Kecskeméti Ujság, 1916. február (9. évfolyam, 25-48. szám)

1916-02-01 / 25. szám

2. oldal. Sonja, kedves kicsi Sonja, magára emlékezem. A maga acélkék, sötét hajára, bársonyos nézésű­ szemére, piros, finommetszésű ajakára és piciny kezére. Sonja kedves, magára emlé­kezem, a maga szépségére. A bátyja juttatta magát eszembe, a katonabátyja, az én régi ismerősöm, mond­hatom barátom, aki most nemzetével együtt ellenségemmé jön és ellenünk harcolt, míg — Sonja, kedves, legyen erős — magyar golyótól találva meg nem sebesült és ide nem került, az ország lüktető, dobogó szi­vébe. Egy kórház lépcsőházában láttam meg őt, az orosz tiszt urat, amint egy magyar baka karján bicegett le a lépcsőn. Volt valami örökké felejthetetlen, szívig ható, felemelő szomorúság abban, ahogy a mi marcona katonánk féltő gonddal vigyá­zott a maga bátyjára és amint mondta : — Na­­gy hadnagy úr, csak lassan... így kő. Alásan jelentem: a jövő héten egé­szen jól fog menni. Félreálltam és elrejtőztem kissé a ho­mályban, nem akartam, hogy észrevegyen. Nem akartam látni szemének szúró tekinte­tét, azt a pillanatnyi felvillanást, azt az éles vonalat a két szeme között. Nem akartam, hogy így szóljon ma­gában : — Ott áll valaki, aki ismerősöm, aki barátom volt, akivel valaha egy asztalnál ültem és a víg német studentok között együtt mulattunk, de a­ki nemzetével együtt ellenségemmé jön. — Én jól ismerem a bátyját, Sonja, ő úgy gondolkodott volna ! — Üdvözöljem-e őt, köszönjek-e neki, vagy fordítsak neki hátat? Feledjek e el sok sok­­ szép órát és régi barátságot, vagy pedig vért, sok fájdalmat és szenvedést ? Nem akartam, hogy így szóljon magá-­­­ban, azért a homályban maradtam és onnan­­ néztem őt, Boris egészen megváltozott. Nem olyan délceg, nem olyan daliás, de még mindig szép. Arca sápadt, beesett, szakálla boros­tás. Fürtjei között, az ő hollófürtjei között már megcsillan egy egy ősz hajszál, a kiál­lott szenvedések jele. Öregebb lett a bátyja, Sonja és most­­ beteg is. Törődött, görnyedt hátú ugyan, fá­radt vonás húzódik meg a szája szögletén, de ne féltse őt. Elcsendesülnek majd még a viharok, ledőlnek a minket elválasztó ma­gas falak és akkor viszontláthatja a bátyját Sonja, kissé bicegő lábbal, szürkülő hajjal ugyan, de viszontláthatja. Sonja, kedves, ne bánkódjék, ne szo­­m­orkodjék ezen, gondoljon azokra a milli­ókra, akik atyjukat, testvérüket olyan jó re­ménységgel hagyták el és soha, soha nem találkoznak velük sehol. Ne bánkódjék most azon hogy Boris beteg, hogy golyó járta át lábát és szurony­döfés karját. Fehér ágyon feküdt eddig, szelíd or­vosok gyógyították, irgalmas kezek és szívek istápolták. Ha fázott, betakarták, ha láztól forró volt az ajka, enyhitő italt adtak neki, gyöngyöző homlokát letörülték, csapzott ha­ját félresimították a mi szépséges asszonya­ink és lányaink és közben arra gondoltak, hogy az ő fiaikkal és fivéreikkel is igy bán­nak a maguk asszonyai Sonja és könny gördült végig az arcukon amikor nézték ezt a fiatal orosz, de már nem ellenséges tisztet. Ugy­e maguk is ilyen izgalmasok a mi testvéreinkkel szemben ? Ugye, ha én feküd­nék azon a kórház ágyon, maga rakna bo­rogatást sípoló mellemre, adna hű­sítő italt cserepes ajkamnak s maga törülné le fehér, pici kezével, selyem kendőjével láztal e veri­­tékes homlokomat és . .. és maga csókolná le pilláimat, ha aludni térnék? Sonja, kedves kicsi Sonja, Isten önnel. Lehet, hogy mi még egyszer találkozunk. Biztosan nem tudom. Addig is — ha egy­szer másszor elhagyja önt a bánat — gon­doljon néha rám ... B. Pál. KECSKEMÉTI UJSÁG 25. (3026) szám. A redaekcióban. Irta: Christian Andersen. Ezt is a Hold mesélte : — Benéztem egy szerkesztőségbe, az ablakon keresztül, valahol Németországban. Sok szép bútor volt a szobában, sok könyv és tengernyi újság. A szerkesztő asztala mellett ült. Köröt­te pedig néhány fiatalember. Előtte két könyv feküdt, éppen ezekről beszélgettek. — Ezt tán egy hete küldték be — mondta a szerkesztő az egyik könyvre mu­tatva — magam még nem olvastam. A ki­állítása nagyon csinos. Mit szól a tartal­mához ? — Oh ! — mondta az egyik, aki maga is költő volt — jó, sőt nagyon jó. Egy ki­csit túlságosan el van nyújtva a dolog, de Istenem, mit vár az ember egy fiatal írótól? A versek természetesen jobbak is lehetné­nek, mint amilyenek. A gondolatok nagyon egészségesek, nagyon ügyesek; természetes hogy mindennapiak és útszéliek. De mit mondjak. Újat nem lehet mindig találni.­ Egész nyugodtan megdicsérheti őt, szerkesz­tő úr! Azért nem hiszem, hogy valaha is nagy költő váljék belőle. De nagyon művelt fiú, kiváló orientalista és ügyes kritikus. Ő volt az, aki azt a szép kritikát írta a „Fan­táziák az otthoni életről“ című könyvemre. Természetes, hogy egy ilyen fiatal íróval szemben enyhén kell eljárnunk. — Mit beszél maga itt enyhe eljárás­ról ? — kérdezi egy másik úr — az az ember egy hatalmas, egy jól megtermett szamár. Érti ? . .. szamár ! Igen !... Semmi sem szörnyűbb és üldözendőbb az iroda­lomban, mint a középszerűség ! —­­Szegény fiú ! — szól a harmadik — Anyja egészen boldog, hogy ilyen tehet­séges fia van. Tudja, szerkesztő úr, ő az, aki az ön utolsó könyvére olyan sok aláírást szerzett. — Szegény asszony ! Nos jó. A könyv­vel majd röviden végzek. Félreismerhetetlen tehetség. Irodalmunk gyöngye, gyönyörű ki­állítás, de sablon stb. De mit csináljak ev­vel a másik könyvvel. A szerzője bizonyára azt akarja, hogy megvegyem. Azt mondják, hogy jó könyv és hogy az író nagyon zse­niális. Nem ? — Igen, igen. E­z az általános véle­mény, — mondta a költő — de egy kicsit túl zseniális. Nézze csak meg a könyvet. A központozás különösen vad. Ott nyilatkozik meg a zsenialitása. — Egy kicsit le kell rántani, mert máskülönben nagyon beképzelt lesz ! — Ne tegyük azt ! — mondta a ne­gyedik. — Kicsiségeken nem kell fennakad­nunk. Inkább örüljünk, hogy egy ilyen, igazi költészettől sugárzó könyv jelent meg. Ez kiemelkedik összes társai közül. — Isten őrizz, hogy megdicsérjük ! Hisz akkor beleőrül a sok dicséretbe. Ele­­gen tömjéneznek neki ! És különben­­ ha igazi zseni, akkor kiállja ezt a fejmosást! — Félreismerhetetlen tehetség — írta a szerkesztő — a szokott hanyagságokkal és hibákkal. Hogy néha milyen komisz ver­seket ír, arra ékes példa a 32 ik oldal ne­gyedik sora, amelyben egymagában három hiátusz van. A klasszikusok tanulmányozá­sát melegen ajánlom. — Tovamentem, mondta a Hold és elmentem az első költő házába. Ott ült bol­dog anyja mellett, a meghívott vendégek körében, akik őt nyakra-főre dicsérték. A költő pedig nagyon jól érezte magát. Felkerestem a másik költőt is ; az is nagy társaságban volt, még­pedig egy elő­kelő urnát. Az első költő könyvéről beszél­gettek. — Majd a magáét is elolvasom — mondta a mecénás — de nyíltan megmon­dom (hisz tudja, hogy én semmit sem hall­gatok el), nem nagy várakozással tekintek eléje. Mert maga nagyon fantasztikus, na­gyon zseniális, túlságosan vad. Bár beis­merem, hogy mint ember nagyon kellemes. Ugyanebben a szobában, a sarokban meghúzódva ült egy ifjú leány és egy könyv­ben olvasott. Porba vetnek Sok gyöngyöt, éket És megcsodálnak Sok értéktelent... Ez a mese ezer éve él És mégis mindig új marad ... Ford.: B—6. H­ÍREK Kecskemét, 1916. január 31. A rokkant imája. Barázdás az arca, — kérges a tenyere, Tépett a ruhája, — görnyedt a termete. A sok szenvedéstől sápadt, fáradt, beteg, Szánandóbb, megtörtebb csak haldokló lehet. Ketten maradtunk még a kis kápolnában, Imánkat elmondani e csendes magányban. A kőkockán térdel, némán mozog ajka, Csüggedt, lázas fejét a zsámolyra hajtja. Uram ! A világok erős kormányzója, E gyenge hívődnek szálljon Hozzád szója. Én nem kérek semmit, m­egy az imádságom Hogy e rokkant bajtárs szava Rád találjon. Bartók Antal: — Jótékonycélú hangverseny. A cs. és kir. 94-ik gyalogezred zenekara február hó 2-án a bolgár Vöröskereszt javára a Be­­retvás-kávéházban hangversenyt rendez a következő műsorral : 1. Funk Gyula : „A florentinai“ hangverseny induló. 2. Winter­berg: „A nők és a csillagok“ keringő a „Piros ruhás hölgy“ c. operett motívumai szerint. 3. Kelér Béla „Magyar vígjáték“ nyi­tány. 4. Verdi: Ábránd „Aida“ c. operából 5. Ziehrer: „Egy rezervista álma. 6. Offen­­bach-Binder: „Nyitány“ Orpheus az alvi­lágban“ c. operettből. 7. Czibulka : „Falusi menyegző“. 8 a) Wagner: „Erdei pacsirta, kakuk és a béka“ hangverseny egyveleg. 8 b) Peter :,,Reuz Cirkus“„Xilophon soló“ 9. Gilbert: Szemelvények a „Mozi királyné“ c. operettből. 10. Farbach : „Komikus taka­­rodó“. — Kitüntetés: Dr. Pesthy János nagy­kőrösi kir. közjegyző helyettest, a 29-ik nép­fölkelő gyalogezred vitéz főhadnagyát Őfel­sége a hadiékítményes 3 ad osztályú vitéz­­ségi érdemkereszttel tüntette ki. Dr. Pesthy János e magas kitüntetést az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért kap­ta, ami bizonysága annak, hogy szívvel-lé­­lekkel kötelességét teljesítő lelkiismeretes, pontos katona.­­ A lisztrendelet és a hadifoglyok A belügyminiszter leiratban értesítette a vá­rost, hogy a polgári ellátásban lévő hadi­foglyoknak a hadügyi igazgatással létrejött megállapodáshoz képest csakis ugyanolyan mennyiségű lisztet, illetve kenyeret szabad napi fogyasztásra adni, mint a­mennyit a hasonló foglalkozást űző honi lakosok szá­mára a rendelet előír.­­ A hadbavonult férj üzleti adós­ságaiért felesége nem felel. Ebben az igen aktuális jogi kérdésben döntött legu­tóbb a budapesti Ítélőtábla. Az ítélet, a­mely 1916. január 6-án 18180­­­2—1915. sz. a. kelt, a kérdésre nem­mel felel, mert az asz­­szony nem tekinthető az 1908. évi LVI1. t.-cz értelmében üzletátvevőnek, a­ki tud­valevőleg a fenti törvény szerint elődjének üzleti adósságaiért felel, amennyiben azok­ról tudott, vagy tudhatott volna. Az eset lé­nyege ez volt: Az iparos hadbavonult és bezárta üzletét. Az asszony utóbb kinyitot­ta és tovább vezette a boltot. Ekkor az áru­hitelezők egyike az említett törvény alap­ján perelte a követelését, amelyben jogerő­sen marasztalták is az asszonyt. Az asszony perújítással élt és az új perben bizonyította, hogy ő nem váltott a maga nevére iparen­gedélyt, hanem férje iparengedélye alapján folytatta az üzletét, melynek cégtáblája is férje nevét viselte, akivel nem szerződött az üzlet átvételére nézve. Ennek alapján mon­dották ki a per bírái, hogy az asszonyt nem lehet az ura üzleti adósságainak fizetésére kötelezni.

Next