Kecskeméti Ujság, 1913. március (6. évfolyam, 48-71. szám)
1913-03-01 / 48. szám
sebb /érték, ha van utószám, :1 és 48. (1140.) szám. KECSEMÉTI UJSA: Halvacsora a rongyosokért. A Kecskeméti Rongyos Egyesület 1913. évi március hó 8-án a Kecskeméti Casinó helyiségében jótékonycélu halvacsorával egybekötött táncmulatságot rendez. A belépőjegyek ára személyenként 2 korona, melyek este a pénztárnál kaphatók. A hatvacsorára a rendezőség (a szükséges előkészületek megtétele végett) szentélyenként 2 koronás szelvényeket árusít, melyek csakis március 3-ig bezárólag vehetők Mintsek Géza úr drapériájában és Szél Nándor úr könyvkereskedésében. Kezdete este 8 órakor. A halvacsorán való részvétel nem kötelező, de a ha vacsorára váltott szelvény — belépőjegy nélkül — belépésre nem jogosít. , A tanulóifjúságért. A nagyközönség és a tanítási szakférfiak éveken át tartó sürgetése végre meghozta a maga gyümölcsét. Lehet, sőt valószínű, hogy az új, modern intézkedések egyszerűen kortesdolgok és ilyen célokat szolgálnak, de annyi bizonyos hogy régen érzett hiányt pótolnak. A közoktatásügyi miniszter körrendeletet intézett a királyi tanfelügyelőségekhez és az egyházi főhatóságokhoz az állami és községi elemi iskolák tárgyában. A körrendelet megemlíti, hogy az elemi iskolák növendékeit olyan időkben is kihurcolják temetésekre gyászszertartásokra, amikor egészségük komoly veszélyben forog. A hideg évszakokban, rossz időjáráskor, vagy járvány eseté- ben semmiféle temetési szertartásra nem vezényelhetők ki a tanulók. A másik renddel szintén egy népszerű és régóta sürgetett ügyben intézkedik. Elrendeli a miniszter, hogy minden középiskolára kötelező egy középiskolai sport-egyesület megalakítása, ez a sport-egyesület a legszigorúbban zárt, de modern és haladó szellemű legyen a tanári kar ellenőrzése és vezetése mellett A rendelet végre teljesítette e szerint a szakkörök követelését, amely módot keresett, hogy a társadalmi sport-egyesületektől miniszteri rendelettel megfosztott tanuló ifjúság a sportnak is élhessen. Magvizsgálat. A rendőrkapitányság egészségügyi osztálya a vegyvizsgáló állomás kirendeltségével tegnap délután megkezdette a szokásos tavaszi magvizsgálatokat. A vizsgálat eredményéről annak idején számot adunk. .. ~ Footballmérkőzés. Vasárnap délutan.3 órakor ismét footballmatch lesz a szektor pályán. Ez alkalommal a KAC a fővárosi II osztályú FIÁK csapatával mérkőzik mely jelenleg igen jó játékerőt képvisel, úgy hogy nívós küzdelemre van kilaás. A KAC legerősebb csapatát fogja kiállítani s ez alkalommal a csatársorban Gluck is szerepelni fog s valószínűleg a Kolozsvárról hazatérő Dömötör is. A méhátsil dh°ltia- Testvériség football-csapata ír mérkőzést a Kecskeméti fKlyter ya,3k: “fKlyterora' hPtPt 7ihA tarta,é,Jos pechje. A legutóbbi hetek háborús izgalmai közepette sok mulatságos eset is történt meg a behívások köz H,,De a i8 utaltak meg jobban egy katonáék valakit mint azt a tartalékos honvédhadnagy urat, akinek esetét egy olvasónk Whenk' Egy tartalékos honvédhadnagy adott be ezen hatósághoz egy kérvényt tiszti rangjáról való lemondása ügyében. Miután a válasz késett, a kérvényező hétrőlhétre megjelent a lemondási engedély meg- 2“Hél,aból" Vé8" megkapta. A S, "aki megjelent & boldogan átvette a lemondási engedélyt. Azt hitte, hogy I nar, '"elszabadult a bevonulástól, nincs tehát többé oka félni a háborútól: arccal távozott az ifjú s amikor szertzart borítékot kapott. Rosszat miért’pi'6 nantotta az ifju a borítékot és majd elájult annak láttára, hogy azonnali tisztetáSra SZólitjak fel, immár mint al_ * . Választmányi ülés. A vadásztársulat választmánya 1. évi március 1-én délelőtt 11 órakor a nagytakarékpénztárban választmányi ülést tart. Tárgy: A Nyírben alkalmazandó vadőri és mezőőri állásszertározat tárgyában beérkezett közgyűlési hat Visszajönnek-e a bolgárkertészek ? Az ország több helyére az az értesítés érkezett Bulgáriából, hogy a bolgárkertészek nem térnek vissza Magyarországra s a szerződésileg több évre bérbevett földekre nem tartanak igényt. A mostani háborúval elfoglalt területeken fognak gazdálkodni s miután igen sokan elestek a harcban, Bulgáriának nagy szüksége van munkáskezekre. Minden ép és egészséges munkaerrőt leköt Bulgária s ha még annyian volnának is, valamennyiőjüknek jut bőséges foglalkozás otthon és az elfoglalt területeken. Amennyiben valóra válnék ez a hír, kellene gondoskodni arról, hogy a konyhakertészet nálunk parlagon ne maradjon. Köztudomású, hogy az ország legtöbb helyén a bolgárkertészek látták el a piacokat konyhakerti terményekkel. Ha ez a termelés elmarad, kétségtelen, hogy a drágaság ismét emelkedni fog. Hiányát éreznék a kecskeméti piacon a városunk határában bérletekkel biró bolgárkertészeknek, akik mindennap megjelentek nyár elejétől a tél elejéig a kecskeméti piacon és rengeteg mennyiségben produkálták a konyhakerti véleményeket s a piaci árak mérséklésére hatást gyakoroltak. — Aki önmagának nagyapja . . . Korántsem tréfa, hanem tény és igaz. Az a kiszámíthatatlan élet teremtette meg ezt a furcsa esetet, amely lapunk egy barátjával megtörtént, így adja elő. Egy özvegy aszszonyt vettem el feleségül, akinek volt egy felnőtt leánya. Az apám sokat járogatott el hozzánk, beleszeretett a leányomba és elvette feleségül. Az apám ily módon vömmé lett, a mostoha lányom pedig a mostoha anyámmá. Nemsokára gyermekem született. A gyermek már most az apám sógora volt, de az én nagybátyám is, mert testvére volt a mostoha anyámnak. Fia született az apám feleségének is. Ez a testvérem volt, de az unokám is, mert a mostoha leányomnak a volt a gyermeke. A feleségem a nagyanyám lett, mert anyja volt az apám feleségének, vagyis az anyámnak. Most tehát a férje is vagyok a feleségemnek, az unokája, vagyis végeredményben önmagamnak a nagyapja. Bolond egy eset. — Rendőri hír. Takács József és neje Szabó Eszter és Tabajdi Jánosné Szentistván város 24. szám alatti lakosok ittas állapotban a Csongrádi-utcán megtámadták Csabai Mihály Csongrádi-u. 37. szám alatti lakost és csúnya szavakkal illették. A rendőr figyelmeztetése dacára is még annál inkább folytatták azt. Mindannyiukat előállították és kijózanodásig fogva tartották. Megbüntetik őket. — Anyakönyvi kivonat febr. 28-án. Születések: H. Kovács Sándor rk. Molnár Sándor rk. Kovács Gábor ref. Budai Mária rk. Budai Anna rk. — Halálozások: Beke Mihály rk. 7 napos. Bán István ref. 8 hónapos. V. Német Imre rk. 62 éves. * Gyenes L. és fiaihoz megérkeztek a friss kerti és virágmagvak, valamint a hires Észak Németországi répamagvak, lucerna, herefélék, bükköny, muhar fűmag, spenót, petrezselem, sárgarépa a legnagyobb mennyiségbe és olcsó árba szerezhető be. Úgyszintén kerti, és gazdasági eszközök jutányos áron kaphatók. Árjegyzék az üzletbe. — Piaci árjegyzék. 1913. évi február 28. Tiszta búza 100 kg. 20.60 — 22.00 kor. Kétszer búza 100 kg. 18.60 19.00 kor. Rozs 100 kg. 18.00 18.20 kor. Árpa 100 kg. 19.20 19.40 kor. Zab 100 kg. 21.40 22.40 kor. Kukorica 100 kg. 14.00 14.20 kor. Kukorica bánáti 100 kg. 13.60 14.00 kor. Köles 100 kg. 18.00 20.00 kor. Krumpli 100 kg. 6.50 7.00 kor. Széna 100 kg. 8.00 9.00 kor. Szalma 100 kg. 3.00 3.40 kor. Sertés vásári árak: Fiatal nehéz páronként 320 kg- 400 kg-ig 1.28 kor. Közép páronként 220—320 kggi 45 kg. élet és 4a/o levonás 1.30 kor. Fiatal könnyű 220 kgig 45 kg. élet és 4#/o levonás 1.32 kor. Öreg nehéz páronként 50—60 kg. élet és 4°/o levonás 1.26 korona. — Öreg nehéz 1.20 korona. — Borjú életsulyban 1 kg. 1.30 fill. — Birka életsulyban 1 kg. 60 fillér. — Bárány kg., 00 fillér. — Baromfi árak: Hízott lud 1 kg. 1.80 1.90 kor. Sovány lúd párja 15.00 16.00 kor. Hízott kacsa párja 11.00 13.00 kor. Sovány kacsa párja 9.00 10.00 kor. — Pulyka bak 1 kg. 1.80 2.00 kor.. — Pulyka nőstény 1 kgr. 2.00 2.20 kor. Tyúk párja 5.00 7.00 kor. Csirke párja 3.60 5.00 kor. Kappan párja 7.00 8.50 kor. Gyöngytyuk párja 4.00 5.00 kor. Tojás 100 drb. 500 5.60 korona. Aki mindennap következetesen használja az Odolt, az mai ismereteink szerint az elképzelhető legjobb száj - és fogápolást gyakorolja. Ára: nagy üveg 2.0 k, kis üteg 1.20 k. 3. oldal. LEGÚJABB. Érkezett délután 1 órakor. — Saját tudósítónktól. Sz audiencia jelentősége. Erős a munkapárt. Ma már egészen nyilvánvaló Lukács miniszterelnök szerdai kihallgatásának nagy jelentősége. A kihallgatásról elég annyit megállapítanunk, hogy abban teljes összhang nyilvánult meg a király és a kormányelnök politikai felfogása között. A többség magatartásán és hangulatán ez a tény erősen meglátszott és tegnap este a pártkörben a munkapárt felette lelkes hangulatban ünnepelte vezérét. Ghilliang báró alelnök figyelemreméltó és cáfolhatatlan igazolását adta annak, hogy a többség megteremtése és fennállása a nemzet akaratának folyománya. Kerületeiben a munkapárt mindenütt jó hangulatot talál. A szokatlanul nagyszámú időközi választásokban a polgárság munkapárti képviselőket választ; a törvényhatóságok közgyűlési termeiben egymást követik a bizalmi nyilatkozatok, mindez kitartásra buzdítja, lelkesítheti a pártot és kormányát. A pártkörben tegnap este általános volt a felfogás, hogy a Ferencvárosban Helvey azért bukott meg, mivel kétszínűsködött és nem munkapárti zászló alatt ment a küzdelembe, így azután a munkapártiak egy része tartózkodott a szavazástól, az ellenzéki vezérek pedig nem részesítették őt az ígért támogatásban, sőt egyenesen ellene fordultak. Keresek a piac környékén 3—4 szobás lakást. Cím a kiadóhivatalban. N *i h fi m fia f U III lakás, a központon, vijiini Wflanyvilágitással, kiadó. Értekezni lehet József-göz limlom r.-t. irodájában.