Kecskeméti Lapok, 1897. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-03 / 1. szám

1. sz. s ezzel kapcsolatban városunk fejlődésnek indult társadalmi életét, a szellemi és erkölcsi fellendülést semmiféle pártpoli­tikai, felekezeti, vagy személyes érdek által veszélyeztetni nem fogják. Indítvány a gazdasági egyesülethez. Tekintettel arra, hogy a szőlő permete­zésének szükségét immár a kisebb szőlősgazdák is belátják és mind többen permeteznek is, de még mindig sokan vannak olyanok, a­kik ezen munka elhanyagolásával a többi birtokosnak is ártalmára vannak, bátor vagyok indítvá­nyozni a következőket: 1. Mondja ki az egyesület, hogy a szőlők permetezését kötelező szabályrendeletre sürgős szükség van. 2. Készítsen az egyesület egy ilyen sza­bályrendeleti tervezetet és ezt elfogadás végett terjeszsze be a város törvényhatóságához. 3. Miután a perenospóra ellen használni szokott permetező eszközök egyfelől olcsóbbá lettek, másfelől pedig mindenféle haszontalan utánzatok is mindig sűrűbben kerülnek for­galomba és a laikus közönség ezek megvéte­lével csak a pénzét dobja ki, szólítsa fel az egyesület a szaklapokban a permetező gép­gyártókat arra, hogy gyártmányaikból például május hóban bocsássanak egy-egy darabot az egyesület rendelkezésére kísérletezés czéljából és az így beküldött gépek munkáját minél több érdeklődő jelenlétében szakemberekkel próbáltassa ki, hogy így a közönség tájékoz­hassa magát azok értéke és használhatósága felől. 4. Miután a múlt évben is előfordult az az eset, hogy rézgálicz a legmagasabb árakon sem volt kapható, keressen az egyesület direkt összeköttetést a gyárakkal és tegye lehetővé, hogy mindazok, a­kik nála május 1-jéig réz­­gáliczszükségletük fedezhetése érdekében megrendelést tesznek, tömegesen vásárolván, olcsón és biztosan hozzájuthassanak az előre körülbelül megállapítható szükséges mennyi­ségű rézgaliczhoz. Én azt hiszem, hogy az egyesület ezen indítványok elfogadása és érvényre juttatá­sával a gazdaközönség hálás köszönetét biz­tosítja magának. A másik öreg kapás. Éppen mai számunk egy újdonságában em­lékezünk meg, hogy holmi fővárosi „bankár“ ok, a hiszékeny közönséget értéktelen sorsjegyek és szelvényekkel csalják meg. Ennél azonban sokkal érdekesebb s egész — Maradjon! felesé, keresse tehát a melltűt.­­ Gyufát vettem elő s nem nagy fáradság és keresés után megleltem az értékes melltűt. — Itt van a melltű, kiáltottam örömöm­ben. Kis puha kéz érintette kezemet. Csak ez kellett még; lélekzetem hirtelen elállt, a vér fejembe szökött s én egy önfeledte pillanatban hevesen megöleltem a szép ismeretlent s szen­vedélyemben -- kétszer is megcsókoltam. A szép hölgy erősen tiltakozott s meg­feszített erővel igyekezett kibontakozni karom­ból és ekkor . . . ekkor (óh, te kegyetlen pil­lanat!)— kigyúlt felettünk a villamos lámpa és én ... én, a szerencsétlen éppen abban a pillanatban csókoltam meg még egyszer... saját professzoromnak, kinél laktam ... — a tulajdon édes­anyjád­... Hogy mi történt ezután velem, nem mon­dom el, de hogy abból a városból egy hét múlva el kellett távoznom, azt szükségesnek tartom felemlíteni. S én pedig eme ominózus eset után, a legközelebbi vasárnapi istentisztelet alkal­mával erősen megfogadtam s szent esküt is tettem rá, hogy mig élek: kerülni és gyűlölni fogom a nőket! S úgy is tettem, mert ezután pontosabban megtartottam eskümet. Kerültem és rettenetesen gyűlöltem a nőket olyannyira, hogy ha valakivel beszéltem is valaha, mindig ez volt a válaszom: — Barátom... gyűlöld a nőket! S ha kérdezé ennek okát, a teljes felelettel soha­sem késtem. A propos! Nem­régiben tárczát­ is írtam e czímmel: KECSKEMÉTI LAPOK, regénybe illő furfanggal akarta valami Ivan Basanta nevű barcellonai (Spanyolország) egyén egy jómódú polgártársunkat lépre vinni, hogy állítólag itt Kecskeméten elásott kin­cseinek visszaszerzésében őt segítse. Az érdekes levelet egész terjedelmében, hű fordításban a következőkben adjuk: Barc­ellona, XII/22. 1892. Tekintetességed ! Azon kitűnő tudósítások, melyeket önről a hazájában való tartózkodásom ideje alatt egy földmivestől nyertem, kivel az ön lakó­helyének közelében találkoztam, arra indítot­tak engem, hogy önre egy nagyfontosságú ügyet bízzak. Csak szokatlan helyzetemtől kényszerítve teszem ezt, a­mennyiben mindent mindenért merészelek. Soha sem gondoltam arra, hogy ezt valaha valakire bízzam, de a bánat és a börtön szenvedései és mindenek­előtt drága 17 éves lényem iránti szeretetem, kit Toledo városának egy intézetében he­lyeztem el és ki utolsó sarja családomnak, — mert én özvegy ember vagyok — ezek azon okok, melyek arra indítottak, hogy ön­höz forduljak és önt becsületességében bízva megkérdezzem, várjon ön tisztelt uram, haj­landó volna-e nekem segédkezet nyújtani arra, hogy ismét arany és franczia bankókból álló 650.000 frank összeghez jussak, melyet én körül­belül négy hónap előtt az ön lakó­helyének közelében egy kis dobozban elásni kénytelen voltam? A dolog megértésére nézve a követ­kezőket közlöm: Én ezred­pénztáros voltam az itt állomásozó hadtest (csapatok) egyik lovasezredében, midőn egy napon a köztársa­sági párt központi bizottságának elnökétől felszólíttattam, hogy szökjem meg és e mellett az ezred­pénztár tartalmát, mely 400.000 frankra rúgott, magammal vigyem. Az említett bizottság az összeget 700.000 frankra emelte fel és nekem azt a megbízást adta, hogy menjek külföldre és vásároljak a pénzen fegy­vert és lőszert egy katonai mozgalom előidé­zésére, hogy azután egy és ugyanazon napon egyszerre kiáltassék ki egész Spanyolország­ban a köztársaság. Én Marseille-be utaztam, hogy ott megbízatásom keresztülvitelére az utolsó parancsokat bevárjam, de nemsokára értesültem, hogy a szövetkezet egy gyalá­zatos áruló által felfedeztetett, hogy többen a mieink közül elfogattak, a többiek pedig elmenekültek és nekem ugyanazt tanácsolták, mert a spanyol kormány kiadatásomat köve­telte és annak kiküldöttei már el is utaztak, hogy engem elfogjanak. Magamat így üldöz­­tetve látván, az ön hazájába utaztam, de ott ismét azon borzasztó tudósítást nyertem, hogy szegény leányom az intézetben súlyos — „Gyűlöld a nőket!“, felsoroltam benne az okokat is. Kezdem Adámnál, Évánál. — Istenem, gondolkoztam sokszor magam­ban, ha Éva bele nem haraptatja azt a szegény, naiv Adámot, abba a pogácsaalmába, hát akkor . . . akkor . . . talán bűn sem lenne ezen a hitvány földön! — Mondják ugyan a filozófusok s nekik el kell hinni, hogy Adám háta mögött egy angyal állott ki őt az almaevéstől óvta, in­tette. De erre az álnok Éva egész flegma­tikusan igy felelt: — Parbleu! ... Nix dájcs! Nem férges Adám az alma, ne halgass rá Adám! S a szegény, gyámoltalan Adám — beleharapott az almába. Ettől a percztől kezdve bűn­bűnre halmozódott, melyekben mint okozó — individium — a nő, igen, ... a nő szere­pelt! . . . — Ej, de mit is fecsegek, minek is un­tassam önöket, mélyen tisztelt hölgyeim! úgy látom, legjobb lesz, ha — megtérek s megszegem az eskümet, mit valaha meg­fogadtam. Megszegem, még pedig azért, mivel önök, kedves hölgyeim, kegyesek valának engem, az üres fecsegőt, de a megrögzött nőgyűlölőt megszeliditeni s egy teljes félóráig figye­lemmel kisérni! . . . Igen! Esküszöm . . . megtérek s ama ke­gyért hálás is akarok lenni, mert ime, önök előtt szentül Ígérem, hogy legközelebb, ha e helyen találkozunk, monológom czíme csakis ez lesz: — „Szeresd a nőket!” betegen fekszik. Mit tegyek most? Nem akar­tam elhagyni szegény gyermekemet, de ily nagy összeggel nem utazhatom hozzá. Egy bankházra bízni nem tartottam tanácsosnak, mert a s­panyol kormány csakhamar meg­tudta volna, hol helyeztem el a pénzt. Zava­romban és félelmemben tehát a következőt tettem. Betettem a pénzt egy vasdobozba, elmentem az ön lakóhelyének környékére, hol én akkor laktam, kikerestem ott egy biz­tos félreeső helyet és a dobozt, hogy minden eshetőségre biztos legyek, 650.000 frank tartalommal elástam. Azután a helynek pon­tos rajzát elkészítettem, a­mennyiben egy mérőszalag segítségével megmértem a távol­ságokat, és egy zseb iránytű segélyével az égi tájakat meghatároztam, azonfelül minden kü­lönös jelnek és körülménynek pontos magya­rázatát készítettem és mindkettőt, a hely­rajzot és magyarázatot útitáskám egy rejtett rekeszébe tettem. Azután elutaztam, hogy lányomat meglátogassam és őt, ha lehetséges, magammal vigyem az ön országába, hol jobb napokra akartam várni. De minden óvintéz­kedések daczára, melyeket alkalmaztam, To­­ledóban felismertek, elfogtak és Barc­ellonába vittek, hol a hadi törvényszék 15 évi várfog­ságra ítélt, melyet Kuba szigetének egy vá­rában kell majd eltöltenem. De oda való elutazásom előtt az össze­get ismét fel akarom venni, hogy forrón sze­retett lányomnak biztos jövőt biztosítsak. Én tehát megígérem önnek, hogy ha engem abban segít, az összeg harmadrészét szívesen át­engedem önnek, még­pedig a következő feltételek mellett: 1. Hogy ön a bizalomnak, melyet önbe he­lyezek, megfelel és a titkot szíve mélyében megőrzi. 2. Ön, vagy legfeljebb egy oly személy, ki különös bizalmát élvezi és hallgatag, eljön Spanyolországba, hogy lányomat és ama bizonyos útitáskát átvegye és magával hazá­jába vigye, mert azt akarom, hogy az összeg felvételénél jelen legyen. Ön tehát láthatja, hogy egészen biztosnak vélem ügyemet, mert különben nem engedném, hogy lányom oly hosszú és fáradságos útra keljen. Erre az esetre lányom útiköltségeit tar­tózkodása helyéig, valamint azon kiadásokat is, melyek szükségesek, hogy útitáskámat ott, hol el van helyezve, kiváltsa, önnek kell elő­legezni. Ezen kiadásokat meg kell tennie, mert nekem mostani szomorú helyzetemben nincs pénzem, barátaim elhagytak, azoknak pedig, kik velem összeesküdtek, egy része hozzám hasonlóan börtönben van, másrésze azonban, ki tudja hol, külföldön tartózkodik és egész családomból senki sem maradt, mint egyedül leányom. Ismétlem tehát, e kiadásokat fedeznie kell, hogy lányom utazását és az útitáska kiváltását lehetővé tegye, melyet okvetlenül leírnunk kell, mivel egy titkos rekeszt rejt, melyben én minden irományt megőriztem, melyek szükségesek azon bizonyos hely fel­találásához, mert ezek nélkül az összeg fel­vétele lehetetlen volna. Ön útmutatás nélkül, hiábavaló ásatásokat eszközölhetne csak, a­mi az emberek figyelmét keltené fel és leányom jövője ezáltal el volna veszve. A helyrajzzal, mérőszalaggal és magyarázatokkal kezében, melyek a fentnevezett útitáskában vannak, legkisebb fáradságába sem kerül, hogy az említett összeg birtokába jusson. Ha a felvételt, és pedig leányom jelenlétében, végrehajtotta, fáradsága és szolgálataiért bőven kárpótolva lesz. Azonfelül megteszi nekem azt a szíves­séget, hogy leányomat a spanyol határig ismét elkíséri, hol őt egy nekem lekötelezett személy fogadja. Remény­em, hogy leányommal mindig úgy fog bánni, mintha tulajdon gyer­meke volna. Ha Ön ezen ajánlataimat elfogadja, úgy kérem, hogy posta fordultával a mellékelt kártyán levő czím alatt nekem feleljen. Ezen ember, jólehet neki sincs­ pénze, ha hozzám és teljes bizalmamat bírja. Ő átveszi (elfogadja) leveleit és azokat minden nehézség nélkül börtönömbe hozza. Miután nem írhat egyenesen börtönömbe, a legnagyobb óvatosság szükséges és azért kérem, hogy leveleit kettős borítékban juttassa hozzám a külsőre, a posta számára, csak a kártyán adott czímet írja, a belsőre pedig­ legyen szives e szavakat írni: Átadandó Ivan Basanta-nak, 53. számú ezella. 3 Egy világcsaló.

Next