Kecskeméti Lapok, 1935. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1935-07-07 / 27. szám
1935 július 7. ban jönnek, itt tető és dúsan terített asztal várja. Jókora konyhát rendeztek be, száz csirke forog a nyársakon, hogy a gasztronómiai impressziók el ne maradjanak a puszta egyéb, szellemi és kedélyi benyomásai mögött. Rövid pár hét alatt kedves turistaotthon készül, minden kényelemmel s így hosszabb időt is lehet majd itt tölteni és szívet, ideget, kedélyt a tájék megnyugtató, gyógyító hatásában megfürdetni. Ozsonnára itt künn az erdő mindenható uránál, a pompás Fekete erdőmérnöknél voltunk. Beszélgetés közben ízelítőt kapunk a nagy, céltudatos és teljes benső odaadást kívánó munkáról, melynek célja az erdők ültetése és fenntartása, utak kijelölése, kutak ásása. Az idő repül, a nap már közel a horizont széléhez, sietnünk kell, hogy a naplementét künn, a pusztán élvezhessük. A tüzes gömb gyorsan közeledik ahhoz a ponthoz, ahol az ég és a puszta látszólag öszszeér. Mélyen izzó narancsvörösben búcsúzik a Nap, már alig állhat mélyebben. Most elveszti köralakját, alapja szétterjed, eléri a horizontot, pár percig lángban álló hegy gyanánt, mindinkább zsugorodva, a mélyponton vesztegel és pillanatok alatt eltűnik. Ez ég azon a helyen, ahol a nap lement, illatos álom gyanánt a legfinomabb rózsaszínben tündöklik meg, mikor a másik oldalon a Hold a sötétes firmamentumot már hűvös, ezüstös fényével vonja be. A közeli csordákat összeterelték, a pásztorok kezdetleges, de kedélyes, ősi kunyhójukban ülnek a tűznél. A tűzön üstben készül a vacsorájuk, mindig velük levő kétkerekű kicsiny kocsijukból kenyér, aludttej, sajt kerül elő és csakhamar buzgó falatozás kezdődik, míg végre pipájuk is jogaihoz jut. Ahogy itt, szép és célszerű viseletükben, ingujjban, gatyában, panyókára vetett zekében, kabátban ülnek a tűz körül és nyugodt, derűs humorral megtárgyalják az ártatlan napi eseményeket, boldog embereknek látszanak, akiknek megülepedett, egészséges, biztos maga mivoltával szemben a nagyváros ideges fia igen nyomorultnak érzi magát. Kis vártáivá igyekszik is elillanni, mégpedig a szó szoros értelmében és a sertések röfögéséből, az őt egy darabon követő kutyák ugatásából ironikus alaphangot vél kiolvasni. Belső egyensúlyát helyreállítja a holdfényes éjszakai séta. A puszta egén annyi csillagot lát egy rakáson, mint soha életében. A tájék szépsége, ahogy holdsugárba fürösztve elterpeszkedik, leírhatatalan, de még kevésbbé képes toll leírni a mély, abszolút és fejedelmi csöndet, melyet csak néha-néha tör meg az éji madár szárnyának suhogása. Mily kimondhatatlanul szép is ez a mi világunk — és mi lett belőle az ember kezén! Ez az egész határ Kecskemét városáé és a nagy tanya, a „pusztaház“ is, ahol a vendég éjszakáját tölti. Itt a jószágfelügyelő dr. Kiss állatorvos ügyködik, neki köszönheti a jöttment vendég, hogy jóltartva, békés hangulatban térhet pihenőre, a mozgalmas nap után üdítő álomra. Az új nap reggele két szenzációt is hoz: napfelkeltét és a kisvasút indulását vissza, Kecskemétre. A nap háromkor kel, a vonat pedig hatkor indul. Én a második terminsra határozom el magamat és áhítattal veszem tudomásul hírt, hogy akadnak emberek, akik három óra előtt kelnek és akikre jutalmul pazar napfelkelte vár. Nyugodtan várom és tűröm, hogy Ilonka magával cepeljen vissza, s Kecskemétre. Puszta és város közt óriási tanyavilág terül, ahol kemény, céltudatos munkával csikarják ki az alföld homokjából azt a termést, mely Kecskemét nevét világszerte híressé tette. Ebben az évben súlyos katasztrófák látogatták a várost, késői fagyok a bor- és gyümölcstermés tekintélyes részét megsemmisítették, azokról az irtózatos károkról pedig, amelyeket a nemrég jégeső alakjában lezúdult istenítélet okozott, a leginkább sújtott vidéken tett utazásom alatt magam is meggyőződhettem. A gabonát már jórészt felszántották és újravetették, de sok helyütt még látni, hogyan aratott a jég. Kalász és szalma mélyen a talajba bedöngölve, fák lábkorona nélkül, téli csupasz mivoltukban esedezve nyújtogatják ágaikat, melyekről az ítéletidő lehántotta a kérget. Tömérdek ablak bezúzva, a tetőkön mindenütt javításra váró folytonossági hiányok. A kecskeméti határnak kereken kétharmada szenvedett a jégtől és eddig 7000 gazda jelentett jégkárt. A város kiváló polgármestere, Kiss Endre dr., aki az utóbbi hetekben emberfeletti tevékenységet fejtett ki, nem minden büszkeség nélkül közli, hogy a 7000 károsult közül eddig csak 1000 vette igénybe a város által rendelkezésre bocsátott palántát és vetőmagot. A többiek maguk segítettek magukon. Ez annál inkább figyelemreméltó, mert Kecskeméten egyetlen nagybirtokos sincs. A város, az egyetlen nagybirtokos, 150 esztendő óta, az erősen szaporodó lakosság igényeivel lépést tartva, rendszeres parcellázó tevékenységet folytat, egyidejűleg gondoskodik a kertgazdaság nívójának emeléséről, ami a mostani sovány időkben szép gyümölcsöket hoz. Magyarország negyedik legnagyobb városának, Kecskemétnek, kereken 80.000 lakosa van. Ebből a 80.000-ből mintegy 45.000 nem az igazi városban, hanem a városhoz tartozó óriási tanyavilágon lakik. A város képe tehát egy KEGKEVETI KÉPOK A Baksay Sándorról elnevezett kúnszentmiklósi református reálgimnázium 200 éves fennállásának nemrég lezajlott ünnepe ismét alkalmat adott arra, hogy széles körökben megemlékezzenek Baksay Sándorról, a múlt századvég magasra ívelt, emelkedett lelkű írójáról, a dunamelléki református egyházkerület egykori nagynevű püspökéről. Baksay Sándor neve még életében odakerült a magyar irodalom legjelesebbjei közé. Ravasz László szavai szerint „Baksay Sándorról az irodalomtörténet megállapította, hogy egyike a legkiválóbb és legmagyarabb elbeszélőknek“. Csodálatosan élénk közvetlenséggel tudja elébünk tárni különösen a falusi református paplakok rozmaringvirágos, levendulás, szelídfényű életét. Az ő látását még nem zavarta meg az a valóságtól messze elrugaszkodó életszemlélet, mely pl. Szabó Dezső egyes írásait minden értékük mellett is irányzatosakká s emiatt a tárgyilagos olvasó előtt ellenszenvesekké teszi. Baksay Sándor írásai olyannak festik a kálvinista magyar falut, amilyen az a régi időkben vagy a múlt század második felében valóban volt. Baksay még a hibákon is mosolyog, derűt hoz ki az emberi gyöngeségekből is; a legnagyobb érdeme pedig az, hogy rá tudta terelni a közfigyelmet a falura, a református magyarságra s annak lelkipásztoraira azáltal, hogy azoknak az életéből igazi értékeket hozott felszínre. Én magam is abban a szerencsés helyzetben voltam 1904 nyarán, hogy egyik református lelkész nagybátyámnál, Máthé Balázsnál több hónapot töltöttem Baranyában, Baksay Sándor szülőföldjén. A „régi ligetes Ormánság, patakos mezők, bársonyos hegyek, sugárzó ormok ott a Dráva mentén“, melyeket Baksay idéz saját életrajzában, nekem is örökre a szívemhez nőttek. Ezen a gyönyörű nyáron sok referátus lelkész családjában megfordultam, de Az elsodort falu Farcády-családjára sehol se találtam, ellenben úgy éreztem, mintha Baksay elbeszéléseinek az alakjai elevenedtek volna meg körülöttem. Nagybátyám könyvei közül előkerestem a Gyalogösvényt és a Szederindákat. Elolvastam, aztán újra elolvastam s ez örökre rányomta üdítő bélyegét a lelkemre. Olyan friss Ez az arány a tavalyi és A kecskeméti piac katasztrófáját erősen érzi a budapesti vásárcsarnok is, ahol az árak erős emelkedést mutattak és a kereslet folytán 50 százalékossal magasabbak a tavalyinál. Ez az emelkedés nemcsak arra vezethető vissza, hogy Kecskemét gyümölcs- és zöldségtermését a jég tönkretette, hanem arra is, hogy az árat sokkal messzebbről, Szentesről, sőt Hódmezővásárhelyről kell Budapestre szállítani. A várost a helypénzbevétel csökkenésében érinti erősen a gyümölcsfelhozatal. Tavaly 2000 pengő volt az átlagos napi helypénz és forrás ez, melyből soha nem szűnik meg mejríteni a tanulásra, pihenésre, lelki gyönyör-kedésre szomjas emberi lélek. A Biblia, a Zsoltár, a Szikszay mellett van helye. Minket, kecskemétieket közelről érdekel Baksay Sándor emléke, mert bizonyos mértékig amiénk is volt ő. , Baksay Sándor ugyanis Kecskeméten végezte a gimnázium felső osztályait és a teológiát, majd egy évig, mint segédtanár ugyanitt bölcselettörténetet tanított. (Még nincs emléktáblája!) Innen került aztán Kiskunhalason és Érsekcsanádon keresztül Kúnszentmiklósra lelkésznek. De családi kötelékek is idefűzték Kecskeméthez Baksayt, mert ő is és Mészáros János néhai lelkészünk is Hetessy Dániel egykori halasi igazgató-tanító virágoskertjéből (kitűnő kertész volt az öreg úr) szakítottak maguknak egy-egy virágszálat, hitestársat egy örökéletre. Baksay aztán sokszor el-elátogatott Kecskemétre rokonaihoz vagy egy-egy ünnepélyes alkalomra. 1904-ben is, amikor dunamelléki püspök lett, elvállalta református főgimnáziumunkban az érettségi vizsga elnöki tisztét. Én éppen akkor érettségiztem ... S ha most azt kérdeznék tőlem, mi a legszebb komoly emléke ifjúságomnak, azt mondanám, hogy az, amikor Baksay Sándor megdicsérte az érettségin a magyar irodalomtörténetből adott feleletemet. Később pedig, majdnem egy évtized ifiulva, a református templomban hallottam a galambősz, 80 éves püspököt prédikálni. Emlékezem, mennyire elszorult a szívünk, mikor úgy vettük észre, mintha egy pillanatra megszé l 50 P idei napi helypénz között most vannak napok, amikor csak 40—50 P helypénz folyik be. Az államvasutak bevételében erős nyomot hagy a kecskeméti jégkatasztrófa. Hozzávetőleges számítás szerint a kecskeméti kivitel hatalmas arányú lecsökkenése közel félmillópengős veszteséget jelent az államvasutaknak. nmnmnmmmmnnnnnmmmmmmnma Fizessen elő a Kecskeméti Lapokra Egy hónapra csak 40 fillér dúlt volna a magas szószéken imádkozás közben... Aztán alig pár év múlva, 1915 június 18-án, tehát éppen 20 évvel ezelőtt megtért őseihez, akik két évszázadon át voltak a magyar református Sión igehirdetői. Ma, akár a Patakbánya hitéhez hű parasztasszonyának döbbenetes erejű és lélekemelő rajzát olvassuk, akár Homérosz Iliászának utánozhatatlan szépségű, magyar zengésű fordításában gyönyörködünk, mindenképen átjárja szívünket Baksay tisztult életfelfogásának sugárzó ereje, közvetlensége és igaz magyarsága. 1928 tavaszán még egyszer felkerestem Baranya feledhetetlen tájait. Meglátogattam Nagytótfalut is, ahol Baksay, pályája kezdetén, egy évig tanítóskodott s unokafivéremmel, Máthé Ákos ref. lelkésszel elbeszélgettünk Baksay Sándor baranyai ifjúságának emlékeiről. Pár évvel ezelőtt pedig a sírját kerestem fel Baksay Sándornak a kúnszentmiklósi akáclombos temetőben. Mindkét helyen újra és újra áthatott Baksay Sándor szívének örökké élő és ható melege. S most is, mikor e sorokat írom, teljes mértékben átérzem, hogy Baksay örök magyar lelke keres bennünket s mi boldogok lehetünk, ha eléje tárhatjuk lelkünket. Hetessy Kálmán dr. szavait idézem: „Legyen áldott Baksay Sándor útja a magyar ‘ Lélek felé“. S legyen boldog Kecskemét s ősi református főiskolánk, hogy egykor ők is magukénak vallhatták Baksay Sándort. 2000 P ■ c/'-rjs*- ^Ux vWicLf