Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1892-02-14 / 7. szám

XXV. ÉVFOLYAM. KiHfi 7 ft.71 I lehet '■» át folytán minden hónap elejen 7. szám. 1892. FEBRUÁR 14. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU­j tígéez erre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frt 50 kr Félévre. . 2 . 60 „ Egy szám ár» 12 kr POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP HIRDETÉSI DÍJ : ЬяянЬов petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik SZERKESZTŐ LAKIK : V. TIZED, NI.-TEMETŐ-UTCA , 93. SZ. -1 ADÓ-HIVATAL , BUDAI-UTCA, 186. SZ. Bélytudij minden beigtatásért 30 kr. A mi színházunk. Azon rövid idő alatt, mig váro­sunkban a szini-idény tart, alig van hét, hogy méltatlankodást, vagy pa­naszt ne hallanánk. Egyszer a színészek panaszkodnak, hogy nincs közönség és üres ház előtt kénytelenek előadást tartani, másszor a közönség ad méltat­lankodásának kifejezést a felett, hogy felültették, s a darab nem nyújtott elég élvezetet. Ez azután ismétlődik évről évre,­­ úgy a közönség, mint a színészek annyira beleszoktak ebbe, hogy egészen természetesnek tartják, és sem az egyik, sem a másik fél nem igyekszik a bajon segíteni. Igazán csodálatosnak tartom , hogy eme sanyarú állapot javítására, még eddig semmiféle intézkedés nem történt. Pedig akár a közönség, akár a színé­szek részéről indult volna meg e moz­galom, okvetlenül segítve lett volna mind a két bajon. A­mi a csekély számú néző­közön­séget illeti, azon legnehezebb segíteni, de több útja és módja van s nem lehetetlen dolog. Nem akarom e tekintetben színé­szeinket okolni, igyekezetüket és buz­galmukat illetőleg kifogásolni valót bennük nem találok, vidéki város igényeihez mérten elég jónak mondható a­mit színészeink nyújtanak és nyúj­tani képesek, bár nagyon messze van még az az idő, mikor a kecskeméti színi előadásokkal tökéletesen meg leszünk elégedve. Véleményem szerint a színház cse­kély látogatottságának legtöbb oka, magának a helyiségnek dísztelensége és célszerűtlensége. Nem szándékom evvel az intéző körök figyelmét az állandó színházra felhívni, mert tudom, hogy ez nem szükséges és ha lehetséges volna már régen fölépült volna az; csak azt a véleményt akarom itt kockáztatni, hogy állandóan szép számú színházi közön­ségünk addig nem lesz, míg az igé­nyeknek megfelelő színházzal nem rendelkezünk. A színház csekély látogatottságának oka másodsorban az ott előadott dara­bokban gyökerezik, s ez az oka a közönség többször kifejezett elégedet­lenségének is. Hogy a közönség néha méltán elégedetlen a színészekkel, az bizonyos. Közönségünkben, ha sokára is, de végre mégis felébredt a színházba járás szükségességének érzete s teljes joggal botránkozik meg azon az eljáráson, hogy alig múlik el hét, a nélkül, hogy valami semmit érő fércművei ne szerez­zenek bosszúságot a színház­láto­gatóknak. Elég lesz talán felemlíteni az ezen éviek közül a Feneleányokat. Ne hagyd magad Schlezingert, Politikus csizma­diát, Könnyelmű leányt stb. stb. Nagyon csalódnak a színigazgatók , ha azt hiszik, hogy e darabok élve­zetet nyújtanak, s nem tudjuk elkép­zelni azt a merészséget, melylyel da­cára a számos , elégedetlenségről tanús­kodó felszólalásnak , melyek úgy a helyi lapokban, mint a közönség körében történtek , a közönséget, melynek párt­fogására annyiszor és oly szépen tudnak hivatkozni, semmibe nem véve, újra és újra gyötörnek bennünket ilyesféle darabokkal. Az ilyen darabok által nem adják meg a közönségnek azt, a­mit a színi­­előadásoktól vár, nem adhatják azt, a­mi finom ízlésű közönségnek élvezetet ad , s egyáltalában nem tel­jesíthetik a színészetnek régi és mind­örökre megmaradó feladatát, a jó és tisztult irodalmi és művészeti érzék terjesztését, hanem igen­is el fogják érni azt , hogy a közönség el fog ide­­genedni a színháztól s még többször fognak üres ház előtt játszani. Ezen a bajon csak állandó szinügyi bizottság segíthet, mely a vá­rosi tanács által a város legintelligen­sebb férfiai közül választatnék , s a színigazgatók szerződésileg köteleztet­­nének e bizottság intézkedéseinek ma­gukat alávetni. Teendője és feladata volna e bizott­ságnak , hogy figyelmét minden a szín­házra vonatkozó ügyre kiterjessze, de legfőbb kötelessége lenne a heti műsort mindig előre fölülvizsgálni. Hogy t. i. oly darabok ne adas­sanak , melyek nem hogy az ízlést fej­lesztenék , hanem inkább rontják, köte­lesek lennének a színigazgatók a heti műsort a bizottság elé terjeszteni, s csak oly darabok volnának adhatók, melyeket a bizottság megenged. Szemünkre vethetné valaki, hogy ez a régi cenzúra felelevenítése lenne, a­mi azonban nem áll. Evvel csak a közönségnek tennénk szolgálatot­ s olyan cenzúrát gyakorolnánk , a mi minden színháznál megvan, t. i. meg­válogatnánk a darabokat. Kiterjeszthetné a biz­tság az ellen­őrzést a színészeknek előadás alatti maguk viseletére s azonkívül joga volna egyes jobb darabok előadását kívánni, a­mivel ismét a közönségnek tennénk jó szolgálatot. A dolog könnyen megvalósítható , csak egy kis érdeklődés kell iránta, épen azért melegen ajánljuk az intéző körök figyelmébe. Salisius: KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA Te vagy a legjobb. Te vagy a legjobb e világon A te jóságodat csodálom. Úgy tűnsz föl édes én előttem Mint a megváltó a kereszten! Szenvedsz, hogy mennyit, én tudom csak Hisz én szereztem e fájdalmat: Szerelmem lett a szived átka Te szép szomorú szőke lányka ! S te mégis­ mégis megbocsátod Hogy én feldúltam szép virágod : S szeretsz, szeretsz forrón , eped­ve Lelkemnek szent, szelíd szerelme! Te vagy a legjobb a világon A te jóságodat imádom, Úgy tűnsz fel édes én előttem , Mint a megváltó a kereszten! Horváth Elemér: A csuhás galambok. X. bárókisasszonyok nagyon szeretnek férfias bravúrokat elkövetni. A­mi magában is az egyik ezredesi, a másik meg hadnagyi huszárruhába felöltözve, (jól néztek ki, képzelhetik) ugyancsak megszalutáltatták a csapói völgyben a századost az alakjával együtt, a­mint éppen arra vonult, miről különben jó eleve értesültek. Persze a jó századosnak esze ágában sem volt azt gon­dolni, hogy az az öreg ezredes, meg az a fiatal hadnagy kisasszonyok legyenek s hozzá még szépek is. Ha ezt tudja, alig­hanem jelentést tett volna a csapatok állá­sáról. A kisasszonyok aztán a dombhátról kényelmesen végig szemlélhették a déli legényeket. S jót nevettek a tréfán. A vidéken mindenki ismerte férfias természetüket és exkurzusaikat, hanem azért a fővadász legénysorban járó fiát ugyancsak megijesztették, mikor elébe toppantak az erdő sűrűjében, hogy: pénzt vagy életedet! Az először lőni akart, de nem találta zava­rában a puska kakasát, mert az ujjai közt volt, aztán ráismert a kisasszonyokra s flegmatice mondta nekik , hogy: már inkább csak a szívemet adom oda! Ezzel a felelettel meg voltak elégedve , de nem kértek belőle. Megtörtént az is, hogy valamelyik erdőkerülőt fegyverezték le és kötözték meg; az is megszeppent először s remegve engedelmeskedett, aztán meg mosolyogva csókolgatta a durva szőr alól kikandikáló fehér kacsokat, hogy: értem én a méltóságos kisasszonyok tréfáját! — Hát maga az János, ejnye , nem is tudtuk; fogja ezt a vir­­zsim­át! S a János füstölve kullogott tovább. Majd meg a kulcsárék éléskamrájának a falát ásták ki, éjnek idején, de azért nem forgattak föl benne semmit. Távoztak, a­mint jöttek s hagyták a lyukat betömet­­lenül, hadd menjen be rajta egy kis friss levegő. Hanem a Csőri cigány is bebújt azon s el is emelt onnan két jókora sonkát, meg az agarak is belátogattak a nyitott ajtón. Ezen megint jót nevettek. Az sem utolsó, mikor elvezették a szomszéd uraság sánta lovát, bár az, (a ló is) nagyra volt vele, hogy milyen éber kocsija van neki. Éber lehetett, de ép akkor valamelyik kis kocsmában választotta a Csatár Zsigát, akarva mondani a képviselőt. Eladatták a vásáron s szebbet, jobbat állíttattak be helyette az istállóba. Persze előbb jól megfogadtatták a bicegő ló gaz­dáját , a­ki a kocsiját meg kisöprűzte az istállóból. Hát mikor egy jó barátnőjüket rajta csiptek , hogy N. gróffal úgy estenden meg­lehetős bizalmasan értekeztek a szív ügyeiről, a mi alapjában véve nem nagy baj. Az egyik bárókisasszony került a hátuk mögé s mikor meglátták a darócba öltözött, fej­­szés alakot, azt hitték, hogy valami favágó s oda kiáltottak neki: hé pártrászt, meg ne tudja ezt az uraság! — Nem is, kedves Viktóriám! Ez volt a favágó feleleti. Máskor meg nem a gróffal kapták rajta, jó volt neki akkora „fogalmazó úr“ is. Vénasszonyoknak öltöztek a bárókisasszo­nyok , de fölismerte őket Viktória comtes. Most csak azt kérte, hogy meg ne mondják a­­ grófnak. Sohsem volt nyugtok otthon, mindig valami csínyen törték az eszüket. Egy egész férfitársaságot talpig becsipelni, az a mindennapi esetek közé tartozott. Vagy, hogy az V. báróval belehajtottak a Csapó­patakba , az sem volt valami különös dolog. Egyet füttyentettek s a megvadult állatok neki vágták a patájukat a homoknak s megálltak a parton, mig a báró úr rémül­tében a patakba ugrott, hogy meg ne­­ üsse magát. De egyszer megtréfálta őket Viktória comtes is. Felöltözött parasztlegénynek s úgy állított be hozzájuk. Éppen a kastély udvarában találta az egyik baroncst. Este volt, csak a hold bújkált a felhős égen. Kérdezte, hogy itthon van-e a báró úr? — Nincs biz­ar lelkem, felelte a kisasszony, hanem én velem is elvégezheti a dolgát. Hát aztán mire van szüksége ? Azt mondta a parasztlegény, hogy 100 írtra, még kamatot is fizetne tőle. — No azt nem fogadná el az én apám, válaszolt a bárókisasszony, hanem én meg nem adok a nélkül egy krajcárt sem. Ekkor fogta magát a déli legény, azt mondta, hogy előre is kifizeti a procentet, derékon kapta a kisasszonyt s ugyancsak megcsókolta a nagy eperfa alatt. — Derék fiú vagy, mondta a barones, de már most nesze a 100 frt! Dupla csókot kapott a takaros legény, nesze ez itt az egyik fele , ez meg a másik fele. Csak akkor ismerte meg Viktóriát, mikor a hangját visszaváltoztatta. Ettől­­fogva Viktória comtesnek is megjött a kedve a kisasszonyokat utánozni. A nevelőnőjével komponálták ki a legkülönbözőbb kosztü­möket és alakokat s gyakran tévedésbe ejtették a tréfa kezdeményezőit. Járt úton haladtak, már a mennyiben először is a szegény­­ Jánost kötözték meg. El is nevezték őket a bárókisasszonyok csuhás galamboknak, mert többnyire abban szerettek cirkálni a vidéken. Egyszer is hét kolduló barát haladt el a kastély kertje mellett s tekintgettek be a szépen élő gyümölcsökre. Észrevették ezt a bárókisasszonyok s le akarták leplezni a csuhás galambokat, mert hisz azok voltak. A­mint azok azonban látták, hogy inkogni­­tójukat fölfedezték , gyorsan tovább siettek a kastély mellett elvonuló fasorban szemér­mesen lehajtva a fejüket s a kezüket kegyesen összetéve, már a­mint azt a szerzetesek szokták cselekedni. Ekkor az egyik baroness oldalt elébük került, aztán egy keresztútnál kiugorva a bozótból hatalmasan megcsókolta az egyik csuhás galambot, a­­ páter Benedectinust, a ki a szomszéd zárda tisztes noviciusa volt. Az ijedtében csak annyit tudott mondani: — Ne nos inducas in intentationes! (És ne vigy minket ...) A páter Gregorius meg-megfutamodott, ép úgy mint a­­ bárókisasszony. Ozsv. Józs. Sz. Prielle Kornélia fogadtatása. Február 8-dikán elcsodálkozhatott a reform, főgimnasium ódon épülete, midőn egymásután lépték át küszöbét a szép hölgyek, hogy itt összegyűlvén, innen vonuljanak ki a várt vendég elé. A kellemetlen nedves idő, sok szép szándékot elolvasztott, de azért a vasútnál mégis szép közönség gyűlt össze. Férfiakban sem volt hiány, még olyanokban sem, a­kik egy kis szónoklási szándékot ápolgattak. Ott volt a városi hatóság képviseletében Vámos Béla főkapitány, dr. Kovács Pál, mint a „Katona József kör“ titkára szinte szónoklattal a zsebben, ott volt a jogászok küldöttsége szónoklásért vágyó szívvel, ott lapunk szerkesztője Dalotti Ödön , ki hasonlóan beszélni kivánt, miután felkére­tett, hogy az érkező művésznőt úgy a közönség, mint lapja nevében üdvözölje, fogadja s ott volt dr. Szeless József, mint a kaszinó elnöke, a­ki egyedül nem akart szónokolni, sőt azzal az életrevaló javas­lattal lépett fel, hogy tekintettel a kelle­metlen időre, mindössze egy küldött beszél­jen a vasútnál s az is röviden. Erre az irigyelt szerepre azután Vámos Béla főkapi­tány jelöltetett, mint a hatalmat gyakorló városi hatóság képviselője. A­mint a pályaudvarra ért a vonat, kivonult a szép közönség a perronra s csak­hamar megpillantottuk a várt művésznő kedves jelenségét s a vele érk~'''+s szép Láng Ilonka k.­a. arcát. A jégt 'e­rést érdemlő vezére, a legszebb j » nyájasságától olvadva siklott eg művésznő elé, hogy­­lesegitse a .erőt. Bemutatás után néhány szóval üi­tte a vendégművész»- "t. Ezután néhány Ы jutatás történt, majd a kocsikra ülés. Prielle Kor­nélia Vámos Béla karján ment s Antal Péterné úrhölgygyel a város négyes disz­­fogatára ült; Láng Ilonka kisasszonyt dr. Szeless József vezette, de elpártolt s a kisasszony Zombory Lászlóné úrhölgy s mások társaságában ült kocsira. A közönség azon része, mely a művésznő üdvözlésére jelent meg, a többi mintegy 15 kocsira ült s a szives vendéglátó, méltóságos Horváth Döme úr lakására hajtatott, hol először is a — fájdalom gyöngélkedő — házi­gazda, a Katona kör elnöke üdvözölte Prielle

Next