Kecskeméti Ujság, 1916. augusztus (9-10. évfolyam, 170-195. szám)
1916-08-01 / 170. szám
2. oldal. KECSKEMÉTI UJSAG 170. (3171) szám. Ma, tegnap, tegnapelőtt. Jött az este és hizelegve kék fátyolt eresztve lassan befedte a szobám. A nyitott ablakon vékony ezüst sávokban húzódott keresztül a hold fénye s a fák lombos teste karcsú árnyékot vetett az álmos vén házak falára. A lehúzott tollak mögül egy egy elsuhanó szilhuett látszott. A házfalak mentén szerelmes párok siettek haza. Messziről valami hosszan elnyújtott kutyavonulás bontotta meg a csönd harmóniáját. A szivarom füstje karcsú szeszélyes vonalakban kígyózik a levegőben. Olyan mint egy szép asszony teste. Akinek az első szerelmes chansonom ittam és akit remegve vártam, régen, nagyon régen egy kis budapesti hónapos szobában. És amikor apró cipőinek halk ütemes kopogása hallatszott a lépcsőn, a szívem úgy vert, mint egy zongora billentyű. Emlékszem, nagyon tetszett neki chansonom. Régen volt. Elmúlt. Azóta már hány asszonynak játszottam el a chansont és mindegyiknek azt mondtam, hogy neki írtam. És mindegyik elhitte. Ezek is elmúltak, elhagytak, lassan, szépen. Azóta már nem dalolok többé. El is felejtettem már a chansont, ami ott nyugszik valamelyik fiókom alján. Ilyen csöndes reminiscenciákat ébresztő nyári éjszakákon néha előveszem a régi kedves chansont. És megsiratom. Mert most sokkal, sokkal jobban fáj, mint amikor megírtam. A szivarom lassan elfogy és a szürke hamu lehull a nadrágomra. Unottan, gépiesen porolom le és rágyújtok a másikra. Csak később jut eszembe, hogy az orvos megtiltotta a dohányzást. A brómos üvegecske pedig gúnyosan fénylik az éjjeli szekrényen. A hideg fut végig rajtam, amint ránézek és még érzem keserű izét. Hirtelen éles roppanás hallatszik. Ijedten tekintek fel és halkan kérdem : — Ki az ? Nincs válasz. Csönd. Majd újra egy tompa zörej. Borzasztó félelem fog el. A lábaim remegnek, a karom, mintha ólomból volna. A fejemben erős nyilalást érzek. Alig bírok meggyújtani egy száll gyufát. Kissé megkönnyebbülten lélegjek fel. Csak a szekrényajtó nyílott ki. S a többi, fáradt, halálra kínzott idegeim rémes játéka. Odamegyek, hogy becsukjam. A szekrény alján valami sárga folt világlik. Kiveszem .. Egy sárga selyemkendő. Istenem egy kendő. Egy puha selyem női kendő. Vájjon ki hagyhatta nálam ? Kinek a nyakát takarta ? Mikor ? Ideges remegő ujjakkal bontogatom és halk suhanással omlik széjjel. Olyan volt, mintha egy vetkező nő bontaná ki dús szőke haját. Beletemettem az arcom. Puha selymes, lágyan cirógat a kendő és bódító különös összetételű parfüm illata csapja meg az orrom Gondolkozni kezdek. Olyan ismerős ez az illat. Egy régi mese jut eszembe. — Nyári este, sárga kendő, rossz leány. Fájdalmas, szomorú, régi mese. Rossz leány volt, akivel nappal nem mentem végig a korzón, akiért nem lettem volna öngyilkos, de minden este, minden este reá vártam. Színes, könnyelmű bolondos mese és fájdalmasan, szomorúan groteszkül végződött. Most csókolgatom a sárga kendőt s akkor, akkor elkergettem a rossz leányt. A kendő most mintha gúnyosan nevetne. Olyan, mint egy fura arca. Dühösen levágom és rohanok ki az utcára. Útközben még mindig izgat, bánt, fáj az a régen elfelejtett mese. A nyári este, sárga kendő, rossz leány. Egy kivilágított kávéházi terraszhoz érek. A cigány valami halk, édes operett keringőt játszik és megnyugtató csöndes érzések fognak el. Az idegeim a kitombolt düh után bágyasztó zsibbadás járja keresztül. A szomszéd asztaloknál mindenütt iig, nevető társaság. Szép asszonyok, leányok, elegáns katonatisztek. Egy szőke asszony fagylaltot eszik és közben vakmerően rákacsint egy tüzérre. A férj mellette ül és újságot olvas. Nem veszi észre. A férjek erre mindig legutoljára jönnek rá. Egy önkéntes képeslapot ír és ábrándosan sóhajtozik. Egy friss, fiatal ingerlően fehérbőrű úrileány nevetve beszélget az udvarlójával. Bizalmasan egymáshoz hajolnak. A fiú az asztal alatt megfogja a leány kezét. A sarkon valahol egy szoknya lebben. Utána egy sötét férfi szilhuett. Szerelem. Mindenütt szerelem. Istenem. Undorító. A pincér friss vizet hoz és én egy gyufaszállal a nikkel tálca víztócsáira apró sziveket rajzolok, és kinek mindenütt mást kínáltak. Egy szabadságolt őrmester mesélte ma : — Amíg a fronton harcoltam, alig győztem a feleségem panaszát olvasni, hogy ilyen drágaság van, olyan drágaság. Hazajövök, mondom az asszonynak : „Mit sírtál te mindig nékem ?“ Válaszolja: „Nana, gyere, próbáld meg csak és aztán beszélj !“ — Elindultam vele, bár nem szívesen, azonban gúnyosan szólt : Talán nem mersz? Bemegyünk a péküzletbe. Vasrács mögött a kövér mester, mint oroszlán a ketrecben. Három órai szórakozás után végre ránk került a sor, miközben becses oldalbordám már haldoklott a sok szorítás miatt. Mi kell ? — mordul a jólápolt pék. Egy-két kiló kenyér, fehér — szóltam. Micsoda ? egy-két kiló ? Miért nem egy két mázsa ! És hozzá fehér ? Nincs ! Földet adhatok. — Tovább mertünk. Egy húsos üzletbe. Az igazat megvallva, mindent láttam ott, még hólyagot is, csak éppen húst nem. Kérek félkiló finom borjúhúst! — kezdtem, pénzemet megmarkolva. Hogy tetszett mondani ? Félkiló borjúhúst, finomat? Az nincs. Pacallal azonban szolgálhatok. Drága nem hahotázott, én azonban kezdtem kifelé tántorogni. — Nem tudom, hogy jutottam ki, nem azonban széles mellemre ájul. Még jó, hogy egy kancsó vizet kaptam. Mikor hű párom magához tért, kijelentettem, hogy azért is veszek egy fogkefét. Bementem egy üzletbe és kijelentették, hogy fogkefe — az nincs. Ellenben rovarporral szolgálhatnak. — Hát végre ! — vettem rovarport, jó lesz a frontra, ahova visszasietek, — szabadságom lejártát se várom. — Beláttam, kérem, hogy a fronton becsülettel harcolni az nem olyan rendkívüli dolog. Minden magyar ember megteszi. De itthon azt kapni, amit akarunk — az kizárt dolog. Itthon nehezebb eredményeket elérni, az általános offenzíva dacára... lyog ránk. Most már tudja, hogy civilizált jó emberek közé került. Egy kis kézinaptár fekszik az asztalon. Kezembe veszem és lapozgatok benne. Vájjon milyen nap is lehet ma ? — Szerda. — Visszaemlékezem a régelmúlt hazai napokra. Oh ti boldog napok, visszajöttök-e még valaha. Lassan alkonyodik. Az égre már följöttek a csillagok. Elnézek a távolba a tiroli hegyek felett, arra, amerre a mi drága hazánk fekszik... Egy katona kapaszkodik fel előttem a hegyre. Magyar fiú. Száján a nóta : Amerre az Etsch és Brenta folyik, Arra járnak most dicső hadaink Arra járnak, én is velük járok... Édes hazám, viszont mikor látlak... Levél a tiroli frontról. A déltiroli frontról írja egy kecskeméti önkéntes ezeket a sorokat: Gyönyörű szép nyári este van. Kinnt ülök olasz hadibádogból épült kunyhóm előtt, mely fenyőgalyakkal és köröskörül beültetett fenyőfákkal oly jól van maszkírozva az olasz repülők elül, hogy néha magam is alig találom meg. Ez országútnak különben, mely a város felé vezet , érdekes képe van. A szekerek, karmik, traguerek és autók végtelen sora közlekedik rajta. Közben egy-egy csoport sebesült katona jön, kik között a mieink mellett mindig találhatók az olaszok és a szerbek. Itt már megbékült ellenség az ellenséggel. A mieink az olaszt, vagy az olasz a mieinket támogatva, ballagnak az utón. A Feldspitalnál az orvos „Vergatterung“-ot vezényel. Most sebesülés, betegség szerint összeírják őket s aztán autón, szekéren viszik őket tovább a Hinterland felé. Az olasz katona itt már jól érzi magát. Moso III a i H Kecskemét, 1916. július 31. — Jóváhagyott közgyűlési határozat. A magyar kir. belügyminiszter ma érkezett leiratával jóváhagyta a közgyűlésnek azon határozatát, mellyel Sándor István polgármesternek a törvényhatósági bizottság 5000 korona személyi pótlékot szavazott meg. — Máramarossziget érdeklődik. Máramarossziget város ma érkezett átiratában közélelmezési berendezéseink iránt érdeklődött. Érdekes, hogy átiratában Máramarossziget hivatkozik arra, hogy értesüléseik szerint Kecskemét közélelmezési berendezése a vidéki városok között első helyen áll. — A szilva maximális ára. A kormány megküldötte a szilva maximális áráról kibocsájtott rendeletet. — Halas adománya. Halas város polgármestere ékesítette a várost, hogy a 38. gyalogezred harctéren küzdő katonái részére 250 kor. 30 fillért gyűjtött. — Szeretet adományok a király születés napján. Megírtuk már, hogy a belügyminiszter úr ő felsége legmagasabb születése napjára a harctérre küldendő szeretet adományok költségeinek fedezésére országos gyűjtést rendez. A város már felszólította a lakosságot az adakozásban való részvétére, most ismét felhívjuk a lakosság figyelmét e nemes gyűjtésre. — Köszönet. A Magyar Adria Egyesület elnöksége ma meleg hangú köszönetet mondok a városi tanácsnak, azért mert a tanács szép felhívással ajánlotta az egyesületet kecskeméti testületeknek és magánosoknak. — Uj vonatok. Mai nappal két uj személyvonat állíttatott be: Budapestről—Temesvárra a 712 számú személyvonat indittattik, amely Kecskemétre d. e. három negyed 12 órakor érkezik. Temesvárról—Budapestre indul a 711 számú személyvonat, amely ide három negyed 4 órakor érkezik. — Hirdetmény. A. magyar kir. kormány 2350 1 1916. M. É. sz. a kelt körrendelete alapján közhírré teszem miszerint Kecskeméten 2 százaléknál nem több idegen anyagot tartalmazó hektoliterenként 76 kilogramm súlyú egészséges búzának 41 k. 50 fillérben, hektoliterenként 71 kilogrammos súlyminőség rozsnak 33 koronában, árpának 32 koronában, zabnak 40 koronában végül a kölesnek 40 koronában lett a maximális ára megállapítva. Ezen ár december 15-ig tart, december 15-ike után a búza ára 37 korona 50 fillér, rozs ára 30 korona, árpa ára 29 korona és a zab ára 37 korona lesz. Az 1915. évi termésű búza, rozs, kétszeres, árpa és zabkészletekre melyek requiráltattak, de még beszállítva nem lettek, a régi árak az érvényesek. Sándor István polgármester: Használjunk hadisegély bélyeget.