Kecskeméti Ujság, 1912. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1912-09-01 / 197. szám

2 oldal, ad nekünk, hogy nemes városi tanácsunk nagy hivatásának teljes tudatában van, s a vereséget szenvedettek között ott van ő is. Most ez egyszer a győzedelmeskedőknek van okuk a szégyenre! K. Levél a Kiskunságról. Küldi: Honthy István. Mikor Pesten a nyugati pályaudvar nyüzsgő zsivajából kifutott a vonatunk, él a lóversenytér és a városliget mellett, még csak Kőbányát kellett elhagynunk, hogy rövid félóra alatt a sík magyar Alföldre szinte nyílegyenesen robogjon be velünk. Előbb láttunk tekintélyes területen olyan gazdag kertészetet, hogy a mi bolgár kertészeink is megirigyelhetnék. Ez a kertészet is bolgár rendszerű, csakhogy Üllő, Monor, Vecsés derék svábjai maguk mivelik és szépen gazdagodnak is belőle. Mert erre már a föld, ez a jólétnek, a gyarapodásnak, sőt a megélhetésnek is az alapja. Az ipar is virágzik, de bizony az az iparos, kinek nincs egy kis házacskája, földecskéje, vajmi lassan boldogul. A kereskedelem is csak a mezőgazdaságra szorul. Nem csak a gazdálkodó lakosság pénzében, de a földben van az alapja, mert erre a barna-fekete humuszra nagyon, de nagyon sok hitel nehezedhetik, mégis kibírja, sőt ki is fizeti. Különösen, ha olyan jó üzletet lehetne csinálni mindig a földdel, mint a váci káptalan által parcellázott úgynevezett nyársapáti pusztával, melynek holdját 100—200 koronáért vette meg a földmivelő nép és most 600—700 korona értéke van egy holdnak. De szépek is ám a szőlők errefelé s aszántókon bő volt az istenáldás az idén is. A szakaszunkban jóképű gazdák ülnek. Kerek, karimásszélü kalap a fejükön, melyet szokás szerint gyakorta húzogatnak le a szemükbe a szélénél fogva. Ezüstgombos „lajbli“ — mellény — rövid, magyaros kabát, zsinóros nadrág és csizma a viseletük. Az asszonyaik, ha fiatal, ha öreg, legtöbbnyire virágos kendőt hordanak, egyszerű fekete vagy szürke „réklit“ és ráncos szoknyát. Cipő helyett a legtöbb — ilyenkor nyáron — papucsot hord s bizony ebben is ellopják a friss csárdást is ha kedvük kerekedik. A középosztály — hivatalnok és kereskedő — már ismeri és követi a pesti divatot, ezt konstatálhattuk a vonaton is, egy-két teljes eleganciával öltözött fiatal asszonyról és leányról. De láttuk azt is, hogy a sik zóna, a jó levegő mellett is a gyerekek semmivel sem fejlettebbek, mint arra mifelénk, olyan egészséges, erős fiukat pedig, mint amilyenek 6-8 éves koruk dacára a kecskeméti sétatereken eljátszanak óraszámra, errefelé bizony látni keveset lehet. Vonatunk Nagykőröshöz ér már, hol Arany János szobra áll, emlékéül annak, mikor legnagyobb elbeszélő költőnk az ottani kollégiumban professzorkodott. Nagykőrös gyümölcspiaca a külföldön is híres immár. Szilva, alma, körte, dinnyetermelése élénk piacot teremtett, de legfőkép az uborkája az, amit vagyonokkal szállítanak külföldre ; kilója 16 fillér, de naponta 15—20 vvaggont tesz ki az en gross szállítás, ami a termelőknek 25—30 ezer korona bevételt jelent. A nagykőrösi „Cifra-kert“ árnyas akácai alatt megpihenve, újra vonatra ülhetünk, hogy elrobogjunk Kecskemét mellett s beérjünk a Kiskunságra. Virágzó szőlők, csinos nyaralók adják a kíséretet mindkét oldalon, ahogy vonatunk az esthomályban sziporkákat lövelve siet mind beljebb a Tisza—Duna közti nagy alföldre. Valódi minta-szőlőgazdaság mellett megyünk jó negyedóráig. Ez a Katona-telep. Alapította és a nevét a hálás kecskemétiek meg is örökítették : Katona Zsigmond, ezelőtt husz-huszonötévvel Kecskeméten patikus és országos tekintélyű szőlőtermelő. Kecskemét villanyvilágította utcái elébünk fénylenek az esthomályban, de az állomás nem nagyon népes és pár perc múlva robog tovább a vonat. Magunk vagyunk a feleségemmel az egész szakaszban. Errefelé nappal szoktak utazni az emberek, éjszakára nem strapálja magát senki az utazással. De tehetik is, mert Pesttől Kecskemétig érve, alig három és fél órai út alatt — megszámláltuk — karikás számban tizenkét vonat ment el mellettünk fölfelé, gyors valami három, személyvonat is ugyanannyi, vegyesvonat négy és tehervonat kettő. A budapest—szeged— temesvári forgalmat csak egy délután ilyen szép számú vonat bonyolítja le. Bizonybizony sóhajtva gondoltunk Pécsre, hogy mikor fog a mi szép városunk ily vasúti gócpontba jutni! A Kiskunság székhelyén, Kiskunfélegyházán villanyfényes, nyílegyenes utcasor fogad. Az állomásról bemenet balra az 1. sz. honvéd gyalogezred emeletes, díszes kaszárnyája fogad, jobbról az állami tanítóképző impozáns épülete emelkedik dús park közepén. A Fő-utca, Kossuth Lajos-utca közepén a kéttornyú Szent István templom válik ki az esti világításban. Mikor nappal megtekintettük a várost, a pécsi művészet pompás és szívünknek jóleső megnyilatkozása fogadott: az új városháza Zsolnay-féle eozin-diszitései ragyogtak a napfényben elénk a kétemeletes, tornyos, impozáns épületnek mind a négy oldaláról, homlokzatáról, oszlopos főbejáratáról és tetejéről is. A magasba nyúló toronyról is messze fénylik a Zsolnay-gyár remek díszmunkája s látható a város végéről is. Egy virágzó, okosan haladó város Félegyháza, a kiskunjárási székhely. Elemi oktatásügye mintaszerű; 46 tanító látja el az elemi tanítást. Iskolái róm. kath. felekezeti jellegűek s e jelleg magatartása céljából a város nem is ment bele az iskolák államosításába. A városi iskolákon kívül tanyai iskolák is vannak, hol a száz és száz hold területen lakó tanyai gazdálkodó nép gyermekei járnak iskolába. A Szent István templomon kívül a majdnem kétszáz éven túl álló ó-templom disziti főterét, melyből nyílegyenesen ágaznak ki a széles, kövezett utcák Kecskemét, Szeged, Csongrád felé. A kecskeméti utcát, ahol a járási szolgabíróság és a kir. járásbíróság erős fundamentuma komor, régi emeletes épülete áll, Holló Lajos utcának nevezték el, ezzel tisztelve meg már életében a városuk szülöttét és több évtized óta képviselőjét, Holló Lajost, ki a nyarat most is itt tölti ferencszállási birtokán lévő pompás nyaralójában. Egyre-másra épülnek a palotaszerű házak ezeken a széles, bár kevéssé fásított, főbb utcákon, melyeket ha Pécsre lehetne áthelyezni, nem kellene félni, hogy szűkek lesznek a mi épülendő villamos vasutunk számára. A Közgazdasági Takarékpénztár emeletes palotája, igen sok díszes magánház emelik a város fejlődését. Természetesen a bérletrendszer mindeme építkezések alapja , az új városháza földszintjét is ragyogó boltok foglalják el és a félegyházi Népbank — maga beérvén földszintes házával — két emeletes bérpalotát is építtetett. Az egyikben a Kneffel-féle vendéglő és szálloda van elhelyezve, ahol jobb sorsra érdemes földünk, Weszelszky Frigyes is megvonta magát rokonainál, hogy Pécsről elkerült, egy ideig. De már másfelé vezette a sorsa, máshol próbál bizonyára új életet kezdeni. A városnak magának is van több bérháza, így az új városházával kapcsolatban a „Korona“ vendéglő és szálloda tömör épülettömbje, oszlopos csarnokaival, melynek emeleti dísztermében szokott lenni a „színház“ is, már amikor van. De ritkán van, mert bizony tavasztól késő őszig a föld és a szőlő foglalja el a népet, télen meg a józan kiskun ember nem igen mozdul el este már akár a búbos kemence, akár a fahasáboktól pattogó szobamagasságnyi, cifra cserépkandallók mellől. Félegyházáról is több vicinális ágazik ki bizony. Ott van a szolnoki vasút, amely Félegyházáról elvitt bennünket az árpádkorabeli nevezetességű Alpárra, hol megfuttatták és tönkreverték honfoglaló őseink Zalán fejedelmet. A másik a Csongrád—szentesi vasút, amely a Tiszántúllal köti össze a Kiskunságot. A harmadik pedig a majsai vasút, mely bevitt bennünket a Kiskunság közepébe, Kiskunmajsára. Ez is szépen fejlődő nagyközség, az életerőt azonban még részben Félegyházától kapja; határosak a pusztai emezéivel és a heti s országos vásárok népe ide gravitál. A félegyházi Népbanknak fiókja is van Majsán, de már a helyi sajtó terén elérte Majsa Félegyházát. Neki is két heti lapja van, mint Félegyházának, bár „Az Est“, meg a „Friss Újság“ százszámra kel el minden délután errefelé is. A „Mohácsi Hírlap“ alapító szerkesztője Schröder Béla megpróbálkozott ez év közepén erős tollával egy másik lapot is megkedveltetm Félegyházán, de a harcos újság, ahogy végig verekedte a félegyházai városatyák választási küzdelmét, meg is szűnt. A mór megtette kötelességét, a mórt ma már el is feledték. A párna kiskunföld mérföldekre terjedő pusztáin a búza már elhordva régen, csak a kukorica álla lában még várja az őszeleji kukoricafosztást, mikor úgy a tanyákon, mint bent a városban egy-egy háznál összegyűlnek a szomszéd leányok, legények, menyecskék és vidám énekszó mellett bántják, fosztják a vérre érett kukoricacsöveket. Aki azután piros csővet talál, az, ha leány, férjhez megy a kisfarsangon, több mint bizonyos ha menyecske, akkor a kukoricafosztók közt van a szeretője is, ez meg szent! Kömpör, Ágasegyháza, Herkakötöny, Szabadszállás, Jakabszállás nevű puszták kötik össze Félegyházát Majsával, Majsát Kiskun-Halassal. A kiskunhalasi ref. főgimnázium évszázados jóhírnévnek örvend ; tanára volt valamikor Szász Károly is, Arany János kortársa, a nagynevű műfordító és kritikus is. Halasnak Sóstó nevű fürdője híres a gyógyerejéről csúzos és köszvényes bajoknál és most a halasiak a kecskemét— halasi építendő vasútra 100 ezer korona hozzájárulást ajánlanak fel csak azért, hogy Sós-fürdőt is érintse a vasút, mert tudják, hogy ha be is igazolódik, hogy rádiumot is tartalmaz a fürdőjük, amint ezt a patikárusuk már észlelte is tudományos kísérletek alapján, a vasút az, ami meghozza neki a felvirágzást, a népforgalmat és talán-talán az országos hírnevet is. Mert miképen a Hortobágyon elmúlt már régi dicsősége a délibábnak, azonképen mindenütt a helyes nemzetgazdaságtan, az ipari és kereskedelmi előhaladás, a mind jobban erősödő gazda-, kereskedő és iparos társadalom sikerekre törekvő és áldásos munkássága törtet előre, a régi maradiság helyett a Kiskunságon, ahol Félegyháza emléktáblával díszített a ma úri kúriát, de akkor régen, kis mészárszéket feltüntető — egyik házában élte gyermekkorát Petőfi Sándor és hallgatta a dalt: — Cserebogár, sárga cserebogár! belépett, Abin elébe ment és ők megcsókolták és megölelték egymást. — Uram — szólt Lea — életem koronája, gyere hajtsd ölembe a fejedet és álmodj a mi édes szerelmünkről. Abin boldogan az asszony ölébe hajta a fejét és a lelkében egy rossz gondolat sem volt. Lea később asztalt terített, kenyeret és bort hozott és így szólt: — Örüljünk egymásnak. Szeretném, ha borral, szerelemmel megmámoríthatnálak. Aztán gondtalanul hivaskodtak tovább, Abin ivott és megrészegült és mély álomba merült. Mikor Lea ily állapotban látta, bátorságra serkent, elővette a kardot és Abinra sújtott vele. Abin felriadt és megértvén Lea szándékát, kicsavarta a kardot kezéből és halállal fenyegette, ha meg nem mondaná, mi okból akarta megölni. Lea zokogni kezdett, mondván, a király parancsolta. Abin a király elé vezette Leát, aki nagy töredelemmel járult a trón elé, amelynek lépcsőjén a vének tanácsa ült. Amint a király meglátta őket, kacagni kezdett és így szólt: — Kérlek benneteket, beszéljétek el nekem mi történt köztetek. És ők elmondták: igy és igy történt, uram király. — Tudtam, — szólt a király — nincs az asszonyban könyörület, ha a hiúsága ösztönzi őt. A vének tanácsának legöregebbje pedig igy szólt: — Igaz, amit a király mondott: aszszonyt jót, ezer között egyet se találtam még. KECSKEMÉTI ÚJSÁG (197. 988.) szám.