Kecskeméti Ujság, 1916. szeptember (10. évfolyam, 196-220. szám)
1916-09-01 / 196. szám
2. oldal. KECSKEMÉTI UJSAG 196 (3197) szám Gondoskodás a jövőről. A jövő legnagyobb problémája kétségkívül a jövő nemzedék nevelésének kérdése. A mai nemzedék — ezt minden álszemérem vagy rosszindulat nélkül kimondhatjuk, — nagyobbrészt elpusztult, más része pedig nyomorék és részben munkaképtelen lett Az országnak és nemzetnek tehát gondoskodnia kell arról, hogy legyenek olyan utódok, akik mindazokat a helyeket betölthetik, ahonnan most a nagy háborúban kidőltek a munkaerők. Bizonyos, hogy nagyon nehéz probléma ez. A legubbi években például, mint tudjuk nagy volt a tolongás az értelmiségi, különösen a hivatalnoki ügyvédi pályára. Ezt a krízist az ország akkor, amikor minden munkaerőből volt elég kibírta, hiszen a többi munkaalkalmak, pályák sem voltak teljesen elhagyatottak. Azonban a háború után ez nem lesz így. Mégpedig nem lesz így igen hosszú ideig. Godoskodnunk kell arról, hogy a jövőben, a háború utáni időkben egyik pálya se szenvedjen hiányt munkaerőben, mindenüvé jussanak emberek és ne legyen egyetlen pálya sem túlzsúfolt, mert nem lesz olyan pálya, ahol ne kellene megfeszített munkával helyrepótolni azt, amit a nagy háború alatt egyéb elfoglaltságunk révén elmulasztottunk. Meg vagyunk győződve róla például, hogy a háború után a kereskedelmi és mérnöki pályára sokkal nagyobb lesz a tolódás, mint eddig volt. Mindenesetre üdvös lesz, mert szükség lesz kereskedőkre és mérnökökre, de lesz sok ipari pálya amely ma munkás nélkül maradt és amelynek szüksége lesz munkaerőre. Lehetetlenségnek tartjuk, hogy az illetékes kormányhatóságok ne találnák, vagy legalább is ne keresnének módot arra, hogy elosszák és minden pályára juttassanak a jövő nemzedék most felnövő és most fejlődő tagjaiból. Bizonyos, hogy ez a probléma már foglalkoztatja az illetékes köröket és meg vagyunk győződve róla, hogy az illetékes körök is nagy meglepetéssel vették tudomásul az ország legelső és legnagyobb megyéjének azt a megállapítását, hogy sokkal helyesebb ha a tanulók napszámba járnak, mintha az iskolát látogatják. Eddig még csak vallhattak egynémelyek ilyen nézetet az iskoláról és a tanulásról, ma azonban már megszűnt ez az idő, mert a legekletánsabban ez a háború bizonyította be, hogy mennyivel nagyobb fokú az ellenálló és harcképessége intelligens és tanult nemzetnek. A tanulóknak tehát nagyobb szükségük van a tanulásra, mint a napszámra, de különösen nagyobb szüksége van az ő tanulásukra és tanulságukra a nemzetnek, az országnak és az államnak valóban meg kell szervezve lennie. Az ország illetékes hatóságainak kell gondoskodnia arról, hogy a gyermekek már most bizonyos megosztás szerint készüljenek az egyes pályákra, hogy akkor, amikor a nagy munka, a béke és a helyreállítás nagy munkája elkezdődik, minden helyen, minden pályán legyen megfelelő mennyiségű és megfelelő képzettségű munkaerő, elmúltok, mintha nem is az ágak testéből nőttetek volna, csak úgy rájuk aggatott volna valami láthatatlan kéz. Ti is elmúltok, mert minden elmúlik, ami él. Milyen sóhajtásnyi volt az életetek, úgy érzem, az emberek élete sem több, játszik az Élettel a Halál, mint levelekkel a szél. Elmúló levelek olyan tudatlan bámulatai bámultak benneteket, mintha nem is a földre esnétek, hanem a szívbe, amelyen most annyi fájdalom, aggódás, rettegő, remény, várakozás, visszafojtott sóhaj van, az emlékezés vaskos könyvébe, amelynek lapjait annyiszor forgatjuk, amely mindent visszarebbent, fájón, szomorúan, elmerengőn. Oh egykor, ha már elül a harci lárma és a világ visszapihen a béke puha karjaiba, 1916 levelei, de sokan emlékeznek majd veletek, de sokan kezdik így a beszédüket . . . Mikor 1916-ban hullni kezdtek a levelek . . . (Sz.) Levelek, levelek... Még forrón süt a nap, a nők lenge ruhákban fehérlenek-kéklenek a korzón, a férfiak lüszterkabátban és porcelánnadrágban járnak, az ablakokon még fen vannak a zsaluk és a kertekben fürtös violák illatoznak és pelargóniumok pirosának, népesek a teniszpályák és a kirándulóvonatok zsúfolásig, még végig locsolják az utcákat és az ég tengerén nyilaznak a fecskék, még nyár van, de amint künn ültem a parkban egy padon és arra kószált a szél és belekapaszkodott a fák lombhajába, az akácágakról már sűrűn hulltak a sárga levelek a földzöld bársonyára és a könyvem lapjára is ráperdült néhány levél, azután tovább kapta a szél és vitte, vite, ki tudja merre, ki tudja hová. Levelek, 1916. levelei, ti is leperegtek, roma megadással az enyészetbe merültek. Tengeri vásárlásra nem adnak igazolványt. A belügyminiszter rendelete. A belügyminiszter rendeletet intézett az ország valamennyi alispánjához és polgármesteréhez, amely megtiltja, hogy tengerire vásárlási igazolványokat adjanak ki a hatóságok. A közönségnek tudvalévően joga van a házi és gazdasági szükségletére szolgáló gabonát annak a törvényhatóságnak a területén, amelyen lakik, megvásárolni (ez az a jog, amellyel a városi lakosság mit sem ér), de most a miniszter kifejezetten kimonja, hogy a tengeri nem tartozik azok közé a gabonaneműek közé, amelyek a hatóság vásárlási igazolványa alapján beszerezhetők. Hogy mi lesz a vidéki háztartásokkal, ahol a sertéshizlalás és a baromfitartás életfeltétel és mi lesz a városi piacokkal, ha a vidéki nem fog tudni baromfit tenyésteni, arról nem szól a miniszter rendelete, mely egyébként szóról-szóra a következő: Előfordult esetből kifolyóan haladéktalanul figyelmeztesse az illetékes hatóságokat arra, hogy a 2117—1916. M. E. számú rendelet alapján úgy a házi, mint a gazdasági szükséglet céljaira csak azok a terményekre adhatnak ki vásárlási igazolványokat, melyek a hivatkozott rendeletben és az ahhoz csatolt A) és D) mintákban föl vannak sorolva. Tengerire tehát vásárlási igazolvány ki nem állítható. Amennyiben pedig valamely hatóság tengerire már adott volna ki vásárlási igazolványt, annak bevonása iránt azonnal intézkedjék. A rendelet megérkezett és kétségtelen, hogy kellemetlen meglepetést fog okozni a vármegye községeiben. Meg vagyunk azonban győződve, hogy a kormány intézkedése a termés biztosítását célozza és később intézkedés fog történni arra, hogy a közönség mindenütt hozzájusson legalább is a sertéshizlalás céljaira szükséges tengerihez és így a zsírszükséglet biztosítható. A kormány felemelte a hadifoglyok liszt adagját. A belügyminiszter körrendeletet bocsátott ki a polgári ellátásban lévő hadifoglyok liszt és kenyérfogyasztása tárgyában. E szerint a hadifoglyok oly mennyiségben látandók el liszttel, mint a minő mennyiség az e tárgyban kiadott kormányrendelet szerint a hasonló foglalkozást űző honi lakosságot megilleti. Vagyis 24 dekagramm liszt, illetve 33,6 dekagramm kenyér helyett a hadifoglyokat, mint nehéz munkát végzőket, 30 dekagramm liszt, illetve 42 dekagramm kenyér illeti meg naponként s a mezőgazdasági munkára régebben kiadott hadifoglyok élelmezésére, illetve napi kenyér és liszt adagjaira vonatkozó előírások is az egész országra kiterjedő egységes érvénnyel ebben az értelemben módosulnak. HÍREK Kecskemét, 1916. augusztus 31. Hadisegélyesek panaszos följelentései. Az elöljáróságok, hatóságok a legnagyobb gonddal állapítják meg, hogy ki részesítendő hadisegélyben, ki nem s azok közül, akik már kaptak, kiktől vonandó meg a segély , mert az állam vagyona nem tekinthető Csáky szalmájának, hogy azt mindenki derűre-borura szaggassa. Ennek a gondos eljárásnak az a folyománya, hogy az elöljáróságokat, hatóságokat a hadisegélytől elesettek közül többen a belügyi kormányhoz, magához Tisza István gróf kormányelnökhöz intézett panaszos beadványaikban megvádolják, amivel az amúgy is túlterhelt hivataloknak igen sok fölösleges munkát okoznak. A kormány az egyoldalú panaszos följelentéseket nem tehet egyebet, mint leküldi a panaszt az illetékes hatóságokhoz megvizsgálás végett. Megtartják a vizsgálatot s a legtöbb esetben kivilágosodik, hogy a hatóság a rendeletek értelmében járt el. A hadisegélyt igénylők, akik a rendeleteket egyáltalán nem, vagy csak felületesen ismerik, nem tudják hogy mit igényelhetnek jogosultan, de valemennyi igényel áll elő, mert Péter és Pál családja kap segélyt, hát másnak is kell kapnia. Mindenki, akinek a családtartója hadra kelt, a hadisegélyre tart igényt, holott, ha megfeszített szorgalommal dolgozni akarna, maga is megkeresné a kenyerét, úgy mint amikor béke idején valami betegségben vész el a családföntartó. Ha valamely családban béke idején megnyomorodik vagy meghal a családföntartó, kitől követel a család segélyt ? Dolgozik vagy koldul, él, ahogy tud. Ha a háborúnak vége lesz s a családföntartó nem tér többé vissza, senki sem ad hadisegélyt. Az államtól igen nemes és humánus elhatározás volt, hogy hadisegélyt folyósított s eddig már több százmilliót fizetett ki hadisegély címén. Az ország valamennyi vagyontalan hadrakeltjének családját nem tarthatja ki az állam. Keresse meg mindenki a maga kenyerét a saját két keze munkájával. De a dolog senkinek sem tetszik. Mindenki az élet könnyebb részét választaná. Az állam rengeteg pénzt ad ki hadisegélyekre, az utalványozást tovább fokozni nem lehet, mert utóbb a kincstár fizetésképtelenné válik, ha mindenki az állam pénzén akar megélni. — Közgyűlés. Kecskemét város törvényhatóságának e havi rendes közgyűlését délelőtt fél 11 órakor nyitotta meg Ráday Gedeon gróf főispán, aki megszívlelendő és nagyjelentőségű szavakban vázolta az előállott új hadihelyzetet, a román orvtámadást, mint olyan váratlan és nagy eseményt, mely minden tekintetben, de különösen a moráliás létében mélységesen elítélendő, mert a románok orgyilkosok módjára akkor támadtak, amikor minden jel az ellenkezőre vallott. Széles látkörrel, nagy tudással és a tények ismeretével magyarázta meg azután a főispán az a stratégiai helyzetet, a magyarázat, melyre bővebben kitérni nem lehet igazán megnyugtatott mindenkit. A hadihelyzet ismertetése után kéréssel fordult a főispán Kecskemét városához. Minden valószínűség szerint az erdélyi menekült családok közül többen Kecskemétre kényszerülnek jönni, kéri a város közönségét fogadta igaz magyaros vendégszeretettel, résztvevő jószívvel a szerencsétlen menekülteket. Gy. Papp József a közgyűlésnek 9 órakor való megkezdése érdekében intézett kérést a főispánhoz, a közgyűlés az érvényben levő rend mellett foglalt állást. A kögyűlés elhatározza, hogy Pásthy Károly ny. igazgató érdemére alapítványt létesít, erre a célra a jövő évtől évi 400 koronát irányoz elő a költségvetésbe. Sándor István polgármester igen szép és meleg szavakban méltatta Pásthy Károly 45 éves szolgálatának érdemeit.