Kecskeméti Lapok, 1898. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1898-07-03 / 27. szám
e. ________ nyári szünidő alatt, a mely után az ipariskolába akar lépni, a gyakorlatban foglalkozott legyen s ezt hatóságilag hitelesített bizonyitványnyal igazolja. A beiratkozásnál bemutatandó iratok: a keresztlevél vagy születési bizonyítvány, — az elvégzett középiskolai osztályokról szóló bizonyítványok, — a hitelesített gyakorlati bizonyítvány, — és himlő oltási bizonyítvány. A beiratási díj egész évre 2 frt, a tandíj félévenkint 10 frt. Az igazgatóság készséggel szolgál bővebb felvilágosítással. — Szőlészeti olvasókönyv szőlőtermelő vidékek ismétlő iskolái részére. Irta Vaday József nagyváradi községi tanító. Tartalma: 1. A szőlő telepítési munkái. 2. Az amerikai anyatelepek berendezése és kezelése. 3. Az ojtványok készítése és kezelése. 4. Az állandó szőlőtelepek berendezése. 5. A telepitett szőlők állandó munkái. 6. A szőlőmetszés gyakorlati módjai. (Nyolcz oldalra terjedő ábrákkal.) 7. a szőlő betegségei. 8. A szőlő ellenségei. Ára korona. Kapható a szerzőnél Nagyváradon. Valóban ideje volt már, hogy napvilágot lásson egy értelmes, magyaros nyelvezetű olvasókönyv, melyet a szőlőtermelő vidékek ismétlő iskolái czélszerűen használhatnak. Ezen közszükségletnek tett eleget Vaday midőn 70 olvasmányszerű részletben röviden, értelmes magyarsággal megírta a fenti czímű művét, mely a napokban látott 2-ik kiadásban napvilágot. A nekünk beküldött példány meggyőz a felől, hogy e művet az ismétlő-iskolák tanítói mint a gyakorlati szőlőmivelés kézikönyvét az ismétlő-iskolákban olvastatásra és értelmezésre kitűnően használhatják s igy az ismétlő-iskolát a szőlőtermelő vidékeken praktikus irányban foglalkoztathatják. A könyv nyomása szép. Ajánljuk: — Szőlészeti és borászati felügyelőségek. A területek és teendők szaporodása arra késztette a földmivelésügyi minisztert, hogy a szőlészeti és borászati felügyelőségek számát 21-ről 27 re szaporítsa. Ezek között Kecskemét a XXIII-ik felügyelőségbe van osztva, mely Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegyének kecskeméti alsó, kecskeméti felső, Kiskun alsó, Solti közép és Solti felső járásait, továbbá Csongrád vármegye, Hódmezővásárhely, Szeged, Békés vármegye és Csanádvármegyéket foglalja magában. A szakszolgálatot az állami Miklós-telep igazgatósága teljesíti. — A mezőgazdák érdekei. A magyar mezőgazdának létérdekei védelmében erős harczot kellett vívnia különféle áramlatokkal és érdekcsoportokkal. Magyarország ugyan eminenter mezőgazdasági állam, de nagy haladásában kereskedelme is erős lendületet vett, úgy, hogy a mercantil-érdekek érezhető ellennyomást gyakorolnak a mezőgazdasági érdekekre és a két csoport erős harczot vív egymással. Mind a két csoport Magyarország nemzetgazdasági érdekeinek, a nemzeti jólétnek fontos képviselője. A harcz, melyet a két csoport egymással vív, tehát nagy horderejű lehet az országra nézve és épen ezért a mérvadó faktoroknak arra kell törekedniük, hogy ez a harcz ne az ország érdekeinek rovására folyjék, de ne folyjék e két érdekcsoport egyikének rovására sem, mert mind a kettő a nemzeti jólét elsőrendű kútforrása. Az érdekek méltányos kiegyenlítését és azt a közeledési pontot kell tehát keresnünk, mely a két csoport üdvös, egymás és így az ország érdekében való hasznos együttműködését lehetővé teszi. Tisztázni kell az eszméket, a fogalmakat és el kell oszlatni a mindkét félnél uralgó téveszméket és ferde szempontokat, melyeket saját érdekeik elbírálásánál elfoglalnak. Nagy feladata van e tekintetben a sajtónak. És a sajtó igyekszik is feladatát megoldani, de hiányzott belőle eddigelé az elfogulatlanság, melylyel a két csoport érdekei fölé tudta volna helyezni magát, onnan bírálván el a hazai érdekek általánosabb, magasabb szempontjából a csoportok néha kisebb, néha nagyobb összeütközését. Örvendetes jelenség e fontos kérdésekben Mikszáth Kálmán lapjának az „Országos Hírlapinak magatartása. Ez az újság találta meg végre azt az utat, melyen haladva karöltve működhetik a két csoport — az agráriusok és mercantilisták- a nemzeti jólét fejlesztésében, érdekeinek kielégítésében. Az Országos Hírlap éles kritikája, helyes, igazságos álláspontja és a tapintat, melylyel mindkét párt gyengéit kezeli és az orvosszert keresi panaszaik, sérelmeik orvoslására, valósággal egyedül áll a magyar napi sajtóban. Minden tekintetben fölötte állván az egyes csoportok kicsinyes érdekeinek, ez az újság csak a haza érdekeit szolgálja és okos, szakszerű czikkeivel nagyban járul hozzá a fenforgó kérdések igazságos és helyes megoldhatásához. Az érdekelt körök tehát helyesen cselekszenek ha figyelemmel olvassák az Országos Hírlapot és megszívlelik azt, amit mond. — Hiúság a halál órájában. Egy franczia lélekbúvár érdekes tanulmányt írt a nők öngyilkosságáról. Különösen az a sajátságos körülmény tűnt fel neki, hogy a nők még az öngyilkosságot megelőző rettenetes tusák között sem feledkeznek meg arról, hogy külsejükre gondot fordítsanak. A fiatal leányok a végzetes pillanat előtt úgy felcziczomázzák magukat, mintha esküvőre készülnének. Az egyszerű asszony ünnepi ruhát ölt a végzetes tett előtt és ha gyermekeivel együtt akarja magát elemészteni, úgy ezeket először szépen megfüröszti, megfésülgeti és tiszta ruhába öltözteti, hogy szépek legyenek a halálban. Egy szegény munkásnő, ki halálra szánta magát, előbb eladta kecskéjét, egyetlen vagyonát és az árából ruhát vett, hogy kellő díszben váljon meg a földi nyomorúságtól. Nemrég egy alföldi városban egy szép fiatal leány a kútba ugrott szerelmi bánatában. Hátrahagyott levelében arra kérte szüleit, hogy vasárnapi ünneplőjében és lakcipőjében temessék el. KECSKEMÉTI LAPOK_______ ___________________________ Köszönetnyilvánítás. Alulírott mély köszönetét nyilvánítja, mindazon testületek és magánosoknak, akik felejthetlen férje váratlan elhunyta alkalmával szóval vagy írásban részvételüket kifejezték s ezáltal bánatát némileg enyhíteni iparkodtak, valamint azoknak akik kocsijukat rendelkezésre bocsájtották. Kecskemét, 1898 július 1. Özv. Dékány Imréné. CSARNOK. A világ vége. (Flammarion Camille művének II. részéből). (Folytatása és vége.) „Íme, ott leszünk nem sokára, igy szólott a halott és ott viszont fogjuk látni az eltűnt emberiséget átváltozva, tökéletesebb alakban. A föld hagyatéka Jupiterre szállott. A mi földünk már befejezte pályafutását. Itt nem fog már több nemzedék születni. Isten veletek!“ Karjait kiterjeszti, míg a fiatalok megcsókolták márványhideg homlokát. — Ekkor lezárta szemeit és nem is nyitotta fel többé. * Omegát és Éva most már csak szerelmüknek éltek, a halálra nem gondoltak többé. Omegár mindent elkövetett, hogy az életüket fentartó készülékeket működésben tarthassa és ez sikerült is neki. Egy napon egy félvad csenevész embercsoport jelent meg palotájukban, nem is voltak ezek embereknek nevezhetők, hanem inkább majmoknak, amelyek a halál ellen itten kerestek menedéket. Umegár betanította őket a készülékek kezelésére, a nap melegének fentartására. A szerelmesek egyedül csak a jelennek éltek, nem törődve a múlttal és jövővel. Szerelmük mint a szivárvány ragyogta be a siri sötét éjszakát, amely a reájuk várakozó koporsójok felé borult, Éva néha estendet, mikor a nap utolsó tekintetét vetette a föld felé — végig tekintett a csöndes, kihalt tájékok és elhagyatott romok felett s ilyenkor érezte, hogy menynyire elszorul a szive és szemeibe könyek tolultak. Palotájában fölvoltak halmozva emlékei, az egykori dúsgazdag, büszke emberiségnek emlékei; a könyvek a letűnt múlt dicsőségeiről regéltek, a festmények pedig egyes történeti eseményeket, világvárosok képeit tárták a szem elé; a fonográf készülékek pedig kitűnő férfiak szavait élesztették fel. Éva tudta, hogy ők most már minden ingó és ingatlan vagyonnak a kizárólagos birtokosai, szekrényekben könyökig vájkálhattak a különféle arany- és ezüstpénzekben és mégis azért szegényebbek voltak, mint a régi világ legnyomorultabb koldusai. Nem is mulasztotta el, hogy Omegorral ne tudassa gondolatait s nem tudta elfojtani szenvedélyes kitöréseit a világ sorsa és az Isten ellen. Omegor megnyugtatni igyekezett őt és szerelmével vígasztalt. Majd hosszabban fejtegeté előtte az emberi életet, az óra kerekeihez hasonlítván, amely forog ugyan, de anélkül, hogy tudná, mért kell forognia. Beszélt neki a szeretetről, amely mindez ideig uralkodott a földön és okozta azt, hogy az emberiség ily hosszú életet élt. Sokáig beszélgettek így egymással s erősen ragaszkodtak most már a földi élethez, reménységüket pedig táplálta a túlvilági lét hite. A nap mindennap megtette szokott körútját, világított, melegített tovább is, a készülékek pedig tovább mozogtak a szolgák erőfeszítése mellett. Egy napon azonban nagy csodálkozásukra a készülékek megálltak. A talaj nagy mélységig megfagyott, a vizek így nem folyhattak többé. A nap sugarai ugyan melegítették meg az üvegtető alá zárt levegőt, de a növények életműködését megszüntette a víz hiánya. A halálos ítélet tehát ki volt mondva felettük. Ez mindkettőjüknek végtelen fájdalmat okozott. Minden erejüket megfeszítették, mindent elkövettek, hogy életüket fentarthassák, de minden küzdelmük hiába való volt. Mikor még nem ismerték egymást, örömmel várták a halált, amely megszabadítja őket e földi siralomvölgyből, most mindkettő rettegett tőle, mindenik attól félt, hogy a halál elszakítja őket egymástól. Omegát, valahányszor Évára pillantott, mindannyiszor kétségbeesés fogta el lelkét, hogy itt kell hagynia azt a gyönyörű, bálványozott testet. Egyszerre az ötlett eszébe, hogy hátha volna még a földön olyan hely amely még alkalmas lenne arra nézve, hogy életüket fentarthassák. Ezt közölte Évával és mindketten villamos léghajóra szálltak. Sokáig bolyongtak mindenfelé, de mindenütt csak hideg romokra és a halál uralmára akadtak. Estefelé mindkettő egészen ellankadt a hidegségtől. Épen felső Afrika fölött szállt léghajójuk, midőn Éva egy óriási nagy romot vett észre. Pihenjünk meg itt egy kissé, monda. Kiszálltak léghajósokból s a rom egyik oldalán egy zugot találtak, ahol a nő a férfi karjai közé temette el magát, ki csókjaival igyekezett felmelegíteni Évát, kinek szivéig hatott a metsző hideg. „Szeretlek és meg fogok halni“, szólott a nő. „De nemide azt mondottad, hogy nem fogunk meghalni. Látod azt a csillagot, amely bennünket hívogat. Egyszerre csak a szél suhogásához hasonló, könnyű zaj keletkezett és a jégben úszó ködszerű, óriási fehér alak jelent meg előttük. Mindkettőt félelem és bámulat fogta el A szellem megszólalt. Bátoritá őket, hogy ne féljenek s elmondá, hogy ő értük jött és nem fognak meghalni. Mig ők ezt hallgatták, addig valami végtelen kellemes érzés járta át testüket és soha nem éreztek még ily gyönyört. Éva még mindig gyöngülő karjaiban tartó Omegárt és folyton csak ezt ismételte: „szeretlek szeretlek.“ A férfi ajkait a nő hidegülő ajkaira szorította és hallotta meg elhaló szavát: „Óh, mennyire szeretnék még . . . .“ Hirtelen valamely természetfölötti erő emelte föl s érezte, hogy röpülnie kell a végtelen égboltozat felé, azonban maga körül ___27. sz.