Kecskeméti Lapok, 1898. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1898-09-11 / 37. szám

XXXI. évfolyam, 37. szám, 1898. szeptember 11. KECSKEMÉTI LAPOK Előfizetési dij: Egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., , , , , , Szerkesztőség: V.. Klapka utcza 162. negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 12 kr. Politikäl 6S lärSädälffil hstlläp hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Hirdetmények jutányosan számíttatnak. Nyílttéri közlemény I Kiadóhivatal: III., Jókai-UtCa 186. Telefon 87. 81. soronként 30 kr ! " Mesztelen minden vasárnap hová az előfizetések, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kr.r felszólalások intézendők. A felséges nép! Kossuth Ferencz úr, aki már nem egyszer szerényen elárulta, hogy ő Kossuth Lajos fia, úgy látszik, nem akar békét hagyni városunknak. Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok, jó czimboráim Pichler és a többi, mertek velem, ti vagytok az én udvarom, jörtek, menjünk a jó vidékre, ott még naivabbak az emberek, érzékenyebbek a kedélyek s aztán, hiszen nemcsak egyféle foglalkozásunk van nekünk, újságírók is vagyunk, majd kiírjuk, hogy ismét megmentettük a hazát, mert ha ezt nem teszszük, bizony észre sem vesznek bennünket. Különösen Te, jó fiam Pichler, Te neked kötelességed Velem jönni, hiszen boldogult apám Te rád bízta Magyarországot, hogy vigyázz reá; szükséges tehát, hogy Te is. Én is ébren legyünk, mert istek úgysem, veszélyben a haza, de még a mi népszerűségünk is! Jöttek Kecskemétre, ott még van a mi nevünknek (már t. i. az Enyémnek és az apáménak) varázsa, ott még törik magukat az emberek, hogy meglássák Bennem a múlt idők tüneményes férfiát, apámat! így szólt a nagyférfiú s eljött ismét s el fog jönni még többször, nem törődve azzal, hogy a saját lapjában hirdetett 8—10 ezer hallgató, annyi száz sem volt. Elsőben itt jártában, mikor a nevezetes hódító körutazásra indult, felszólította még az egyházakat is, de még a szabadelvűpártot is (!), hogy honmentő munkájában segítsék; aztán jött, hogy mint képviselőjelölt, saját pártjabeli másik jelölttel szemben dicstelenül bukjék és jött most, hogy czéltalan mozgalomban igyekezzék a függetlenségi párt megtépett népszerűségére egypár foltot ragasztani. Sajna, hogy ebben az esetben is csak folt lett abból, de nem folt, amely lyukat takar, hanem folt — amely nem tisztít. Távol áll tőlünk, sőt feltenni sem engedjük magunkról, hogy mi a népgyűlések és tüntetések jogosultságát el ne ismernénk, sőt épen ebben az esetben, midőn a két ország, Ausztria és Magyarország gazdasági kérdésekben erős alkudozásban vannak, nem is helytelenítenénk, hogyha Magyarország összes közvéleménye az ország fővárosában a kormány támogatására megnyilatkoznék, ámde, minthogy Kossuth itt mondott beszédjében maga is azt mondja, hogy ez nem párt-, hanem zsebkérdés, nem volna szabad ebből pártpolitikai mozgalmat csinálni. A függetlenségi pártnak mindenha taktikai fogása volt, hogy hangzatos jelszavak alatt teljesíthetlen követelésekkel állt elő, sőt gyakorta olyanokkal, amelyek, ha megadattak volna s azok végrehajtása rájuk bizatott volna, ugyancsak megrémültek volna. Könnyű nekik; először, mert tudják, hogy úgy sem lesz belőle semmi s igy őket még az erkölcsi felelősség sem terheli s könnyű másodszor, hogy — a felelősség rájuk nem nehezedvén — a legabszurdumabb dolgokkal állhatnak elő. íme, azt tapasztaljuk, hogy az egymást váltó kormányok tudatosan készítették elő a jövőt s amit Tisza megkezdett, befejezte Wekerle s ami tőlük rámaradt, viszi előre Bánffy. A fejlődés, a haladás tagadhatatlan s hogy mindez a kiegyezésnek köszönhető, az még a napnál is világosabb. Nem is volna itt most semmi baj, semmi zavar és semmi gond, ha az osztrák rajksztár a nyelvrendeletek miatt oly bábeli zavarba nem jutott volna, amely valóságos nyelvöltögetéssel és közbe egy kis parázs verekedéssel s effélékkel volt tarkázva. Ha ők békén lennének, úgy volna nekünk kivel egyezni s mindössze is a kvótán alkudoznánk, de egyébként meg volnánk nyugodva. Íme, a magyar kormány nyíltan, őszintén megmondja, hogy Magyarország érdekében azon lesz, hogy amíg csak lehet, a vámközösség fentartassék, de ha belekényszerülk az osztrákok, úgy az önálló berendezkedésre is kész. Világos tehát, hogy a vámközösség megszüntetését a kormány nem tartja az ország érdekében állónak . Ezzel szemben Kossuth Ferencz és Tót Gábor azt mondják, hogy az egyedüli üdvösség abban rejlik, ha a vámközösség megszűnik. Ebben a vitában aztán bíróul hívják a felséges népet s a begyülekezett nyolczszáznyi hallgatót megtéve az ország közvéleményének, ennek nevében „határozatija A KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA. Messinai tengerszoros. Irta: Szeleczki Gyula. A .Ferencz József“ nevű torpedó és pánczélhajó vígan prüsszögött és bömbölt 1895. május 19-én a hajnali órákban, amint az Adriai és Földközi tengerek egygyé olvadásában, egészen közel az olasz partokhoz Cap Spartivento nevezetes világító toronynál, nyugati iránynak kanyarodott, hogy beforduljon a föld egyik legparadicsomiabb tengerszorosába, a messinai szorosba. Itt igazán bőkezűen bánt a természet minden talpalatnyi földdel és épen ez az oka annak, hogy erről alig lehet tollal hű képet adni, aminthogy nehéz annyi mindenről, ami a tengerek közelében létezik, vagy azokat éppen mossa is. És milyen kár, hogy különösen az ily természeti kiváló remekeknek akad oly csekély számú bámulójuk, aminek oka nem rejtőzhet egyébben, minthogy a világ népe ösztönszerűleg fél attól, amiborzasztó, szép s a tengert ilyennek tartják s attól idegenek maradnak. Pedig ha tudnák ezek a laikus idegenkedők, hogy a tengernek mennyi csodásan szép mennyasszonya van mennyi bájos nyoszolyó-leányai, kiket az a borzalmas féltékeny tenger völgy - katlanokba, sziklái közé rejt, hogy azok szüzek maradjanak az emberiség irigy, csábitó tekintetétől is. Azért ölt ijesztő képet, azért játszó riasztás végett a rettenetest, a kegyetlent, a borzasztót, pedig legtöbbször oly nyugodt, oly szelíd tud lenni, hogy az ember, — aki a tenger irgalmatlan vadságát festi folyton önmaga elé — kételkedőn kiált föl: — Hát lehetséges ez ? Oh édes Istenkém, hát ilyen szép ez a tenger?! . . . Pola, — a haditengerészek anyavárosából már negyedik nap vagyunk a nyílt Adrián, mert csak mérsékelt gőzerővel mentünk, miután volt elég idő június elejére Kielbe, — az északkeleti tenger nagyszabású csatorna méltó tengerészeti ünnepélylyel végbemenendő megnyitására — érni és mégis a négy napi tengeri út fáradalmaitól, de még inkább a hőségtől kimerült matrózok egymást költögették függő hinta ágyaikban : — Senti! Messina é qui! (Hald! Messina itt van!) amint elterjedt a hire az őrkosárból és vezényhídról, hogy a füstölgő Retna látóhatáron van. A felkelés ideje előtt jóval a fedélzetre gyülekezett az ásító matrózok sokasága, hogy láthassa ezt a ritka szép keretet, melyet a természet nagy mestere rakott oda pazarul fenséges ízléssel. Anton sorhajó-kapitány-parancsnok szintén a fedélzeten járkálva, megállít egy dalmátiai származású matrózt, — mely népről tudvalevőleg az a hir van elterjedve, hogy nem veszik be a bölcsességet még kávéskanállal sem s megakarván győződni ennek fogalmáról, kérdi tőle olasz nyelven : — Mit gondolsz hol vagyunk? A sarokba szorított félember (mert a másik fele állat . . .) legünnepiesebb arczát hirtelen felöltve, összes geográfiai tudását kifejező tekintetét a két oldali partra veti s teljes meggyőződéssel válaszolja: — In Sebeniko, signor Capitano! E felelet hűen jellemzi, hogy a dalmát nem tud, de nem is akar tudni más földről, mint az ő Dalmátiájáról, melynek szilánkot termő földjéből csak norma ünnepkor kerül egy-egy tál ,polenta az asztalára. A gép lassabban kezdett zakatolni, úgy hogy alig haladtunk hat fonálnyit óránként számítva, amint a szoros elejére ért hajónk. A nap teljes pompájában emelkedett ki Görögország felől a vízből s eleven sugárai köszöntve, virgonéz pajkossággal simulnak a hajó falához és Calabria pálmaerdőinek lombozata közé. A tenger egészen csendes, alig mernénk állítani, hogy ez a Földközi tenger olyan nyugalmas a víz, csak tetején látni rezgő ránczokat, mint mikor a forró tejet leveszik a tűzről. Sziczilia felől jön csupán üde légáramlat összevegyülve a partok déli növényeinek