egyet­len kártyát sem lehetettt kapni. Én boszankodtam, hogy most nem ka­pok választ, a leányka pedig kiváncsi lett, hogy ki írta a levelet ? és többször elsétált a 64. számú asztal előtt, hol azonban már senki nem ült. Egyszerre ötletem támadt. Felkerestem rendező barátomat, és kér­tem, hozzon szóbeli választ levelemre. A válasz nem sokáig késett és így hangzott: „ Ha örömet okozok vele , nagyon szí­vesen látom.“ Alig mondta el barátom az üzenetet, midőn befejeződött a hangverseny és nyom­ban utána megszólalt a zene, melynek hangjaira mindenki a tánc­terembe sietett. Én is menni akartam, de barátom visz­­szatartott, és addig el nem bocsátott, míg el nem beszélt egy bolond történetet, mely­nek hőse ő maga volt, meg a Juczi szobaleány. Végre megszabadultam barátomtól és bementem a tánc­terembe. Épen szünet volt. Erzsikét nem találtam a teremben, le­ültem tehát az egyik sarokba, és szokásom ellenére elméláztam. Hölgyválasztás következett s midőn a zene első hangjai által felriasztva feltekin­­tek, már előttem állt egy leányka, kiben Erzsikére ösmertem. Minden vérem arczomba szökött s onnét szivembe. Nem is tudom már, mit hebegtem 1890. JULIUS 13.

Next