Kecskeméti Ujság, 1913. június (6. évfolyam, 122-146. szám)
1913-06-01 / 122. szám
2. oldal. KECSKEMÉTI ÚJSÁG 122. (1214.) szám, elárusító helyeken feltétlenül tiszta és hamisítatlan kolbászárukat szerezhessen be. A kolbászáruk készítésénél ugyanis nagyon tág tér nyílik az iparos egyéni tulajdonságainak érvényesüléséhez. Maga a kolbászburok, ha kellőleg nem tisztított, vagy beteg belekből származik, alapoka lehet a kolbászmérgezés nevű súlyos, gyakran halálos betegségnek, még akkor is, ha a kolbászkészítéshez felhasznált hús és fűszer anyagok egyébként kifogástalanok. Pedig ehhez nem kell más, csak egy kis felületesség és veszedelmet rejtő kolbászneműek juthatnak a közfogyasztásnak. Még nagyobb a veszedelem, ha egyikmásik tág lelkiismeretű iparost öntudatos kapzsiság vezeti ez irányú működésében, mert ilyenkor a kolbászáruk állott és romlásnak induló maradékhúsok menhelyei is lehetnek. Ilyen esetekben a bors, vagy vanília bőséges használata jól leplezi a gyanús szagot, salétrom pedig a különböző színelváltozásokat, szép vörös színt kölcsönözve a kolbásztartalomnak. Keményítő és egyéb lisztfélék bőséges hozzákeverésével az egyes kolbászfélék (virsli, szafaládé) vizetartalma oly magasra emelkedhetik, hogy azoknak tápértéke — amint a legújabb vizsgálatok igazolják — a búzakenyér tápértékét sem éri el. Mi sem igazolja jobban e téren a viszszaélések határtalanságát, mint az, hogy pl. egy 10 fillér értékű jó szafaládé tápértéke a sok víz- és keményítőtartalom folytán csak annyi, mint másfél fillér értékű kenyéré, úgy, hogy aki tiszta szinhúst akar élvezni 10 fillérért, még leggazdaságosabb, ha prágai sonkát vesz ilyen körülmények közt. Mindezen visszaélések lehetőleges megakadályozására számos törvény és miniszteri rendelet alkottatott, amelyeknek végrehajtása csak olyan ellenőrzés mellett képzelhető el, amely a kolbászneműeknek már az elkészítésnél való ellenőrzésére terjed ki. Szükséges volna tehát, hogy a húsvizsgáló jelen legyen magánál a kolbászáru elkészítésénél, amelyhez csak az engedélyezett anyagok lennének felhasználhatók. Ez csak úgy vihető keresztül, ha a kolbászneműek feldolgozása a húsvizsgáló állandóbb tartózkodása helyén, a vágóhídon is történhetnék. Nálunk ez egyelőre még alig lehetséges vágóhidunk amúgy is szegényes felszerelése miatt, de most, mikor egy új modern vágóhíd felállításának kérdése szőnyegen van, a kolbászáruk forgalmának és ellenőrzésének szabályozását is aktuálisnak kell tekintenünk. A kolbászneműek készítésének ellenőrzéséhez csak egy helyiség kell a leendő közvágóhídon, ahol a különböző kolbászfélékhez szükséges eszközök elhelyezést nyerjenek. A közfogyasztásra szánt kolbászáruk itt készülnének el húsvizsgáló ellenőrzése mellett és ezen ellenőrzést tanúsító bélyegzéssel ellátva kerülnének ki a közfogyasztásba vagy nyersen, vagy az iparos telepén, esetleg a vágóhídon is megejthető füstölés után. Az ilyen kolbászáru azután joggal kiérdemelné a nagyközönség bizalmát és elejét venné a tisztességes iparost is gyakran érő megszégyenítő meggyanusításoknak. Noha az iparosság általában nem kényszeríthető arra, hogy a közvágóhídon készítse el kolbászárut, de a kereslet, mely a készítés alatti ellenőrzést igazoló bélyegzéssel ellátott kolbászáruk iránt előreláthatólag nyilvánulni fog, mintegy erkölcsi kényszer lesz az iparosságra, hogy önkéntes hatósági ellenőrzés alá adja a hentesiparnak ezen ma még ellenőrizhetetlen részét. TÁRCA. Csecsebaba. Irta: N. G. Most már, hogy 8 hónapos vagy, édes kicsi leányom és gyügyögni próbálsz, azt hiszem, megérted, ha bocsánatot kérek tőled utólagosan, hogy nem verssel üdvözöltem világrajöttödet. Mintha csak nem is versíró volna apád, ugye? Te csecsebaba. Alanyi költőnek persze hivatása, hogy a kicsi babájához szép verseket írjon, ha van szép vers és van jó baba, vagy megfordítva. De mi megalkuszunk, h ugye édes kicsi lányom ? Te beéred édes tejkóval is. Sőt már a kenyérkét is megbecsülöd. Majszolod és hallgatsz vele. Csak legyen ! S miután az édes mamád is ezt az elvet vallja, elmarad az irodalom, amely úgy sem akar belőled élni. Elmarad a vers, mely parányi létezésed nem kívánja kamatoztatni. Elmarad a költemény — arra az időre, amikor az apád verseit, írásait, magadtól rakoshatod, gyűjtögeted, rendezgeted majd össze. De, hogy szép idők lesznek-e azok ? Egyáltalán szebbek-e a mostaninál ? — Ezt már csak te tudnád megmondani — húsz év után. Vagy talán még te sem. Tehát maradjunk csak annál, hogy a hozzád írandó költeményt lefújja az a csúnya gép, mely rendesen akkor dudál reám reggel, amikor leginkább szeretnék aludni; akkor bődül el fölöttem, amikor álmaim leginkább vannak; akkor parancsol reám, amint lenyeltem a déli falatomat, amikor kedvet éreznék és volna ,időm, játszadozni veled. Te csecse-baba! És mégsem szabad, lásd, arra a csúnya tutuló gépre haragudni, mely a papát elveszi tőled, te csecse-baba ! mert ugyanaz adja neked vissza megint. Egy jó fél év múlva bizonyára vígan figyelsz majd te is, s ha valamelyik gyárban fújnak, szaladsz a mamádhoz, apró kezecskéd jelentősen emelve tölcsérszerűen a füledhez: — Pujnak! — fogod mondani. És Isten tudja hányszor várod egy nap haza a papát. Ahányszor fújnak valahol valami gyárban és én nem vagyok otthon, annyiszor vársz haza. Öröm is, meg szomorúság is. Mert én naponta kétszer jövök meg csak a fújásra. Íme az öntudat így hozza meg az első gondokat számodra. Aminthogy, ha nem is írtam verset rólad, — annál inkább emlékembe véstem, hogy karácsony előtt való nap fogtad két kézre először a piskótát és emelted a pici szádhoz, mintha csak a piskóta vitte volna a kezecskédet: — Vigyél, vigyél engem a szádhoz, csecsebaba, Bibey baba, már jó leszek neked. Mintha csak ezt mondta volna. Én följegyeztem azt is, a mamád jelentése szerint, hogy 1911. február 15-én morzsoltad ki szemedből az első könycseppet, mit a mamád lecsókolt az arcocskádról. Ez is megérdemelne egy megható elégiát. (Hát eddig könyek nélkül sirtál édes kicsikém?) Most már könybe kerül a sirás maga is. Az első könytől fogva. Ejh! De mi köze van a házi elérzékenyedéseknek, egyáltalában a családi érzéseknek az irodalomhoz? Ugye kis leánykám. Semmi! — Valamikor volt. — Az irodalomtörténetben van róla szó. De ma: — valóban az is kétséges lehet, hogy csecse-baba vagy te másoknak, kivül állóknak is? Való tény, hogy még nekünk sem vagy mindig kifogástalanul csecse-baba , hát még másoknak ! De abban rendesen nem te vagy a hibás, ha van valami, ami árt a jó hírnevednek. Hanem barátnőd, a kis Lucyka, csempeszájú Jancsi babája. Talán Pischmann pubi úr, vagy Kákamédy kisasszony a ludas. Sőt ha nem az öreg néne, vagy a kis Olinó és nem is az előbb nevezett mándy médy babapár, akkor bizonyára a szomszédok kis cicája a haszontalan és nem te. De még azonkívül is nehéz megmondani, hogy melyik a csecsebaba és melyik nem az. Hiába mondják rád, hogy csecsebaba vagy, nekem eszembe jut mégis a következő két kis történet az utcáról, egy nagyon csúnya, meg egy nagyon csecse babáról. Az egyik mindjárt ez: Megyek az utcán. És a következő hangok ütik meg a fülemet: — Te Élet! Te édes pici Boldogság, drága Gyönyörűség! Te egyetlen kincse édes mamádnak! Te cukor, te mindenség, te arany, te gyémánt! Mit nem adnék érted, ha nem az enyém volnál! S hol van az a kincs, amelyért odaadnálak? — Úgy, úgy gyügyögj csak kis szivem Te üdvöm, hazaérünk mindjárt. Haza. Otthon kapsz jó kis meleg papit. Azután megjő nemsokára szegény jó apád is a munkából, fáradtan. De azért mégis nagyon szereti az ő kicsi csöppségét. Eljátszadozik vele, míg anyuka felmelegíti a vacsorát neki is, a papának is ad enni. Ugye drága angyalom, örülsz neki, hogy mindjárt otthon leszünk ? . . . Visszanézek: egy szegény asszony így, aki a karján cipel egy nagyon csúnya, vézna és ótvarros babát. A napokban pedig szintén az utcán a következő beszédre lettem figyelmes; ez a másik : — Te kis majom, te kis piszok. Taknyos kölyök. Hogy nekem miattad kell annyit szenvednem. Hogyan mész megint? Lucskos. Már megint be kell mennem veled egy kapualjba. Nem szeret se az apád, se a drága anyád. Ki nem állhatnak. Egész nap veled kell flangéroznom. Te kis béka. Bosszant ez a beszéd és hátra fordulok : valami nevelőnő-féle, aki karjánál fogva ráncigál egy gyönyörű szőke babát. -napMEHpWB hú/.- ásvány vagy MiKvtzzpr vggyftyg fenséges . Figyeljen a névre és kérjen mindig határozottan ERDŐGYÖNGYÉT Hasonnevű értéktelen utánzatok visszautasitandók! Erdőgyöngyeművek Moritz Löw Brünn-Hussowitz. —:— ■ ■ „IGYUNK SZIKRAI VIZET!“ Kapható minden vendéglőben és fűszerkereskedésben. HÍREK. Kecskemét, május 31. Idegesek figyelmébe. — Különféle javaslatok. — Egy vidéki városban külön hirdetési újság indult meg. Egy kissé furcsa ugyan az olyan lap, amelyik nem ad szórakoztató olvasmányt is a csupa üzleti rész mellett, mindazonáltal az első szám azt bizonyítja, hogy sok vállalat, cég hasznosnak tartja ezt a módot. Természetes, hogy az újságocska figyelmét nem kerülték el a fürdők, mégpedig honunk kevésbé látott helyei. Ezekről több oldalon át számol be, bár inkább a külföld tudná meg, milyen természeti kincsekkel van tele ez az ország. Világhírű helyek nem rendelkeznek a huszadrészével sem annak a mérhetetlen természeti vagyonnak, ami mellett közönyösen halad el a magyar ember. Azonban nem is erről van most szó. A reklámról szólva, tudnia kell mindenkinek, hogy az a helyes stilizálásban találja meg a sikerét, aminthogy ez az alapföltétele is. Rendkívül fontos, hogy mennyit mond a hirdető, hogyan kínálja az áruit. Külföldön előkelő írók töltenek el annyi időt egy tenyérnyi hirdetés megszövegezésével, amennyi idő alatt a mi gyors novellistáink három remekművet megalkotnak. És az eredmények bizonyítják, hogy e divatba jött verses hirdetés is jobban kifizeti magát, ha hozzáértő ember szerkeszti az. Ellenben a leglaikusabb közönség is mentőkért ordít, amikor a garasoskodó kiskereskedő saját poétás vénáját fitogtatva, inkarnátus kegyetlen döcögéseket nyomat le vers formájában. A magyar verselés technikája olyan páratlanul fejlett fokon áll, hogy teljesen letűnt a többé-kevésbé intelli-