Kelet-Magyarország, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-16 / 219. szám

• A Vénusz—4 úton a Venus felé Moszkva (TASZSZ). Az 1967. június 12-én fel­­bocsátott Vénusz—4. szovjet­­ automatikus űrállomás 1967. október 18-án fog találkoz­ni a Venus bolygóval — írja a TASZSZ számára ké­szített cikkében Szkorodu­­mov mérnök. • Földi parancsra július 29- én módosították a Vénusz— 1 4. röppályáját és az űrállo­másról ezután érkezett te­­lemetrikus adatok, vala­mint a mérések arra mu­tatnak, hogy az űrállomás új röppályára került és a kitűzött programnak meg­■ felelően folytatja útját. Szeptember 15-ig a Vé­­­nusz—4, 39 638 090 kilomé­terre távolodott már el a Földtől. Az űrállomás berendezé­se és műszerei kifogástala­nul működnek. A szükséges villanyáramot napfényele­mektől kapja. Az űrállomás belsejében a hőmérséklet nem haladja meg a húsz fok Celsiust, jóllehet a Vénusz—4. köze­lebb került a Naphoz. A cikkből kitűnik, hogy amikor az űrállomás talál­kozik majd a Venus bolygó­val, a Föld és a bolygó kö­zött a távolság körülbelül nyolcvanmillió kilométer lesz. Hétfőn nyílik az ENSZ-közgyű­lés rendkívüli ülésszaka A magyar küldöttséget Péter János vezeti Washington, (MTI)­ Hétfőn New Yorkban összeül az ENSZ rendkívüli, sürgős közgyűlése, kedden pedig a világszervezet szék­helyén megnyílik a közgyű­lés 22. rendes ülésszaka. A tagállamok az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése elé csaknem száz napirendi pontot kívánnak terjeszteni, s ezek a legége­tőbb nemzetközi kérdések­kel, így a közel-keleti hely­zettel, a leszereléssel és a gyarmatosítás problémájá­val foglalkoznak. A közgyűlésen részt vevő magyar küldöttséget Péter János külügyminiszter ve­zeti. A magyar delegációt szombaton a késő esti órák­ban várják New Yorkba. A szovjet küldöttség vezetője Gromiko külügyminiszter. A legtöbb állam külügyminisz­terével képviselteti magát, azonban több ország mi­niszterelnöke is részt vesz majd a tanácskozáson. A rendkívüli közgyűlés hétfői ülésének kell dönte­nie arról, hogyan folytassa a világszervezet az arab ál­lamok ellen elkövetett iz­raeli agresszió megtárgyalá­sát. Több tagállam javasol­ni kívánja, hogy a rendkí­vüli közgyűlést rekesszék be és a vitát folytassák a rendes közgyűlésen. Más ál­lamok viszont a probléma súlyossága miatt­­ azt akarják, hogy a rendkívüli és a rendes közgyűlés pár­huzamosan tanácskozzék. A rendes közgyűlés ked­di megnyitó ülésén választ­ják meg a közgyűlés új el­nökét. E tisztségre ebben az évben a tagállamok többsé­ge Corneliu Manescu ro­mán külügyminisztert java­solja. Ismét napirendre ke­rül Kína ENSZ képviseleté­nek problémája. Kilenc or­szág javaslatot terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy a Kínai Népköztársaság fog­lalja el törvényes helyét a világszervezetben. Bíró József és Beck osztrák c alkancellár tárgyalásai Bécs (MTI): Bíró József külkereske­delmi miniszter és Fritz Beck alkancellár, kereske­delemügyi miniszter hosz­­szabb munkamegbeszélést folytatott Bécsben. A meg­beszélésen áttekintették a magyar—osztrák kereske­delmi és gazdasági kapcso­latok jelenlegi helyzetét. Egyetértettek abban, hogy a két szomszédos ország ke­reskedelmi és gazdasági kapcsolatait mind mennyi­ségi, mind minőségi szem­pontból hathatósan tovább kell fejleszteni. Ennek ér­dekében megegyeztek ab­ban, hogy a két ország kö­zött új hosszúlejáratú áru­­csereforgalmi megállapo­dásról kezdődő tárgyaláso­kon, e megállapodások ré­szeként ipari, gazdasági egyezményről is tárgyal­nak. Ugyancsak egyetértés született abban, hogy új öt­­é­ves árucsereforgalmi meg­állapodásnak ki kell bővíte­nie a most lejáró egyez­mény kereteit. A cél, hogy az árucsereforgalmat az eddiginél gyorsabban nö­velhessék. Megállapodtak abban, hogy a kereskedel­mi tárgyalások eredménye­ként létrejövő megállapo­dást a két miniszter későb­bi időpontban Budapesten írja alá. A munkamegbe­szélés a kölcsönös megér­tés szellemében, őszinte, baráti légkörben folyt le. Bonn elítéli De Gaulle-t és fenntartja területi követeléseit Lengyelországgal szemben igen a francia államfő len­gyelországi nyilatkozatait tanulmányozták. A szóvivő kijelentette: „A szövetségi kormány egyhangúlag és határozottan visszautasította De Gaulle tábornoknak az Odera— Neisse határról tett kijelen­téseit és állást foglalt azok­kal a tézisekkel szemben, amelyeket De Gaulle a je­lenleg lengyel közigazgatás alatt álló keleti német te­rületek történelmét vázolva kifejtett”. Von Hase hozzá­fűzte: az Odera—Neisse ha­táron túl fekvő területek „évszázadok óta történelmi­leg német területek és né­met lakóikat jogtalanul száműzték.” A nyugatnémet kormány területi követeléseit leple­zetlenül leszögező revansis­­ta nyilatkozata után a szó­vivő meglepő fordulattal azt állította, hogy „a Kiesinger —Brandt kormány a meg­békélést kívánja Lengyel­­országgal.” Bonn, (MTI): Von Hase, a bonni kor­mány tájékoztatási állam­titkára csak pénteken nyi­latkozott a szerdán a késő esti órákban megtartott mi­nisztertanácsi ülésről, ame- Újabb zavargások Chicagóban Chicago (MTI): Csütörtökön éjszaka újabb faji zavargások törtek ki Chicago néger negyedében. A zavargásokat az váltotta ki, hogy a rendőrség brutá­lisan rátámadt a néger diá­kok egyik ülésére és egy 16 éves lányt véresre vert. Az incidens után a néger negyed utcáit felháborodott töme­gek árasztották el A nége­rek kőzáport zúdítottak az ellenük kivezényelt rendő­rökre és kocsikat fordítot­tak fel. Három rendőr és két polgári személy megsebe­sült. KAIRÓ Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere csütörtök este beszédet mondott a kairói televízióban. Egye­bek között kijelentette: a Szuezi-csatorna lezárásának oka az izraeli agresszióban keresendő. Az agresszió kö­vetkezményeinek elhárítása és az izraeli csapatok kivo­nása az elfoglalt arab terüle­tekről meggyorsítja a csa­torna megnyitását, elősegíti a normális hajózást és a nemzetközi kereskedelmet. PÁRIZS Marko Nikezics jugoszláv külügyminiszter De Gaulle elnökkel történt találkozása után kijelentette, hogy át­nyújtotta neki Tito jugosz­láv elnök meghívását Ju­goszláviába. Nikezics hozzá­fűzte, hogy De Gaulle el­nök a meghívást elfogad­ta. BERLIN Az NDK államtanácsa Walter Ulbrichtnak az ál­lamtanács elnökének veze­tésével pénteken ülést tar­tott, amelyen megvitatta és elfogadta az államtanács elnökének referátumát a két német állam, továbbá a Német Demokratikus Köz­társaság és Nyugat-Berlin békés egymás mellett élésé­nek problémáiról. DJAKARTA Az Antara jelentése sze­rint az indonéz katonai ha­tóságok elfogatási paran­csot adtak ki Suharto dan­dártábornok ellen. Suhar­­tót, Kelet-Borneo volt ka­tonai parancsnokát azzal vádolják, hogy illegális szervezkedésben vett részt, kormányellenes lázadásra bujtogatta a kelet-borneói törzseket. „Mág báj légiveszély Csütörtökön délelőtt né­hány perccel tíz óra után hatalmas dörrenés rázta meg Hanoi levegőjét. Ez a dörrenés egyben azt is je­lentette, hogy a VDK légel­­hárítása lelőtte a 2292. ame­rikai repülőgépet. Itt a fő­város forgalmasabb helyein táblák tájékoztatják a la­kosságot, s a rádió is na­ponta többször közli, hány gép jutott a megsemmisülés sorsára. A külföldi, aki Vi­etnam földjére lép gyor­san megtanulja ezt a kife­jezést: „máy báy mi!” ugyanis a város szinte egé­szét behálózó hangszóró­rendszer azonnal közli ha amerikai gép közeledik a főváros felé: „Máy báj mi!" ha elérik Hanoi légterét, megszólalnak a szirénák. A vietnamiak véleménye szerint az elmúlt napokban viszonylagos csend uralko­dott a VDK fővárosa felett. Itt-tartózkodásom egy hete alatt mindössze kilencszer bömböltek a szirénák. Mind­ennek ellenére a nap szin­te minden órájában tompa dörrenések hallatszanak. A több mint 90 százalékos pá­ratartalom ugyanis jól köz­vetíti a hangot, s még 40 kilométerről is lehet hallani a rakéták és elhárítóegysé­­gek „zenéjét”. Szinte teljesen normálisan zajlik az élet a fővárosban. Játszanak a színházak, mo­zik, járnak a villamosok. S az ember szokatlan „diva­tot” figyelhet meg. A bevá­sárlásra induló háziasszo­nyok, a sétáló emberek, vagy a tavak melletti parkokban pihenő hanoiak közül sokan magukkal hordják a katonai acél­sisakot, amely a löve­dékek és bombák repeszei ellen nyújt védelmet. A Hoan Klein vendéglő ala­csony székei és asztalai mellett is látható a szóra­kozó emberek kényszerű há­borús „divatja”. S mi más lehet a legfőbb beszédtéma mint a DNFF új programja és a VDK légi elhárításá­nak növekvő sikere. Ezekben a napokban nyit­ják meg kapuikat az isko­lák szerte Észak-Vietnam­­ban. Több mint 3,5 millió gyerek ül rövidesen az is­kolapadokban. Nagy több­ségük a vidékre telepített iskolákban kezdi, illetve folytatja tanulmányait, ahol a padok mellett ott vannak a védőárkok, amelyek az óvóhelyekhez vezetnek. Mint ahogy Vu Guoc Vy, a kul­turális kapcsolatok bizott­ságának alelnöke legutóbbi beszédében elmondotta, a vietnami pionir szervezetek elhatározták, hogy — az ezernyi háborús nehézség ellenére — a most követke­ző iskolai évben olyan ta­nulmányi eredményeket igyekeznek elérni, mintha béke lenne. Ha itt Vietnam­ban egyáltalán lehet béké­ről beszélni. Hiszen ez a nép 90 éve csaknem egy­folytában harcol. S az el­lenség módszerei egyre bar­­bárabbak. Éppen a hét ele­jén olvastam az újságban, hogy az elmúlt napokban Vinh Linh tartomány min­den faluját támadták az amerikaiak. Csupán egyet­len nap több mint tízezer lövedéket és bombát szór­tak erre a térségre. Csak az láthatja, aki ezt itt át­éli, hogy az egyre gyako­ribb bombázások csupán néhány órára vagy napra tudják nehezíteni, lassítani az életet. Ha az amerikaiak tönkretesznek egy hidat, na­pok alatt másikat építenek az önkéntes ifjúsági brigá­dok. S a közlekedés megy tovább. Elmúlt három éve, hogy támadás érte Észak-Vietna­­mot. Ezen idő alatt az ame­rikaiaknak lett volna idejük arra, hogy meggyőződjenek róla: a vietnami embereket bombázással nem lehet térd­re kényszeríteni. (K) Szikkimi jelentés Delhi (MTI). Az indiai honvédelmi mi­nisztérium szóvivője szerint a szikkimi a kínai határon a csütörtöki nap folyamán csupán elszórt lövöldözés volt, amely fél órán át fer­­tett. Az Indiai fél a tüzet nem viszonozta. Delhiben a jobboldali pár­tok vezetői az indiai parla­ment rendkívüli összehívá­sát követelik „súlyos hely­zet” megvitatására. A köve­telésnek azonban sem a bal­oldali svártak sem a kong­resszus párt részéről mind­eddig semmi visszhangja nem volt. Nyikolaj Amoszóv : Szív és gondolat Fordította: Radó György Regény 5. Elérkeztem dolgozószo­bámhoz. De a szerencsétlen asszonyt idáig hallani. Le kell ülnöm, összeszednem a gondolataimat, nyugodtan. Ha Ugyan lehet. Nem, nem lehet. Kopogtatnak. És má­ris beront egy asszony. Sze­me mint az eszelősé. — Mihail Ivanovics! Ad­jon tanácsot! Úgy félek a műtéttől! Egyszer már meg­operálták. A másodikat nem fogja kibírni... Már megint én. Mi va­gyok én, isten? Mit mond­hatok neki? Nagyon köny­­nyen előfordulhat, hogy nem bírja ki. És én köteles vagyok kibírni? Ismerem ezt az asszonyt. Még fiatal és bizonyára szép is. Most iszonyú. Is­merem a férjét is, idősebb ember, arca szelid, szégyen­lős. Egyetlen gyermekük, Maja, 12 éves, magas, ügyet­len, de kedves kislány. Há­rom hónapja, hogy a he­lyettesem, Marija Vasziljev­­na, lekötötte a kislány Bo­­tall-vezetékét. (A nyitvama­­radt Botall-vezeték világra­­hozott szívrendellenesség, amikor a tüdőverőér és az aorta összeköttetése a mag­­zatállapot után sem nő ösz­­sze.) Ez a legegyszerűbb műtét a világrahozott szív­­betegségeknél. A mi klini­kánkon már száznál is több ilyen operációt végeztek és mindössze egyetlen egy be­teg halt bele. Különféle ismerőseim­­már többször kértek telefonon, hogy a műtétet ne bízzam beosztot orvosra. Az ilyen óhajok mindig bosszanta­nak. Elvégre a beosztottak­nak is kell operálniuk! Az a műtét zavartalanul folyt le. A Botall-vezetéket egy különleges szerkezet se­gítségével, melyet nemrég készítettek Moszkvában, vé­kony tantálszálból készült kapoccsal fogták össze. A szülők örültek. Ez mel­lesleg nem pontos kifejezés, de nincs kedvem jobbat ke­resni. S mindjárt az első napok­ban bizonyos bántalmak je­lentkeztek, én azonban nem tulajdonítottam nekik jelen­tőséget. Sok más, súlyosabb betegem volt. Kezdetben azt hitték, a tüdőlebeny azelektáziája. A hörgőt eldugaszolja valami nedvesség, az alveolusból felszívódik a levegő, ezért a lebeny összerohad. A lég­­zűútba egy csövet vezettek s azon át szívták el a ned­vességet, a homályosság azonban nem tűnt el, s a tüdőben üreg — tályog — keletkezett. Csapolást vé­geztek rajta, elszívták a­ gennyet. Maja állapota nem adott okot az aggodalomra. A punciókat megismételték, különféle gyógyszerekkel ke­zelték a kislányt, és az üreg mintegy három hét múlva el is tűnt. A homályosság szinte teljesen megszűnt, és Maját hazaengedték. Másnap berohant az any­ja: a kislány vért köp. Meg­röntgenezték: semmi. A Vér­­analízis is jót mutatott. Fájdalmat sem érzett. Hát megnyugtatták: nincs baj, tüdőtályog után előfordul, hogy a hörgőben felszakad egy kis ér. Majd elmúlik. Nem múlt el. Most három napja a kis­lányt behozták. Tüdővérzés­sel. Szemünk láttára két pohárnyi vért köp egyfoly­tában. S a legutóbbi éjsza­kán ez kétszer is megismét­lődött. Hemoglobin-százalé­ka ötvenre süllyedt. Rönt­genátvilágítását magam el­lenőriztem: bal tüdején, a csúcs táján meglehetősen kiterjedt folt látszott, egé­szen összefolyt a szív és az aorta árnyékával. Úgy gon­doljuk, a vérzés a tüdőben lehet. Talán a tályog nem heggedt be teljesen, s a gyul­ladásos folyamat valamelyik főütőér falát támadta meg. Sőt az is lehet, hogy az aor­táét. Az egyre gyakoribb és hevesebb vérzések arra mu­tatnak, hogy a kislány bi­zonyára igen hamar bele­­pusztul betegségébe. Egyet­len lehetőség: a sürgős ope­ráció. A műtétet már tegnap­­előttre javasoltuk. A szü­lők nem egyeztek bele. Teg­nap sem. S most íme, itt az anya. Tudom, az apa a kórterem ablaka alatt ül. Alig bírok ránézni. .— A maguk Majácskájá­nak szüksége van a műtét­re. Különben biztos a halá­la, néhány napon belül. Be­le kell egyezniük. Hogy ve­szélyes? Igen, veszélyes. Enélkül azonban nincs re­mény. Felzokog. — Jaj, mivel szolgáltunk rá, hogy ilyen csapás ér?!... És miért is nem a profesz­­szor operálta meg, saját ma­ga? — Ugyanez történt volna. A műtétet helyesen végez­ték el. Nem láthatunk elő­re, nem előzhetünk meg minden, műtét utáni szö­vődményt. Hivatalos szavak, száraz szavak. Az arcom is komor és hivatalos. Szeretném vi­gasztalni, szeretném letöröl­ni a könnyeit. Vagy együtt sírnék vele. Ezt azonban nem engedhetem meg ma­gamnak. — Mihail Ivanovics! Kö­­nyörgök, mentse meg a le­ánykámat, mentse meg Ma­­jácskát! Csak magában bí­zunk... A maga kezében... Felesleges könyörögnie. Úgyis magam akarom ope­rálni. Megígérem neki. Há­lálkodik. Végül távozik, gör­nyedtem lába alig engedel­meskedik neki. Az ajtóban megáll, visszafordul, rám néz. — Bocsásson meg ne­kem... Nagyon kérem... te­gye meg, amit lehet... „Nagyon kérem.” Úriss­ten! Hát mit tehetek? A műtét nagyon veszélyes lesz. A kislány ott halhat meg, a műtőasztalon... És akkor mit mondok majd az anyjának? Hiszen mindenképpen az én hibám lesz. Lehetetlen, hogy az orvos mindig és mindent tökéletesen, hibátlanul vé­gezzen. Hogy a legcseké­lyebb kis hibát se kövesse el. Amennyi aztán elég ah­hoz, hogy a beteg meghal­jon. Majd vonogathatom a válla­mat. Szánalmasan da­dogok majd mentegetőző szavakat, komoly, tudálékos ábrázattal... És mindenekelőtt erre ne­kem igazán semmi szüksé­gem. Nincs szükségem sem erre, sem a más hasonló műtétekre — sem pénzért, sem dicsőségért, de még sa­ját hiúságom miatt sem. Torkig vagyok ezekkel a műtétekkel. Igen, igen, de­­hát mit tehetek? Operálja meg Marija Vasziljevna? A kitűnő sebész, és a szabvá­nyos műtéteket talán jobban is végzi, mint én. Itt azon­ban minden zavaros és bo­nyolult. Végül pedig más az, ha a kislány az én kezem alatt hal meg, és más, ha a­z ő operációja közben. Már­­mint az anyának más Min­'­dig ezt fogja gondolni: „Igen, ha maga a professzor operálta volna, akkor Ma­­j­ácska talán még ma is él­ne...” (Folytatjuk?

Next