Kecskeméti Ujság, 1911. május (4. évfolyam, 102-125. szám)
1911-05-03 / 102. szám
Kecskemét, 1911 május 3. Ára 2 fillér. Kedd, IV. évf., 102. (593.) sz. KECSKEMÉTI ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP A Kecskeméti Nemzeti Társszerkesztő: Felelős szerkesztő: Helyettesszerkesztő: Előfizetési ár helyben. . 8 korona Munkapárt és Munkapárt- NÉMETH ERNŐ . - .,, TM 1 . vidékre...................A korona Kör hivatalos lapja. a Kecskeméti Nemzeti Munkapárt DR. RÉTI GYULA VIRÁNYI GYULA: Telefonszám ....... 170 A magyar nyelv. Kecskemét, május 2. (k.) Azok a tárgyalások, amelyeket Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök oly fáradhatatlan kitartással folytatott az osztrák kormánynyal a véderő reformja dolgában, végre teljes eredményre vezettek. A két kormány megegyezésre jutott és most már semmi akadálya sincs a nagyfontosságú törvényjavaslatok előterjesztésének. A nehézségeket tudvalévően a katonai büntető eljárás nyelvkérdése okozta, melyre nézve a magyar kormány a területiség elvét kívánta érvényesíteni, vagyis azt, hogy a magyar állam területén a katonai bíráskodásnak is ,magyar legyen a tárgyalási nyelve. És habár ez a kívánság az eddigi állapothoz képest igen merész újításnak tetszett, kivált az annyira konzervatív katonai téren, és habár Ausztria közvéleménye hevesen tiltakozott a föltétlenül jogos magyar követelés elismerése ellen és a képviselőválasztások előtt álló osztrák kormánynak ugyancsak nagy szüksége lett volna arra a hatalmas hangulatkeltésre, amit a mi jogunk lealkudásával elérhetett volna, kormányunknak mégis sikerült a maga álláspontját egész terjedelmében érvényre emelni. A megegyezés lényege az, hogy a katonai büntető eljárásban az egész vonalon s Magyarország egész területén magyar lesz a tárgyalás nyelve; nemcsak azt a vádlottat fogják magyarul kihallgatni, aki magyarul tud, hanem tolmács alkalmazásával azt is magyarul, aki sem magyarul, sem németül nem tud; s még amikor a csak németül tudó feleket németül hallgatják is ki, a jegyzőkönyvet akkor is magyar nyelven vezetik. Amily örvendetes és jóleső megelégedést keltő a magyar nyelvnek ez a térfoglalása ott, ahová eddig semmiképpen be nem juthatott, époly csodálatra és a legnagyobb tiszteletre méltó Héderváry miniszterelnöknek a tárgyalások során és azok után tanúsított magatartása. Egészen zajtalanul, hangzatos frázisok nélkül, minden póz nélkül intézte a tárgyalásokat s az elért eredmény birtokában sem veri büszkén a mellét, hogy milyen értékes vívmányt sikerült kiküzdenie, hogy mekkora diadalt aratott az osztrákon. Sőt azt hirdeti nemesen és lojálisan, hogy nincs győző és nincs legyőzött s azt fejtegeti magas államférfim fölfogással, hogy nem vívmányt csikart ki, hanem a szükségleti politika követelményeinek tett eleget ezúttal is. A véderő reformját eszerint azért kell megcsinálni, mert ez komoly és kielégítetlenül nem hagyható szükséglet; a katonai bíráskodás magyar nyelvének is azért kell érvényt szerezni, mert ez sem mellőzhető szükséglet. És íme, ezzel az önmegtagadásig fegyelmezett politikai bölcseséggel, ezzel a minden izében korrekt és reális gondolkozással határtalanul több valódi értékkel gyarapítja a magyar közéletet, mint gyarapította a szemenszedett kurucok koalíciós kormányának oly nagy önérzetű „nemzeti uralma“! És erre a kormányra fogták rá, erről hirdetik még ma is az ellenfelei, hogy egész programmja nem egyéb, mint lemondás a nemzeti követelésekről, hogy megalakulását és hatalmas parlamenti többségét csupán a sok válság okozta általános elcsüggedésnek köszönheti! Nos, ha a negyvennyolcas, vívmánypolitikás nemzeti uralom alig tudott egyebet elérni — a kvóta fölemelésénél és kínos vergődés után botrányszerű kudarcba fulladt, a „lemondó“ hatvanhetes politika pedig meg tudta szerezni a magyar nyelv teljes jogú érvényesülését a hadseregben, akkor mégis csak jobb az ilyen lemondás, mint volt a korábbi vívmányhajszolás. És ha a nemzeti lelkesedés elragadtatása csak a koalíciós kormányzás négy évi kecmergését teremthette meg és igazán elcsüggedés, nem pedig érett belátás vezette a mai eredményekben gazdag politika útjára, akkor ez az elcsüggedés kimondhatatlanul szerencsésebb lelki állapota volt a magyar nemzetnek, mint annak idején az elbizakodott föllángolás. De nem úgy van. A magyar nemzet a maga kárán, egy balsikerű kísérlet tanulságaiból megerősödve tért vissza ahhoz a meggyőződéséhez, hogy politikájának, közszükségletei kielégítésének mégis csak legszilárdabb, sőt egyedül biztos alapja a hatvanhetes mű. Nem elcsüggedés hozta létre tehát a mai alakulást, hanem a helyes belátás és nem lemondás tehát a hatvanhetes irányhoz való ragaszkodás, hanem okosság, mert hiszen nyilván bebizonyult ez alkalommal is, hogy ez az irány legkevésbbé sem tereli el a nemzetet jogainak minden téren való érvényesítésétől, sőt ellenkezően hozzásegíti. A magyar nyelvnek szuverén jogaiba való beigtatása a katonai bűnvádi eljárásban eléggé meg nem becsülhető reális érték, amely egyfelől igen jelentékeny gyarapodása a nyelvében élő nemzet erejének, másfelől közelebb hozza a nemzet érzelemvilágához egyik legfontosabb, legnagyszerűbb intézményét, a hadsereget. A művésztelep vendégei. A műkerti művésztelepre még nem költözött bele az élet, az a lázas tevékenységben folyó élet, melyet művészeink fognak oda belevinni. Ma még csak durva munkáskezekben forognak serényen a szerszámok, a pavillonok nagyobb része csak félig-meddig van készen és a művésztelep révén Kecskemét város hite, neve messze vidékekre elhatott, túl e szép ország határain. A nagy magyar Alföld egyik metropolisa, Kecskemét mértföldes léptekkel haladt a kultúra felé, mikor falai közé csábította, édesgette azokat a művészeket, kiknek alkotásaihoz, nevéhez fűződik a szép és a nemes iránti törekvés. A kultúra harcosai közbünk jöttek, s arról a városról, amelyről eddig a legjobb esetben is csak azt regélték, hogy kiváló barack-, esetleg szőlőtermése van s kitűnő rivalósa a nemkülönben hires ugorkatermő Nagykőrös városának, ma, már ma is másként beszélnek. Egy ujonan fejlődő s magasra törő művészet mestereinek és alkotóinak gyülekező helyét látják sokan, nagyon sokan Kecskeméten, ahonnan nem egy művész indul majd el diadalútjára, Kecskemét mindinkább növekvő dicsőségére. És hová van, bizonyítja leginkább az, hogy eddig is, noha a művésztelep csak épülőfélben van, hazánk és a külföld nem egy kiválósága Kecskeméten járt, mert idevonzotta a művésztelep híre. Vasárnapon is vendégei voltak a művésztelepnek, városunkban lakó művészeknek. Festők, írók, műbarátok jöttek falaink közé olyan szép számban, aminőben eddig évtizedeken sem jártak művészek és műértők városunkban. Lejöttek a művésztelep megtekintésére és megismerték városunkat, ezt a haladó, előretörekvő várost, mely fejlődésében szinte önmagát múlja felül. És mindazok, akik itt jártak, elviszik hitünket, tovább adják azokat a kedves impressziókat, melyeket itt szereztek és mindenütt és mindenfelé felköltődik az érdeklődés irántunk, és mi, kik eddig szerény csendben, nagy visszavonultságban éltünk, egyszeriben közbeszéd tárgyává leszünk. Gyönyörű perspektíva nyílik szemeink előtt . . . Talán néhány év sem kell, hogy meginduljon a vándorlás ama város felé, hová útját eddig idegen nem igen vette és mindez, mert Kecskemét város kiváló polgármestere, Kada Elek egyike ama páratlan embereknek, kik egy-egy alkotásuk keresztülvitelénél nemcsak a jelenre, hanem a messzibb jövőbe is beletekintenek. A művésztelep Kada Elek alkotása — és az a fényes társaság, amelyik vasárnap városunkba érkezett, előcsapatja ama nagy vendégseregnek, amelyik ezután Kecskemétet látogatni fogja. Örömmel és szeretettel köszöntöttük őket. A vendégek a budapesti gyorsvonattal érkeztek délelőtt fél tíz órakor. Az érkezőket a kecskeméti művésztelep itt levő tagjai fogadták az állomáson Iványi Grünwald Béla festőművész vezetése mellett. Megérkeztek: Lechner Ödön műépítész, gróf Teleky Géza, a Művészház elnöke; dr. Rózsa Miklós, a Művészház igazgatója; Katona Nándor festőművész; Vágó József műépítész; Suba Miklós műépítész ; Székely Andor festőművész; Vadász Miklós festőművész ; Gerő Ödön író; Honti Nándor festőművész; Borszéky Frigyes festőművész ; dr. Löwenstein Arnold, a Pallas igazgatója.