Kecskeméti Lapok, 1897. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1897-01-03 / 1. szám
1. sz. s ezzel kapcsolatban városunk fejlődésnek indult társadalmi életét, a szellemi és erkölcsi fellendülést semmiféle pártpolitikai, felekezeti, vagy személyes érdek által veszélyeztetni nem fogják. Indítvány a gazdasági egyesülethez. Tekintettel arra, hogy a szőlő permetezésének szükségét immár a kisebb szőlősgazdák is belátják és mind többen permeteznek is, de még mindig sokan vannak olyanok, akik ezen munka elhanyagolásával a többi birtokosnak is ártalmára vannak, bátor vagyok indítványozni a következőket: 1. Mondja ki az egyesület, hogy a szőlők permetezését kötelező szabályrendeletre sürgős szükség van. 2. Készítsen az egyesület egy ilyen szabályrendeleti tervezetet és ezt elfogadás végett terjeszsze be a város törvényhatóságához. 3. Miután a perenospóra ellen használni szokott permetező eszközök egyfelől olcsóbbá lettek, másfelől pedig mindenféle haszontalan utánzatok is mindig sűrűbben kerülnek forgalomba és a laikus közönség ezek megvételével csak a pénzét dobja ki, szólítsa fel az egyesület a szaklapokban a permetező gépgyártókat arra, hogy gyártmányaikból például május hóban bocsássanak egy-egy darabot az egyesület rendelkezésére kísérletezés czéljából és az így beküldött gépek munkáját minél több érdeklődő jelenlétében szakemberekkel próbáltassa ki, hogy így a közönség tájékozhassa magát azok értéke és használhatósága felől. 4. Miután a múlt évben is előfordult az az eset, hogy rézgálicz a legmagasabb árakon sem volt kapható, keressen az egyesület direkt összeköttetést a gyárakkal és tegye lehetővé, hogy mindazok, akik nála május 1-jéig rézgáliczszükségletük fedezhetése érdekében megrendelést tesznek, tömegesen vásárolván, olcsón és biztosan hozzájuthassanak az előre körülbelül megállapítható szükséges mennyiségű rézgaliczhoz. Én azt hiszem, hogy az egyesület ezen indítványok elfogadása és érvényre juttatásával a gazdaközönség hálás köszönetét biztosítja magának. A másik öreg kapás. Éppen mai számunk egy újdonságában emlékezünk meg, hogy holmi fővárosi „bankár“ ok, a hiszékeny közönséget értéktelen sorsjegyek és szelvényekkel csalják meg. Ennél azonban sokkal érdekesebb s egész — Maradjon! felesé, keresse tehát a melltűt. Gyufát vettem elő s nem nagy fáradság és keresés után megleltem az értékes melltűt. — Itt van a melltű, kiáltottam örömömben. Kis puha kéz érintette kezemet. Csak ez kellett még; lélekzetem hirtelen elállt, a vér fejembe szökött s én egy önfeledte pillanatban hevesen megöleltem a szép ismeretlent s szenvedélyemben -- kétszer is megcsókoltam. A szép hölgy erősen tiltakozott s megfeszített erővel igyekezett kibontakozni karomból és ekkor . . . ekkor (óh, te kegyetlen pillanat!)— kigyúlt felettünk a villamos lámpa és én ... én, a szerencsétlen éppen abban a pillanatban csókoltam meg még egyszer... saját professzoromnak, kinél laktam ... — a tulajdon édesanyjád... Hogy mi történt ezután velem, nem mondom el, de hogy abból a városból egy hét múlva el kellett távoznom, azt szükségesnek tartom felemlíteni. S én pedig eme ominózus eset után, a legközelebbi vasárnapi istentisztelet alkalmával erősen megfogadtam s szent esküt is tettem rá, hogy mig élek: kerülni és gyűlölni fogom a nőket! S úgy is tettem, mert ezután pontosabban megtartottam eskümet. Kerültem és rettenetesen gyűlöltem a nőket olyannyira, hogy ha valakivel beszéltem is valaha, mindig ez volt a válaszom: — Barátom... gyűlöld a nőket! S ha kérdezé ennek okát, a teljes felelettel sohasem késtem. A propos! Nemrégiben tárczát is írtam e czímmel: KECSKEMÉTI LAPOK, regénybe illő furfanggal akarta valami Ivan Basanta nevű barcellonai (Spanyolország) egyén egy jómódú polgártársunkat lépre vinni, hogy állítólag itt Kecskeméten elásott kincseinek visszaszerzésében őt segítse. Az érdekes levelet egész terjedelmében, hű fordításban a következőkben adjuk: Barcellona, XII/22. 1892. Tekintetességed ! Azon kitűnő tudósítások, melyeket önről a hazájában való tartózkodásom ideje alatt egy földmivestől nyertem, kivel az ön lakóhelyének közelében találkoztam, arra indítottak engem, hogy önre egy nagyfontosságú ügyet bízzak. Csak szokatlan helyzetemtől kényszerítve teszem ezt, amennyiben mindent mindenért merészelek. Soha sem gondoltam arra, hogy ezt valaha valakire bízzam, de a bánat és a börtön szenvedései és mindenekelőtt drága 17 éves lényem iránti szeretetem, kit Toledo városának egy intézetében helyeztem el és ki utolsó sarja családomnak, — mert én özvegy ember vagyok — ezek azon okok, melyek arra indítottak, hogy önhöz forduljak és önt becsületességében bízva megkérdezzem, várjon ön tisztelt uram, hajlandó volna-e nekem segédkezet nyújtani arra, hogy ismét arany és franczia bankókból álló 650.000 frank összeghez jussak, melyet én körülbelül négy hónap előtt az ön lakóhelyének közelében egy kis dobozban elásni kénytelen voltam? A dolog megértésére nézve a következőket közlöm: Én ezredpénztáros voltam az itt állomásozó hadtest (csapatok) egyik lovasezredében, midőn egy napon a köztársasági párt központi bizottságának elnökétől felszólíttattam, hogy szökjem meg és e mellett az ezredpénztár tartalmát, mely 400.000 frankra rúgott, magammal vigyem. Az említett bizottság az összeget 700.000 frankra emelte fel és nekem azt a megbízást adta, hogy menjek külföldre és vásároljak a pénzen fegyvert és lőszert egy katonai mozgalom előidézésére, hogy azután egy és ugyanazon napon egyszerre kiáltassék ki egész Spanyolországban a köztársaság. Én Marseille-be utaztam, hogy ott megbízatásom keresztülvitelére az utolsó parancsokat bevárjam, de nemsokára értesültem, hogy a szövetkezet egy gyalázatos áruló által felfedeztetett, hogy többen a mieink közül elfogattak, a többiek pedig elmenekültek és nekem ugyanazt tanácsolták, mert a spanyol kormány kiadatásomat követelte és annak kiküldöttei már el is utaztak, hogy engem elfogjanak. Magamat így üldöztetve látván, az ön hazájába utaztam, de ott ismét azon borzasztó tudósítást nyertem, hogy szegény leányom az intézetben súlyos — „Gyűlöld a nőket!“, felsoroltam benne az okokat is. Kezdem Adámnál, Évánál. — Istenem, gondolkoztam sokszor magamban, ha Éva bele nem haraptatja azt a szegény, naiv Adámot, abba a pogácsaalmába, hát akkor . . . akkor . . . talán bűn sem lenne ezen a hitvány földön! — Mondják ugyan a filozófusok s nekik el kell hinni, hogy Adám háta mögött egy angyal állott ki őt az almaevéstől óvta, intette. De erre az álnok Éva egész flegmatikusan igy felelt: — Parbleu! ... Nix dájcs! Nem férges Adám az alma, ne halgass rá Adám! S a szegény, gyámoltalan Adám — beleharapott az almába. Ettől a percztől kezdve bűnbűnre halmozódott, melyekben mint okozó — individium — a nő, igen, ... a nő szerepelt! . . . — Ej, de mit is fecsegek, minek is untassam önöket, mélyen tisztelt hölgyeim! úgy látom, legjobb lesz, ha — megtérek s megszegem az eskümet, mit valaha megfogadtam. Megszegem, még pedig azért, mivel önök, kedves hölgyeim, kegyesek valának engem, az üres fecsegőt, de a megrögzött nőgyűlölőt megszeliditeni s egy teljes félóráig figyelemmel kisérni! . . . Igen! Esküszöm . . . megtérek s ama kegyért hálás is akarok lenni, mert ime, önök előtt szentül Ígérem, hogy legközelebb, ha e helyen találkozunk, monológom czíme csakis ez lesz: — „Szeresd a nőket!” betegen fekszik. Mit tegyek most? Nem akartam elhagyni szegény gyermekemet, de ily nagy összeggel nem utazhatom hozzá. Egy bankházra bízni nem tartottam tanácsosnak, mert a spanyol kormány csakhamar megtudta volna, hol helyeztem el a pénzt. Zavaromban és félelmemben tehát a következőt tettem. Betettem a pénzt egy vasdobozba, elmentem az ön lakóhelyének környékére, hol én akkor laktam, kikerestem ott egy biztos félreeső helyet és a dobozt, hogy minden eshetőségre biztos legyek, 650.000 frank tartalommal elástam. Azután a helynek pontos rajzát elkészítettem, amennyiben egy mérőszalag segítségével megmértem a távolságokat, és egy zseb iránytű segélyével az égi tájakat meghatároztam, azonfelül minden különös jelnek és körülménynek pontos magyarázatát készítettem és mindkettőt, a helyrajzot és magyarázatot útitáskám egy rejtett rekeszébe tettem. Azután elutaztam, hogy lányomat meglátogassam és őt, ha lehetséges, magammal vigyem az ön országába, hol jobb napokra akartam várni. De minden óvintézkedések daczára, melyeket alkalmaztam, Toledóban felismertek, elfogtak és Barcellonába vittek, hol a hadi törvényszék 15 évi várfogságra ítélt, melyet Kuba szigetének egy várában kell majd eltöltenem. De oda való elutazásom előtt az összeget ismét fel akarom venni, hogy forrón szeretett lányomnak biztos jövőt biztosítsak. Én tehát megígérem önnek, hogy ha engem abban segít, az összeg harmadrészét szívesen átengedem önnek, mégpedig a következő feltételek mellett: 1. Hogy ön a bizalomnak, melyet önbe helyezek, megfelel és a titkot szíve mélyében megőrzi. 2. Ön, vagy legfeljebb egy oly személy, ki különös bizalmát élvezi és hallgatag, eljön Spanyolországba, hogy lányomat és ama bizonyos útitáskát átvegye és magával hazájába vigye, mert azt akarom, hogy az összeg felvételénél jelen legyen. Ön tehát láthatja, hogy egészen biztosnak vélem ügyemet, mert különben nem engedném, hogy lányom oly hosszú és fáradságos útra keljen. Erre az esetre lányom útiköltségeit tartózkodása helyéig, valamint azon kiadásokat is, melyek szükségesek, hogy útitáskámat ott, hol el van helyezve, kiváltsa, önnek kell előlegezni. Ezen kiadásokat meg kell tennie, mert nekem mostani szomorú helyzetemben nincs pénzem, barátaim elhagytak, azoknak pedig, kik velem összeesküdtek, egy része hozzám hasonlóan börtönben van, másrésze azonban, ki tudja hol, külföldön tartózkodik és egész családomból senki sem maradt, mint egyedül leányom. Ismétlem tehát, e kiadásokat fedeznie kell, hogy lányom utazását és az útitáska kiváltását lehetővé tegye, melyet okvetlenül leírnunk kell, mivel egy titkos rekeszt rejt, melyben én minden irományt megőriztem, melyek szükségesek azon bizonyos hely feltalálásához, mert ezek nélkül az összeg felvétele lehetetlen volna. Ön útmutatás nélkül, hiábavaló ásatásokat eszközölhetne csak, ami az emberek figyelmét keltené fel és leányom jövője ezáltal el volna veszve. A helyrajzzal, mérőszalaggal és magyarázatokkal kezében, melyek a fentnevezett útitáskában vannak, legkisebb fáradságába sem kerül, hogy az említett összeg birtokába jusson. Ha a felvételt, és pedig leányom jelenlétében, végrehajtotta, fáradsága és szolgálataiért bőven kárpótolva lesz. Azonfelül megteszi nekem azt a szívességet, hogy leányomat a spanyol határig ismét elkíséri, hol őt egy nekem lekötelezett személy fogadja. Reményem, hogy leányommal mindig úgy fog bánni, mintha tulajdon gyermeke volna. Ha Ön ezen ajánlataimat elfogadja, úgy kérem, hogy posta fordultával a mellékelt kártyán levő czím alatt nekem feleljen. Ezen ember, jólehet neki sincs pénze, ha hozzám és teljes bizalmamat bírja. Ő átveszi (elfogadja) leveleit és azokat minden nehézség nélkül börtönömbe hozza. Miután nem írhat egyenesen börtönömbe, a legnagyobb óvatosság szükséges és azért kérem, hogy leveleit kettős borítékban juttassa hozzám a külsőre, a posta számára, csak a kártyán adott czímet írja, a belsőre pedig legyen szives e szavakat írni: Átadandó Ivan Basanta-nak, 53. számú ezella. 3 Egy világcsaló.