Kecskeméti Ujság, 1912. május (5. évfolyam, 99-121. szám)

1912-05-01 / 99. szám

2. oldal. KECSKEMÉTI UJSAO 99. (890.) számo­ zat letárgyalására, egy felette kedves és kellemes hirt közlök a tek. közgyűlésnek, azt, hogy Őfelsége urunk és királyunk a város egy érdemes polgárát és tisztviselő­jét betöltött szolgálatának 40-ik évforduló­ján a Ferencz József-rend lovagkeresztjé­vel legkegyelmesebben kitüntette. Ezen érdemes férfiú — nem kell mondanom, tudják mindannyian — Bagi László h. polgármester. Tek. közgyűlés! A köz­ügy terén eltöltött hosszú évek szolgálatá­ban bizonyára az a legnagyobb jutalom, mely érhet egy tisztviselőt, az az érzés, melyet a híven, kötelességtudóan kifejtett munka öntudata fakaszt, ha ahhoz még a legfelsőbb helyről jövő elismerés és a város polgárságának és mindazoknak osz­tatlan öröme járul, kik ismerték és ismerik a kitüntetett polgártársat és tisztviselőt. Ily körülmények között érte ez a kitünte­tés a h. polgármester urat s nekem is őszinte örömömre szolgál, hogy ily körül­mények között nyújthatom át neki az őt ért kitüntető jelvényt, mely az igaz, becsü­letes kötelességtudást, magyar érzést és mellet ékesíti. Átadom a rendjelet a h. polgármester urnak, azzal az őszinte kívánsággal, hogy viselje azt büszkén, a város érdekében és mindnyájunk örömére. A főispán ur szép beszédét lelkes él­jenzéssel fogadták s az ünnepelt h. polgár­­mester könnyekig meghatva, mondotta a következőket: Szivem és lelkem mélyéig meghatva, a legalázatosabb hódolattal veszem át a legfelsőbb királyi kegyelem megnyilvánu­lásait. Bizonyára természetesnek fogja találni a tek. közgyűlés, hogy ez alkalom­mal csupán a hála és köszönet szaván szólok. Lelkem mélyéből köszönöm a főis­pán ur őméltóságának, hogy magas figyel­mét az én tisztviselői működésemre fordí­tani méltóztatott. De különös kötelességem ez azért is, mert ő méltósága ezáltal kiter­jesztette magas figyelmét ama tisztviselői kar működésére, melyhez tartozni szeren­csém van, mely tisztviselői kar igyekezett mindenkor nemcsak kötelességét teljesí­teni, hanem céltudatosan feladata magas­latán állott. Igen köszönöm a tek. köz­gyűlés tetszésnyilvánításának jeleit, amit most kifejezni méltóztatott. Köszönöm azt a segítséget, melyben engem hosszú tisztviselői pályámon részesíteni méltózta­tott a közgyűlés. Hálás köszönetemhez még csak azon nyilatkozatot csatolom, hogy ameddig sorsom megengedi, hogy mint tisztviselő szolgáljak, ez lesz a jel­szavam : Mindent a városért és semmi fáradságot nem kímélni annak felvirágoz­tatására ! A lelkes éljenzés és tetszésnyilvánulás lecsillapulta után a törvényhatósági bizottság a tárgysorozat tárgyalását kezdi meg. Polgármesteri jelentés: Dr. Dömötör Lajos első városi aljegyző a f. évi március havi állapotáról felolvassa a polgármesteri jelentést, mely jelentést a tör­vényhatósági bizottság egyhangúan tudomá­sul vesz. Uj konzul. I. P. Ph. Minge Fledderus Budapestre kinevezett németalföldi tb. főkonzul működ­­tetéséről szóló kereskedelmi miniszteri le­iratot a közgyűlés tudomásul veszi. Uj tárgyak. Sándor István főjegyző bejelenti, hogy több uj tárgyat vettek fel a közgyűlés napi­rendjére, melyek a szabályos időben kihir­­dettettek és így tágyalhatók. A miniszterelnök leirata. Sándor István előadó felolvassa a mi­niszterelnök leiratát a kormány kinevezésé­ről. A A törvényhatósági bizottság feliratban üdvözli az új kormányt. A földrengés memorandum. Dr. Garzó Béla th. bizottsági tag in­terpellációt intézett a polgármesterhez, mely­ben a földrengés után a kormányhoz inté­­zett emlékiratban előterjesztett kérelmek sor­sát kérdezte meg.­­ Az interpellációra a polgármester a mai közgyűlésen adta meg a választ. A válasz ismerteti a kormány egyes jóakaratú ténykedéseit s felsorolja azokat az engedményeket és államsegélye­ket, melyeket Kecskemétnek adott, vagy ki­látásba helyezett a kormány. Javasolja a közgyűlésnek, hogy bízza meg a tanácsot a város terveire vonatkozó előterjesztés kidol­gozására s utasítsa a tanácsot, hogy minél előbb részletes jelentést terjesszen be. A rendőrparancsnok. Amint a K. U. már megírta, a belügy­miniszter jóváhagyta a rendőrparancsnoki és két egészségügyőri állás szervezését. A közgyűlés a tanácsot bízta meg a pályázat meghirdetésével. A városok kongresszusa. A Magyar Városok országos kongresz­­szusának II. egyetemes ülésére, melyen az új városi törvény alapelveit beszélik meg, Kada Elek polgármestert, Bagi László h. polgármestert, Sándor István főjegyzőt, dr. Angyal Vidor főügyészt, dr. Horváth Mihály országgyűlési képviselőt és Pacsu Mihály törvényhatósági bizottsági tagot küldi ki a közgyűlés. Nem lesznek lovasrendőrök. Hosszas tanácskozás után egy szép napon elhatározta a városi tanács, hogy sza­porítja a rendőrséget és lovasrendőrökkel is teljesíttet városi szolgálatot. Most megtudják a városi tanács jelentéséből, hogy lesz ugyan rendőrszaporítás, amennyiben július 1-étől a belterületen 2 polgári ruhás rendőrrel és 12 gyalogosrendőrrel, a külterületen 10 lovas­rendőrrel szaporítják a rendőrséget. Termé­szetesen a lovasrendőrök, megint küldönc­szolgálatot fognak teljesíteni és mi megma­­maradunk mocsaiaknak. A határozatot jóvá­hagyás végett a belügyminiszterhez terjesztik. A kecskemét—kiskun­­halasi vasút. Sándor István főjegyző részletesen is­merteti a kecskemét—halasi gazdasági vasút ügyét. Mi ezt az ügyet kimerítően ismertettük arról az értekezletről, melyen az érdeke­sek tárgyalták a vasút építését. — Javasolja a főjegyző, hogy a közgyűlés intézzen kérdést az érdekeltekhez, hogy mennyivel járulnak hozzá a vasút építéséhez és bízza meg a tanácsot, hogy állapítsa meg, kikkel készítése el a város a vasút terveit. A közgyűlés a javas­laton magáévá teszi. A mozgókép színház. A város szükségesnek tartotta a moz­góképszínház ügyének, építésének rendezé­­zését és ép ezért mozgóképszínház szabály­rendeletet készítet és most a feltételeknek megfelelően pályázatot fog hirdetni a mozi felépítésére. A hely kijelölése fölött most nem határoztak. A siketnémák intézete. A siketnémák intézete részére emelendő új épület kiviteli tervének és részletes költ­ségvetésének elkészítésére, valamint a műve­zetésre Janszky és Szilvessy műépítészek részére megbízást ad a közgyűlés azzal, hogy az építészeti összeg 5 százalékát álla­pítja meg nekik tiszteletdíjul. A szőnyegszövő. A városi szőnyegszövő intézet készít­ményének értékesítéséről a törvényhatósági bizottság legközelebb fog határozni. Az államkölcsön. Bagi László h. polgármester a föld­rengés által okozott károk helyrepótlására felveendő államkölcsönből nye­rt egymillió korona előleg felhasználásáról szóló szabály­rendelettervezetet mutatja be. A h. polgár­­mester részletesen ismerteti a belügyminisz­ter úr feltételeit a kölcsönbe, mely feltétele­ket annak idejében ismertettünk. Azután az általunk szintén ismertetett szabályrendelet­tervezetet ismerteti, a közgyűlés általános­ságban elfogadja a tervezetet. A közgyűlés azután a tervezet­­részletes tárgyalásába bo­­csájtkozik. Az első felszólaló V­é­r­t­e­s­s­y József, kifogásolja, hogy a tisztviselők 10 elmentem a postahivatalra s táviratot adtam fel, amelyben „halaszthatatlan családi ügyek miatt, sajnálatomra, éppen most nem jö­hettem.“ Voltak kis lelkifurdalásaim, az igaz, de talán inkább csak azért, mert abból a bizonyos érdekes találkából nem lett semmi, a­mennyiben — találkához két lényre lévén szükség, — a partnerem felültetett. De ez másokkal is megesik s nem a világ. Külö­nösen ha az ember 19 éves. Elfelejtettem a bosszúságomat, de el­felejtettem azt is, hogy messze, messze tő­lem, Davasben van egy leány, aki bizonyára nem ültetett volna fel, s aki talán most is­­— nem éppen rokonszenves viselkedésem­nek dacára szerette, gondolt reám. Ismét elmúlt néhány hónap s tavasz volt. Zöldült, virult minden, lágy szellők édes álomba ringatták az egész emberiséget s uj remények ébredeztek még azokban is, akik már mindenről lemondtak. De mégis voltak, akik a rügyező fák, a nyíló rózsák dacára sem reménykedtek többé. Akár csak ősz lett volna, vagy fehér tél . . . Én akkoriban egy kis kiruccanásra készültem Olaszországba. Már mindenem be volt csomagolva s a vasúti jegy már a zse­bemben volt. Úgy volt, hogy másnap reg­gel utazom. S amint le akartam feküdni, az éjjeli szekrényemen feketeszélü levélborité­kot pillantottam meg. Kellemetlenül érintve, már azért is, mert­ nem tudtam hamarjában elképzelni, hogy mikor tehették oda ezt a gyászos üzenetet, amely éppen elutazásom előtt nem a legjobb ómennek tűnt: kissé idegesen lerántottam a borítékot, s elolvas­tam a gyászjelentést, amelyet benne talál­tam. — Amint csak rápillantottam a lapra, mintha késszúrást éreztem volna a szivem táján. Leültem az ágyam szélére, aztán is­mét belenéztem a gyászjelentésbe. Nem té­vedtem. Sem nem hallucináltam. Emmy meg­halt Davosban, rövid szenvedés után, hűlt tetemét pedig hazaszállítják s ekkor még ekkor lesz a temetése. Azaz másnap délután. Amilyen könnyelműen fogtam fel ed­dig a dolgot, annyira megrendített ennek a fiatal, szépreményű teremtésnek a váratlan tragikus halála. Olaszországi utamat elha­lasztottam s az első vonattal elutaztam Emmy temetésére. Éppen jókor érkeztem a temetőbe. A kis kápolnában ott állott a koporsó, meg­rakva koszorúkkal, a család pedig kint állt a szabadban, verőfényes napvilágban. Amely reményeket kelt az emberek szivében. De nem mindenkiében. Elsőnek Emmy anyja pillantott meg. Kivált a csoportból, felém jött s megölelt. — Az utolsó szava a maga neve volt! — mondta zokogva. Ebben a pillanatban a tekintetem egy férfiúra esett, aki a kápolna kapujában állott. Mozdulatlanul, mereven befelé nézett a ko­porsóra. Gergely Géza volt. Az egyházi szertartás s a református lelkésznek megrázó beszéde után kivitték a koporsót a sírhelyhez, aztán leeresztették az örök sötétségbe s az emberek földet dobtak utána. Azt hiszem, én is. Aztán kivonultunk a temetőből, verő­fényes napvilágban s illatot lehelt minden bokor és virág. S mikor már elbúcsúztak egymástól, azt kérdezte valaki: — Hol van Gergely? Ezt én csak félfüllel hallottam, mert siettem a vonatomhoz. Éppen berobogott az állomásba s este ismét Pesten voltam, más­nap pedig Olaszországba indultam. Mikor aztán hat hét múlva hazatértem, férfitársaságban, amelyben szóba került a szegény kis Emmy tragikus sorsa, elmond­ták, hogy a vőlegénye, Gergely Géza még a temetés napján a sírján agyonlőtte magát. Tehát a vőlegénye volt ... . Egyike azoknak a mindennapi regé­nyeknek volt ez is, amelyekről alig veszünk tudomást, ha nem érintenek közvetlenül. De néha még akkor sem törik meg rajta szívünk, ha nekünk is jutott bennök szerepünk . . .

Next