Kecskeméti Ujság, 1912. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1912-06-01 / 122. szám

2. oldal­ jogért. Viszont azt se hisszük, nem akarjuk hinni, hogy a szociáldemokraták hajlandók lennének fegyverbarátságot kötni a „hús- és kenyérdrágító grófok“ pártjával. Ha tehát a Justh-pártról kénytelenségből mindent el is hiszünk, ezekben elég indokát látjuk annak, hogy hitelt adjunk a látszatnak és feltételez­zük, hogy az ellenzéki pártok mai szövetke­zésének nem a harc a célja, hanem a béke. De azért el vagyunk készülve az ellen­kezőre is. Hallunk a megegyezésről olyan részleteket is, amelyek harcos szándékra vallanak. Halljuk például, hogy az ellenzéki pártok nem hajlandók a véderőreformot át­engedni a 43. szakasz törlése nélkül. Olyant is hallunk, hogy az általuk megszabott feltételeket mint olyan minimumot akarják a kormány elé terjeszteni, amelyből lealkudni semmit sem lehet. Azt is halljuk, hogy az ellenzéki urak egy része még mindig sze­mélyi követeléseken töri a fejét, ha nem pozitív, de legalább is negatív követelése­ken, bizonyos személyek mellőzését köve­telvén. Ha mindezek a híresztelések igazak­nak bizonyulnának, akkor nemcsak béke nem lesz, de az egész akció nem fog el­jutni még a kormánnyal való tárgyalás stá­diumáig sem. Lukács László, úgy amint ragaszkodott ahhoz, hogy minden békeakció elengedhetetlen föltétele az obstrukció teljes elejtése és a parlamenti munka normális rendjének helyreállítása, éppen úgy ragasz­kodik, illetve ragaszkodni fog ahhoz is, hogy a béketárgyalásoknak szubsztrátumát egyáltalában nem alkothatja semmiféle olyan követelés, melynek teljesítése a kormány és a többség részéről valami meghátrálással, valami lényeges elvbeli differálással, vagy valamely programmpont elejtésével járna. Ezekből következik, hogy az ellenzék új koalíciójában nem elég a békét óhajtani és a harcot nem akarni. Szükséges az óhaj­táson és akaráson vagy nem akaráson kívül még egy adag erkölcsi bátorság. Szükséges még egy olyan elhatározás, mely az ellen­zéki megegyezést csakugyan békealappá teszi és éppen ezért kizár a támasztandó követelések sorából mindent, aminek telje­sítése a kormánynak és a többségnek lehe­tetlen. Tehát semmi rezoluciós gondolat, semmi választójogi túlzás a nemzeti élet biztonságának rovására, semmi ultimátum és ami fődolog, nem szabad megfeledkezni a házszabályrevízióról, mert mindennek a kezdete és mindennek a vége, a parlament föltétlenül biztosított munkaképessége. Látható, hogy minden optimizmus mellett is a békéből ma még csak a remé­nyek vannak meg. Ezek lehetnek nagyon kecsegtetők, lehetnek indokoltak, sőt vér­mesek. De ez még nem a béke. Egyelőre még nem a béke az ellenzéki pártok közt. Még kevésbbé a béke a parlament és a közélet összes faktorai között. És éppen ezért helyesnek és szükségesnek találjuk, hogy a nemzeti munkapárt ezzel a helyzet­tel szemben maradjon szigorúan és óvatosan várakozó állásponton. Mindenre készen várja meg, hogy mi következik? Várjon csak­ugyan békeajánlat lesz-e vagy pedig olyan ultimátum, mely inkább beillik a hadüze­netnek ? A kormány és a többség helyzete min­denesetre a legegyszerűbb és leglogikusabb. Az ő útjük a legegyenesebb. Programmja: a parlament munkaképességének helyreállí­tása, a véderőreform megalkotása, a demo­kratikus és nemzeti választójog és a ház­­szabályrevízió. Ha ezt a programmot béké­sen végrehajthatja, szívesen teszi. De ha békereményében csalatkoznék és az ellen­zéki békekoalíció álarca mögül netalán egy harci szövetség pattana ki: ez sem találja a kormányt és a többséget készületlenül. Akkor ez a programm, a nemzeti érdekek kielégítésének ez a programmja érvényesülni fog az ellenzék nélkül, sőt az ellenzék elle­nére is­ öreg asszony egyre emeli az árat. S végül még rossz cikket hoz: kölyköket, akik majd szétcsattannak, nem kiáltoznak s hidegen hagyják az arramenőket. Harminc frank há­rom kölyökért, akit az ápolónők darabon­ként hat frankért kölcsönöznek ennek az uzsorás boszorkánynak. Egy perc alatt 12 koronát kap. Égbekiáltó ! Hirtelen megállt egy tükör előtt. Egy cigarettacsutka karmával befesti a szeme alatt s egy elszegényedett tisztviselő arc­vonásait veszi fel.* Tíz perccel később elhagyja a házat s kilép az utcára, mely sötétebb, mint valaha. A jobb karján egy, a bal karján két csecse­mőt visz. — Világíts legalább az utcáig — mor­dul az öreg asszonyra — fejenként tíz fran­kért megtisztelhetsz. Az asszony vele megy és anyai taná­csokat ad neki. — Ne menj a Magdaléna-templomhoz. Ott nagyon sok a koldus, minden túl van tömve. A Krisztus-templomhoz se, mert ott mindig verekedések vannak. Tartózkodj in­kább a körúton. A bátyád elvehet tőled két gyermeket, te megtartod a nagyobbikat. Egy órakor légy a parkok kijáratánál, azután áraszd el a kávéházakat. Ne beszélj sokat, add a szégyenlőst, így. Szerencse fel! Igaz, a három tejes üveget ne tedd egy zsebbe, mert könnyen összetörheted.* Húsvétvasárnap, kora reggel. Egy kis szabóné megy fel lassan a lépcsőkön a Rókus-templomhoz. Sáppadt és fáradt, haj­nali két óráig dolgozott egy ruhán, melyet sürgősen kellett szállítani. Egy huszonhárom éves özvegynek, akinek két szegény kis gyermeke van, gyorsan kell a tűt forgatni, ha a kicsinyekért a havi pénzt pontosan akarja megküldeni. De olyan édes dolgozni, hogyha a munka a kedvencekért folyik. Minden öltés­nél így szól a fiatal anya: — Még egyet a Máliért. Ezt meg a Franciért. Még egy negyedórá­s narancsot vihetek nekik belőle, ha reggel odamegyek, s még egy negyedóra a villamosjegyért. S így repül a tű. Oly édes a kedvese­kért dolgozni és virrasztani. Hirtelen összerázkódik a kis varrónő. Ők ezek a kicsinyek, kiket ez a koldus a karjain visz, ezek a gyerekek mennyire ha­sonlítanak az övéihez. A koldushoz közeledik. Hogy fáznak szegények a hideg szélben, kék szemecskéik könyben úsznak. Betakarja őket meleg te­kintetével, azzal a belső anyai pillantással, melyet minden gyermek megért. Ekkor az egyik gyermek, aki úgy hason­lít az ő Francisára felé nyújtja félig megfa­gyott kezét. Ekkor kinyitja a kabátját s a sovány erszényének tartalmát a szegény em­bernek a kezébe szórja. — Hogy hívják a szegény kicsit? — Hogy hívják? — szólt a koldus siró hangon. Úgy hívják . . . úgy hívják, hogy Adler. — Igen, de a keresztneve? — A keresztneve ? ... Oh a szegény gyermeknek nincs keresztneve. — Akkor legyen Franci! — mondta az asszony anyai büszkeséggel nevetve. — Úgyis annyira hasonlít az enyémhez. — Nagyon jó, nagysága, Adler Franci, igen jól hangzik. A szavamat adom, hogy így fogják hívni. Ezután belépett a templomba a fiatal, feketeruhás asszony, s egy csendes sarokban letérdelt. Imádkozott az elhunyt uráért, a két gyermekéért, s azért a két kicsiért is,­­ aki az ajtó előtt fázik a hidegben . . . Talán többet adott a szegény ember­nek mint amennyit megengedhetett magának, de annyira sajnálta a két fázó gyermeket. — Oh — mondta magában — jót cselekedtem, s azért gyalog megyek a kicsi­nyeimhez ki a külvárosba. Reményiem, az ápolónőjük, nem ment el velük, mint legutóbb. Szegény, jó asszony! A kicsinyeid? — Az előbb láttad őket a templomajtó előtt. KECSKEMÉTI ÚJSÁG LEGÚJABB. Érkezett délután 1 órakor. A nemzeti munkapártnak egy tagja, akinek a véleménye nagy súly­­lyal bír tudósítónk előtt, a helyzetről a következőket mondta: — Minél több részlet szivárog ki az ellenzéki pártok megállapodásaiból, annál kétségtelenebbé válik, hogy a baloldali pártvezérek választójogi ter­vezete abban a formában, amelyben is mesterdilínek,,, Cipőm szép és tökéletes, Benne járni élvezetes, Mert ha cipőt szegzek, varrok, Rajt’van ^ ^ a kaucsak sarak. Pénztakaritás minden ember célja. Pénzt takarít, ha nyomtatványait a Kecskeméti Újságnál megrendeli. 122. (II 3.) szám, azt előterjesztették, teljesen elfogad­hatatlan. Súlyos hiba volna azonban ebből most már azt következtetni,­­ hogy a kormánnyal a megegyezés most már lehetetlen. Maguk a vezérek tervbe vettek bizonyos módosításokat az esetleges aggodalmak eloszlatására. A megegyezés lehetősége mellett szól, hogy a választók számát az ellenzéki padokon körülbelül két millió négy­­százezer főben állapították meg és hogy ennek a számnak nem marad jelentékenyen alatta az a határ, med­dig a kormány is elmegy. A válasz­tási jogosultság feltételében, úgyszin­tén a szavazás titkosságának kérdésé­ben feltétlenül szükségesek lesznek módosítások, de ha egyszer a szava­zók számára nézve nincsen eltérés, úgy ezekben a kérdésekben is nem reménytelen a megegyezés lehetősége. Még csak azt teszem hozzá, hogy a kormány nagyon siettetni fogja a tár­gyalásokat, mert semmiesetre sem hajlandók a helyzet elposványosítását elősegíteni. házi Dánt Halai Rákóc A le lege Szé! szoba mánk rűtől Bodi lakása.

Next