Kecskeméti Ujság, 1909. július (2. évfolyam, 36-62. szám)

1909-07-01 / 36. szám

2. oldal KECSKEMÉTI ÚJSÁG 36-ik szám. H­ÍREK. ELŐFIZTŐINKHEZ. Tekintettel a mostani, július 1-től kezdődő új negyedév bekövetkeztére, tisztelettel kérjük úgy régi, mint új előfizetőinket, hogy amennyiben a lap széthordásában még ezek után is, — tek­in­tettel a torlódott óriási munkára, hanyag­ságokat tapasztalnak, úgy azt költsé­günk­ön levelezőlapon vagy telefonon az­nap bejelenteni szíveskedjenek, mert naponta néhány ezer példány lelkiismeretes szétosztá­sának ellenőrzését képtelenek vagyunk máské­pen ellátni. Halálozás. Őszinte részlettel érte­sülünk, hogy Bóka Papp Kálmán fiatal, tehetséges kereskedő életének 34-ik évé­ben hosszas szenvedés után elhunyt. Béke poraira ! Műkiállítás. A napokban nyílt meg Londonban az „International Exhibi­tion of modern Arts and Industry Lon­don 1909“ című kiállítás, amelyről kisült, hogy nem egyéb rosszul sikerült üzletvál­lalkozásnál. Maga a kiállítás igen szegé­nyes , alig van egypár tárgy kiállítva és így nem is csodálkozhatunk, hogy a ren­dezőség még katalógust sem adott ki. Bár belépti díj nincs, a közönség a kiállítást, mely Mortimer Street öt. szám alatt van, nagyon gyéren látogatja. Ehhez képest az ilyen kiállítások kitüntetései nem ér­nek egy fabatkát sem. Püföl a vivós . . . Vannak vivós emberek, a­kik a legkisebb szóra képe­sek bicskát, botot rántani és püfölni azt, aki szóba áll velük. A Széles­ utca egyik vendéglőjében történt egy ilyen felhábo­rító eset. Hétfőn disznókat szállítottak a vasútra. A Sz. Lajos malacai véretlen­­ségből összekeveredtek a F. János vivós ember malacaival E miatt olyan dühbe gurult F. János, hogy a vendéglőben nekiesett Sz. Lajosnak s az ártatlant úgy elverte, hogy alig tudott az ember haza­menni.­- Mint halljuk,a vivós embert ismé­telten feljelentik a rendőrségen. Megtámadta a csendőrt. Kedden este f. hó 29-én a kiskunmajsai csendőrök lopás gyanúja miatt Bak­ró Nagy Feren­cet elfogták. A gyanúsított, a község szé­lén, a csendőrök elől elszaladt. Az egyik csendőr utána szaladt és megfogta, akit Bakró megtámadott s zubbonyát rángatva, azt letépte A csendőr erre szuronyával Bakrónak jobb karját súlyosan megsebe­sítette, úgy hogy a további támadást le­hetetlenné tette és Bakrót bekísérte. A vizsgálat megejtése végett szentléleki Hajdú Márton csendőr főhadnagy, a bpesti honvéd-hadbíróval szerdán Kiskunmajsára utazott. A rendőrpufolók: Sváb Oláh János, Sváb Oláh Mihály, Sváb Oláh László 3—3 havi fogházra, Sallai Gergely 1 havi fogházra ítéltettek, mert Kecskeméten a rendőröket tettleg bántalmazták és meg­fenyegették. A díszes társaság felebbezett. Elpusztította az anyósának bir­tokát. Szirány Dániel ehénkei lakos, a feletti bánatában, hogy anyósa Bagó Zsigmondné a felosztott birtokból neki eleget nem adott, annak fiatal szőlőjét összetaposta és a kunyhó ajtaját feltörte, ott mindent összerombolt. A tettest a fél­­egyházi csendőrség hosszas nyomozás után találta meg. Fürdik a bűnügyi osztály. Leg­alább ma 11 órától kezdve délután négy óráig, amidőn a hivatalos óra és a sajtó híreinek kiszolgáltatása lett volna, a főka­pitány helyettes — végtagjait fürdette a gőzfürdő kétes habjaiban. Elvégre két hete van már, hogy a h. főkapitány alig ad le nap-nap után hírt, pedig nap-nap után olyanok is történnek, amiket le lehet a sajtónak adni, sőt, tegyük hozzá — kötelessége is leadni. Felhívjuk a polgár­mester úr figyelmét arra, hogy bűnügyi osztályt kötelességének pontos betartásá­ra utasítsa, mert ha a hivtalfőnök nincs is ott, de kell ott lenni mindig olyannak, aki a sajtó részére a megállapított időben (délelőtt fél 12 órakor) kötelességének tart­­ja a napihírek kiszolgáltatását. Mert, is­mételjük, úgy látszik,­­ még mindig ke­gyelemkenyéren él a helyi sajtó; de hisz­­szük, ennek a kenyérnek : ma ettük meg az­­ utolsó keserves falatját. Működik a kénsav. Faragó Mária 8 napi fogházra ítéltetett, mert Félegy­házán, hogy Bátori Józsefet eltorzíthassa, annak arcába kénsavat öntött. T­ÁRCA. Széljegyzetek a hétről Bismark híres Schulmeisterei jutnak eszembe valahányszor az elemi iskolák évzáró vizsgái lefolynak. El nem mulasz­tanék egy vizsgát is, különösen, mióta érdekelt vagyok. Kár hogy minden szülő, minden érző ember meg nem hallgatja e vizsgákat. Azokon részesülne csak, iga­zán könnyet fakasztó, fenséges élvezetben s akkor becsülné csak igazán, a néptaní­tót. Istenem ! mennyi türelem, mekkora szeretet s mily sokasága az égi erények­nek lehet halmozódva a tanítóban, aki abból a parányi emberformájú állatból rövid idő alatt, beszélő, gondolkodó, civi­lizált embert tud nevelni. Sok-sok fog­lalkozás verejték hullató munkával jár, de minden foglalkozások közt tán a leg­nehezebb, de a legnemesebb is, a tanítóé és minden vizsga kiáltó bizonysága annak, hogy Magyarországot nem a politikusok, hanem a néptanítók fogják nagggyá, gaz­daggá és magyarrá teremteni és­­ meg­hódítani ! * Nincs könnyebb, mint nekrológot írni. Előveszi az ember a schemát, beleírja a nacionálét és kész a nekrológ. A most felmerült esetben ez másképpen történt. Csodálatos egyértelműséggel — mintha csak kőnyomatosból ollózták volna ki — valamennyi helyi lap elhagyta a sablono­kat, ellenben kemény őszinteséggel rámu­tat a közvagyon ellenőrzése körül látott hiányokra. Szegény Vágó László búcsúz­tatója rideg vádbeszéd lett egy corrupt rendszer ellen. Ismerem a közhangulat vérmérsékletét s igy tudom, hogy annak hőfoka egy adott esetben a legmagasabbra szökik, hogy azután ismét a zéruson stag­náljon a legközelebbi esetig. Nem is tu­lajdonítok tehát ennek a kirohanásnak valami eredményt szerző fontosságot, már csak azért sem, mert hogy a megcsonto­sodott s erősen tartott rendszer letörése bizony szívós munkákat követel s ezt a a munkát néhány rövid sorral, néhány zúgó mondással elintézni nem lehet. Pe­dig érzi, tudja mindenki, hogy cselekedni kellene. Harcolni, kiküzdeni erőszakkal a bűnös rendszer béklyói közt senyvedő er­kölcsi tisztaságot. A sajtó van e nagy feladatra pre­desztinálva. A sajtónak kell követelni ál­landóan, kitartó buzgósággal a közvagyon­kezelés nyilvános ellenőrzésének jogát. A sajtónak kell a közigazgatás számtalan apró rejtekébe betekintenie s nyilvános kritika tárgyává tennie mindazt, ami mind­nyájunkat érdekel. És ha valaki a nyil­vános felügyeletet meghiúsítani merészelné, — mert akadnának ilyenek is — azt kö­nyörtelenül megsemmisíteni kell. így lehetne szegény Vágó László nekrológjából lavina, mely feltartózhatlan, elemi erővel rombolná szét azt a kárhozatos rendszert s igy le­hetne Vágó László tragédiája annak a közéleti tisztitó tűznek gyújtó szála, mely az ő emlékét is megtisztítaná. * Szegény jó Vágó Lászlónak kellett nyomorultul meghalnia, hogy a legfris­sebb sajtószövetség is életjelt adhasson magáról. Az ő szerencsétlen halálával kapcsolódott össze, egy, a vidéken éppen nem szokatlan affaire s ebből folyólag jutott a szövetség funkcióhoz. Tetszik ez a fordulat a felbuzdulás egy hosszú -hosszú lethargia után. Az a rongy, melyhez eddig minden akarnok, minden túltengő önérzet, minden csöppség és vélt nagyság, minden szereplési viszketeges a sáros csizmáját törülte — úgy látszik — drága selyemmé készül átvedleni melyet csak a kiválasz­­­tottak s azok is csak kalaplevéve, a leg­nagyobb tisztelettel érinthetnek. Szükség is volt már erre a fordulatra. A jó vidék, ez a m­ucsai genre-képekhez oly hálás anyag még mindig a régi jó táblabirák idejében éli magát. A firkászt a pecérrel helyezi egy rangba. De ezután másképpen lesz ám- A felébredt öntudat a rúgást ka­matostól fogja visszaadni, sőt becsülést fog magának szerezni s maga iránt tisz­teletre fogja a hetvenkedőt tanítani. Haszna ebből a jó vidéknek lesz. A most lenézett ujságiró erejét nem az önvédelemre vesz­tegeti, hanem a közbecsülésben, minden ké­pességét a köz javára s legjobb tudását polgártársai érdekeiért fogja értékesíteni. A sajtó ez újkorának hajnalhasadását örömmel üdvözlöm. Jegyezte: PICK. Sipos Miklós és Ferenc cég felhívja a vásárló hölgyközönség figyelmét az újonnan érkezett nyári divat­cikkekre, valamint a visszamaradt tavaszi­­ mosóáruk mélyen leszállított áraira, például: mosó kartonok 4® fillértől „ batistok 60 „ „ grenadinok I kor. feljebb. Hímzett és madeira batistok óriás választékban 1 kiOF.-től kezdve. Jól mosható dealinek szép, új minták már 50 fillértől. Zugkiállitások. A németalföldi ki­állítási központ jelentése szerint­­a Haar­lemben rendezett „Expozition du Livre“ és az utrechti „Exposition de l'Industrie, des Arts, du Commerce, de l’Hygiéne et de lAlimentation“ nevű kiállítások kizá­rólag érmek gyártásával foglalkozó zug­­kiállításoknak tekintendők és ezért az ér­dekeltség tartózkodjék az azokon való részvételtől. A kiállítás rendező bizottsága­­ a németföldi kiállítási központ nevéhez hasonló czimű irodát létesített és az ér­dekeltséget igy akarja tévútra vezetni. Lopások Félegyházán Selyem Gábornak a szegedi­ ut mellett lerakott 10 kocsi trágyáját Fekete Sándor ellopta. — Peregi István fülöpjakabi lakostól Juhász István ugyanottani lakos 36 csomó akácfa rőzsét lopott el. Kiss Gábor pe­dig dr. Hof­­fer József pákai gyümölcsösének cseresz­nye készletét dézsmálta meg. Mikor jön a rendőr? Az alábbi történet Vadkerten játszódott le, de a rossz­májú emberek ráfoghatják, hogy ilyesmi a mi városunkban is megtörténhetik.­­ Az történt ugyanis, hogy egy éjszaka an­nak a bizonyos falucskának egyik utcáján nagy ribillió támadt. Egyszerre vagy há­rom rendőr futott végig az utcán ahhoz az alakhoz, aki egy ház előtt fekve, fal­rengető módon énekelt. Amikor odaértek a rendőrök, az egyik dühösen moz­dult rá . JiUSZtl szalu turista ing Legjobb mánya é­ből kész szállított “Feh La

Next