Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1892-02-14 / 7. szám
XXV. ÉVFOLYAM. KiHfi 7 ft.71 I lehet '■» át folytán minden hónap elejen 7. szám. 1892. FEBRUÁR 14. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DUj tígéez erre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frt 50 kr Félévre. . 2 . 60 „ Egy szám ár» 12 kr POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP HIRDETÉSI DÍJ : ЬяянЬов petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik SZERKESZTŐ LAKIK : V. TIZED, NI.-TEMETŐ-UTCA , 93. SZ. -1 ADÓ-HIVATAL , BUDAI-UTCA, 186. SZ. Bélytudij minden beigtatásért 30 kr. A mi színházunk. Azon rövid idő alatt, mig városunkban a szini-idény tart, alig van hét, hogy méltatlankodást, vagy panaszt ne hallanánk. Egyszer a színészek panaszkodnak, hogy nincs közönség és üres ház előtt kénytelenek előadást tartani, másszor a közönség ad méltatlankodásának kifejezést a felett, hogy felültették, s a darab nem nyújtott elég élvezetet. Ez azután ismétlődik évről évre, úgy a közönség, mint a színészek annyira beleszoktak ebbe, hogy egészen természetesnek tartják, és sem az egyik, sem a másik fél nem igyekszik a bajon segíteni. Igazán csodálatosnak tartom , hogy eme sanyarú állapot javítására, még eddig semmiféle intézkedés nem történt. Pedig akár a közönség, akár a színészek részéről indult volna meg e mozgalom, okvetlenül segítve lett volna mind a két bajon. Ami a csekély számú nézőközönséget illeti, azon legnehezebb segíteni, de több útja és módja van s nem lehetetlen dolog. Nem akarom e tekintetben színészeinket okolni, igyekezetüket és buzgalmukat illetőleg kifogásolni valót bennük nem találok, vidéki város igényeihez mérten elég jónak mondható amit színészeink nyújtanak és nyújtani képesek, bár nagyon messze van még az az idő, mikor a kecskeméti színi előadásokkal tökéletesen meg leszünk elégedve. Véleményem szerint a színház csekély látogatottságának legtöbb oka, magának a helyiségnek dísztelensége és célszerűtlensége. Nem szándékom evvel az intéző körök figyelmét az állandó színházra felhívni, mert tudom, hogy ez nem szükséges és ha lehetséges volna már régen fölépült volna az; csak azt a véleményt akarom itt kockáztatni, hogy állandóan szép számú színházi közönségünk addig nem lesz, míg az igényeknek megfelelő színházzal nem rendelkezünk. A színház csekély látogatottságának oka másodsorban az ott előadott darabokban gyökerezik, s ez az oka a közönség többször kifejezett elégedetlenségének is. Hogy a közönség néha méltán elégedetlen a színészekkel, az bizonyos. Közönségünkben, ha sokára is, de végre mégis felébredt a színházba járás szükségességének érzete s teljes joggal botránkozik meg azon az eljáráson, hogy alig múlik el hét, a nélkül, hogy valami semmit érő fércművei ne szerezzenek bosszúságot a színházlátogatóknak. Elég lesz talán felemlíteni az ezen éviek közül a Feneleányokat. Ne hagyd magad Schlezingert, Politikus csizmadiát, Könnyelmű leányt stb. stb. Nagyon csalódnak a színigazgatók , ha azt hiszik, hogy e darabok élvezetet nyújtanak, s nem tudjuk elképzelni azt a merészséget, melylyel dacára a számos , elégedetlenségről tanúskodó felszólalásnak , melyek úgy a helyi lapokban, mint a közönség körében történtek , a közönséget, melynek pártfogására annyiszor és oly szépen tudnak hivatkozni, semmibe nem véve, újra és újra gyötörnek bennünket ilyesféle darabokkal. Az ilyen darabok által nem adják meg a közönségnek azt, amit a színielőadásoktól vár, nem adhatják azt, ami finom ízlésű közönségnek élvezetet ad , s egyáltalában nem teljesíthetik a színészetnek régi és mindörökre megmaradó feladatát, a jó és tisztult irodalmi és művészeti érzék terjesztését, hanem igenis el fogják érni azt , hogy a közönség el fog idegenedni a színháztól s még többször fognak üres ház előtt játszani. Ezen a bajon csak állandó szinügyi bizottság segíthet, mely a városi tanács által a város legintelligensebb férfiai közül választatnék , s a színigazgatók szerződésileg köteleztetnének e bizottság intézkedéseinek magukat alávetni. Teendője és feladata volna e bizottságnak , hogy figyelmét minden a színházra vonatkozó ügyre kiterjessze, de legfőbb kötelessége lenne a heti műsort mindig előre fölülvizsgálni. Hogy t. i. oly darabok ne adassanak , melyek nem hogy az ízlést fejlesztenék , hanem inkább rontják, kötelesek lennének a színigazgatók a heti műsort a bizottság elé terjeszteni, s csak oly darabok volnának adhatók, melyeket a bizottság megenged. Szemünkre vethetné valaki, hogy ez a régi cenzúra felelevenítése lenne, ami azonban nem áll. Evvel csak a közönségnek tennénk szolgálatot s olyan cenzúrát gyakorolnánk , a mi minden színháznál megvan, t. i. megválogatnánk a darabokat. Kiterjeszthetné a biztság az ellenőrzést a színészeknek előadás alatti maguk viseletére s azonkívül joga volna egyes jobb darabok előadását kívánni, amivel ismét a közönségnek tennénk jó szolgálatot. A dolog könnyen megvalósítható , csak egy kis érdeklődés kell iránta, épen azért melegen ajánljuk az intéző körök figyelmébe. Salisius: KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA Te vagy a legjobb. Te vagy a legjobb e világon A te jóságodat csodálom. Úgy tűnsz föl édes én előttem Mint a megváltó a kereszten! Szenvedsz, hogy mennyit, én tudom csak Hisz én szereztem e fájdalmat: Szerelmem lett a szived átka Te szép szomorú szőke lányka ! S te mégis mégis megbocsátod Hogy én feldúltam szép virágod : S szeretsz, szeretsz forrón , epedve Lelkemnek szent, szelíd szerelme! Te vagy a legjobb a világon A te jóságodat imádom, Úgy tűnsz fel édes én előttem , Mint a megváltó a kereszten! Horváth Elemér: A csuhás galambok. X. bárókisasszonyok nagyon szeretnek férfias bravúrokat elkövetni. Ami magában is az egyik ezredesi, a másik meg hadnagyi huszárruhába felöltözve, (jól néztek ki, képzelhetik) ugyancsak megszalutáltatták a csapói völgyben a századost az alakjával együtt, amint éppen arra vonult, miről különben jó eleve értesültek. Persze a jó századosnak esze ágában sem volt azt gondolni, hogy az az öreg ezredes, meg az a fiatal hadnagy kisasszonyok legyenek s hozzá még szépek is. Ha ezt tudja, alighanem jelentést tett volna a csapatok állásáról. A kisasszonyok aztán a dombhátról kényelmesen végig szemlélhették a déli legényeket. S jót nevettek a tréfán. A vidéken mindenki ismerte férfias természetüket és exkurzusaikat, hanem azért a fővadász legénysorban járó fiát ugyancsak megijesztették, mikor elébe toppantak az erdő sűrűjében, hogy: pénzt vagy életedet! Az először lőni akart, de nem találta zavarában a puska kakasát, mert az ujjai közt volt, aztán ráismert a kisasszonyokra s flegmatice mondta nekik , hogy: már inkább csak a szívemet adom oda! Ezzel a felelettel meg voltak elégedve , de nem kértek belőle. Megtörtént az is, hogy valamelyik erdőkerülőt fegyverezték le és kötözték meg; az is megszeppent először s remegve engedelmeskedett, aztán meg mosolyogva csókolgatta a durva szőr alól kikandikáló fehér kacsokat, hogy: értem én a méltóságos kisasszonyok tréfáját! — Hát maga az János, ejnye , nem is tudtuk; fogja ezt a virzsimát! S a János füstölve kullogott tovább. Majd meg a kulcsárék éléskamrájának a falát ásták ki, éjnek idején, de azért nem forgattak föl benne semmit. Távoztak, amint jöttek s hagyták a lyukat betömetlenül, hadd menjen be rajta egy kis friss levegő. Hanem a Csőri cigány is bebújt azon s el is emelt onnan két jókora sonkát, meg az agarak is belátogattak a nyitott ajtón. Ezen megint jót nevettek. Az sem utolsó, mikor elvezették a szomszéd uraság sánta lovát, bár az, (a ló is) nagyra volt vele, hogy milyen éber kocsija van neki. Éber lehetett, de ép akkor valamelyik kis kocsmában választotta a Csatár Zsigát, akarva mondani a képviselőt. Eladatták a vásáron s szebbet, jobbat állíttattak be helyette az istállóba. Persze előbb jól megfogadtatták a bicegő ló gazdáját , aki a kocsiját meg kisöprűzte az istállóból. Hát mikor egy jó barátnőjüket rajta csiptek , hogy N. gróffal úgy estenden meglehetős bizalmasan értekeztek a szív ügyeiről, a mi alapjában véve nem nagy baj. Az egyik bárókisasszony került a hátuk mögé s mikor meglátták a darócba öltözött, fejszés alakot, azt hitték, hogy valami favágó s oda kiáltottak neki: hé pártrászt, meg ne tudja ezt az uraság! — Nem is, kedves Viktóriám! Ez volt a favágó feleleti. Máskor meg nem a gróffal kapták rajta, jó volt neki akkora „fogalmazó úr“ is. Vénasszonyoknak öltöztek a bárókisasszonyok , de fölismerte őket Viktória comtes. Most csak azt kérte, hogy meg ne mondják a grófnak. Sohsem volt nyugtok otthon, mindig valami csínyen törték az eszüket. Egy egész férfitársaságot talpig becsipelni, az a mindennapi esetek közé tartozott. Vagy, hogy az V. báróval belehajtottak a Csapópatakba , az sem volt valami különös dolog. Egyet füttyentettek s a megvadult állatok neki vágták a patájukat a homoknak s megálltak a parton, mig a báró úr rémültében a patakba ugrott, hogy meg ne üsse magát. De egyszer megtréfálta őket Viktória comtes is. Felöltözött parasztlegénynek s úgy állított be hozzájuk. Éppen a kastély udvarában találta az egyik baroncst. Este volt, csak a hold bújkált a felhős égen. Kérdezte, hogy itthon van-e a báró úr? — Nincs bizar lelkem, felelte a kisasszony, hanem én velem is elvégezheti a dolgát. Hát aztán mire van szüksége ? Azt mondta a parasztlegény, hogy 100 írtra, még kamatot is fizetne tőle. — No azt nem fogadná el az én apám, válaszolt a bárókisasszony, hanem én meg nem adok a nélkül egy krajcárt sem. Ekkor fogta magát a déli legény, azt mondta, hogy előre is kifizeti a procentet, derékon kapta a kisasszonyt s ugyancsak megcsókolta a nagy eperfa alatt. — Derék fiú vagy, mondta a barones, de már most nesze a 100 frt! Dupla csókot kapott a takaros legény, nesze ez itt az egyik fele , ez meg a másik fele. Csak akkor ismerte meg Viktóriát, mikor a hangját visszaváltoztatta. Ettőlfogva Viktória comtesnek is megjött a kedve a kisasszonyokat utánozni. A nevelőnőjével komponálták ki a legkülönbözőbb kosztümöket és alakokat s gyakran tévedésbe ejtették a tréfa kezdeményezőit. Járt úton haladtak, már a mennyiben először is a szegény Jánost kötözték meg. El is nevezték őket a bárókisasszonyok csuhás galamboknak, mert többnyire abban szerettek cirkálni a vidéken. Egyszer is hét kolduló barát haladt el a kastély kertje mellett s tekintgettek be a szépen élő gyümölcsökre. Észrevették ezt a bárókisasszonyok s le akarták leplezni a csuhás galambokat, mert hisz azok voltak. Amint azok azonban látták, hogy inkognitójukat fölfedezték , gyorsan tovább siettek a kastély mellett elvonuló fasorban szemérmesen lehajtva a fejüket s a kezüket kegyesen összetéve, már amint azt a szerzetesek szokták cselekedni. Ekkor az egyik baroness oldalt elébük került, aztán egy keresztútnál kiugorva a bozótból hatalmasan megcsókolta az egyik csuhás galambot, a páter Benedectinust, a ki a szomszéd zárda tisztes noviciusa volt. Az ijedtében csak annyit tudott mondani: — Ne nos inducas in intentationes! (És ne vigy minket ...) A páter Gregorius meg-megfutamodott, ép úgy mint a bárókisasszony. Ozsv. Józs. Sz. Prielle Kornélia fogadtatása. Február 8-dikán elcsodálkozhatott a reform, főgimnasium ódon épülete, midőn egymásután lépték át küszöbét a szép hölgyek, hogy itt összegyűlvén, innen vonuljanak ki a várt vendég elé. A kellemetlen nedves idő, sok szép szándékot elolvasztott, de azért a vasútnál mégis szép közönség gyűlt össze. Férfiakban sem volt hiány, még olyanokban sem, akik egy kis szónoklási szándékot ápolgattak. Ott volt a városi hatóság képviseletében Vámos Béla főkapitány, dr. Kovács Pál, mint a „Katona József kör“ titkára szinte szónoklattal a zsebben, ott volt a jogászok küldöttsége szónoklásért vágyó szívvel, ott lapunk szerkesztője Dalotti Ödön , ki hasonlóan beszélni kivánt, miután felkéretett, hogy az érkező művésznőt úgy a közönség, mint lapja nevében üdvözölje, fogadja s ott volt dr. Szeless József, mint a kaszinó elnöke, aki egyedül nem akart szónokolni, sőt azzal az életrevaló javaslattal lépett fel, hogy tekintettel a kellemetlen időre, mindössze egy küldött beszéljen a vasútnál s az is röviden. Erre az irigyelt szerepre azután Vámos Béla főkapitány jelöltetett, mint a hatalmat gyakorló városi hatóság képviselője. Amint a pályaudvarra ért a vonat, kivonult a szép közönség a perronra s csakhamar megpillantottuk a várt művésznő kedves jelenségét s a vele érk~'''+s szép Láng Ilonka k.a. arcát. A jégt 'erést érdemlő vezére, a legszebb j » nyájasságától olvadva siklott eg művésznő elé, hogylesegitse a .erőt. Bemutatás után néhány szóval üitte a vendégművész»- "t. Ezután néhány Ы jutatás történt, majd a kocsikra ülés. Prielle Kornélia Vámos Béla karján ment s Antal Péterné úrhölgygyel a város négyes diszfogatára ült; Láng Ilonka kisasszonyt dr. Szeless József vezette, de elpártolt s a kisasszony Zombory Lászlóné úrhölgy s mások társaságában ült kocsira. A közönség azon része, mely a művésznő üdvözlésére jelent meg, a többi mintegy 15 kocsira ült s a szives vendéglátó, méltóságos Horváth Döme úr lakására hajtatott, hol először is a — fájdalom gyöngélkedő — házigazda, a Katona kör elnöke üdvözölte Prielle