Kecskeméti Napló, 1914. október (3. évfolyam, 229-255. szám)
1914-10-01 / 229. szám
g csíp Német vers egy honvédhuszárról. A kraszniki csatában megsebesült egy honvédhuszár. Tiszaparti legény, alig huszonegy esztendős. Ott nőtt föl a szőke folyó partján, ahol hallgat a füzes, a nyárfalevelet csendes játékkal rezgeti a szél, ahol egy-egy kósza délibáb aranypalotákat épít a nagy síkságra. Ott tanulta meg a csillagok járását, az idő fordulását. Tudta, hogy amikor a lovak a fejüket a levegőbe kapják, közeledik a vihar és tarajos hullámveréssel szántja végig a kalásztengert. Fehérfalu házak, akácosok, tanyák, csendes szavú magyarok teszik ezt a kis világot, amelynek a képe belevésődött a lelkébe. Amikor felnőtt, elment a pusztára. A puszta varázsa, csendes, halk poézise vette körül. 2. ddal 229. szám kádenciájuk, azt mondják, hogy nem szerbek voltak azok az ezredek, hanem bosnyákok. Akik hallgatják az ilyen ostoba szóváltást, a lelkük fenekéig megtelnek rémülettel, mert arra egyik sem emlékszik, hogy a hivatalos jelentés szerint a bosnyák ezredek halálmegvető bátorsággal harcoltak és harcolnak mindkét csatatéren, így terjednek a rémhírek. Hogy a magyar ármádiának nincsen fegyvere, nincsen ágyúja, nincsen kenyere, sőt tulajdonképen maga az ármádia sincs meg, mert az oroszok szőröstül-bőröstől megették. Valamennyien tudjuk, hogy a háború rettentő dolog, amely temérdek veszteséggel, halállal, fájdalommal, keserűségggel jár. Mindegyikünknek van aggódni és félteni valója, de most, amikor hős katonáink Isten nevében szent és igazságos ügyünkért harcolnak, minden ember a lelke legfenekére rejtse aggódását s töltse meg lelkét Istenbe vetett erős bizalommal, hatalmas lelkesedéssel és azzal az elszánással, hogy legutolsó harapás kenyerünket, utolsó fillérünket, utolsó csepp vérünket odaadjuk, ha kell, de győzni mindenesetre győzünk, ha az egész világ megtámad is bennünket. Az eleven lélekharangok gyávák és ostobák. Gyávák, mert éjjel-nappal a saját rongyos bőrükért, hitvány vagyonukért aggódnak s gyávaságukban meg sem tudják érteni, hogy nem az egyes emberek élete vagy halála most a fődolog, hanem az, hogy a haza, a nemzet dicsőségesen kerüljön ki a rettentő vérkeresztségből, akármibe kerül is a győzelem. A gyávaság azután ostobákká teszi az eleven lélekharangokat. A gyáva rettegés gőze megüli az eszüket, elveszi a józan ítélőképességüket s megriadt gyermekek módjára az ujmeszelt falon is fekete rémképeket látnak. Ostobák, mondom, mert inkább hiszik a saját kitalálásaikat, mint a háborút vezető vitéz fővezérek híradásait, akik pedig talán mégis jobban értenek a háború mesterségéhez. A lélekharangnak van kalapja, nyelv és kötele. Az eleven lélekharangnak, hol kalapja, hol kendője van, nyelve is van három emberre való, csak kötele nincs. Majd azt mondom, kár, hogy nincs! Meséket mondott neki a síkság, a kolomp, a messzi harangszó, amikor egyszer írást vittek neki, hogy hívja a király, el kell menni katonának. Huszár lett a gyerek, honvédhuszár. Két csillagot varrt a dolmányára a második esztendőben. Járta a várost, a cifra palotás utat, de a lelke hazatévedt a pusztára, a Tisza partja mellé. Már számolgatta a hónapokat, amikor hazamehet. De üzent a király, hogy el kell menni. Kozákra, oroszra, ellenségre. Útrakellt az ezred, mentek a huszárok. A bucsúzáshoz eljött a tiszaparti kis faluból a huszár öreg édesanyja is. Egy kis zacskó földet hozott. Pusztai földet hozott. Pusztai földet, amelyben ezer esztendő óta nem nő más, mint fa vagy árvalányhaj. A huszár magával vitte az ajándékot. Csatározott oroszszal, megkergette a kozákot, táborozott erdőben, mezőn, a szabad ég alatt. Este, amikor a a hideg északi égen kigyult a csillag, János ráhajtotta a fejét a kis zacskóra. És a hazai föld elkezdett beszélni. A Tisza vizéről, a pusztáról, pusztai gyerekekről. Hitta, csábbitotta a puszta, a hazai föld, a hazai álom. Reggelre kelve már szólt a kürt rohamra és a huszár kivont karddal vágtatott neki az ellenségnek ott Krasznik alatt. Golyó érte a mellét, de nem halt bele. Elvitték a szanitészek. Amikor fölbontották a dolmányát, ott találták a maréknyi magyar földet a huszár szíve fölött... És mindez nem rege, nem kitalálás. Sőt meg is énekelték, verslábakba fonták. Robicsek Kurt, a 88. gyalogos-ezred egyik vitéze német verset irt, melyben elmondja a gyönyörű históriát. És szól a vers refrénje : Reite Husar, reit’ in den Tod ! Färb Feindeserde blutigrot! Reite Husar, reit in die Welt Ungar muss leben und sterben als Held ! Magyarul: Vágtass huszár, vágtass a halálba, a véred fesse pirosra az ellenség földjét. Vágtass huszár neki a világnak, a magyarnak hősiesen kell élnie s halnia! ******************************** Kneipp páter a kolera elleni védekezésről. A világszerte hires bajor katholikus pap, akinek hideg vízgyógymódja ezreknek adta vissza és adja vissza ma is egészségét, jó két évtizeddel ezelőtt egy budapesti lap Wörishofenben időző tudósítójának a kolera betegségre vonatkozólag a következőket mondotta: Felfogásom szerint a kolera nem egyéb, mint hirtelen támadó és szerfölött gyorsan lefolyó párbaj, a kolerát okozó anyag és az emberi szervezet között. A győzelem azé, amelyik erősebb. A kérdés az, hogy készülnek elő az emberek erre a küzdelemre. Megijednek, ámbátor a vész még néhány száz kilométerre messze van, és azt hiszik, hogy meg kell halniok, ha a betegség reájuk csap. Pedig nem éppen úgy van. 1. Akinek a gyomra rendben van és akinél az emésztés rendes, annak semmi oka sincs a félelemre. Az a legrosszabb, hogy az emberek a kolerahirre életmódjukat megváltoztatják, erős vörösborokat, konyakot és efajta szeszesitalokat isznak és gyomrukat meggyöngítik. A kolerának pedig nincs kedvezőbb talaja, mint a gyönge gyomor. Sajátszerű, hogy ha a járvány kitör, a hatóságok csak a környezet megóvásán törik a fejüket, a beteggel pedig, akit már úgy is elveszettnek tartanak, nem törődnek. Az orvosok ópiummal és tanninnal igyekeznek elnyomni a kolerát, pedig izzasztással kell azt a testből kiűzni. 2. És tényleg úgy van. Az a kolerás, aki izzadni tud, meg van mentve, az pedig, aki képtelen, elveszett. Az izzadást pedig forró vízzel kell létrehozni. Ez az egyetlen eset, hogy én, aki mindig hideg vízzel gyógyítok, meleget ajánlok, azok az orvosok pedig, akik a hideg vízzel való gyógyítástól visszariadnak, ebben az esetben hideg borogatásokat rendelnek, pedig ezek csak enyhítik a bajt, de nem gyógyítják. Az izzasztásra elő kell venni egy vastag, lehetőleg durva lepedőt, vagy ha az nincs, egy szétfejtett zsákot. Ezt ötszörösen-hatszorosan összehajtva betesszük a forró vízbe, kicsavarjuk és aminő forrón a beteg csak elviselni képes, mellére és hasára rakjuk; előbb azonban egy meleg, ecetbe mártott kendőt teszünk alá. Húsz huszonöt perc múlva, amikor az izzadás megkezdődött, meg kell újítani a meleg borogatást és ezt mindaddig ismételjük, amíg a hányás és a görcs meg nem szűnik. 3. Az izzadást azonban nemcsak kívülről, hanem belülről is elő kell mozdítani. Erre a célra legjobb, ha kis adagokban tejben főtt megőrölt édes keménymagot adunk be a betegnek. így kezeltem én 1885-ben Augsburg- ban a kolerabetegeket és 41 közül negyven lett egészséges. Fájdalom, éppen azt , nem tudtam talpraállítani, akit a legjobban szerettem volna, édes anyámat. CS 5: Az egészséges ember kolerás idő- Bővelben, ha jól érzi magát, vegyen hetenkint nyom egy három-négy percig tartó hideg félfürdőt, amikor teste a legmelegebb. Az pedig, mi akinek a gyomra nincs rendben, igyék reggelenkint jó keserű ürömteát. Lehet angelika, vagy tormentillagyökérből is koleracseppeket csinálni, mégis a legszélszerűbb, ha a gyomor tisztántartására naponkint 6—8 fenyőmagot veszünk igénybe. 6. Az egészséges ember azonban és ezt nem lehet eléggé ismételni, ne izgassa gyomrát, hanem éljen egyszerűen és ésszerűen, ne vágyódjék ínyét csiklandozó dolgokra, hanem olyanokra, amelyek a gyomornak javára válnak. Néhány perccel később megmutatta Kneip a tudósítónak azt a Hamburgból keltezett levelet, amelyben az író közli, hogy három menthetetlennek tartott kolerabeteget Kneip módszere segítségével meggyógyított. ********************************* A város közgyűlése. Kecskemét, szept. 30. Révész István indítványai. — A kolera. — Tudakozó iroda. — A színház. — Erdő vágások. — Egy kis vihar. A távollevő főispán helyett Sándor István polgármester nyitja meg a csekély látogatottságú közgyűlést. Stringovits Gyula első aljegyző beterjeszti a közigazgatás 1. évi augusztus havi állapotáról szóló polgármesteri jelentést. A jelentés több fontos polgármesteri intézkedésről szól, melyet a közgyűlés tudomásul vesz. Révész István praelátus plébános tb. bizottsági tag emelkedett ezután szólásra. Hozzászólva a polgármesteri jelentéshez két indítványt proponál. A háború ikertestvére, a kolera még nem érkezett városunkba, meg kell tennünk tehát a szükéges óvóintézkedéseket az ázsiai orosz fogolykatonák, illetve sebesültek által hazánkba is behurcolt rém ellen. A felszólaló intézkedéseket kér arra nézve, hogy a kolera bacillusok be ne hurcoltassanak; a polgári hatóság a katonai hatósággal egyetértve, az újonnan érkező sebesült szállítmányt külön megfigyelő kórházban helyezze el s minden beteget vessenek beható vizsgálat alá, nincs-e kolerától megfertőzve. A másik indítvány nemesen gondolkodó lélekről tesz tanúságot: állíttasék fel