Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-18 / 246. szám

xxra. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM Ara: 50 fillér 1966. OKTÓBER 18. KEDD A pártkongresszus tiszteletére Több milliós megtakarítás, növekvő versenykedv Záhonyban A záhonyi átrakó körzet vasutas dolgozói nagy lelke­sedéssel kapcsolódtak be a pátkongresszus tiszteletére indított munkaversenybe — írja Móré Imre tudósí­tónk. — Különösen szép eredményeket értek el a vállalások teljesítésében a kongresszus előkészítő párt­vezetőségek újjáválasztása idején. A legutóbbi értékelés sze­rint a személyvonatok me­netrend szerinti indításánál a vállaláshoz viszonyítva közel három százalékos, a tehervonatok menetrend sze­rinti indításánál pedig két tized százalékos túlteljesí­tést értek el. Ugyanakkor a kocsik tartózkodási idejét 1,7 százalékkal csökkentet­ték, míg a kocsikihasználásit közel egy százalékkal nö­­növelték. Ez az eredmény már az élüzem szint előírt eredményeit is meghaladja. A verseny során javult a gépesített területek beren­dezéseinek kihasználási fo­ka is. Jó eredményeket ér­tek el a széles rendező pá­lyaudvar dolgozói. Itt az egy órára jutó átrakási tel­jesítmény fokozásával má­zsánként közel tízfilléres megtakarítást értek el. Ez eddig több millió forint hasznot jelent a népgazda­ságnak. A kongresszusi verseny időszakában növekedett a szocialista munkaverseny­ben részvevő vasutas dol­gozók száma. Különösen a szocialista cím megszerzését célul kitűzött brigádom eredményei számottevők. A hatszorosan kitüntetett Szűcs Bertalan brigádja például 134 százalékos, míg a háromszorosan kitünte­tett Orosz Miklós brigádja 143 százalékos teljesítményt ért el az átrakásoknál. A forgalmi dolgozók kong­resszusi versenyében szép eredményeket ért el Czomba András a VII. őrhely vál­tókezelője és a II-es tarta­léknál tevékenykedő M. Ko­vács László. Az anyagkeze­lési szolgálatnál Szőgyényi Sándor és bigádja teljesítet­te magas szinten túl­vállalá­sát. Javult a baleseti helyzet is. Az elmúlt év azonos idő­szakához viszonyítva a személyi baleset öttel, míg a tárgyi balesetek száma 41-gyel volt kevesebb. Minden gépet a földekre! A jövő évi aratás és an­nak sikere valójában nem akkor kezdődik, amikor az aranyló búzatáblákban fel­­zúgnak a kombájnok ha­nem most ősszel. Évek ta­pasztalatai bizonyítják: azok a földek adnak mindig ma­gasabb termésátlagokat ke­nyérgabonából, amelyeken a vetést október végéig meg­felelő minőségben elvégez­ték. Különösen megszívlelendő ez most, amikor még több mint ötvenezer hold kalá­szos vár vetésre Szabolcs- Szatmár közös gazdaságai­ban. Az időjárás kedvező. Ez optimizmussal tölti el a falut. De biztos lehet-e va­laki abban, hogy nem for­dul-e esősre az időjárás, nem köszöntenek-e be a fa­­gyok? Két hét áll rendelke­zésére a termelőszövetkeze­teknek, hogy a kalászosok vetését optimális időben és megfelelő minőségben el­végezzék. Amit eddig tet­tek, dicséretes, hiszen az összetorlódott betakarítási munkákban helytálltak. Ha figyelembe vesszük, hogy az idei bőségesebb termés ugyancsak nagy feladatok elé állítja a közös gazdasá­gokat, akkor minden elis­merés megilleti fáradozásu­­kat. Az idei őszi munkák a magas fokú szervezettséget igénylik a közös gazdaságok vezetőitől s minden tagjá­tól, gépjavító állomásoktól, a különböző irányító és ter­meltető szervek vezetőitől. Ettől függ most, hogy hát­ráltatják-e, vagy elősegítik a jövő évi sikeres aratást. Számításba kell venni azt is, hogy a tél beálltáig a a megye közös gazdaságai­ból 2 és fél millió mázsával több term­ést szükséges fel­szedni elszállítani és rak­tárakba helyezni mint az elmúlt esztendőben. Ez nagy erőt igényel, s azt követeli, hogy a gépeket a legcél­szerűbben hasznosítsák mindenhol. Tisztán kell lát­ni azt is, hogy ugyanakkor ennyivel több gép nem áll rendelkezésére a mezőgaz­daságnak. Mi a teendő? Fo­kozni az emberek és gépek teljesítőképességét. Legtöbb tartalékunk a gépekben rej­lik. Ezt szükséges kihasznál­ni. Sajnos a tapasztalatok az­t bizonyítják hogy még mindig több gazdaságban nem dolgoznak kettős mű­szakban. Hogyan gondolkozzon most a gazdaságvezető? Először is vegye számításba, mennyi az a munka, amelyet októ­ber végéig el kell végezni. Megyeileg ez elég jelentős, hiszen kilencezer hold nap­raforgó, háromezer hold cukorrépa és a kukoricának több mint a fele vár sze­désre, betakarításra. Két hét alatt 30 ezer hold szán­tást és 50 ezer hold vetést kell végezni. Ennyi munka elvégzése még normális idő­járás mellett is feszítő, s próbára tesz embert, gépet egyaránt. Ezért hangsúlyoz­zuk: ha a rosszabb időjárás beköszönt, újabb nehézsé­gek elé állítják a közös gaz­daságokat s kárt okozhat a betakarításra váró termé­nyekben, késik a szántás­vetés, s az aratás nem lesz olyan, mint amilyet várunk. Minden gépet a földekre! Ha a jelenlegi géppark tel­jesítőképességét maximáli­san kihasználjuk, ha a mun­kát úgy szervezik közös gazdaságainkban, hogy meg­felelő emberi erő álljon rendelkezésre betakarításra és a vetésre, s gondoskod­nak a feltételekről, akkor képesek lesznek az elkövet­kezendő két hétben az őszi kalászosok vetését jó minő­ségben befejezni. Éjjel nap­pal dolgozni kell a gépek­nek. Már nem kellemesek az éjszakák, s ezért szüksé­ges, hogy a gazdaságok ve­zetői gondoskodjanak az éj­szakai munka feltételeinek biztosításáról, védőruhákról a traktorosoknak, üzem­anyagokról, alkatrészekről, s mindarról, ami elősegíti a sikert. Különösen most ké­szüljenek erre, amikor vár­ható, hogy hidegebbre for­dul az időjárás. Az erőgé­pek kettős műszakban való üzemeltetése a termelőszö­vetkezetnek és a népgazda­ságnak egyaránt érdeke, s nem engedhető meg, hogy a közös gazdaság érdekét egy-két traktoros elképze­lésének rendeljék alá, mert ennek az egész szövetkezet, de végső soron a népgazda­ság látja kárát. Nem enged­hető meg most az az elv: „ezért a gépért én vagyok a felelős”. Most az a felelős érte, aki szánt-vet. Első a kenyér! Sok múlik a felvásárló és termeltető vállalatok jól szervezett munkájától is. Se­gíthetik, de akadályozhatják is az ősziek elvetését. Elő­mozdíthatják azzal, ha gyorsítják a felvásárlást, hogy ne legyen a földön kupacokban a burgonya, cukorrépa, stb, ha gondos­kodnak a szükséges vető­magról, üzemanyagról al­katrészekről, de késleltethe­­tik is, ha ezeket elmulaszt­ják. Bőséges akkor lesz a jövő évi aratásunk is, ha ezt a két hetet jól használjuk ki. Ez viszont mindannyiunk érdeke, mert az ország ke­nyeréről van szó. F. K A kétezredik idei exportvagon indult el hétfőn a Nyíregyházi Konzervgyárból Hétfőn kiszállították az idei kétezredik vagon ex­portárut a Nyíregyházi Kon­­zervgyárból. A gyárból így 1966-ban több mint kétszáz­­millió forint értékű árut vásároltak New Yorktól Vlagyivosztokig. A legjobb vevő továbbra is a Szovjetunió és az NDK. A szovjet fogyasztóknak — kedvencüket — a zakuszkát az NDK-ba pedig dzsemeket, lecsót szállított a legtöbbet a konzervgyár. A nyugati vevők között az NSZK elsősorban hagy­­maszárítmányt, befőtteket, csemegeuborkát és a Coca Cola alapanyagául szolgáló almasűrítményt kéri. Nem sokkal marad le Anglia. Az angol háziasszonyok na­gyon sok nyíregyházi pu­dingszilvát és pudingalmát vásárolhattak, de megked­velték a marinált paprikát és savanyúságainkat is. A gyár ezeken kívül szin­te valamennyi európai or­szágba szállított árut, de fuvarleveleken gyakran sze­repel az Egyesült Államok, Kanada és a függetlenné vált afrikai országok címe is. Nagy jelentőségű tárgyalások Moszkvában Megkezdődtek a szocialista országok vezetőinek sokoldalú megbeszélései Moszkva. Az SZKP Köz­ponti Bizottsága és a szov­jet kormány meghívására, vasárnap este Moszkvába érkezett Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára, a Po­litikai Bizottság tagja, Kál­lai Gyula, a Politikai Bi­zottság tagja, a kormány elnöke és Czinege Lajos vezérezredes, a Politikai Bizottság póttagja, honvé­delmi miniszter. A pályaudvaron a ma­gyar vezetők fogadására megjelent Leonyid Brezs­­nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió miniszterelnöke, mindketten az SZKP Köz­ponti Bizottsága Politikai Bizottságának tagjai, Ju­­rij Andropov és Andrej Kirilenko, az SZKP Köz­ponti Bizottságának titká­rai, Andrej Gromiko kül­ügyminiszter és Andrej Grecsko marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegy­veres Erőinek főparancs­noka. A fogadásnál jelen vol­tak a moszkvai magyar diplomáciai képviselet munkatársai, élükön Szipka József nagykövettel. Az SZKP Közpon­ti Bizottsága és a szovjet kormány meghívására hét­főn Moszkvába utazott An­tonin Novotny, a Csehszlo­vák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Csehszlovákia el­nöke, Jozef Lenárt minisz­terelnök és Bohumir Loms­­­­ky nemzetvédelmi minisz­ter, Nicolae Ceau­­sescu, a Román Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak főtitkára, Gheorghe Maurer, a minisztertanács elnöke és Ion Ionita, a fegyveres erők minisztere; Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnöke és Dobri Dzsurov hadseregtá­bornok nemzetvédelmi mi­niszter; Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke, Willi Stoph minisz­terelnök, Erich Honecker, az NSZEP Politikai Bizottságá­nak tagja, valamint Heinz Hoffmann hadseregtábor­nok, nemzetvédelmi mi­niszter, Osvaldo Dorticos, a Kubai Kommunista Párt Poli­tikai Bizottságának tagja, Ku­ba köztársasági elnöke és Raul Castro, a Kubai Kommunis­ta Párt Politikai Bizottságá­nak tagja. Központi Bizott­ságának másodtitkára, mi­niszterelnök-helyettes és a fegyveres erők minisztere; Jumzsaginj Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnök és Marian Spychalski mar­sall, lengyel nemzetvédelmi miniszter. Vasárnap már a szovjet főváros nagyszabású, nem­zetközi politikai tárgyalá­sok előkészületeinek je­gyében élt. Ismeretes, hogy az SZKP Központi Bi­zottsága és a szovjet kor­mány és egyes európai szocialista országok testvér­­pártjainak vezetői, kor­mányfői, honvédelmi mi­niszterei között fontos megbeszélések lesznek. Szombaton a lengyel párt- és kormányküldött­ség két vezetője, Gomulka és Cyrankie­­wicz a szovjet fővá­rosban maradt, a dele­gáció többi tagjai a vnukovói repülőtérről hazarepültek. Három héttel november 7-e előtt érthető az érdek­lődés a küszöbön álló ta­nácskozások iránt, hiszen az Októberi Forradalom év­fordulója nemegyszer adott már alkalmat a nemzetkö­zi kommunista mozgalom vezetőinek történelmi je­lentőségű találkozóira. Moszkvában felhívják a figyelmet arra, hogy az utóbbi hetek rendkívüli élénkséget mutattak a szo­cialista országok párt- és állami vezetőinek kétolda­lú tanácskozásai vonalán, s a kiadott közös közle­mények számos olyan új elemet tartalmaz­tak, amelyeket több­oldalú találkozón is kívánatos lehet megvi­tatni. Megemlíthető, hogy a kínai belpolitikai fejlemé­nyek, amelyek világszerte feltűnést keltettek és Kínának Vietnam meg­segítése kérdésében ta­núsított magtartása mind gyakoribb és ha­tározottabb állásfogla­lásra bírták nem­csak a szovjet sajtót, ha­nem a vezető szovjet államférfiakat is. Koszigin miniszterelnök Szverdlovszkban kijelentet­te: „A szocialista orszá­gok, a világ kommunistái tömörítésének, a marxiz­mus-leni­ni­zm­us szent zászlaja védelmének érde­­kei megkövetetik, hogy erélyesen visszavágjunk azoknak, akik megpróbálják megbontani, a kommunista világmozgalom egységét, akik folytatják aknamun­kájukat a marxista-leni­nista pártok közösen kidol­gozott és az 1957. évi Ki­áll­­ványban, valamint az 1960-as Nyilatkozat­ban le­fektetett általános irány­vonal ellen.” Leonyid Brezsnyev szom­bati kremli beszédében hangsúlyozta, hogy most inkább, mint va­laha előtérbe kerül a szocialista világközös­ség és a nemzetközi kommunista mozgalom egysége és összeforrott­­sága erősítésének fel­adata az imperializmus agresszív erői elleni harcban. A küldöttségek összetéte­léből ítélve, sokrétű ta­nácskozásokra lehet számí­tani, amelyek több napig eltarthatnak és egyéb programpontokkal is ki­bővülhetnek. Megemlíthető, hogy ez a találkozó októ­ber 17-én, azon a napon kezdődik, amikor a Szovjet­unióban megemlékeznek az SZKP XXII. kongresz­­szusa megnyitása 5. évfor­dulójáról. Ez a kongresszus amely 1961. október 17-től 31-ig tartott, új programot adott a Szovjetunió Kom­munista Pártjának és megerősítette a békés egy­más mellett élés külpoliti­kai irányvonalát.

Next