Kecskeméti Ujság, 1913. június (6. évfolyam, 122-146. szám)

1913-06-01 / 122. szám

2. oldal. KECSKEMÉTI ÚJSÁG 122. (1214.) szám, elárusító helyeken feltétlenül tiszta és hami­sítatlan kolbászárukat szerezhessen be. A kolbászáruk készítésénél ugyanis nagyon tág tér nyílik az iparos egyéni tu­lajdonságainak érvényesüléséhez. Maga a kolbászburok, ha kellőleg nem tisztított, vagy beteg belekből származik, alapoka le­het a kolbászmérgezés nevű súlyos, gyakran halálos betegségnek, még akkor is, ha a kolbászkészítéshez felhasznált hús és fűszer anyagok egyébként kifogástalanok. Pedig ehhez nem kell más, csak egy kis felületes­ség és veszedelmet rejtő kolbászneműek juthatnak a közfogyasztásnak. Még nagyobb a veszedelem, ha egyik­másik tág lelkiismeretű iparost öntudatos kapzsiság vezeti ez irányú működésében, mert ilyenkor a kolbászáruk állott és rom­lásnak induló maradékhúsok menhelyei is lehetnek. Ilyen esetekben a bors, vagy va­nília bőséges használata jól leplezi a gya­nús szagot, salétrom pedig a különböző színelváltozásokat, szép vörös színt köl­csönözve a kolbásztartalomnak. Keményítő és egyéb lisztfélék bőséges hozzákeverésével az egyes kolbászfélék (virsli, szafaládé) vize­tartalma oly magasra emelkedhetik, hogy azoknak tápértéke — amint a legújabb vizsgálatok igazolják — a búzakenyér táp­értékét sem éri el. Mi sem igazolja jobban e téren a visz­­szaélések határtalanságát, mint az, hogy pl. egy 10 fillér értékű jó szafaládé tápértéke a sok víz- és keményítőtartalom folytán csak annyi, mint másfél fillér értékű ke­nyéré, úgy, hogy aki tiszta szinhúst akar élvezni 10 fillérért, még leggazdaságosabb, ha prágai sonkát vesz ilyen körülmények közt. Mindezen visszaélések lehetőleges meg­akadályozására számos törvény és miniszteri rendelet alkottatott, amelyeknek végrehajtása csak olyan ellenőrzés mellett képzelhető el, amely a kolbászneműeknek már az elkészí­tésnél való ellenőrzésére terjed ki. Szükséges volna tehát, hogy a hús­­vizsgáló jelen legyen magánál a kolbászáru elkészítésénél, amelyhez csak az engedélye­zett anyagok lennének felhasználhatók. Ez csak úgy vihető keresztül, ha a kolbász­neműek feldolgozása a húsvizsgáló állandó­bb tartózkodása helyén, a vágóhídon is történ­hetnék. Nálunk ez egyelőre még alig lehetsé­ges vágóhidunk amúgy is szegényes felsze­relése miatt, de most, mikor egy új modern vágóhíd felállításának kérdése szőnyegen van, a kolbászáruk forgalmának és ellenőr­zésének szabályozását is aktuálisnak kell tekintenünk. A kolbászneműek készítésének ellen­őrzéséhez csak egy helyiség kell a leendő közvágóhídon, ahol a különböző kolbász­félékhez szükséges eszközök elhelyezést nyer­jenek. A közfogyasztásra szánt kolbászáruk itt készülnének el húsvizsgáló ellenőrzése mellett és ezen ellenőrzést tanúsító bélyeg­zéssel ellátva kerülnének ki a közfogyasz­tásba vagy nyersen, vagy az iparos telepén, esetleg a vágóhídon is megejthető füstö­lés után. Az ilyen kolbászáru azután joggal ki­érdemelné a nagyközönség bizalmát és ele­jét venné a tisztességes iparost is gyakran érő megszégyenítő meggyanusításoknak. Noha az iparosság általában nem kény­szeríthető arra, hogy a közvágóhídon ké­szítse el kolbászárut, de a kereslet, mely a készítés alatti ellenőrzést igazoló bélyeg­zéssel ellátott kolbászáruk iránt előrelátható­lag nyilvánulni fog, mintegy erkölcsi kény­szer lesz az iparosságra, hogy önkéntes ha­tósági ellenőrzés alá adja a hentesiparnak ezen ma még ellenőrizhetetlen részét. TÁRCA. Csecse­baba. Irta: N. G. Most már, hogy 8 hónapos vagy, édes kicsi leányom és gyügyögni próbálsz, azt hiszem, megérted, ha bocsánatot kérek tő­led utólagosan, hogy nem verssel üdvözöl­tem világrajöttödet. Mintha csak nem is versíró volna apád, ugy­e? Te csecse­baba. Alanyi költőnek persze hivatása, hogy a kicsi babájához szép verseket írjon, ha van szép vers és van jó baba, vagy meg­fordítva. De mi megalkuszunk, h ugy­e édes kicsi lányom ? Te beéred édes tejkó­­val is. Sőt már a kenyérkét is megbecsülöd. Majszolod és hallgatsz vele. Csak­­ legyen ! S miután az édes mamád is ezt az elvet vallja, elmarad az irodalom, amely úgy sem akar belőled élni. Elmarad a vers, mely parányi létezésed nem kívánja kamatoztatni. Elmarad a költemény — arra az időre, a­mikor az apád verseit, írásait, magadtól rakoshatod, gyűjtögeted, rendezgeted majd össze. De, hogy szép idők lesznek-e azok ? Egyáltalán szebbek-e a mostaninál ? — Ezt már csak te tudnád megmondani — húsz év után. Vagy talán még te sem. Tehát maradjunk csak annál, hogy a hozzád írandó költeményt lefújja az a csúnya gép, mely rendesen akkor dudál reám reg­gel, amikor leginkább szeretnék aludni; ak­kor bődül el fölöttem, amikor álmaim leg­inkább vannak; akkor parancsol reám, a­mint lenyeltem a déli falatomat, a­mikor kedvet éreznék és volna ,időm, játszadozni veled. Te csecse-baba! És még­sem szabad, lásd, arra a csú­nya tutuló gépre haragudni, mely a papát elveszi tőled, te csecse-baba ! mert ugyanaz adja neked vissza megint. Egy jó fél év múlva bizonyára vígan figyelsz majd te is, s ha valamelyik gyárban fújnak, szaladsz a mamádhoz, apró kezecskéd jelentősen emelve tölcsérszerűen a füledhez: — Pujnak! — fogod mondani. És Is­ten tudja hányszor várod egy nap haza a papát. Ahányszor fújnak valahol valami gyár­ban és én n­em vagyok otthon, annyiszor vársz haza. Öröm is, meg szomorúság is. Mert én naponta kétszer jövök meg csak a fújásra. Íme az öntudat így hozza meg az első gondokat számodra. Aminthogy, ha­­ nem is írtam ver­set rólad, — annál inkább emlékembe vés­tem, hogy karácsony előtt való nap fogtad két kézre először a piskótát és emelted a pici szádhoz, mintha csak a piskóta vitte volna a kezecskédet: — Vigyél, vigyél engem a szádhoz, csecse­baba, Bibey baba, már jó leszek neked. Mintha csak ezt mondta volna. Én följegyeztem azt is, a mamád jelentése sze­rint, hogy 1911. február 15-én morzsoltad ki szemedből az első könycseppet, mit a mamád lecsókolt az arcocskádról. Ez is megérdemelne egy megható elé­giát. (Hát eddig könyek nélkül sirtál édes kicsikém?) Most már könybe kerül a sirás maga is. Az első könytől fogva. Ejh! De mi köze van a házi elérzékenyedéseknek, egyáltalában a családi érzéseknek az iroda­lomhoz? Ugy­e kis leánykám. Semmi! — Valamikor volt. — Az irodalom­történetben van róla szó. De ma: — valóban az is kétséges lehet, hogy csecse-baba vagy te másoknak, kivül állóknak is? Való tény, hogy még nekünk sem vagy mindig kifogástalanul csecse-baba , hát még másoknak ! De abban rendesen nem te vagy a hibás, ha van va­lami, ami árt a jó hírnevednek. Hanem ba­rátnőd, a kis Lucyka, csempeszájú Jancsi babája. Talán Pischmann pubi úr, vagy Kákamédy kisasszony a ludas. Sőt ha nem az öreg néne, vagy a kis Olinó és nem is az előbb nevezett mándy­ médy babapár, akkor bizonyára a szomszédok kis cicája a haszontalan és nem te. De még azonkívül is nehéz megmon­dani, hogy melyik a csecse­baba és melyik nem az. Hiába mondják rád, hogy csecse­­baba vagy, nekem eszembe jut mégis a következő két kis történet az utcáról, egy nagyon csúnya, meg egy nagyon csecse babáról. Az egyik mindjárt ez: Megyek az utcán. És a következő han­gok ütik meg a fülemet: — Te Élet! Te édes pici Boldogság, drága Gyönyörűség! Te egyetlen kincse édes mamádnak! Te cukor, te mindenség, te arany, te gyémánt! Mit nem adnék érted, ha nem az enyém volnál! S hol van az a kincs, amelyért odaadnálak? — Úgy, úgy gyügyögj csak kis szivem Te üdvöm, haza­érünk mindjárt. Haza. Otthon kapsz jó kis meleg papit. Azután megjő nemsokára sze­gény jó apád is a munkából, fáradtan. De azért mégis nagyon szereti az ő kicsi csöpp­ségét. Eljátszadozik vele, míg a­nyuka fel­­melegíti a vacsorát neki is, a papának is ad enni. Ugy­e drága angyalom, örülsz neki, hogy mindjárt otthon leszünk ? . . . Visszanézek: egy szegény asszony így, aki a karján cipel egy nagyon csúnya, vézna és ótvarros babát. A napokban pedig szintén az utcán a következő beszédre lettem figyelmes; ez a másik : — Te kis majom, te kis piszok. Tak­­nyos kölyök. Hogy nekem miattad kell annyit szenvednem. Hogyan mész megint? Lucskos. Már megint be kell mennem veled egy kapualjba. Nem szeret se az apád, se a drága anyád. Ki nem állhatnak. Egész nap veled kell flangéroznom. Te kis béka. Bosszant ez a beszéd és hátra fordu­lok : valami nevelőnő-féle, aki karjánál fogva ráncigál egy gyönyörű szőke babát. -napMEHpWB hú/.- ásvány vagy MiKvtzzpr vggyftyg fenséges . Figyeljen a névre és kérjen mindig határozottan ERDŐGYÖNGYÉT Hasonnevű értéktelen után­zatok vissza­utasitan­­dók! Erdőgyöngyeművek Moritz Löw Brünn-Hussowitz. —:— ■ ■ „IGYUNK SZIKRAI VIZET!“ Kapható minden vendéglőben és fűszerkereskedésben. HÍREK. Kecskemét, május 31. Idegesek figyelmébe. — Különféle javaslatok. — Egy vidéki városban külön hirdetési újság indult meg. Egy kissé furcsa ugyan az olyan lap, amelyik nem ad szórakoztató olvasmányt is a csupa üzleti rész mellett, mindazonáltal az első szám azt bizonyítja, hogy sok vállalat, cég hasznosnak tartja ezt a módot. Természetes, hogy az újságocska figyelmét nem kerülték el a fürdők, még­pedig honunk kevésbé látott helyei. Ezekről több oldalon át számol be, bár inkább a külföld tudná meg, milyen természeti kin­csekkel van tele ez az ország. Világhírű helyek nem rendelkeznek a huszadrészével sem annak a mérhetetlen természeti vagyon­nak, ami mellett közönyösen halad el a magyar ember. Azonban nem is erről van most szó. A reklámról szólva, tudnia kell mindenki­nek, hogy az a helyes stilizálásban találja meg a sikerét, aminthogy ez az alapfölté­tele is. Rendkívül fontos, hogy mennyit mond a hirdető, hogyan kínálja az áruit. Külföldön előkelő írók töltenek el annyi időt egy tenyérnyi hirdetés megszövegezé­sével, amennyi idő alatt a mi gyors novel­listáink három remekművet megalkotnak. És az eredmények bizonyítják, hogy e di­vatba jött verses hirdetés is jobban kifizeti magát, ha hozzáértő ember szerkeszti az. Ellenben a leglaikusabb közönség is mentőkért ordít, amikor a garasoskodó kis­kereskedő saját poétás vénáját fitogtatva, inkarnátus kegyetlen döcögéseket nyomat le vers formájában. A magyar verselés tech­nikája olyan páratlanul fejlett fokon áll, hogy teljesen letűnt a többé-kevésbé intelli-

Next