Kecskeméti Ujság, 1912. február (5. évfolyam, 25-48. szám)

1912-02-01 / 25. szám

Kecskemét, 1912. február 1. Ara 2 fik­er. Csütörtök V. évf., 25. sz. (816). KECSKEMÉTI ÚJSÁG Politikai napilap, a Kecskeméti Nemzeti FeleUH szerkesztő és laptulajdtonos. Társszerkesztő: ' ** 'helyben • .? Munkapárt és Párt-Kör hivatalos lapja. PR. RÉTI GYULA­­ DR. VIRÁNYI LAJOS­­ Vidékre Telefonnám 176 Nem informálják a sajtót elég alaposan, s ez az oka, hogy nap-nap után olvashatjuk a helyi lapokban, (nem a miénkben) — „té­vedés“, „helyreigazítás“, stb., stb., amelyek nagyon két fontos okra ve­­zetendők vissza. Egyik az, hogy a sajtó embereit csak ritka kivételes alkalommal infor­málják egy-két érdekes dologról, leg­többször csak odavetett szavakból, el­szólásokból kell nekünk némi fantáziá­val kitalálnunk, vajjon mit is lehet x. y. ügyről írni. S ha mégis napvilágot lát, nemcsak egy közigazgatási, de társadalmi kérdésekben is egy-egy ,,tévesen“ megírt hírecske, rögtön megskalpolják a cikkírót, hogy felü­letes, nem előrelátó, holott ha lelki­ismeretes informatiót kap egy újságíró, lelkiismeretes referáda is lát az újság­ban napvilágot. De legfőbb hiba, hogy Kecske­méten, s ez elég szomorú, alig van 1—2 hivatásos újságíró, aki érezvén professiója magasztosságát, annak meg­felelően jár el és dolgozza fel a na­ponta eléje jutott anyagot. De hiába van professionista új­ságíró, ha nincs elég alapos hírforrása. S ezt az alaposságot csak a sajtó­iroda adhatja, amely az ország minden valamire való városában már fel van állítva, s csak Kecskeméten nélkülözi mindazt a jót a város hírszolgálata, amivel egy csomó­­ kulturváros előbbre jutott. Mert az is a kultúrához tartozik, mint sok egyéb. E lap szerkesztője 4—5 évvel ezelőtt terjedelmes elaborátumot adott a városi tanácshoz a sajtóiroda felál­lítására és úgy látszik ezt is közgyűlési interpelláció tárgyává kell tétetnünk, hogy egy kissé mozgás legyen ebben az ügyben is. Tessék tehát a rendőrségi sajtó­iroda felállításáról gondoskodni, mert ez közérdek és pedig, (fontos köz­érdek), most, mert sokszor egy se­reg ember becsületét védi meg ez az intézmény, amely nélkül nem lenne eléggé megvédve a bármilyen körül­tekintéssel és tapintattal működő lel­kiismeretes újságíró tolla alatt. Nem kényelmi kérdés, de ismé­teljük: fontos közérdek, amely megéri tízszeresen azt a kevés költséget, amelybe fenntartása évente kerülhet! POLITIKAI SZEMLE: Amint eloszlott az a homály, amelyet váratlan szemköl Khuen-Héderváry Károly gróf szemére borított — a miniszterelnököt első útja a legelső magyar emberhez vitte, hogy királyának köszönje meg legelsőbb a részvétnek, a rokonszenvnek azt a nyilvání­tását, amelyben Őfelsége legelől járt. A miniszterelnök audenciája nemcsak a hálás és hódolatteljes tisztelet aktusa volt. A mi­niszterelnök nemcsak mint felgyógyult beteg járult Őfelsége elé, hogy annak kegyeiért hálát mondjon, hanem, mint a király első tanácsadója, beszámolt a reá kirótt nagy­­fontosságú ügyekről fejedelmi urának. Azon előterjesztéseit nyomán, amelyeket a minisz­terelnök pártjának felfogásáról, a többségi Programm megvalósítására irányuló terveiről a királynak tett. Héderváry gróf nemcsak egészsége birtokában, de a Felség teljes bizalmának újabb jeleivel gazdagon tért haza s jelent meg ma a parlamentben és hívei között. A miniszterelnök eddigi sikerei, beteg­sége alatt tanúsított hősiessége, az a nép­szerűség, mely eddigi egész működését kí­sérte, mindenki előtt nyilvánvalóvá tették, hogy a visszatérése működésének sikeres szinterén páratlan lelkesedést fog kelteni hívei körében és örömet ellenfelei között is, akik gyakran kiélesedő politikai ellentétek dacára sohasem titkolták azt a tiszteletet és szimpáthiát, amellyel a miniszterelnök sze­mélye iránt viseltetnek. Az a fogadtatás, amelyben a minisz­terelnököt tegnap a parlamentben a többség részesítette, felülmúlta azokat a várakozáso­kat, amelyeket ahhoz fűztek. A tegnapi na­pon, amely hosszú időkig nevezetes napja lesz a magyar közéletnek, a lelkesedés és szeretet olyan megnyilvánulásának voltunk tanúi, amire alig találunk példát a magyar parlamentarizmus történetében. Gróf Khuen-Héderváry politikai pályá­ján sok gyümölcs termett, de világa csak most nőtt. Működésével szemben nagyobb szerepe jutott a nemértésnek, a ridegségnek, mint a meleg érzelmeknek. Politikai pályá­jának tövisei, melyek annyiszor megvérez­­ték, a hálátlanság, a félreértés, a vak gyű­lölet, amelynek annyi jelét tapasztalta, nem csü­ggesztették el, azokból még új erőt merí­tett, megőrizte nemcsak hazafias lelkesedé­sét, hanem energiáját és hazafias kedélyét is. Talán az évtizedes megpróbáltatások edzették olyan acélossá a nemzet jövőjébe és erejébe vetett hitét, talán a népszerűtlen­séggel jutalmazott érdekei érlelték meg lel­kében azt az optimizmust, mely csak nagy emberek és tiszta lelkek tulajdona. Két évvel ezelőtt, midőn a nemzet legjobbjai mind reménytelennek látták köz­állapotainkat és elvesztették a jobb jövőben való hitet, gróf Khuen-Héderváry Károly nemcsak hazafias áldozatkészséggel, hanem mindeneket zavarba hozó optimizmussal vállalkozott a legnagyobb feladatra, hogy az országnak kátyúba jutott szekerét a haladás, fejlődés országútjára terelje. Ebben a her­­kulesi munkában nemcsak újabb és az ed­digieknél nagyobb sikereket aratott, de osz­tályrészéül jutott az is, amit a sors eddigi politikai pályáján megtagadott tőle, hogy az életet nemcsak komoly és rideg, de napos oldaláról is élvezheti. Az a férfiú, ki eddig melegséggel és megértéssel, boldog családi körén kívül, csak kevesek és kiválasztottak részéről talál­kozott, rövid két év alatt egy meleg, egy érzelemmel teljes világot teremtett maga kö­rül. Gróf Khuen-Héderváry ma az ország legnépszerűbb és a monarchia legtiszteltebb államférfia. Munkában és sikerekben egy­aránt gazdag élete legszebb jutalmául meg­érhette a tegnapi szép és nagy napot, ami­dőn a ridegséghez és az élet komolyságá­hoz hozzászokott férfiú a szeretetnek, a lel­kesedésnek és az elismerésnek olyan árada­tával találkozott, amely nemcsak nálunk, de az egész művelt világon ritkán jut osztály­részéül aktív államférfiúnak és amely pró­bára tette a lelkierejét annak a férfiúnak, aki azt még mindig meg tudta őrizni a lá­zongó tömegekkel, a megvadult pártszen­­vedélyekkel szemben és a legerősebb köz­életi viharokban is. Az a kitörő lelkesedés, amellyel a nemzeti munkapárt megteremtőjét és vezérét ünnepelte, visszhangra fog találni milliók ■szivében széles e hazában és visszhangra fog találni a haza határain túl is. a miniszterelnök napja. Kecskeméti levelek. Az utcák. Most, hogy a házak párkányait her­melinfehér hóprémek borítják, elszorult szív­vel konstatálja az ember, hogy immár be­vonult a komoly tél a város asztaljára is. Addig, ameddig a szürke hófelhők csak el­vonultak felettünk és legfeljebb csak eső alakjában permetezték végig kalapunkat, meg a felöltőinket, vígan fütyültünk mind­annyian ennek a szegény, de cifrálkodó városnak gyermekei. Fölkaptunk valamelyik frakkerba, döcögtünk a kocsival, míg egy­szer csak le kellett szállani a lakásunk, vagy a törzskávéházunk előtt. De most nincs hová menekülni a szegény halandónak. A hó, amely megroppant az imént lépésed súlya alatt, a talpadon marad, a hideg betolakodik a kocsiba és annyi sú­lyos argumentummal szemben kénytelen vagy beismerni, hogy gyönge a cipőd talpa, a téli cipőre való tíz pengőt elköltötted a kávéházban még karácsony előtt, beismered azt is, hogy a kabátodat csak kijátszottad télinek, mert tulajdonképen és egészen őszintén átmeneti felöltő és bizony nem ad kellő meleget. Igen, igen, az ember bele­ringatta magát abba a boldog tudatba, hogy a tél nem fog az idén látogatást tenni a városban. Novemberben, amikor még 16 fokos melegek lengedeztek a házak fölött,­ ­ csak a '•** *0 PÄÖMiÄ I Palmakoucsukl | minőség s­­tim­llicsuk-cipősarok’*­ !

Next