Kecskeméti Lapok, 1926. július-december (59. évfolyam, 146-298. szám)

1926-07-02 / 147. szám

59. évfolyam 147 vám. An 1000 korona. Péntek, 1926 július 2. 3­5fizetési ár helyben házhoz hordva vidéken postán küldve igén­ évre — K Fél évre — A negyed évre 60.000 K ig. hónapra 20.000 K Egyet szám ára 1000 KKecskeméti N­apok (KECSKÉJÉT! FRISS ÚJSÁG) FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Megjelenik minden nap A lap szellemi és anyagi ré­szét érintő összes küldemé­nyek a szerkesztőség vagy kiadóhiv. címére küldendők Szerkesztőség és kiadóhivatal V. ker., Kéttemplom-kö* Telefonszám: 141. A város közgyűlése. A város június havi közgyűlésén lapunk tegnapi számában ismertetett tárgyakon kívül, az alábbi, fontosabb tárgyak kerültek megvitatás alá. A tárgysorozatban feltünte­tett ügyeket egytől egyig egyhangúlag tette magáévá a közgyűlés, egyhangúlag ejtette meg a választásokat is, csupán a piaci bíráskodás ügyében akadt felszólaló. Az idén is lesz piaci bíráskodás. Harkay Béla főjegyző terjesztette elő a tanács javaslatát a piaci bíráskodásra vonat­kozólag, melyet az idén is a községi bíró­kon kívül a város fogalmazói karából kije­lölt vásárbírók látnának el. Az ügyhöz elő­ször Tóth Zsigmond gyümölcskereskedő szólt hozzá, aki a kereskedők nevében sérel­mesnek tartja, hogy a termelők tízszer is eladják árujukat. A termelők nevében Szabó I Iván dr. szólt a tárgyhoz és kifogásolta, hogy a kereskedők számtalanszor nem ve­szik át az árut, csak engedménnyel és így a gyümölcs sokszor a termelő nyakán ma­­rad. A felszólalóknak a polgármester vá­laszolt és azt mondotta, hogy a visszaélé­seket a bíróság elé kell vinni, mert már két ítélet elegendő a piaC erkölcsének hely­reállításához. A közgyűás ugyancsak egyhangúlag ej­tette meg a választásokat. A közegászségügyi bizottságba 10, a köz­ségi iskolaszékhez 70, a népnevelési bi­zottságba 16, a javadalmi bizottságba 6, a közlekedésügyi bizottságba 33, a szőlé­szeti, kertészeti és a központi szeszfőzde bizottságba 6­­ 6, a mezőgazdasági bizott­ságba 5 és a borellenőrző bizottságba 2 új tagot választottak meg. Apróbb ügyek letárgyalása után elfogad­ták a vigalmi adóról szóló szabályrendele­tet azzal a módosítással, hogy az egyesü­letek abban az esetben nem fizetnek vigalmi adót, ha tisztán jótékonysági előadásokat rendeznek. Ugyancsak elfogadták a bor, hú , sör és szeszfogyasztási adópótlékról szóló rendeletet, amely szerint az adózó 50 százalék adókedvezményben részesül a saját fogyasztása után. A fogyasztást azon­ban minden esetben igazolni kell. Egymilliárd építkezési kölcsön az építkezőknek. Szalontay Barnabás dr. tanácsnok ismer­­tette a népjóléti miniszter által kilátásba helyezett egymilliárd városi építési kölcsön ügyét. Miután a kölcsön városi építkezés­hez nagyon kevés, a tanács azt kérte a minisztertől, hogy engedje meg az összeg­nek magánépíttetők részére való átengedé­sét. Ebben az esetb­e Kecskeméten eny­hülne a lakásínség és a helybeli iparosok is munkaalkalomhoz jutnának. A városi tanács kérelmét a miniszter teljesítette az­zal, hogy tehermentes telekkel rendelkező építkezők abban az esetben, ha az építke­zési kölcsön 50 százalékával rendelkeznek, építési kölcsönt kaphatnak. A városi tanács ez alapon felhívja a város ház- és telek­­tulajdonosait, hogy a kölcsön iránti igé­nyeiket 15 nap alatt jelentsék be az építé­szeti ügyosztálynál. Az építészeti tanácsnok előadása nyo­mán elhatározta a közgyű­és, hogy a mária­­városi fatelep fzalépítményeit 38 mH lóért megveszi és a t lepet evvel együtt adja bérbe. A közgyűlés­re került az autóbuszok használatára vonakozó, miniszterileg jóvá­hagyott iparengdély is. A miniszter az engedélyből telölte a 10 évi kizárólagos­sági jogot, mert ez az iparszabadság elvé­vel ellenkezik. A közgyűlés tudomásul vette a miniszter döntését, Füredy Lajos tanács­nok előadása szerint azonban a tanács a jövőben bizonyos ideig senkinek sem ad ki hasonló ipaengedélyt. A pusztai iskolákhoz 14 új tanítói állást szerveznek államsegéllyel, de az eddigi gyakorlattól eltérően, a városi hozzájárulás nem 50, hanem csak 25 százalék. Az új állásokat mér szeptember hó 1 ével belőlük. A városi iparostanonciskolához egy álam­segélyes szaktanítónői állást szerveznek. Végezetül elhatározta még a közgyűlés, hogy a beérkezett kérvények alapján a vá­ros költségén Angliába Gyalokay Endre vegyészmérnök hallgatót, Franciaországba pedig Salamon István közgazdasági egye­temi hallgatót küldte ki tanulmányaira. A tegnapi viharos közgyűlés fejleményei. A főispán provokáltatta dr. Nagy Lászlót — Nagy dr. a járásbíróságon rágalmazás cílén feljelentést tett a főispán és Borbély József ellen. Kecskemét tegnapi közgyűlését, amint a Kecskeméti Lapok megírta, példa nélkül álló vihar zavarta meg. A vihar gróf Beth­len István min­isztrelnöknek díszpolgárrá való megválasztása, dr. Nagy László és Borbély József felszólalása körül kelttke­­zett. A rengeteg közbeszólás közben a szónokok hangját sem lehetett hallani, csak néha hallatszott egy-egy éles hang az el­nöklő főispán, Nagy dr. és Borbély részé­ről így mindenki tisztán értette Borbély kijelentését: I­agy­ l­ászló Tisza István gyilkosaival tárgyal, a feleletet. Ezért bí­róság elé fogom állítani, majd a főispán szavát: Felszólítom Borbély József th. bi­zottsági tag urat, hogy a tárgyaláson rám is hivatkozzék, mint tanúra. Nagy dr. izga­tott szavait is kevesen értették, amikor az elnöki emelvény felé fordulva kiáltotta: Hazudik, aki ilyeneket állít! A vihar lecsillapodása után nyomban nyilvánvalóvá vált, hogy a közgyűlés a tárgysorozat utolsó pontjának letárgyalásá­val korántsem nyert befejezést. Ma reggelre azután tényleg valóra vált a sejtelem: a város június havi köz­gyűlése még nagyon hosszú ideig fogja foglalkoztatni a közvéleményt. Dr. Nagy László ügyvédi irodájában ma reggel 9 órakor megjelentek Peres Aladár tábornok és Zombory Géza ezredes és fáji Fáy Ist­ván főispán nevében provokálták dr. Nagy László ügyvédet a közgyűlésen elhangzott kijelentése miatt. Dr. Nagy megbízottakként dr. Dénes István és dr. Drózdy Győző nemzetgyűlési képviselőket kérte fel. A közgyűlésen Nagy László dr. kijelen­tette, hogy Borbély Józsefet bíróság elé fogja állítani szért, mert róla azt mondotta, hogy Tisza István gyilkosaival társalog. Nagy dr. ma délelőtt folyamán tényleg feljelentést adott be a járásbíróság köz­­ponti irodájában Borbély József ellen, melyben kéri, hogy a bíróság rágalmazás miatt indítsa meg az eljárást ellene. Nagy dr. a fenti feljelentésen kívül még egy feljelentést adott be és pedig a köz­gyűlésen elnöklő főispán ellen ugyancsak rágalmazás miatt. Mindkét feljelentést héli 12 órakor vették át a járásbíróság köz­ponti irodájában, ahol ez iratokat iktatták. Evvel a ténnyel nyilvánvalóvá vált, hogy a június havi közgyűlésnek a bíróság előtt lesz folytatása. A bíróság tárgyalását óriási érdeklődés előzi meg, mert ezen a jelek szerint a felek a tanuk légióját fog­ják felvonultatni. Az evangélikus egyház­­ ünnepe. A pesti alsó ev. egyházmegye tegnap tar­totta rendes évi közgyűlését Kecskeméten. Ez alkalomra városunkba érkezett az egy­házmegye számos vezető egyénisége. A vendégek báró Kaas Albert esperes­ felügyelő, Krüll­schnitt Antal főesperes, Bakay Péter espe­res, az egyházmegyei lelkészek, világi ve­zetők és a küldöttség tagjai előző nap dél­után érkeztek meg. A fogadásnál Sárkány Béla főesperes és Rosenauer Lajos felügye­lővel élén megjelent a kecskeméti ev. egy­házközség vezetősége. A közgyűlés előtt reggel 8 órakor úrvacsorát osztott Bakay Péter a közgyűlés tagjainak. A taní­tói gyűlésen, mely az Újkollégiumban folyt le, Kirchner Gusztáv apostagi igazgató tanító elnöklete alatt,­­az új tanterv okta­tási módszerének megvitatása képezte a tár­gyalás anyagát. A Balatonról gyakorlati taní­tást tartott Varga János kiskőrösi tanító. Az elnöki jelentés után Scholz Béla soltvad­­kerti tanító „Az akarat nevelése és fontos­sága” címen tartott igen értékes előadást, Kiss Béla kiskörös tanító pedig a beszéd­értelem gyakorlatok tanításáról értekezett az új tanterv módszerének ismertetése kap­csán. Apróbb ügyek és indítványok tár­gyalásával ért véget a közgyűlés. Az es­peress­égi közgyűlés báró Kaas Albert nemzetgy. képv. felügyelő és Krallschnitt Antal főesperes elnöklete alatt folyt le az ev. tempómban. Báró Kaas A­dért megnyitó beszédében a protestáns egyházak mai nehéz helyzetét világította meg. A kecskeméti r.f. egyház nevében küldöttség élén Muraközy Gyula ref. lelkész üdvözölte a közgyűlést. Az egyházmegye évi jelentését Sárkány Béla főesperes vel Új búzát és rozsot vásárolunk és arra 80 százalékig előleget folyósítunk.Merkur Rt.terménykiviteli osztálya Bethlen­ körút 10., vasúti sétatérrel szem­ben és Haász Béla, Gáspár András­ utca 3.

Next