Kelet-Magyarország, 1968. október (25. évfolyam, 227-256. szám)

1968-10-18 / 245. szám

VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK!­aca. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM ÁRA: 70 FILLÉR 1968. OKTOBER 18. PÉNTEK |NAPÜNK TARTAT. MABOC Mexikóból jelentjük: Egy arany és egy ezüst öttusában (összeállításunk 5—6. oldalon.) Is közlekedéspolitikáról tárgyalt az országgyűlés Csütörtök délelőtt 10 óra­kor folytatta tanácskozását az országgyűlés. A plenáris ülésen részt vett Losonczi Pál, a népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, Fock Je­nő, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, to­vábbá Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, valamint a Poli­tikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyok­ban a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője foglalt helyet. Az ülést az elnöklő Kállai Gyula nyitotta meg. Beje­lentette, hogy napirend sze­rint­­Fock Jenő, a Miniszter­­tanács elnöke válaszol a kor­mánybeszámolóval kapcso­latban szerdán elhangzott felszólalásokra. Fock Jenő miniszterelnök válasza A Minisztertanács elnöke bevezetőben köszönetet mondott a vitában felszólalt képviselőknek, akik hozzá­szólásukkal sok segítséget, egyben jó néhány új felada­tot is adtak a kormánynak. Köszönettel emlékezett meg arról a bizalomról, amely a kormány tevékenységét ille­tően kicsendült a képviselők szavaiból. Ezután arról beszélt, öröm­mel vette a szerdán este ér­kezett hírt, hogy aláírták a csehszlovák—szovjet egyez­ményt a szovjet katonai ala­kulatok ideiglenes csehszlo­vákiai tartózkodásának fel­tételeiről.­­ A Magyar Népköztár­saság kormánya nevében üd­vözlöm az egyezményt, s ki­fejezem kormányunk egyet­értését — mondta. Nagy örömmel olvastam Koszigin és Cernik elvtársak beszédét. Teljes mértékben azonosít­hatjuk magunkat szavaik­kal, azzal, hogy mindketten pozitívan értékelték az egyezményt. Bizonyos, hogy az egyezmény meg fogja gyorsítani a kibontakozást, megerősíti a testvérpártok, a szocialista országok egyetér­tését. Ezen túlmenően — meggyőződésem szerint —­a béke őszinte hívei szerte a világon pozitívan fogják megítélni a megállapodást, amely tulajdonképpen egy korábban megnyitott szakasz folytatását jelenti: Karlovy- Vary-ban, Bukarestben meg­hirdetett politikánk, az eu­rópai béke és biztonság meg­szilárdítását célzó kezdemé­nyezésünk folytatását. _ Expozémban említet­tem, de most, az egyezmény aláírása után sokkal határo­zottabban beszélhetek róla, hogy Csehszlovákiában lévő katonáink rövidesen haza­jönnek. Két szempontból is örülünk ennek. Az első politikai szempont: Csehszlovákiában annyira normalizálódott a helyzet, hogy lehetővé vált katonáink hazahozatala. A másik : özülünk azért is, mert a sorkatonák, a hivatásos tisztek és a tartalékosok egy­aránt családos emberek, aki­kért családjuk — velünk együtt — aggódott. Bejelentette: a kormány — teljes összhangban a másik négy testvéri országgal — intézkedik a csapatok haza­téréséről Ezután a gazdasági kérdé­sekkel foglalkozó felszólalá­sokra válaszolt. A képvise­lők különösebb ellenvetés nélkül elfogadták a kormány beszámolóját, egyetértettek vele. Helyes az a vélemény hogy az üzemek vezetői ál­talában jól megállják hely­­ét a gazdasági reform te­remtette új körülmények kö­zött. Igaz, az első időszak­ban a csaknem minden üzem­ben meglévő több-kevesebb tartalékot hasznosították leg­inkább, így viszonylag köny­nyen ehettek el a gazdái­ké­b­an jó eredményeket ill. is kicsendült azonban a vitából, hogy jó néhány üzemben még korántsem foglalkoznak úgy a munka­erő-gazdálkodással, ahogyan azt a refor­m előkészítése so­rán elgondoltuk — utalt er­re a kormány beszámolója is. Az üzemi vezetők értik, tud­ják már, mit kell tenniük a reform szellemében, sikerült is eddig országos átlagban a tervezettnél 20 százalékkal nagyobb nyereséget elérni. De a tartalékokból adódó le­hetőségek előbb-utóbb kime­rülnek, s a gazdasági szabá­lyozók sem lesznek mindig olyan nagyvonalúak, mint a reform kezdetén. A kormány a szabályozókat kicsit módo­sítani kívánja, hogy jobban ösztönözze az üzemeket az eredményesebb gazdálkodás­ra, az ésszerűbb termelési tevékenységre, a jobb piaci munkára. Annak idején sokan tekin­tettek bizonyos aggodalom­mal a reform elé, viszonylag széles körben volt tapasztal­ható a munkanélküliségtől való félelem, s ez lényegében csak a legutóbbi hónapokban kezdett csitulni. A foglalkoz­tatottság alakulásával a kor­mány különös gonddal fog­lalkozott. Már a szabályozók kialakításánál „fékeket” al­kalmaztunk, hogy elhárítsuk a munkanélküliséget. Ezek a fékek kicsit túlságosan is jól működtek, ennek is szerepe volt abban, hogy a termelé­kenység nem egészen úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Úgy gondolom, hogy mégis csak helyesen jártunk el, fi­gyelemmel voltunk arra az alapvető követelményre, hogy a reform politikailag semmiféle bonyodalmat ne okozzon. A továbbiakban — már a jövő évi terv jóváha­gyásakor — a szabályozókon úgy kívánunk módosítani, hogy munkanélküliség ezután se legyen, de kialakuljon egy erőteljesebb, okos irányú munkaerőmozgás. El kell ér­ni, hogy a vállalatoknak ne legyen érdemes megtartani vagy felvenni a dolgozókat például gazdaságtalan gyárt­mányaik további termelésé­hez. Több képviselő foglalkozott a vidéki ipartelepítéssel. Vá­laszában hangsúlyozta Fock Jenő. A kormány kötelessé­gének tekinti, hogy az ed­diginél is erőteljesebb intéz­kedéseket hozzon, további gazdasági ösztönzőket alkal­mazzon, hogy érdemes legyen Budapestről üzemeket kitele­píteni és vidéken ipart fo­gadni. A munkaidőcsökkentés né­hány tapasztalatáról szólt azután a kormány elnöke. Nagy öröm, hogy már körül­belül egymillióan dolgoznak hökkentett munkaidőben. De az gondokat is idézett elő. Nagyon sok helyen a terme­­­kenység rovására rövidítet­­ék a munkaidőt, holott alap­vető szempontként jelöltük meg: a munkaidőt úgy kell csökkenteni, hogy az érde­kelteknek ne legyen keve­sebb a keresete, de ne csök­kenjen a termelékenység sem. A keresetek valóban egyáltalán nem csökkentek, sőt a tervezettnél valamivel jobban emelkedtek ezeken a helyeken is, viszont a terme­­ékenység nem alakult meg­felelően. Kedvezőtlen tapasztalat az is, hogy a hétvégi és a hét eleji vasúti áruszállításoknál az utóbbi hónapokban fenn­akadások voltak. A csökken­tett munkaidővel dolgozó üzemeknek is feltétlenül biz­tosítaniuk kell a pénteki, szombati, vasárnapi és hétfői ki- és berakodásokat. Vagon­parkunk ugyanis éppen ak­kora, amennyi szükséges, s ha az üzemek mulasztásai miatt külföldi vagonokat kell igénybe vennünk, azért na­ponta tetemes összegeket kell fizetnünk. Az ilyen tapaszta­latokat figyelembe kell ven­ni a munkaidőcsökkentés to­vábbi kiterjesztésénél. A szociális ellátással kap­csolatban is „nagy népi féle­lem” mutatkozott a reform bevezetésekor: mi lesz szo­ciális vívmányainkkal, eddig megszerzett jogainkkal, a gyermekvédelemmel, az óvo­dákkal, a napközi otthonok­kal, az üzemi étkezéssel, a munkásszállásokkal. Kilenc hónap tényei bizonyítják, hogy e tekintetben nem tör­tént kedvezőtlen irányú vál­tozás, legfeljebb az mond­ható, hogy nem követke­zett be olyan további kedvező változás, amire szükség lenne, amit az emberek várnak és örömmel üdvözölnének. A kormánynak az a vélemé­nye, hogy a szociális ellátást tovább kell fejleszteni. Példa­ként megemlítette: több óvo­dai helyre lesz szükség, mert a gyermekgondozási segélyt jelenleg igénybe vevő és nem sok idő múlva újra munká­ba lépő anyák el akarják ott helyezni gyermeküket. Több képviselő beszélt ar­ról, hogy a lakosság örül a reformnak, az emberek szí­vesen dolgoznak sikeréért. Ma már mindenki tudja — a tapasztalatok bizonyítják —, hogy a reform az életszínvo­nalat nem veszélyezteti. A jövőben is minden cseleke­detünkkel azon leszünk, hogy erősítsük a lakosságnak ezt a biztonságát és nyugal­mát, s a reform segítségével is még jobb eredményeket tudjanak elérni. A mezőgazdasággal kapcso­latos észrevételekre vála­szolva a miniszterelnök ki­emelte: a reform előkészítése és megvalósítása során min­dig nagy gondot fordítottak arra, hogy tovább erősödjék rendszerünk alapja, a mun­kás-paraszt szövetség. Ezt si­került is elérni. A továbbiakban az állat­­tenyésztés érdekében hozott intézkedésekről szólt. Ezek kedvezően hatottak. Nagy erőfeszítéseket tettünk a szükséges takarmánymennyi­(Folytatás a 2. oldalon) Dr. Csanádi György beszéde az új vasúti törvén Dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi minisz­ter a kormány nevében ter­jesztette az országgyűlés elé­ a magyar közlekedéspolitika fejlesztési koncepcióját és a vasúti törvényjavaslatot. Korszerűbb vasút- és úthálózat A miniszter több példával illusztrálta azokat az erőfe­szítéseket, amelyeket az or­szág a közlekedés fejlesztése érdekében tett. Jelentősen előrehaladt a vasútrekonst­rukció, a villamosított vona­lak hossza ma már megha­ladja az 560 kilométert és Záhonytól Hegyeshalomig ma már összefüggő villamo­sított hálózaton bonyolódik le a forgalom. 1960 óta több mint 300 új villamos és Diesel-mozdonyt, csaknem 24 000 vasúti teher­kocsit és majdnem 1700 sze­mélykocsit helyeztek üzem­be. Ennek eredménye­ként a vasútnál a vontatás 60 százalékát ma már villa­mos és Diesel-mozdonyok végzik. A legfontosabb vonalakon a korszerű, úgynevezett hézag nélküli felépítmény hossza már megközelíti a 3000 kilo­métert. A hálózat mintegy 30 százaléka nagy teherbírá­sú. A forgalom 70 százaléka már ezeken a korszerű vo­nalakon bonyolódik le. Az országos közúti hálózat korszerűsítésének ütemét is számottevően sikerült gyorsí­tani. Az 1950-ben még hiány­zott bekötő utaknak a fele megépült Majdnem 5000 ki­lométer hosszú pormentes utat építettünk. 1960-ban az aszfalt burkolatú utak aránya még csak 20 százalék volt, ma már 12 000 kilométeres hosszával eléri a 40 százalé­kot. Megkezdtük az ország első autópályáinak, az M 1-es és az M 7-es utaknak az építését is Ily módon az or­szágos úthálózatnak több mint 80 százaléka ma már pormentes, illetve portalaní­tott. 1960 óta a személyautók száma hazánkban ötszörösre növekedett, s ma már eléri a 150 000-et. Ezenkívül fél­millió motorkerékpár közle­kedik az országban. Roha­mosan nőtt az autóbuszok és a teherautók száma is. A rendszeres autóbuszjáratok jelenleg 2600 települést szol­gálnak ki, az autóbuszháló­zat hossza pedig 20 000 kilo­méter fölé emelkedett, tehát kétszer olyan hosszú, mint vasúthálózatunk. A közel­múltban megvalósított egy­séges darabáru fuvarozási rendszer eredményeként 3400 települést kapcsoltunk be a menetrendszerű darabáru szállításba. — Légi járataink útjának hossza 1960 óta megkétsze­reződött, és elérte a 28 000 kilométert, miközben légi kapcsolataink a világ min­den része felé kiépültek. — Mind a teljesítmény, mind a műszaki felkészültség szempontjából jelentősen fej­lődött a belvízi hajózásunk, valamint Duna—tengeri ha­józásunk — mutatott rá a miniszter, majd arról szólt, hogy a műszaki fejlesztés, a korszerű munkaszervezés, valamint a berendezések és eszközök jobb kihasználásá­nak összhatásaként a munka termelékenysége a különböző közlekedési ágazatokban évi 4-8 százalékkal növekedett. Tavaly a közlekedés a nem­zeti jövedelem négy és fél százalékát termelte. Fejlesztjük a közutakat — Ma már megállapíthat­juk — folytatta —, hogy közlekedésünk túljutott a legnehezebb éveken, s je­lenleg általában ki tudja elégíteni a népgazdaság, a lakosság igényeit. A fejlesz­tések ellenére sem kielégítő azonban — főként a sze­mélyszállításnál — a szol­gáltatások minősége, korsze­­rűsége. — A közlekedéspolitikai koncepció a legfontosabb fejlesztési céljainkat igyek­szik egységes egészbe foglal­ni. A koncepció kidolgozá­sánál természetesen figye­lemmel voltunk a népgazda­ság általános fejlesztéséből adódó szállítási feladatok várható alakulására, nemzet­közi kapcsolataink bővítésé­re is.­­ A vasút rekonstrukció­ja keretében folytatjuk a vonalak és a mozgatás kor­szerűsítését. Felszámoljuk a gőzüzemű vontatást, felfris­sítjük és a szükséges mér­tékben bővítjük a jármű­parkot. A vonalak átbocsátó képességének növelése érde­kében mind a pályát, mind a járműparkot alkalmassá tesszük a lényegesen na­gyobb sebességű és terhelésű vonatok közlekedésére. A jár­műparkot automatikus kap­csolókészülékekkel szereljük fel. Széles körben alkalmaz­zuk a modern hírközlő és biztosító berendezéseket, s gépesítjük az építési, javítási munkát. Erőteljesen fejlődik a jövő­ben a gépjárműközlekedés. Célunk az, hogy behozzuk a két világháború közt bekö­vetkezett lemaradásunkat. A közúti közlekedést a kapaci­tás fejlesztésével alkalmassá kell tenni minden olyan szállítási feladatra, amelyet gazdaságosabban, hatéko­nyabban tud lebonyolítani, mint a vasút. Ezért bővítjük a járműállományt és a ki­szolgáló létesítményeket, s gondot fordítunk a füst és zaj csökkentésére. — Szükséges az úthálózat megfelelő fejlesztése, kar­bantartása. Az úthálózat egyes vonalai és szakaszai — főleg a tanácsi úthálózat — már a jelenlegi forgalom mellett is sok jogos kifogás­ra ad okot. A városi közlekedés jövője — A gépjárműforgalom fej­lesztése élénken foglalkoz­tatja a közvéleményt. A modern közúti közlekedés fejlesztésének két alapvető indoka van. Az egyik az, hogy bizonyos szállítási fel­adatok ellátásában a gépkez­esi népgazdasági szinten is előnyösebb, hatékonyabb, mint a vasút. E területeken a lehető leggyorsabban fel kell számolnii az elmaradást. A másik indok, hogy bár sok területen nem olcsó, sőt jó­val drágább a gépkocsin történő szállítás, mint egyéb közlekedési eszközökkel, de közismerten kényelmesebb, rugalmasabb, az egyéni igé­nyeknek jobban megfelel. Ezeken a területeken, első­sorban a magángépkocsik számának növelése érdeké­ben, olyan mértékű és üte­mű fejlesztés szükséges, ami­­lyen mértékben a nagyobb kényelmet megengedhetjük magunknak, figyelemmel az ország, a népgazdaság és a lakosság teherviselő képes­ségére. (Folytatás a 2. oldalon)

Next