Kecskeméti Lapok, 1895 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-07 / 27. szám

7.S'/.. KECSKEMÉTI LAPOK­­ — Közgyűlés. A városi törvényhatóság évi julius hó 7-ik napján ma vasárnap, .. e. 10 '/B órakor a Nádor kávéház nagy érmében rendkívüli közgyűlést tart, melyen ró Fechtig Imrének mint a Kecskemét­­. za­ugi vasút előmunkálati engedélye­sek, a vasút által igénybe veendő városi lajdont képező földek ingyenes átengedése iánti kérelme és erre vonatkozólag a vasú­­­gyi bizottság és városi tanács jelentése ég tárgyaltatni.­­ A Kecskeméti Polgári Dalkör ma­rlius 7-én, vasárnap a szegedi polgári d­­­árda közreműködésével zászlószentelési ün­nepélyt és nyári mulatságot rendez. A zászlót a róm. kath. nagytemplomban délelőtt 9 órakor ngs Bogyó Pál apát-plebános úr szen­teli meg s az ünnepi szónoklatot ugyanott ngs Hévizy János orsz. képv. úr tartja. Délután 4 órakor diszkivonulás a zászlóval a műkertbe s a megérkezés után az ünnepély folytatása, u. m. a zászlószegek elhelyezése a zászlórúdba, továbbá a helyi polgári dal­kör és a szegedi polgári dalára énekelőadásai. — Udvari szállitói cím. Beretvás Pál, helybeli szőlőbirtokos és vendéglős, ki az utolsó években József Főherceg udvar­tartása részére több ízben bort szállított, abban a kitüntetésben részesült, hogy József Főherceg a Fensége neki udvari szállítója címét adományozta. Ezen adományozásról az oklevelet Beretvás úr a Főherceg főudar­­mesterétől már meg is kapta. Ennek értel­mében Beretvás Pál jogosítva van cége mellett ezen címet és a főhercegi címert is használhatni. Örömmel veszünk hírt e kitün­tetésről, mert ebben azon lankadatlan, ki­tartó munkának jutalmát látjuk, melylyel Beretvás Pál úr kecskeméti homoki boraink jóhírnevének megállapítása körül évtizedek óta fáradozik. E kitüntetéshez mi is őszintén gratulálunk. — Felhívás: Folyó évi ápril hó 4-én halt meg dr. Dékány Ráfael ny. főreáliskolai igazgató. E szomorú tény hirdetésére a kecskeméti állami főreáliskola fájó kegye­lettel tűzte ki az iskola gyászlobogóját, mert ha legutóbb a budapesti II. ker. kir. egye­temi kath. főgymnasium tanára volt is, mégis halála a kecskeméti reáliskolát érte a leg­érzékenyebben, mivel mint kir. igazgató ezen főreáliskola bölcsőjénél állott, annak 13 éven át dajkája, nevelője volt és csak akkor adta át az intézet vezetését más kezekbe, a midőn azt 8 osztályúvá, teljessé és más hasonrangú intézetekkel szemben versenyképessé tette. De nemcsak a tanügy, hanem a közügyek terén is érvényesítette sok irányú képzett­ségét és tetterejét, szóval minden ambíciója odairányult, hogy szülővárosa felvirágoz­tatásának munkáján közremunkáljon. Megér­demli tehát dr. Dékány Ráfael, hogy szülő­városában emlékét megörökítsük. A kecske­méti tanártársai közül még öten most is a helyi főreáliskolánál működnek, ezek hálás kötelességüknek tartják a mozgalmat meg­indítani és pedig oly irányban, hogy dr. Dékány Ráfaelnek — mivel fáradságos mun­kájának fősúlyát a helyi főreáliskola felvi­rágoztatására helyezte, — ez intézet részére örökemlékül olajban megfestessék az arcképe. Ennek megvalósítására Holosnyai Ambrus, Habina János és Hornyik József bizottsággá alakult tanárok azon kérelemmel járulnak, megboldogult dr. Dékány Ráfael főreáliskolai igazgatónak volt tisztelői, barátaihoz, vala­mint volt tanártársai és növendékeihez, hogy kegyeskedjenek a kegyeletes célra bármily csekély pénzáldozattal is hozzájárulni. A pénzküldemények Holosnyai Ambrus főreál­iskolai tanárhoz intézendők. — Nyilvános köszönet. A Pásthy ju­bileum és megyei tanitógyűlés rendező bi­zottsága mindazon testületeknek és magáno­soknak, kik a jul. 2-án lefolyt szép és ma­gasztos ünnepélyességek sikerének emelésé­hez bármi módon hozzájárulni kegyeskedtek nevezetesen: Kecskemét város elöljáróságá­nak, ref. egyház és főiskolának, kaszinó egyesületnek, állami főreáliskolának, jóté­kony nőegyesületnek, Dömötör Sándor kir. közjegyző úrnak, Jiraszek és Krausz, Licht­­ner Dávid és fia cégnek, Fazekas Ferencz tanár úrnak, Fehér Márton, Vitéz Gusztáv, Kézsmárszky Károly és Maár Antal uraknak a megyei tanítótestület nevében hálás kö­szönetét nyilvánítja. — Hymen. F. hó 2-án jegyezte el Kun Gergely gyulai aljárásbiró Kovács Men­­cike kisasszonyt. Őszintén gratulálunk az ifjú jegyeseknek. — Wettstein Jenő lovag huszárfőhadnagy, f. hó 2-án délután a Szer­viták budapesti templomában oltárhoz ve­zette verbói Szluha Margit kisasszonyt, verbói Szluha Ágost Szeged város volt főkapitányának leányát. — A betűnyomtatás történelméből ér­dekes felfedezésre jutott Diaconu Adrián régész, ki a „Jovia diecesana“ közlése sze­rint a rómaiak egykori „Bersovia“ várában, mely Temes megyében Bodrán mellett van, kétségtelen nyomaira akadt, hogy már a második században a rómaiak szétszedhető betűkkel nyomattak, e szerint az a hiede­lem, hogy ez Guttenberg találmánya lenne, megdöntetett. — Választások névjegyzéke. Az or­szággyűlési képviselő választók névjegy­zéke az 1896. évre elkészült. Az összeál­lított jegyzék szerint a felső kerületben 1393, az alsó kerületben 1106 választó ösz­­szesen 2699 íratott össze. A múlt évben a folyó évre összesen 2643 lett összeírva, ekként a választók száma 56 ra szaporodott, melyből egy a felső, 37 az alsó kerület javára esik. Az összeállított­­névjegyzék e hó 5-étől 25-ig közszemlére van kitéve, bárki megtekintheti, s esetleg felszólalását 16-ig, a felszólalások ellen pedig észrevé­teleit 16-tól 25-ig írásban a központi vá­lasztmányhoz megteheti. Felhívjuk a pol­gárokat, hogy a névjegyzéket tekintsék meg, s a­menyiben abból kihagyattak volna, abba leendő felvétel végett felszólalásaikat meg­tenni es ne mulaszszák, anyival is inkább, mivel ha a névjegyzékből kimaradtak úgy egyik legnagyobb jogoktól az országgyűlési képviselő választási jogosultságtól fognak elesni. — Zenetörténelmi előadás. Kis számú, de lelkes közönség előtt mutatta be f. hó 3-án R­á­­­d­i Gyula zenész-társasága a szabadságharc dalait és indu­lóit. A tikkasztó hőség sokakat visszatartott a színháztól, pedig mindenki sajnálhatja, hogy ott nem volt. Huszonkét szóló, duett és zongoraszámot hallottunk s a legtöbbjét meg is ismételtettük. Olyan gyönyörű dalokkal, mint a „Széchenyi-Wesselényi nóta“, a „Szalontai nemzetőr dalai, a „Három színű lobogó“, a tót honvéd-nóta, a bús „Honvéd-tüzér temetése“, „A toronyban fekete­sárga rongy lóg“, az „Arany szabadság“, s „Jön Kos­suth, jön“ nem egyhamar tud betelni a magyar hall­gató s akárhányszor ismételték is volna az előadók, megint csak újráztatják vala. Váradi Sándor opera­házi jeles baritonista a lelkes, majd borongós, utóbb elkeseredett hazafias nótákat meleg érzéssel interpre­tálta és megérdemelte a sűrű tapsokat. Bárdossy Irén kitűnő koncert énekesnő s a finomabb előadást igénylő részleteket, a csipkedő strófákat adta elő igazi művészettel. Ketten együtt fokozott hatással szerepeltek. Sokat kívántak tőlük újra hallani s ők készséggel en­gedtek a hívásnak. Zongorán R­á­­­d­y Gyula igazgató, a dalok összegyűjtője és átírója, kísérte őket diszkrétül. Kuli­ff­y­y Izabella zenetanárnő a Batthyány-, Kossuth- Damjanich és Klapka-indulók négykezes részében s Liszt Ferenc egy rapszódiájával szerzett magának bő elismerést. Remélhetőleg a jelen volt zenetanárok mi­hamarabb műsorukba veszik a szabadságharc gyönyörű dalos emlékeit. — Az új peerek. Az új magyar mágnások kinevezését vasárnapi számában közölte a hivatalos lap. A kinevezésre vonatkozó királyi kézirat így hangzik : Magyar minisztertanácsom előterjesztésére bej­árt Vigyázó Sándornak és törvényes utódainak a magyar grófi mél­tóságot; világosi Bohus Zsigmondnak s törvényes utó­dainak ; loósi és egervári Solymosy Lászlónak s tör­vényes utódainak; és zeykfalvi idősb Zeyk Józsefnek s törvényes utódainak a magyar bárói méltóságot és az 1885. VII. törvényeik 2. §-a c) pontja értelmében úgy valamennyi fentebb nevezettnek, mint törvényes fiutó­­daiknak egyszersmind az örökös főrendiházi tagság jogát adományozom, végül a világosi Bohus Zsigmond részére adományozott magyar bárói méltóságot és örökös főrendiházi tagsági jogot testvéröcscseire, világosi Bohus Lászlóra és világosi Bohus Istvánra s azok törvényes utódaira, illetőleg fiutódaira is kiterjesztemi Kelt. Bécsben, 1895. évi junius hónap 25-én. Ferenc József, s. k. Báró Bánffy, s. k. — Kedélyes, családias jellegű bátyus mulatságot rendeztek múlt hó 2- án a vá­rosi műkertben, távozó jogászaink, szövet­kezve újdonsült érett ifjakkal. A mulatság már délután fél hatkor kezdődött labda, kugli és czikázással, mely után következett a számos batyu tartalmának kedélyes fo­gyasztása, majd pedig a táncz, mely eltar­tott éjfél utánig. Jelen volt bájos ifjú höl­gyek : Láber Sarolta, Laukó nővérek, Sza­­lontay Gizella, Szokolay Irénke és Závory­­ Leona. — Zenevizsga. Ma egy hete délelőtt folyt le Sziládi Janka kisasszony tanít­­­ványainak zongora vizsgálata. Szabatos já­tékukkal különösen kitűntek: Szokolay Irén­­ke, Parragh Ottilia és Keresztes Ilonka. Kár, hogy a vizsga a legnagyobb csendben,­­ csak az érdekelt szülők jelenlétében folyt le! — Önkéntes-jelöltek tanfolyama. E­­ cím alatt Kolozsvárott már 4 év óta egy­­ oly tanintézet áll fenn, mely alaposan elő­készít 16—20 éves korban lévő ifjakat, a kik érettségit nem tettek s mégis mint egy­­ éves önkéntesek akarnának szolgálni, az egy­­­éves önkéntességre jogosító vizsgálatra. Fel­vétetnek olyanok is, a kik csak 3—4 osztályt­­ végeztek. Az intézet internatussal van egybe­kötve, s igen szép eredményeket mutathat­ó fel. Bővebb felvilágosítást ad az intézet igaz­gatósága Kolozsvárott, Wesselényi utca 1. — Beretvás Pál úr „Antalics Rudolf büntetése“ címen 1 frtot szíveskedett a „Rongyos Egyesület“ céljaira küldeni, fo­gadja érte az egyesület hálás köszönetét. Szalontay Sándor egyl. pénztárnok. — Klauber János közs. tanító a szünidő — Adakozás. Nagy öröm érte I. évi június hó 29-én a városi szegényház nyo­morék munkaképtelen lakóit. Ugyanis e napon Keserű Imre és neje Józsa alatt a német nyel­vben oktatást ad, Juliánná úrréti lakos kisbirtokosok, a sze- úgy kezdőknek, mint előhaladottaknak. Ügy­­f­ényház lakóit kalácscsal vendégelték meg, szintén vállalkozik csere gyermekek kiesz­­­­közlésére. Értekezni lehet vele lakásán, Csongrádi­ utca 192. — Óriási plakátok versengve hirdetik egymásnak és a nagy közönségnek, hogy egy ismert sörcsarnokban mától kezdve már nem mérik a Dréher-féle sört, míg másnap egy hasonló terjedelmű plakát ráduplázva tudatja a közönséggel, hogy ugyanott a kőbányai részvénytársaság korona sörét csapolják és e miatt ott Dréher féle sört nem mérnek. Igazi komikum az egész história, de mi örülünk neki, mert a nagy konkurenciából csak a sört fogyasztó közönségnek lehet haszna, csak aztán úgy is legyen! — A kánikula beköszöntött. A járó­kelő közönség gyöngyöző homlokkal menekül a hűsre, az uszodák virágkorukat élik. A ki teheti zöldbe menekül­é­s teljes erejével dühöng — az uborka szezon. — Az aratás Péter-Pál napjával váro­sunk egész határán megkezdődött. A gabona­félék kellőkép fejlődtek, a szemek duzzadtak, úgy hogy jó eredményre van kilátás. Csak azután adná Isten, hogy a gabona árak is megfeleljenek gazdaközönségünk vágyainak. — „Mentor" ellátási vállalat. Fontos kérdést old meg e vállal­at, a­mikor az ezredéves országos ki­állítás igazgatóságának pártfogása alatt működését meg­kezdette. A lakáskérdés okozza minden a kiállításra felrándulóknak a legnagyobb gondot, mert nemcsak attól tart, hogy nem kap lakást, de fél­r­e állítás zav­­allatt azok drágaságától E vállalat saját szállóhelyeit rendezi be és minden jelentkezőnek 7 napra m­ár előre lefoglalja szobáját, jöjjön az a kiállítás tartama alatt bármikor is Budapestre. Az étkezési szelvények a fő­város és a kiállítási terület több előkelő vendéglőiben bírnak érvénnyel, míg a közlekedés a lóvonat és a vil­­lamosvasútt­al bármely vonalon teljesíthető. A vállalat ellátási könyvecskéi 7 napra szóló szoba, étkezés, köz­lekedés, kiállítás és szórakoztató szelvényeket tartal­maznak. Azonkívül játszanak a kiállítási tombolán és egy két napra szóló 2000 koronás baleset biztosítási tárcával bírnak. Egy könyvecske ára 42 forint, besze­rezhető 1 frt heti, vagy 4 frt 20 kros havi lefizetés mellett már ma és az esetben, ha egy 6 frt 50 kros napi szelvénnyel pótolva lesz, 2 személy által 4 napra bír érvénnyel. Nem csoda, ha az ország minden részé­ről már is oly nagy számban érkeznek a vállalathoz bejelentsék, és így a közönség helyesen cselekedne, ha minél előbb jelentkeznék, miután a vállalat csak kor­látolt számban fogad el előjegyzéseket. — Napszurás. F. hó 3-án délután Nyírben Kiss Modol aratóleány munka köz­ben élettelenül rogyott össze. Az orvosrendőri vizsgálat szerint, a szerencsétlen leány ha­­mar túladott elő­adni képes nem volt. A lálát napszurás okozta. A fiatal tolvajleány a bíróságnak adatott át, s azonkívül fejenként 5—5 krt osztottak ki közöttük. A nemesszivű adakozók áldozat­­készségét a szerencsétlen agynyomorékok könnyes szemekkel köszönték meg. — Kimutatás a szegényházról. Bent­lakók száma, kiknek kenyér és szalonna adatott, férfi 3914, nő 2679 , 6593; ezek­nek kiadatott 13,795 ki. 92 deka kenyér, 656 kil. 76 deka szalonna; kintlakók száma­­ 3463 férfi, 5008 nő , 8471, ezeknek ki­adatott 17,541 ki. 68 deka kenyér, 822 ki. 32 deka szalonna, összesen kiadatott kenyér 31,337 ki. 54 deka, szalonna 1479 ki. 8 deka. — A városi zene­iskola, mely a város bő­kezűségéből tavaly nyílt meg, Szent-Gály Gyula igaz­gatóban kitűnő acquisitióra tett szert. A június 27 én tartott elméleti vizsgálat, melyen Lestár Péter kir. tanácsos polgármester elnökölt, a növendékek ritka ké­szültségéről tett tanúságot s a hallgatóság sietett szeren­csét kívánni az előadó tanerőknek. Péter Pál napján tartották a kegyesrendiek torna­termében a vizsgálati­­ hangversenyt, melynek műsorán csupa számottevő zongoradarab s a magyar zene­irodalomból Mosonyi Mihály, Volkmann Róbert (Eskü a­­Visegrádiból) és Horváth Attila mű darabjai állottak. Az előkészítő s a közé­p-ki­m­ű­velési tanfolyam növendékeit hallottuk, kik közül Fekete László, hegedűn Fekete Béla, Szalay Sándor, Katona Mariska és Bárány Elza zongorán már­is szép előadást, gondos előkészületet produkáltak. Rövid időn a műkedvelői hangversenyek erős támaszt nyernek bennük. Volt egy zongora hár­ma­s is, melynek gordonka-számát Bourdeaux Géza ze­­­­netanár játszotta. Kár, hogy egy növendék gyöngélkedése miatt a három zongorán tervezett Hunyadi László-nyi­­tány elmaradt. Végül Szent-Gály Gyula igazgató, a ze-­­­nei oktatás fontosságáról tartott talpraesett beszéd­e kíséretében kiosztotta a jelesebb növendékek közt a­­ jutalmakat, főleg magyar zeneszerzeményeket. A jövő tanévben egy zongora-tanítónővel szaporítani fogják a tanerők számát s az alsóbb osztályok tandiját leszál­lítják. Az iskola jó kezekben van s a szülőknek me­legen ajánlható, miről a lefolyt vizsgálatok is tanúskodtak. — Függő tolvaj. Kucik István 7. tized I 236. sz. a. lakos 6 éves kisleánya, f. évi 1 julius hó 2-án az udvarból kikődörgött és­­ a kistemplomtéri kúthoz elkócorgott, a kut-­­ nál Pólyák Juliánna 14 éves cselédleány­a pártfogásába fogta s magával édesgette a­­ Lovarda utcában, ahol azután egy alkalmas pillanatban a kisleány füléből annak arany­függőit kivette s azokkal odább állt. A rendőrség a tettest káros panasza folytán elfogta, ki a tettét töredelmesen bevallotta. A fügyfőket azonban mivel azokon 50 kiért a Félesztendő bűne. A rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályának kimutatása szerint a f. évi január hó 1-ső napjától június hó 30-ig, vagyis hat hó alatt 102 bűnesetben emeltetett panasz a rendőrség­nél, és pedig 15 könnyű, 1 súlyos testi vét­sége, 2 súlyos testi sértés, 1 emberölés kí­sérlete, 3 emberölés bűnesete, 2 emberölés bűntettének vétsége, 2 gyilkosság bűntet­tének kísérlete, 2 magánlak­sértés, 2 csa­ládi állás elleni, 2 hatósági közeg elleni erőszak bűntette, 1 jogtalan elsajátítás, 2 vagyon­rongálás, 23 lopás, 2 sikkasztás, 1 csalás, 1 orgazdaság, 1 tűzvész okozás vét­sége, 39 lopás büntette miatt. A 102 eset­ből 80 esetben a tettesek kipuhatol­tattak s a bíróságnak átadattak, mig 22 esetben, ki­puhatolni azokat nem sikerült. A 68 lopási eset alkalmával eltolvajolt tárgyak 34 esetben megkerültek, míg 34 esetben meg­kérü­lhetők nem voltak. Érdekes tudni, hogy az 1894. évi második félévben 138 bűneset­ben tett a rendőrség nyomozást, ekként hát a bűnesetek száma az idén 36 al­fogyott, mely fogyatékból 35 eset ép a lopásokra esik. Tudva azt, hogy munkája után élő szegény nép az év első hónapjaiban jut azon helyzetbe, pénz és élelemből kifogyva a mikor könnyen a bűn útjára téved, tudva azt, hogy mily szigorú volt és hosszúra nyúlt az elmúlt tél, s ennek következtében mily későn bírtak munkásnépeink foglalko­zást, keresetet kapni; örömmel jelezhetjük, miszerint e félévben a közbiztonsági álla­potok szépen javultak, a­mi mindenesetre a rendőrségnek, különösen a rendőrkapitány­ság ügyes, tapintatos s mindenkor gyors eljárását tanúsító fáradhatlan főkapitányá­nak tulajdonítható. Hogy a bűnesetek tet­tesei kézrekerítése körül a bűnügyi osztály vezetőjének mily érdemei vannak, azt kom­mentálnunk felesleges, köztudomású annak ambíciója, gyors és körültekintő eljárása. A közbiztonsági állapotok mai állása mel­lett teljes megnyugvással lehetünk, s hajt­hatjuk le fejünket álomra, tudva azt, hogy rendőrségünk éberen őrködik életünk és vagyonunk felett. — Furkók harca. Azt mondja a példa­beszéd, hogy „két dudás nem fér meg egy csárdában.“ E példabeszéd igaz volta nyert beigazolást a rendőrség előtt, a­hol Furkó Péter emelt panaszt Furkó Pál ellen azért, mert Furkó Pál kivel egy udvarban lakik, folyton üldözi és e hó 2-án lakására betört azon célzattal, hogy a házból kiveri. A két Furkó azután harcra kelt, mielőtt azonban a Furkók páros viaskodásának komolyabb következményei lettek volna, a házbeliek Furkó Pált lefegyverezték s annak kampós juhászbotját elvették. A nyelvtől megfosztott Furkó megugrott, hogy azonban valami kárt ne tegyenek a Furkók magukban, ügyöket a rendőrség a bírósághoz tette át a corpus delictiként lefoglalt kampós bottal együtt_ — Sajtóhiba. Lapunk múlt számában az a kellemetlen sajtóhiba csúszott be, hogy az Unghváry-telepről írt cikkünkben, melyet „Egy csoda az alföldön“ cím alatt adtunk, a vadonckészlet másfél milliónak van írva, holott az tizenöt millió. Egyéb hiány is van a leírásban, mit legközelebb pótolunk. — Budapesti Hírlap. Az újságcsinálás egyik fő feladata: a közönség helyes, gyors s pontos értesítése. Még száz éve sincs annak, hogy a magyar sajtó csak a Bécsből l­apott legmagasabb engedélylyel vehetett tudomást a külföld eseményeiről, így is csak hetek múlva.­­ Ma huszonnégy óra sem múlhat el, hogy a közönséget ne értesítsük nemcsak hazánk, hanem az egész világ nevezetesebb eseményeiről. Távirat, telefon, éber le­velező a világ mind a négy tájékáról s az ország minden népesebb pontjáról hírt adnak mindarról, a­mi igényt tarthat a művelt ember érdeklődésére. Tudósításaink e rengetegéből kiválogatni és megrostálni, ügyesen és­­ tetszetősen feldolgozni azt, a­mi a közönségre nézve szükséges, hasznos és érdekes: ebben a Budapesti Hírlap fennállása óta eddig utól nem ért példa­­adással járt elöl, mert szerkesztőségünket az a meg­győződés vezeti munkájában, hogy a közönség semmit­­ sem várhat el annyira újságjától, mint azt, hogy pon­­­­tosan, megbízhatóan és lelkiismeretesen legyen tájékoz­tatva. Ez a közönség igazi anyagi és közművelődési érdeke, ez a mai zsurnalisztikai fejlődési iránya. Ott pedig, nevezetesen azokban a rovatokban, a­hol ma­gának a Budapesti Hírlap­nak a véleménye, ítélete, iránya, karaktere, egyszóval egyénisége nyilatkozik meg, tizennégy évi tűzpróba után már mindenki tudja, hogy mit várhat a Budapesti Hírlap­tól. Az előfizetési fel­tételek a következők: egy hónapra 1 frt 20 kr; negyed­évre 3 frt 50 kr; félévre 7 frt; egész évre 14 frt. Vidékről legcélszerűbb a postautalványon való előfizetés. Cím: Budapesti Hírlap kiadóhivatala Budapesten, VIII. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám és József-körut 5. szám. Egy földbirtok, mely a Coller-köz végén van s a teh­én csorda járásra du­l eladó.­­ Értekezhetni az eladással meg­bízott Kéri Menyhért kereskedő úrral. 31­1

Next