Kecskeméti Ujság, 1913. október (6. évfolyam, 222-252. szám)

1913-10-01 / 222. szám

222 (1315.) szám. KECSKSMETI UjbAU­ ti szüreti kilátások tekintetében a szeptemberi kedvező idő­járás sokat jóvátett, amit a június—július— augusztusi szinte szakadatlan esőzés elron­tott. A legtöbb helyen az idei termés minő­sége sokkal jobb lesz a tavalyinál, de a mennyiség talán még elvétve sem igen fogja meghaladni a közepest. Ennek dacára, — úgy látszik — a must majdnem mindenfelé olcsón fog elkelni, — vannak vidékek, ahol a gazdák 20 Kor.-ért hajlandók a mustot eladni, — mert a vevők tartózkodóak, a gazdák pedig, a tavalyi rossz tapasztalato­kon okulva, nem igen mernek az eladással jobb árak bekövetkeztéig várni, de még sokan nem is várhatnak, még ha akarnának is, mert az általános pénzszűke rászorítja őket a sürgős eladásra. Az osztrák borkereskedők igyekeznek a magyar szőlősgazdák szorult helyzetét ki­használni. Ha egy nap az ég beborul vagy éppen eső kezd szitálni, már lejjebb igye­keznek az árakat nyomni azzal az ürügygyel, hogy az eső megrontja a minőséget. Pedig most már, közvetlenül a szüret előtt, a mi­nőség megrontásától sincs mit tartani, an­nál is inkább, hogy a rothadni kezdő für­töket majd mindenhol már leszüretelték és asztali szőlőnek adták el. A héten hozzánk beérkezett jelentések a következők : Kiskunhalas. A szőlő beérése nem egységes még ugyanazon tőkén, sőt gyakran még ugyanazon a fürtön sem. Azért a ra­cionálisan dolgozó gazdák nem egyszerre szüretelnek, hanem a koránérő fajok, mint saszla, oportó és burgundi, érett fürtjeit már szeptember közepén kezdték leszedni és pré­selni, azóta minden nap végigjárják­ a tőké­ket és leszüretelik azt, ami megérett. Aki így dolgozik, holdanként 12—13 hl. 15—16 fo­kos (Klosterneuburg szerint) mustot kap, aki azonban egyszerre akar szüretelni, az 2—3 hl.-rel kevesebb és 1—2 fokkal gyen­gébb termést ér el. Általában a minőség nem áll az 1911. évi mögött. Az érdeklődés igen nagy. Napról-napra tömegesen vannak kér­­dezősködések, de vásárlás alig fordul elő, pedig a legtöbb termelő hajlandó volna ter­mésén olcsó áron túladni. Klábertelep (Pestvárm.) A szép idő­járás folytán a minőség lényegesen javult és ha a szüretig száraz idő marad, jó minő­séget kapunk. A jól kezelt szőlőkben a mennyiség a tavalyit 30 százalékkal felül­múlja, de tekintve, hogy a környéken sok rosszul kezelt szőlő van, amelyen se lomb, se szőlő, a kerületben átlag a tavalyinál kisebb termés várható. Az érdeklődés jobb borfajok után elég nagy, de ar még nem fejlődött ki. HÍREK: Kecskemét, szeptember 30 — Állami kisegítő iskola vendége. Szeptember 27 én Szeged város most fel­állított kisegítő iskolájának vezető tanárnője, özv. Sza­mossy György­né látogatta meg a kecskeméti áll. kisegítő iskolát, hogy tanul­mányozza annak vezetését, ügyrendjét és beléletét. Dékány Károly, az iskola vezetője szíves felvilágosítást nyújtott az összes teen­dőkről s meghívására itt maradt a testület­nek délután tartott gyűlésén. Köszönetét ki­fejezve, meghívta a testületet a szegedi ki­segítő iskola megtekintésére s az esteli vo­nattal elutazott. — Izraelita polgártársainknak a héten nagy ünnepeik lesznek. Időszámításuk szerint Thiszi elsején, csütörtökön az 5674. új évet. Az izraelita hitközség ez idén már az újjáalakított templomban tartja ünnepi istentiszteleteit. — Nők a jogakadémián. Egyenlőre — nem kell megijedni, — mint az állam­számvitel hallgatói vesznek részt a jogaka­démián. Szorgalmas, derék növendékek, kiknek száma 12. Előadójuk dr. Réthey Ferenc jogtanár. — A háziipar fejlesztése. A föld­­mivelésügy­i miniszter rendeletet intézett a gazdasági egyesületekhez, amelyekben fel­szólítja azokat, hogy a télen rendezendő háziipari tanfolyamokra már most tegyék meg a lépéseket, mert az az óhaja, hogy a háziipari tanfolyamok nagyobb számban ren­­deztessenek, mint az előző években. Külö­nösen ott kíván a miniszter ilyen tanfolya­mokat rendezni, ahol napszámosok laknak, akik télen kereset nélkül vannak. — Októberi ájtatosság. A róm. kath. templomban október hó folyamán, hetenkint háromszor, úgymint szerdán, pénteken és szombaton este 6 órakor vecsernye tartotik szentségimádással a boldogságos Szűz Mária tiszteletére. A hívők minden évben nagy számmal vesznek részt ezen ájtatosságon. — Törvényjavaslat a tisztességte­len verseny ellen. A tisztességtelen ver­seny megakadályozására már 1907-ben szak­tanácskozást hívott össze a kereskedelmi minisztérium és a tanácskozás eredménye­­képen el is készült egy törvényjavaslat a tisztességtelen versenyről, ezt azonban még a mai napig sem hozták nyilvánosságra. Ennek oka az, hogy ezt a törvényjavaslatot a kiegyezési megállapodások értelmében Ausztriával egye­értésben, közös elvek sze­rint kell megalkotnunk és Ausztria még nem nyilatkozott véglegesen, hogy a magyar rész­ről előterjesztett javaslatot elfogadja-e, vagy sem. A két kormány között nagyobb eltérés volt a javaslat alapelveire vonatkozólag, köl­csönös tárgyalások folyamán azonban az ellentétek legnagyobb részét eltüntették és most már úgy halljuk, az áruk megjelölé­sére vannak nagyobb nézeteltérések, azon­ban egyéb részletekre nézve már végleges megállapodás jött létre. Azt hiszik, hogy a javaslat a tél folyamán nyilvánosságra is kerül. — Új hetilap. A 67-es eszmék lelkes támogatására ma Kecskeméti Híradó címen új hetilap indult meg, amelynek előfizetési ára évi 4 kor. Felelős szerkesztője dr. Kovács Andor jogtanár, tulajdonosa Fodor István siketnémaintézeti tanár. — Lakók panasza a rendőrségen. Hetek óta különös s alapjában elszomorító panaszokat tárgyal, intéz a rendőrkapitány­ság. Lakók fordulnak panasszal hozzá, hogy egyes háztulajdonosok visszaküldték a no­vember 1 -ére felvett lakásfoglalójukat, mert megtudták, hogy gyermekei is vannak a la­kás bérlőjének. A panaszok megvizsgálása során azután, majd kivétel nélkül, kiderült az a megdöbbentő tény, hogy a háztulajdo­nosok első kérdése a lakást kivenni szán­dékozóktól : van-e gyerek, mert ha van, akkor nem kapja meg a lakást. A szegény lakó mit tehet egyebet, csakhogy megkapja a lakást, letagadja gyermekeit, vagy legalább is néhányat a kis csemetékből. Közben persze mégis kiderül, hogy hány tagból áll a család s a háziúr — ahogy a panaszok igazolják — visszaküldi a foglalót. Nem kell a gyermekes család, inkább maradjon üre­sen a lakás, mintsem a gyermekek megron­gálják. Ezek a mélyen elszomorító dolgok méltán ejthetik gondolkodóba az embert, nincs-e igazuk az egyke híveinek? — A pasteurizált tej forgalomba­­hozatala. Minthogy a pasteurizált tej for­galom­bahozatala körül visszaélés történt, amennyiben a kémiai vizsgálat nem egy esetben állapította meg, hogy a drágább pasteurizált tej neve alatt közönséges tejet árusítottak, a földmivelésügyi miniszter eré­lyes hangú rendeletet adott ki, amelyben a legapróbb részletekig kiterjedő gondosság­gal írja elő a pasteurizált tej forgalomba­­hozatalának módját. Aki e rendelkezések ellen vét, kihágást követ el, amelyet bün­tetni fognak. — Baleset. Nagy Ferenc és Társa budai kapuban levő fatelepén dolgozott Kecskeméti Mihály 55 éves mindenes. Folyó hó 26-án deszka összerakásnál egy­­pár deszka Kecskemétire esett és összezúzta orrcsontjait. A súlyosabban sérült embert első­segélyben dr. Pataky Zoltán részesítette. Kecskeméti sérülése három héten belül gyó­gyul. A baleset a munkás vigyázatlansága folytán történt. — A leltárbiztos fegyelmije. A kecs­keméti királyi járásbíróság, mint hagyatéki bíróság 1912. p. 406—2. szám alatt kelt végzésével megkereste Kecskemét város pol­gármesteri hivatalát, hogy V­i­r­á­g­h Ferenc leltárbiztos ellen a Csőszi Imre hagyatéki ügyben tanúsított nagyfokú hanyagsága miatt járjon el, illetőleg kötelességének pon­tos teljesítésére utasítsa. Miután az iratok­hoz még két hasonló ügyre vonatkozó vég­zés is csatolva volt, a város polgármestere nevezett leltárbiztos ellen 107—evi. 1913. szám alatt kelt végzésével az 1886. évi XXI11. t.-c. 1. §-a pontjaiba ütköző fegyelmi vét­ség miatt a fegyelmi eljárást ugyanazon tör­vény 2. paragrafusának d. pontja alapján el­rendelte. — Virágh Ferenc e határozat ellen kellő időben felebbezést nyújtott be, amely felebbezés azonban a közigazgatási bizott­ság részéről még elintézést nem nyert.­­ Az évközben történt előlépés és az adó. Nagyon érdekes ítéletet hozott legutóbb a közigazgatási bíróság pénzügyi osztálya abban a kérdésben, hogy a tiszt­viselői fizetés után már egyszer jogerősen megállapított kereseti adót lehet-e évközben fölemelni abból az indokból, hogy az illető adóköteles évközben előlépett és magasabb fizetés élvezetébe jutott ? A közigazgatási bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogerősen megállapított ilyen tiszt­viselői adót évközben semmiféle indokból emelni nem lehet. A valószínűleg igen sok tisztviselőt érdeklő ítélet száma 29615—912. — Tanítás a tanyai iskolákban. Az összes tanyai iskolákban a beiratásoknak legnagyobb részét elvégezték s az előadáso­kat szerdán meg is kezdik. — Munkások minimális kora. A munkások minimális kora a törvény ellenére nem állapítható meg. Aki 15 éves és iga­zolni tudja, hogy egy iparos segédül fel­veszi, annak munkakönyvét kell adni. x Háború a moziban. Érdekes dráma megy ma és holnap az Uránia mozgóban. Dúl a gyűlölettől szított vad és ádáz háború a török és bolgár közt. Az ember nem is hinné, hogy ilyen irtózatos háború, az ágyuk bömbölése és a fegyverek vészes zaja kö­zepett lehet a harctéren egy kis elhagyatott kunyhó, melyben egy fiatal török tiszt fele­sége és egy vőlegény bolgártiszt között a legmegkapóbb poétikus jelenet játszódik le. A bolgártiszt ugyanis halálos lázálmában azt hiszi, hogy az őt ápoló török tiszt felesége az ő menyasszonya, egy utolsó székért kö­nyörög vélt menyasszonyához. Gyönyörű, igazán meghatóan szép poétikus jelenet, amelyért magáért érdemes megnézni a mai drámát: a török-bolgár háborút. — Milyen idő lesz október hónap­ban ? Sirius mester jövendölése szerint október hó valamivel kedvezőbbnek mutat­kozik szeptember havánál. Lesz benne szép nap is, de kijut azért esőből is, szélből is. Lesznek benne éjjeli fagyok is. Talán még a földrengéstől sem szabadulunk meg. Így fest a jövő hónap. Hát ehez nem kell nagy talentum, hogy ezek után így állítsuk össze a jövő hónap időjárási receptjét: Zivataros esők, viharok jéggel vegyesen, kellemetlen szelek esetleg változás okáért hóval, lesz napsütés is, de az éjjeli fagyok sem ma­radnak el s tarthatunk még a földrengéstől is. Szép október 1 . . . — Meddő pályázat. A városi tanács augusztus 15-iki lejárattal pályázatot hirde­tett a gazdasági iskolánál nyolc alapítványi helyre. A pályázat határideje lejárt, anélkül, hogy még csak egy érdeklődő is akadt volna. Ez a — mondhatnánk szégyenletes — helyzet valósággal megdöbbentette a vá­rosi tanácsot, amely az eredménytelenség megszüntetésére a pályázati határidőt szep­tember 20.-áig meghosszabbította, egy az­iránt­ is intézkedett a városi tanács, hogy ne csak a városi gazdaközönség, hanem a pusztai gazdák is tudomást nyerjenek a pályázatról. Mindez nem h­asznált. A termi­nus másodszorra is lejárt és mindössze egyetlenegy pályázó akadt, Nagy Gábor. Bizony-bizony szomorú állapot, hogy gazda­­ifjaink, akiktől pedig ez a város oly sokat vár és remél, a kézen fekvő, a kínálkozó alkalmat nem használják ki a művelődésre, a szakszerű iskolázásra. Eg SZÍ szí II­I. Bal La Ril azon him A le^ hó­­i ZSOI saját ■«91 Dániel Hala Ráfó Jí­­­a! baki KAPH^ Felerak Kecske 2. ''kiöl.

Next