Kecskeméti Napló, 1913. május (2. évfolyam, 101-124. szám)

1913-05-01 / 101. szám

101. szám. A parlament munkarendje. Már csak napok választanak el a par­lament harmadik ülésszakának megnyitásá­tól s a politikai élet érdeklődése egyre na­gyobb figyelemmel fordul a képviselőház felé. A Ház kapujában már a palotaőrség fogadja a képviselőket s ez az újítás uj szint ad az egész parlamenti életnek. A május 5-iki ülés napirendjére a Ház megejti a szokásos választásokat. Két alel­­nököt, háznagyot és jegyzőket választ a Ház, másnap pedig a bizottságok választá­sára kerül a sor. A Ház megalakulása után a kormány több törvényjavaslatot terjeszt be. Az igaz­ságügyminiszter beterjeszti a választási visz­­szaélésekről szóló törvényjavaslatot, melyet azonnal a bizottságokhoz utalnak. A keres­kedelmi és közoktatásügyi miniszter is több törvényjavaslatot nyújt be. Ezután újabb két heti szünete lesz a parlamentnek, hogy a bizottságok letárgyalhassák a hozzájuk utalt javaslatokat. Május végén újra összeül a képviselő­ház s megkezdi érdemleges tárgyalását, a­mely június második feléig tart. Ekkor kez­dődik a nyári szünet, melynek tartama még bizonytalan. A választókerületek új beosz­tásáról szóló javaslat tárgyalása az őszre marad. Új részvénytársaság Kecskeméten. Életre való tervet hozott magával Weisz Norbert katonai szállító megbízásából Mérei Lajos, a képviselőház volt alelnöke az el­múlt vasárnap Kecskemétre. Kecskemét nagy termelőképessége, kifejlett terménykereske­delme, népének jó üzleti szelleme adták meg az iniciatívát arra, hogy a vidéki mezőgaz­dasággal foglalkozó városok közül a válasz­tás városunkra esett. A katonai szabályren­delet azon intézkedéséből kiindulva, mely szerint a haderő részére szükséges élelmi­cikkek árlejtésénél első­sorban a termelő vétessék figyelembe, továbbá arra való te­kintettel, hogy egy a termelőkből álló rész­vénytársaság a katonai kincstárral szemben elvállalt termények szállítását jobban és könnyebben eszközölheti, mint egy magán­cég, adták az eszmét Weisz Norbertnek arra, hogy virágzó katonai élelmezési vállalatát részvénytársasággá alakítsa. A Royal szálló kistermében Bóka Péter tanár elnöklete alatt tartott látogatott érte­kezlet kimondotta, hogy ezt a meleg pár­tolásra érdemes tervet támogatni fogja, ada­tokat gyűjt arra, hogy a tervbe vett 500.000 kor. alaptőke 60—65 százalékát el tudja-e helyezni Kecskeméten. Ezen adatgyűjtés kedvező eredménye esetén érintkezésbe lép Weisz Norberttel s meg fogják állapítani a részvénytársaság megalakulásának tervezetét. A részvénytársaságnak Weisz Norbert átadná egész virágzó vállalatát s vállalkozna meg­felelő ellenérték fejében arra, hogy azt az eddigi szellemben, de a megnagyobbodott anyagi erővel kiterjedtebben s nagyobb ará­nyokban vezetné. Az értekezleten aggály merült föl az­iránt, hogy ha a társaság alapszabályszerű célja s üzleti köre csak katonai szállítások elvállalása lenne, mi lenne akkor, ha a tár­saság a szállításokat nem kapná meg? Noha ez az eshetőség ki van zárva, csakis ez eset­ben érné veszteség a társaságot, de az is oly elenyészően csekély lenne, hogy a való­színűleg beálló nyereség mellett számításba sem jöhet. Tárgytalanná válik ez az aggá­lyoskodás akkor, ha tudjuk azt, hogy a rész­vénytársaság alapításával Weisz Norbertnek egyik fő célja az üzlet kiterjesztése. Amikor annyi szállítást kapott az elmúlt évben is, hogy több árlejtésre már pályázatot sem adott be, természetes akkor, hogy az az eshetőség, hogy a kincstár a társaságot mel­lőzni fogja, szóba sem jöhet. Weisz Norbert már most olyan ked­vező ajánlatot tett az esetleg megalakuló társaságnak, hogy a legpessimistikusabb számítások mellett is a társaságnak fényes jövőt jósolhatunk. Szerződése természetesen olyan lenne, hogy a társaság tiszta nyere­ségében percentualiter meghatározott arány­ban részesülne s így akkor, amikor a tár­szerve átkarolt és­­ megcsókolt. És én engedtem és én nem védekeztem és én még most is érzem itt, úgy éget és úgy félek .... Zokogásba tört ki. Elfödte arcát. Az apát gondolkodva nézett maga elé. Ha nem is különös a dolog, mégse fér meg az illendőséggel. Dehát Jenő komoly fiatal ember, rövidesen megszerezheti az ügyvédi diplomát és akkor .... Hanem a mai fiata­lok! Az apát arca elborult. A következő pillanatban azonban hangosan fölnevetett. A lány fölemelte szemeit. — Apát bácsi nevet? Én úgy tudok sírni. Jenő azóta nem volt nálunk. Négy napja már. Pedig nem én vagyok a hibás. — Kis szöszikém, az eset megesett. Jó lesz tanulságnak. Hanem azért vagyok barátja a kis vétkezőnek, hogy segítsek rajta, ha bajba került. — Bácsika, ígérem, hogy többé nem leszek rossz, még gyönge se. Ha Jenő nem haragudna .... . — Adta fia, még ő? — szaladt ki a szó az apát száján. De nem folytatta. Csen­desen elbeszélgettek. Mire a szülők előke­rültek, a régi derű vonta be valamennyiüket. Az apát az látogatás után elgondol­kodva ment hazafelé. Az eset bántotta. Azt a fiatal­embert nem léhának ismerte. És íme. Érezte, hogy a lány bizalmas vallo­mása után tennie kell valamit. A kertbe ment és amíg ott sétálgatott, lassan felde­rült. Éjjel olyan jól aludt, hogy régen érezte­ magát olyan frissnek, mint másnap reggel. A templomból jövet háza előtt sétál­gatott. Tudta, hogy Jenő arra megy az irodába. Amint találkoztak, karon fogta és egyenesen a kertbe vezette. Száz kérdést adott föl, ugyanannyira hívta föl a figyel­met. A látogató kitüntetettnek érezte magát. Az egész város fiatalságának apát bácsija nagyon kedvelt ember volt. Amint igy sé­tálgattak, hatalmas cseresznyefa alá értek.­­ Virág-virág mellett, bogár, méh minden virágon. Az apát megállóit. — Ugye bár szép ez a fa ? Mikor rá­néz az ember, kísértés fogja el, hogy egy kis gallyat letépjen és szobáját díszítse vele. — Kár volna. Mennyi gyümölcs menne veszendőbe. — De legalább nem zaklatná az a sok mindenféle bogár. — Apát bácsi, arra mindre vár a virág. — Hátha van olyan, amelyik csak méhnek akarná átadni virágporát? — Van virág, amelyik bezárkózik. — És ha a rovar erőszakos, ha tud­tán kívül, akarata, bár nem kívánsága ellenére lopja meg a virág mézét, el fogja-e azután kerülni a meglopottakat ? — Nem értem, apát bácsi. — Nos, megmagyarázom. Némely virág zárva tudja tartani a kelyhét. Jönnek színes bogarak, zenélő rovarok, döngicsélő méhek. A virág szívesen hallgatja valameny­i­nyiüket, de mivel nincs közöttük az, akire­­ ő vár, nem nyitja szét szirmait. A sok körülrajzó között van egy, amelyik állhatos. Akkor is ott van, amikor a többiek másutt szórakoznak. Már-már megnyitná kelyhét, mikor az udvarló váratlanul megizleli mézét és azután többé arra felé se néz. A virág pedig bánkódik, hogy nem volt elég óvatos, ha szemernyit is, engedett lopni hamvas arca ártatlanságából . . . — Megvan! — szakította félbe a lelkesen magyarázó apátot a fiatalember.A szép, Kecskeméti Napló 3. oldal.­ saság hasznát mozdítaná elő, ezzel együtt a maga nagyobb nyereségét is biztosítaná. Weisz Norbertnek nyomtatásban meg­jelent ismertetése őszinteségével s a száraz adatok felsorolásával komentár nélkül is híven feltárja a terv szolidságát. Választójogi blokk. Sok szó esik ez időszerint az ellenzék taktikájáról , de még több az ellenzéki szö­vetség jövendő alakulásáról. Mindenki érzi, hogy azzal a munkapárti szolidaritással szem­ben, amelynek gyökerei csak a pártkasszá­ban tengődnek, szükség volna az ellenzéki pártoknak szorosabb egyesülésére. Így ke­rül aztán szóba a pártok fúziója, a koalíciós egyesülés, legújabban Károlyi Mihály vá­­lasztójogi blokkja. Ez a tünet feltétlenül bi­zonyítja azt, hogy az ellenzéki pártoknak szorosabb egyesülése a lelkeket is foglal­koztatja és azokban gyökeret vert. Hogy fúzió legyen az egyesülésnek formája, vagyis, hogy az eddigi ellenzéki pártok közös programm alapján egy párttá alakuljanak, ennek tudomásunk szerint mos­tanában legyőzhetetlen akadályai vannak, nemcsak az eddigi pártpolitikai programm­­pontok, hanem még inkább az egyes poli­tikai pártok élő hagyományai. Politikában pedig mindenek felett áll Quintiliánnak az a szabálya: Impossibilia non sunt tentanda; lehetetlenségeket nem szabad egyáltalában megkísérleni. Mit is nyerne a mi politikai életünk egy olyan alakulással, amelybe az ellenzéki pártok csak egyéniségük nagy kárával lép­hetnének be, tudniillik azzal a kényszerrel, hogy politikai elveiknek teljességéről bizo­nyos értelemben lemondjanak. De mi azt hisszük, hogy erre a fúzióra nincs is égető szükség; ha egyszer égető szükség lenne rá, akkor az úgyis magától Ne ítéljen el, apát bácsi. Szöszike pana­szolt be ? — Milyen találó kérdés ! — Mert csak ő lehet. Apát bácsi, értem a magyarázatot. Nagyon értem. A jövő héten nevem alá írhatom: ügyvéd. Akkor eljövök magam szántából apát bácsi­hoz és megkérem . . . — Öcsém, ne engem, hanem a lányt! — Természetesen előbb őt, azután apát bácsit. Jóvá akarom tenni hibámat. Szellő kapaszkodott az ágakba, fehér szirmok özöne hullott rájuk. Az illat egy pillanat alatt elárasztotta az egész kertet. A méhek és bogarak vidáman ringatóztak a mozgó szirmokon. Az apát megfogta a látogató kezét. — Miért maradtak el hát akkor a látogatások ? — Hogy könnyebben essek át az utolsó akadályon. — Ejnye, no. Erre gondolhattunk volna — mélázott el a jó bácsi. Öcsém, ha segít az imádság, magam is ott leszek. Ekkor már kifelé tartottak. Mikor el­váltak, az apát az íróasztalához ült. Imád­kozni akart, de hiába, másutt járt az esze. Egy virágcsokron, amelyet levél kíséretében fog elküldeni kis pártfogójának. Ránehe­zedett a szoba levegője. Fogta hát ima­könyvét és virágai közé, a kertbe indult. A nap tisztán tündökölt az égen, a kertből mindenünnen zöld szín, hamvas virág mosolygott feléje. Az ő szívét is betöltötte valamilyen érzés. Olyan, amit jócselekedet gyakorlása után szokott érezni. Míg lassan a lugas felé tartott, meg-megállt és halkan mondogatta : — Szép ez a földi élet is, nagyon

Next