Kecskeméti Ujság, 1918. szeptember (11. évfolyam, 191-214. szám)

1918-09-01 / 191. szám

2 oldal. ___________________ KECSKEMÉTI ÚJSÁG 1918 szeptember 1. Közgyűlés. Ma délelőtt fél 9 órától tartotta dr. Patay Tibor főispán elnöklete, mellett a törvény­­hatósági bizottság rendes hav­. közgyűlését. A polgármesteri jelentésnek bemutatása után, mely tudomásul szolgált, a közgyűlés rátért a tárgysorozatra. A közgyűlés ezután letárgyalta a városhoz intézett átiratot. Az egyik a közélelmezés javítását, a másik a központok szabályozását követeli. Mindkét javaslathoz a közgyűlés hozzájárult. A városban állítólag azt a rágalmat ter­jesztették, hogy a város a cukrot a lakosság elől elvonta és drága pénzen a konzerv­gyárnak eladta. A közélelmezési bizottság­­ kiküldött képiselői megvizsgálták a cukor­kezelést és mident a legnagyobb rendben találtak. A tanács felhatalmazást fog kérni, hogy a rágalmak terjesztői ellen a bűnvádi feljelentést megtehesse. A közgyűlés tudo­másul vette a bejelentést. Vihart is kavartak­­ egy pohár vízbe. Gy. Papp József elpanaszolta, hogy egyes társadalmi osztályok, tisztviselők jobban­­ vannak ellátva, mint a nagyközönség. A pol­gármester igen erélyes hangon védte meg a tisztviselői kart, amelynek helyzetét éppen nem mondhatja rózsásnak. Gatzó Sándor nyugdíjazásokat,a Dömötör Lajos tanácsnok haszonbérleti ügyeket re­ferált. Zimay tanácsnok jelenti, hogy a közélel­mezési miniszter 135.000 méter mázsa gabo­nát vetett ki a városra,­ azzal, hogy ha ezt nem szolgáltaik be, szigorú rekvirálást rendel el.. A városi tanács küldöttségileg kérte a minisztert arra, hogy azt a lehetetlen rendelkezést változtassa meg. Mivel a kül­­dötts­é mai ügyből kifolyólag is már teg­napelőtt felment, egyben a közélelmezési miniszternél is eljártak, aki jóindulatú ki­jelentést adott. A közgyűlés a bejelentést tudomásul vette. Ez üggyel kapcsolatosan a polgármester részletesen referált a zsírellátás biztosítása ügyében tett küldöttségi kére­lemről az iránt, hogy a város hizlalhasson, mert különben nem lesz zsír az ellátatla­noknak. A minisztérium — örömmel jelenti — valószínűleg megengedi a házi hizlalást. Több apróbb ügy után a rokkantak és hadiárvák részére felállítandó pavillonokra a városban is telket ajánl fel a közgyűlés. .................. — Érthetetlen rendelkezés a vasútnál. Több ízben tettük szóvá, hogy az éjszaka Budapestről érkező közönség teli van pa­nasszal a vasúti főnökség azon rendelkezése miatt, hogy a személy­vonat mellé, a máso­dik vágányra mindig ki van húzva valamely vicinális vonatnak 15—20 kocsija, amely miatt a vonatból ki és beszállni lehetetlen. Napról-napra vannak apróbb zúzódások és sérülések, amelyeket elszenved a közönség a sötétben ott álló üre­s vagonok miatt. Azt hisszük, hogy ez a panasz nagyon is jogos, mert a főnökségnek sem idejébe, sem fáradságába sem kerül, hogy ha az ott veszteglő üres vagonokat vagy a határig húzatja le, vagy a raktárak mellé.­­ Holnaptól kezdve perronzárlat lesz. A helybeli vasútállomás főnöksége arról ér­tesít bennünket, hogy a közönség utazási jegy, vagy perronjegy nélkül az állomás perronjára ki nem léphet, mert az holnaptól kezdve lezáratik. Egy perronjegy ára egy korona s ha anélkül lép ki, a büntetés .2 korona, hírek. — Kitüntetés. Dr. Adorján Imre tartalé­kos hadnagy gazdas­ági hivatali tisztnek Őfelsége által erre felh­italmazott parancs­nokság vitéz magatartása és kitűnő szolgá­lata elismeréseként a koronás vas érdemke­resztet és bronz vitézségi érdemeket ado­mányozta. — A közigazgatási bizottság ülése. A közigazgatási bizottság tegnap délután 5 órakor tartotta havi rendes ülését dr. Patay Tibor főispán elnöklete mellett. Az ülésen beterjesztették a közigazgatási, közegészségi, tanügyi, állatorvosi, általunk már ismertet­­ tett havi jelentéseket, az ülés után pedig a mezőgazdasági albizottság tárgyalt vagy 30 ingatlan átruházási kérelmet. — Áthelyezés* A földmivelésügyi mi­niszter Bernard Ernő dr.-t, a vegyvizsgáló állomás kiváló és szimpatikus vezetőjét sa­ját kérelmére visszahelyezte Budapestre s az állomás vezetésével ideiglenesen Szakáts Ödön főgimnáziumi tanárt bízta meg, aki mint törvényhatósági városi vegyész a vegy-­ vizsgáló állomáson már annak fennállása óta működik. Távozását élénken sajnáljuk, mert szakképzett, kitűnő erő volt, akit a vegyvizsgáló állomás mostoha állapota kény­szerít a távozásra. — Iskolai beiratás. A református taní­­­tónőképző-intézet első oszálya szeptember hóban megnyílik. A helybeli (nem az inter­nátusban lakó) tanulók beírása szeptember 13-án délelőtt 9 órakor lesz az új collegium II. emeletén levő igazgatói irodában (Rákóczi­­út felöli rész). Az évi tand­­ reformátusok és helybeli ágostai vallásúak részéről 200 korona. Pótilletékek: zongorahasználati díj 10, slöldanyagra 4, nyugdíjilleték 12 kor. A tandíj felét és a pótilletékeket a beírás előtt be kell fizetni az egyház pénztárába. Az igazgató naponkint délelőtt szívesen ad fölvilágosítást a fent jelzett irodában. Az igazgatóság. — Nagy az érdeklődés a Művésztelep iránt. Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy a Művésztelep piktorainak alkotásai iránt nagy az érdeklődés. A közönség részéről alig múlik el hét, hogy egy csomó helybeli és vidéki, de leginkább fővárosi vevő meg ne látogatná a Művésztelepet, ahonnét egy-két kép nélkül egy se távozik Ezen értesülé­sünk, csak a legnagyobb megelégedést vált­hatja ki belőlünk is, hogy végre-valahára a közönség nem várt arányban a Művésztelep felé fordul és a közönség is nagy boldo­gan távozik a telepről, hogyha sikerült a piktorokat nemcsak támogatni, de önmagukat is értékes alakításokkal méltányos áron el­látni. Különben is az az értesülésünk, hogy az idei kilátásba helyezett kiállítást nem igen lehet majd megtartani, mert a kiállí­tás előtt elkapkodja a közönség a képeket és nem lesz majd mit kiállítani. — Mértékhitelesítés. Az időszakos mér­­tékhitelesítések szeptember 16 tól november 9 ig tartatnak meg. Hogy ezen időközben a mértéktulajdonosoknak mikor kell jelent­kezni, hirdetmény fog tájékoztatást adni. — Az iskolaév megnyitása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy a tanárok egy része a termésátvétellel kap­csolatos munkálatoknál el van foglalva, szept. 1-én a tanítás okvetlen megkezdődjön az iskoláknál óraösszevonások, helyettesítések útján. Csak nagyon indokolt esetben engedi meg a miniszter, hogy a tankerületi főigaz­gató szeptember 20-ig elhalaszthatja a tanév megnyitását. — Gyámhatósági felügyelet és gond­nokság alatt. Kecskeméten julius hóban az árvaszék jelentése szerint gyámhatósági felügyelet alatt 7097 egyén, gondnokság alatt 121 egyén állott. — A főjegyző figyelmébe. A városi hirdetések méltányos ármegállapítását kértük jó egynéhány hónappal ezelőtt. A kérelem még ma sincs elintézve. Egy-egy hirdetésért nagy kegyesen 9 koronát utalványoz a helyi lapoknak a város. Most egy zenetanári állásra hirdettek pályázatot. A fővárosi lapokban is megjelent a hirdetés. Ebből az alkalomból a főjegyző meggyőződhetett róla, hogy pld. a Pesti Hírlap 530 koronát kért a hirdetésért, az Estnek is több száz koronát fizetnek és így tovább. Várjon nem gondolkozik el ilyenkor azon a 9 koronán, amit a helyi lapoknak fizetnek. A lapok előállítása is annyiba kerül Kecskeméten, mint Budapesten. Hát ne nevessünk! ? — Kántorpróba. Tegnap este Weisz Sándor aradi főkántorhelyettes próbaének­lést tartott a kecskeméti izr. templomban. A főkántornak kellemes, szépen csengő, meleg színezetű tenorja van, csupán elő­adása némileg idegen meg­­lékünk, amely könnyen változtatható. Általában a hívek­nek tetszett a próbaéneklés.­­ Nem söprik a kecskeméti utcákat. Kecskeméten, ha az időjárás nem segít, az utcák kevés kivétellel, gyülemlő helyei a piszoknak, szemétnek, a bacilusoknak, me­lyeknek eltakarításáról csak hébe-hóba szo­kott rendelkezni a h­atóság. Eltekintve attól, hogy a sok piszok az utcák levegőjét megfer­tőzi, rontja, de szépészeti szempontból sem helyén­való egy ilyen nagy városban, mint Kecskemét, hogy hetek­en keresztül szemét díszelegjen a nagy utcákon. — Nagy Endre Kecskeméten. A mozi igazgatóságának érdeme, hogy e nagynevű írónkkal és humoristánkkal szemtől-szembe megismerkedhetünk. Nagy Endre szeptember hó 9 én fogja előadását a moziban megtar­tani, melyre jegyek az Egri-féle cukorkaüz­letben és a mozi pénztáránál is hétfőtől kezdve már megválthatók.­­• “Díjtalan közlés végett" ! Legutóbbi vezércikkünkben élénken rámutattunk arra a lehetetlen helyzetre, amelyben a városi tanács részesíti a helybeli napilapokat, hogy száz díjtalan közlés végett átküldött hirde­tés mellett talán egy akad, amit talán díjaz és ezt is a békebeli árak 50 százalékos emelésével, (6 korona helyett 9 korona) ak­kor, amikor mindent, nyersanyagot­­és mun­kabért 1­2 ezer százalék emeléssel kell fizetnünk. Kár a papírért, amire ezeket ír­­ják, kár a hiába mászkáló rendőrökért és szolgákért, akikkel ezeket nap-nap után ideküldözgetik, mert a díjtalan közlést egyet­len napilap sem fogadja el ma, amikor a lap előállítása a békeévhez képest, személy­zettel együtt 900—1000 koronával többe kerül hetenként.Hisszük, hogy megértő sora­ink kellő elintézésre találnak! — Az egyházak lisztszükséglete val­lási célokra. A közélelmezési miniszter ma érkezett rendeletében értesítette a várost, hogy a vallásos szertartáshoz szükséges os­tya és kenyér készítéshez szükséges gabona beszerezhtő a lelkészek házszükségletébe.­­ A hordókereskedők szerint kataszt­rofális lesz az idén a hordóhiány. A ma­gyar hordókereskedők országos egyesületé­nek gyűlésén elmondották, hogy a földmi­velésügyi minisztérium közbenjárása a had­ügyi kormánynál és a hadseregfőparancs­nokságnál a kádársegédek szabadságolása érdekében a magyar kádároknál és a ma­gyar hordógyárakban a Budapesten dolgozó katona kádársegédek nyolcvan százalékát innen elvitték és kádármunkára bécsi hor­dógyárakba rendelték. Ennélfogva az egye­sület tagjai semmi reményt nem táplálnak a magyar bortermelés biztosítása és a hordó­hiány megszüntetése érdekében. Felhozták még a gyűlésen, hogy míg a német hadve­zetőség a kádársegédeket május havában általános parancsra szabadságolta, addig nálunk még a mögöttes országban szolgáló kádársegédek szabadságolása sem történt meg és azokat vásárcsarnoksöprésre, vasúti fékezésre osztják be. Ily módon katasztró­­fális lesz a hordóhiány és meghiúsul az ál­lamnak a bortermeléssel kapcsolatos valuta­­­javító törekvése is.

Next