Kecskeméti Ujság, 1916. január (9. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
2. oldal. Boldog új évet! Irta : Fekete József. Most, mikor minden talpalatnyi földért életünket, vérünket kell áldoznunk, mikor a jövő reményeiért a jelen értékeit kell kockára tennünk, mikor a harc nehéz feladatait súlyos nehéz számításokkal kell előre megterveznünk és semmit se kapunk ingyen, véletlenül, meglepetésszerűen, váljon nem ábrándos, naiv, céltalan, vagy legalább is időszerűtlen-e, most szokásos jó kívánságokkal üdvözölünk egymást — ez új év reggelén ? Van-e, lesz-e foganatja az idén jó kívánságainknak ? Nem marad-e puszta szó, üres kiáltás a pusztában, céltalan fellobbanás és ellobbanó áhitat, ha meleg kézszorítással és őszinte nagy jóakarattal hangosan, imaszerűen, zsolozsmaképen kívánunk egymásnak minden jót ebben az új esztenzendőben ? Minden időkben, az élet minden válságai, boldogsága, keserve és örömei közben a szeretet, a hűség, a bizalom és megbízhatóság külső formája volt mindig a becsületes jóindulat szokásos jókívánsága. Ha egyebet nem, minden esetre az összetartás, a közösség, a rokoni érzület ösztönszerű, jóságos emberségének kifejezését jelentette közöttünk. A szeretet külső kifejezésének ugyanaz a lángja, ugyanaz a melegsége van, mint a tűznek. A tűz lángjának mindig az a foka, mint hevületének; minél jobban ég valami, annál nagyobb a pislogása, színesebb a füstje, lángolabb a ropogása. Az idén hangosabban beszélünk, mert melegebben élezünk és áradozóbban üdvözöljük egymást mint máskor. Sok gond, bánat, nehéz teher van szívünkön. Sok veszteség, kísértés, riadalom ért bennünket. Rászorulunk egymásra. Békeidőben nem is érezzük ennyire a közösség és összetartás szükségét. Egymás mellett, néha egymás ellen, külön érdekeink szerint élünk. De most egymással egymásért, vállvetve, közös célra dolgozunk, küzdünk és győzünk. Azt mondják, a háború eldurvítja, elvadítja az erkölcsöket, önzővé teszi az embert. „A szent önzés“ vezeti seregeinket. De ez az önzés nem nekünk, nem magunkért szól, hanem mindnyájunk, hazánk, fajunk, nemzetünk és királyunk jóvoltáért. Szinte furcsa, hogy a humanizmus, testvéri szeretet, kölcsönös támogatás és segítség a háborúban inkább nyilvánul, közvetlenebbül, melegebben érvényesül, mert szükségesebb, nélkülözhetetlenebb, mint a békében. Csendes, nyugodt, békés időkben a szeretet egyéni paszió, tetszésünktől függ, de háborúban szükség, törvény, kényszer erejével lép fel. A nemzet összetartása, még akkor is, ha halálos harcot folytatunk ellenségeink ellen, sőt talán akkor még inkább az emberszeretet fényes megnyilvánulása, magunk között. Nem létezik más humanizmus, mint az egységes kulturzónák keretein belől a közös ideálok ápolása Aki ezek ellen vét, életünk, szellemünk, benső világunk nemzeti erejét akarja megtörni. Innen keletkeznek a háborúk, melyek nemzeti életrevalóság fajkiválasztási küzdelmeit jelentik. Az életfejlődés törvénye az erősebbek győzelme. Aki anyagban, erőben, szellemben és ideálokban kiválik, aki eszméit, erkölcseit, törekvéseit és jellemét a többi kis nemzetek elmaradása és akarathiánya, vagy a nemzetek gőgje és elanyagiasodása fölé tudja emelni, az megszerezte magának a jogot a legmagasabb emberi célok képviseletére. Kis nemzetek is haladhatnak a művelt emberiség élén. Valamikor a kis Athén adott irányt a nyugati civilizációnak és Alexandria városában öszpontosult a Kelet szellemi világa. Kis nemzetek hatalma és joga kulturális érvényesülésükben rejlik. A kis német tartományok még mielőtt egyesültek volna nagy német birodalommá, egyegy sugárgyújtó lencséjét jelentették a nagy germán műveltségnek. Göthe, Schiller, Wieland, Herder elfértek a kis Weimarban. És hány nagy kiváló szellem növekedett nálunk a nemzeti talajban! Kossuth, Petőfi világnevek, kik beletartoznak a tizenkilencedik század világtörténelmi és irodalmi panteonjába. Árpád hadjáratai fél világon át, Oroszországtól Franciaországig, II. Endre jeruzsálemi harca, Nagy Lajos terjeszkedése, Nápolyig és Mátyás király Bécs elfoglalása, olasz renaissance kultúrája nemcsak a magyar nemzeti dicsőség, hanem az európai történelem mindmegannyi dicső korszakát jelenti. Voltak idők, midőn a magyar — csakugyan Petőfi szavaival élve — „Európa homlokán tombolhatott.“ És most a régi idők megújultak, a magyar nemzet új életre ébredt. Világjáró katonáink ősi erényei, hősi diadalai, Mohácsnál elhajolt szerencsénk újra feltámasztásával, Rákóczy kurucaira emlékeztetnek. A mostani világháború gerincének egy részét, velejének java erejét, sikereink biztosítékát a mi katonáink képviselik. Egész Európán keresztül becsültel hordozzák végig a háromszinű magyar nemzeti lobogót. Most is még messzibb keletre, a suezi csatornáig, Kis-Ázsián át Afrikáig, Egyptom felé tartanak. Mindenütt ahol veszedelem van, ahol hódítani való és erőre való munka akad, a németek a magyarokat veszik segítő társul. Velünk vívják meg hódító csatáikat. Együtt küzdünk a jövőért. Ők az övékért, mi a mienkért — szövetséges hűséggel. Meddig tart még ? — aggódva kérdezzük. Megnyerjük-e a további csatákat? — Bizalommal reméljük, önérzettel, bátorsággal. Most szedte össze másodszor az öreg Sylveszter eddig ejtett győzelmeink trófeumait az ülőkor emlékezetére. Most megyünk bele a harmadik évszám sorozatába, 1914- től az 1916-ik esztendőbe. Uj viharokban, uj erőfeszítéssel álljuk a harcot. Óvja Isten minden bajtól Mi magyar hazánkat. KECSKEMÉTI UJSÁG !i mi mindennapi kenyerünk. Ellenségeink már rég nem bíznak abban, hogy fegyverrel minket valaha is legyőzhetnek, azért azt az embertelen célt tűzték maguk elé, hogy elzárjanak a világforgalomtól, gazdaságilag tegyenek tönkre, kiéheztessenek. Ezt ugyan el nem érhették eddig és hitünk szerint nem is fogják elérhetni, de elannyira, hogy nyíltan meg sem merte mondani, nehogy ellenségeink bátorságot, buzdítást merítsenek belőle. Az idén ugyan a hadbavorult munkás kezek nélkül is megműveltük földjeinket és a Gondviselés a mi mindennapi kenyerünket megadta, de nem oly bőven, mint eleinte véltük s nem oly bőven, hogy takarékosságnak immár fittyet hányhatnánk. A világháború is tovább tart, semmint észszerűen föltehető volt és az okosság azt parancsolja, hogy gazdasági téren is kibírjuk, helyes beosztással, akármeddig húzódik is el. Erre a célra fordítja a törvényhozástól nyert kivételes hatalmát a kormány, melylyel a liszt és a kenyér fogyasztásának bizonyos szabályozásáról intézkedik. Ezt a rendeletet aprólékosan meg kell tanulnia mindenkinek, hiszen az belevág mindnyájunk mindennapi életébe, de aki megérti, hogy miről van szó, az nemcsak nem zúgolódik, de sőt elismeréssel adózik a kormány előrelátásának. Zúgolódásra, a legkisebb elégedetlenségre is egyáltalán nincs ok, mert e rendelet értelmében a hatályba lépés napján, vagyis január tizedikén túl is naponként és fejenként 240 gramm lisztet fogyaszthatunk, sőt a nehezebb munkával foglalkozók 300, az őstermelők 400 grammot is, mindezt a tengeri liszten felül. A városokban csak kenyérjegy, illetőleg szelvény ellenében leszen szabad kenyeret bárhol is eladni. Akinek a meghatározott mennyiséget meghaladó készlete van, köteles azt a lakosság élelmezésére a hatóságnak átengedni. Aki a rendelet ellen vét, két hónapi fogházzal és pénzbüntetéssel is büntethető. De az eképpen korlátolt mennyiség jelentékenyen több, mint amennyi Ausztria, vagy Németország lakosainak jut, tehát nyilván elég, sőt valamivel több az okvetlenül 1 . (3002) szám, szükségesnél, mert hiszen ők a kevesebbel is meg tudnak élni A mi állapotunk tehát a győzelemben osztályos társaink, szövetségeseink állapotánál is kedvezőbb. Másfelől azt kell tekintetbe venni, hogy ezt a megszorító rendelkezést a kormány bármikor visszavonhatja. Ebből világosan kitűnik, hogy a kormány nem számít a háborúnak a jövő termésig való kinyúlására, sőt valószínűnek tartja, hogy a mi mindennapi kenyerünkre vonatkozó rendelkezése már előbb is fölöslegessé válik, de felelőssége tudatában jónak látja úgy intézni a dolgokat, hogy akkor se éhezzünk meg, ha az új aratásig nem jön meg a béke. Ez a rendelet ennélfogva nemhogy nyugtalanságra adna okot, hanem ellenkezőleg aziránt nyugtathatja meg a társadalmat, hogy a kormány kiváló lelkiismeretességgel számít a legrosszabb eshetőségre is, nem azért mintha attól tartana, hanem azért, hogy még az se találjon bennünket készületlenül. A nemzetek nagy kalendáriumában most holmi böjt féle következik ránk s még csak nem is szigorú. Ha ezt kiálljuk, ha kíméletesen bánunk a mindennapi kenyérrel, amely a keresztény vallás szerint Krisztus teste, gazdasági szempontból pedig az emberi munka legfontosabb terméke, akkor nyugodt lélekkel várhatjuk a diadalnak, a békének örömünnepét. H I Sí E K Kecskemét, 1915. december 31. — Boldog új évet kívánunk t. munkatársainknak, előfizetőinknek és hirdetőinknek. — Lapunk legközelebbi száma kedden reggel a rendes időben jelenik meg. A 29-ik néfölkelő gyalogezred kitüntettjei. Dr. Steiskal Ottó népfölkelő főhadnagy ma érdekes kimutatást küldött ezredéről. A hiteles statisztika szerint nonovember végéig az ezred legénysége 6 arany, 60 nagy ezüst, 178 kis ezüst, 297 bronz vitézségi érmet kapott ezenkívül a tisztek legnagyobb része is kisebb nagyobb kitüntetést kapott. A decemberi harcok folytán e számok még emelkedni fognak. Megjegyzzük csak még azt, hogy az ezred zöme kecskeméti fiúkból áll. — Vetőmag ellenőrző bizottság. A földmivelésügyi miniszter legutóbbi rendelete értelmében a be nem vetett területek gazdasági megmunkálása és bevetése céljából a földmivelésügyi miniszter vetőmagközpontokat állított fel, amelyek hivatva lesznek arra, hogy vetőmaggal lássák el az erre szoruló kisgazdákat. Hogy az ilyen vetőmag központokból csak az igényjogosultak nyerhessenek támogatást a rendelet értelmében mindenhol vetőmag ellenőrző bizottságok alakítandók. Kecskemét város főispánja a bizottság elnökévé dr. Dömötör Lajos gazdasági tanácsnokot, tagjaivá pedig Málnássy Ferenc gazdasági főfelügyelőt, id. Balogh János gazdásodót és Grasselits Miklós földmivelési igazgatót nevezte ki. Nincsen jobb szájápolószer Ára: nagy üveg 2.0 k, Ida üreg 1.20 k.