Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)

1969-09-11 / 210. szám

«8 S.­sseftfélró«? fff Maradandó művészi élmény A kárpátontúli szovjet táncegyüttes bemutatkozása ELŐSZÖR SZEREPELT MAGYAR SZÍNPADON a Kárpátontúli területi szak­szervezeti táncegyüttes. Szep­tember 9-én este a tiszavas­­vári művelődési házban zsú­folt nézőtér fogadta az 50 ta­gú öntevékeny művészeti együttest, akik már jártak Ukrajna számos városában, bemutatták művészetüket Bulgáriában, Jugoszláviá­ban, Csehszlovákiában és Franciaországban. Mégis — mint az előadás előtt el­mondották —, kicsit lámpa­lázzal léptek a magyar kö­zönség elé, vajon sikerül-e megnyerni műsorukkal ma­gyar barátaikat. Hogy az együttes fellépé­sét megelőzte híre, azt nem­csak a telt ház, hanem az előlegként felcsattanó taps is sejttette. A két szimpatikus konferanszié, ukrán nyelven Boris Derda, aki kiváló éne­kes és magyar nyelven Ba­kos Magda, az egyik kárpá­tontúli magyar iskola tanár­nője, szintén énekes — már az első percekben közvetlen kapcsolatot teremtett a kö­zönséggel. A tehetséges fia­tal Melnyicsenkó Leninről szóló dala nyitotta meg a műsort. Majd az ukrán nép­viseletbe öltözött táncegyüt­tes kárpátaljai táncképei elevenedtek meg a színpa­don. Varázslatos gyorsaság, erő, lendület és igényesen kidol­gozott koreográfia jellemezte a férfikar, a lakodalmas, a tréfás táncjelenetek előadá­sát. Szuszlikov, aki az együt­tesből nőtt ki és ma már hi­vatásos művészként járja a Szovjetuniót és a világot (je­lenleg Japánban turnézik), gazdag koreográfiai munkát hagyott az együttesre. A táncok zömét ő dolgozta ki, megőrizve azok frissességét, hamvasságát, bőven merített a kárpátontúli népi tánc és népzenei hagyományokból. Ugyancsak az együttes mű­vészi játékában maradandót alkotó Bek Jenő koreográ­fiája is megőrizte a népi tán­cok sokszínűségét, gazdag ritmusvilágát. Pergő és dinamikus tánc­képek váltották egymást a színpadon. Családias, falusi hangulatot árasztott a lako­dalmas, a népi humor buzo­gott a férfitáncosok virtuóz, komédiázó táncpardódiájá­­ban. A hegyi emberek derű­jét, határtalan vidámságát sugározta a favágótánc. Ősi motívumok teltek meg élet­tel a tropotyánka, a huculka, a hopák, a szlovák csárdás és a többi táncszám­ban. Az uk­rán és az orosz népi táncok tolmácsolói a hivatásos együttesekre emlékeztető te­hetséggel mutatták be a nép által évszázadok óta megőr­zött és állandóan gazdagított táncokat. Emlékezetes élmény volt a polgárháborút idéző katonatánc. MEGLEPETÉST IS HOZ­TAK A MAGYAR KÖZÖN­SÉGNEK a kárpátontúli tán­cosok, énekesek. A magyar csárdás és a magyar dalok mindig sikert aratnak egy­­egy külföldi együttes előadá­sában. A népművészet ápolá­sában és tolmácsolásában nyújtott kiemelkedő teljesít­ményért kitüntetett fiatal, alig 8 éves együttes műsorá­ban azért is jelentett külön élményt a magyar nép tán­cainak, dalainak színre hozá­sa, mert olyan ország fiai, lányai táncolták, ahol közös érdek a sokféle nemzetiség hagyományainak ápolása. Bakos Magda és Uszkay Ist­­ván dalkettőse hivatásos éne­keseknek is dicséretére vá­lik. A tizenévesekből álló tánckar magyar csárdása is túlmutat az öntevékeny együttesek színvonalán. Kemény munka, fárasztó próbák, alapos felkészülés előzhette meg a magyaror­­szági vendégszereplést. Ung­vári, beregszászi munkások és munkásnők, középiskolás diákok, főiskolások, pedagó­­gusok pihenőnapjain, sza­bad óráiban keltek életre a táncok, dalok. Nem is köny­­nyen, mondta az előadás szünetében Vaszil Sztyepano­­vics Caburcev, a Kárpátontú­li területi szakszervezeti ta­nács osztályvezetője, a kulturális delegáció és mű­vészegyüttes vezetője. Elő­fordul, hogy a végzős diá­kok olykor elköltöznek, má­sok katonai szolgálatra vo­nulnak be, állandóan nevelni kell az utánpótlást. Hogy nem eredménytelenül, arra bizonyíték a magas színvo­nalú műsor, a többségében tizenévesekből álló, összeko­­vácsolódott táncegyüttes. Sok-sok név kívánkozna ide, a szólótáncosok, az éne­kesek, a tánckar és a zenekar teljes névsora. Hisz vala­mennyien hozzájárultak a teljesség élményéhez, a kom­pozíció tökéletességéhez. A közönség nemcsak a kedves vendégnek járó tiszteletből udvariasságból tapsolt hosz­­szasan minden műsorszám után. Melnyicsenkó, Boris Gerda, Kruzsely Károly, Ma­rina László, a zenekarvezető Boniszlavszki Tibor zeneta­nár és a már említettek, az együttes minden tagja, te­hetségének javát nyújtotta a magyarországi bemutatkozás premierjén. Külön méltatást érdemelnének a pompás dísz­letek, a táncosok ruháinak káprázatos forgataga. MARADANDÓ MŰVÉSZI ÉLMÉNNYEL AJÁNDÉ­KOZTA MEG a magyar kö­zönséget a kárpátontúli szak­szervezeti öntevékeny tánc­­együttes, amely négy napig tartózkodik megyénkben, s a továbbiakban Vaján, Szat­­márcsekén és a megyeszékhe­lyen is fellépnek. (P. G.) Miért maradt ki? „Az előkészítő tanfolyamon azért nem jelentem meg, mert délutános voltam és nem engedtek el. A műveze­tőmmel alaposan összevesztem, ő nem járul hozzá az isko­lához. Neki olyan dolgozók kellenek, akik mindig jelen vannak a munkahelyükön. Ez elvette a kedvem az iskolá­tól, mert az nem ér semmit, hogy egyik héten mehetek, a másikon nem, így nem lehet tanulni.” — írja a „Szabolcs” Cipőgyár egyik dolgozója magyarázatként, amiért még a tan­év kezdete előtt az előkészítő tanfolyamról kimaradt. Nyíregyházán, az elmúlt évek adataiból az tükröződik, hogy az általános iskolákban továbbtanuló dolgozók 40 szá­zaléka hagyja abba a tanulást. Ezt a nagyarányú létszám­­csökkenést az egyes osztályok legtöbbször „át tudják vé­szelni”. Az esti technikumi osztályokban azonban az indulás ■jelenti a nagyobb nehézséget. Szeptember 9-én volt a felvételi vizsga az esti tech­nikum cipőipari, faipari és ruhaipari tagozatán. Az iskolák­ba az idén sem jelentkeztek kevesebben, mint az előző években. Tavaly a ruhaipari tagozatot halasztották el lét­szám hiánya miatt egy évre. Az előfelvételizettek várako­zása idén eredményhez vezet. Azonban sem a cipő-, sem a fa­ipari tagozat nem indulhat idén ha csak csoda nem történik. Pedig amikor a dolgozók a technikumba jelentkeztek, már akkor is ott állt az a mondat a jelentkezési lapokon, amely­ben a vállalatok elkötelezték magukat: „Nevezettet felvé­telre javasoljuk és részére az iskola zavartalan látogatását, továbbá a törvényes rendelkezésekben foglaltakat biztosít­juk.” Valamennyi jelentkezési lapot aláírta az igazgató, az szb titkára és a vállalati MSZMP titkára. A felvételi előkészítő megkezdése óta érkezett levelek igazolják, hogy nem a munkások gondolták meg magukat. Az említett cipőgyári dolgozó szakképzett fiatal, egyszerűen csak többet akar tudni. Egy másik levél írója gimnáziumi érettségivel rendelkező gyakornok a Mátészalkai ERDÉRT- nél. Ő szakmai képzést remélt a faipari tagozaton. Húsz­éves. , — Én még órabéres gyakornok vagyok. A vállalat sem az útiköltséget, sem azokat a napokat nem fizeti, amikor be kellene járni. A keresetem így is kevés. Talán jövőre más­képp tesz.­­Miért maradt ki? — ezzel a kérdéssel nemcsak húsz­évesek leveleiben találkoztunk, hiszen az előkészítőn az is­kolapadokban főleg huszonötön aluliak ülnek. Több, mint tíz éve dolgozik folyamatosan ugyanabban a szakmában az a negyven évhez közeledő szakmunkás, akit így beszéltek le a továbbtanulásról. „Le kell mondanom arról, hogy tudásomat továbbfej­lesszem, mivel a Nagykállói Cipész Ktsz vezetősége nem járul hozzá. Két műszakban dolgozom, így nem tudják áthi­dalni a termelésből való kiesést. Ez a kiesés 4 év alatt a ktsz-nek, ha iskolába járnék 32 ezer forintba kerülne, s ezt e hatalmas összeget a ktsz nem tudja fedezni”. Pedig mint a többit, ezt a jelentkezési lapot is aláír­ták a munkahelyen. B. E. S. tuiSH! A nyírbátori csekket BEVITTÜ­K Talpra állt a VÍV, de nem lehet megállni Nyugodtan hadiállapotnak nevezhetjük azt az időszakot, amikor a bank hitelképtelen­nek nyilvánította a Nyírbáto­ri Vastömegcikkipari Vállala­tot. Ez tavaly történt, július­ban, amikor a tulajdonost — a megyei tanácsot — készfi­zető kezesség vállalására kö­telezték. Ez alól néhány nap­­ja oldották fel az illetékes szervek a tanácsot és a vál­lalatot. Szigorú intézkedések nyomán Mi volt a rossz gazdasági eredmények oka? Nőttek a készletek, s egy gyártmány — a fényesőarmatúra — majdnem tönkretette a többit is. Nehéz helyzet volt, még szállodába is csak akkor me­­hettek a vállalat dolgozói, ha készpénzzel fizettek,­­ mert csekket ott sem fogadtak el tőlük. Bár év végére vala­mennyire rendbe hozták a vállalat szénáját, a három vezető nyereségrészesedésé­nek 25 százalékát visszatar­totta a tanács, s három hó­napig a vezetőknek a fize­tése is csökkentett volt. (A részesedést most már kifize­tik). Az új határozat arról ta­núskodik: talpra állt a VÍV, kilábalt a nehézségek nagyjá­ból. Hogyan csinálták? Először is csökkenteni kel­lett a rengeteg készletet. A vállalat anyagkészletezéssel foglalkozó dolgozóinak rend­szeresen jelenteniük kellett, hogyan áll a helyzet. A meg­lévő készletek nagy részét feldolgozták, a többit — az elfekvőt — értékesítették. Ki kellett válogatni a feleslege­set, de úgy, hogy ne okozzon ez a termelésben gondokat. A korábbi rendeléseket le­mondták, az újaknál figye­lembe vették a raktáron lévő anyagokat. A készletek azóta az optimális szintre csökken­tek, de ez tízmillióval keve­sebb, mint a tavalyi! A hely­zet tartása azonban most is kiemelt feladat, mert nem akarnak még egyszer ugyan­olyan hibát elkövetni. Menet közben leállították több veszteséges, vagy nem eléggé gazdaságos termék gyártását. Az idén például egyetlen csikótűzhelyet nem készítettek már, s az elhibá­zott fényesőarmatúra gyár­tását is abbahagyták. (Peres­kedni még most is járnak miatta.) Hasonló sorsra jut több fémtömegcikk-termék is. Meg akarják szüntetni a gyártást, mert ezek sem elég gazdaságosak. Közben a termelésben gé­pesítéssel növelték a munka termelékenységét. Az egy le­dolgozott órára jutó anyag­mentes termelési érték a ta­valyi egész éves átlaghoz vi­szonyítva most az első fél év­ben 14 forinttal nőtt, ami szép teljesítmény. A forgácsolóüzemben olyan tartozékokat szereltek fel, amelyek gyorsabbá teszik a megmunkálást, s a marógé­peknél is növelték a terme­lékenységet. A szériák össze­vonásával csökkentették az átállási időket. A vasszerke­zeti üzemben daru beállítá­sával megoldották a nagy da­rabok mozgatását és csök­kentették a segédmunkások számát. (Ma a munkásoknak több mint fele szakmunkás, de a szakképzetlenek között is sok a betanított.) A fejlesztési alapot lénye­gében gépesítésre költötték el, s ez a kétmillió sok min­dent megoldott. Csökkentették az impro­duktív létszámot, de ezt sem az iroda, sem a tmk nem érezte meg. Sőt, azóta az elő­készítés jobbá vált. Rugalma­sabb a kapcsolata a termelés­sel. Megoldásra várnak Most már nyugodtan tervez­hetnek: a DIGÉP-től mező­­gazdasági szivattyúk komp­lett futóművének gyártását vállalták,­­ nem kevesebb, mint nyolcmilliós értékben. Szeretnék, ha a csepeli koo­perációban az idei 27 mil­liós alkatrészgyártás mellett kisebb komplettírozást is vé­gezhetnének. Erre van lehe­tőség. Végképp pontot kelle­ne tenni — s ez csakis a VIV-en múlik — a Csepel Autógyárral folytatott tár­gyalásokra, amelyek a kézi­fékek gyártásáról történtek. Az autógyár szívesen adná a gyártmányt, kérdéses, meg tudják-e oldani az átvételét Nyírbátorban ? Elkészült egy 1700 négyzet­­méteres üzemcsarnok és a szociális létesítmények ter­ve, igaz, átdolgozásra szorul. De ezt — hosszú lejáratú hi­­tel igénybe vételével és meg­felelő támogatással — szeret­nék felépíteni. Ha sikerülne, a Csepel Autógyár megfelelő profillal telepítené be, ami munkát jelentene a bátoriak­­nak. ) Tavaly az első fél év vé­gén kétmilliós a veszteség, most valamivel több — 2 342 ezer — a nyereség. Pedig az első fél évben ötmillióval el­maradtak a termelési terv teljesítésével. Ez a helyzet azonban már alap arra, hogy távolabb nézzenek, s a fejlő­dés érdekében a kisebb hibák kijavítása is napirendre ke­rüljön. Függni a partnertől ? Feltétlenül szükséges, hogy megalapozottabbá váljanak a termelési tervek, s emellett a termelést ütemessé tegyék, ne kerüljön sor negyed- vagy fél év végi hajrákra. Ehhez az is fontos, hogy a vezetés ne csak időnként legyen határo­zott, az évek óta húzódó sze­mélyi nehézségeket pedig meg­ kell oldani. A vállalatnál el kell dön­teni, mi legyen a távlati cél, milyen keretek között tudnak a leggyorsabban fejlődni. Né­hány év alatt szeretnék 120 millióra felfuttatni a terme­lés volumenét, ami előnyös lehet, ha megfelelő gyárt­mányt találnak. A jelenlegi kooperációk ugyanis jók ki­egészítőnek, de nem fő ter­méknek. Ha csupán erre ala­poznak, az veszélyes, hiszen függenek partnereiktől. E függő viszony pedig kárt is okozhat, különösen akkor, ha — mint épp példa is van rá, — valamelyik partner tartó­san fizetésképtelen. A vállalat fejlődése és biz­tonsága érdekében meg kell tehát keresni a saját termé­ket, akár licencvásárlás út­ján is. Erre pedig — tekintve a hosszabb felkészülést — sürget az idő. Kon István Tabi László: Daliás idők (1945—1946) (történelmi visszapillantás a karcolatokban) II. L­incs lakása ? Igényeljen! I. FEJEZET A Kősó utca 4-ben laktam húsz éve. Ez a ház az ostrom alatt kissé megsérült. Tegnap egy lovas kocsi vágtatott el a ház előtt, mire az egész ház összedőlt. Rögtön láttam, hogy lakást kell keresnem. A romok alól kihalásztam a kalapomat, a fejemre tettem és elsiettem az elöljáróságra A portás a XXIX./F. ügyosz­tályra utasított. Itt megtud­tam, hogy a dolog roppant egyszerű. Kérvényt kell ír­nom 4 példányban, meg kell neveznem, hogy melyik üres, vagy elhagyott lakást igény­lem és kész. Máris beköltöz­hetek. Fütyörészve távoztam. Ez igen! II. FEJEZET Bevittem a kérvényeket. Remekül sikerültek, Thomas Mann sem írhatott különbe­ket. Kiderült, hogy az a La­pát utcai lakás, amelyet kér­tem, nem utalható ki, mert sohasem laktak benne, s így nincs akitől elvegyék. Egyéb­ként a kérvények rosszak, mert kevés bennük az új be­kezdés. Ezenfelül pedig alá kell íratnom őket a házbizal­mival, a tömbparancsnokkal, vagy egy olyan személlyel, illetve testülettel, amely, vagy aki helyhatósági és együttes láttamozást — de ez nem tartozik ide. Mindezeken kívül bizonyí­tanom kell, hogy a Kősó ut­cai ház összedőlt. Csatolnom kell a kérvényekhez egy-egy darab háztörmeléket, GKM- kapoccsal odaerősítve, két ta­nú igazolásával, hogy való­ban a Kősó utca 4-ből valók, mert sokszor megesik, hogy hamisítják a törmeléket. Ha beviszem az így felszerelt kérvényeket és megnevezek egy másik lakást, azonnal be­­költözhetem, mert egyébként jogosult vagyok. III. FEJEZET Találtam egy elhagyott nyilaslakást a Ménkű utca 6-ban. Újból megírtam a kér­vényeket, s most már telje­sen felszerelve egy kis kézi­kocsin elhúztam az elöljáró­ságra. Úgy látszott, hogy minden rendben van. — Kié volt ez a lakás? — kérdezte a lakáshivatali ügy­­segéd-tiszthelyettes. — Malcsák Benő pártszol­gálatosé, aki megszökött Pestről. — És honnan tudja, hogy nyilas volt? — Ott a házban is lelőtt három zsidót. — Ez semmit sem bizonyít. Néró 2000 zsidót öletett le, és mégsem volt nyilas. __ — De ez a Malcsák zöld ingben járt és biztos tudo­másom van róla, hogy nem volt római császár. — És hátha csak viccből lőtte le őket? Bizonyítani kell, hogy nyilas volt. Én is zöld ingben járkáltam, mégis itt vagyok. IV. FEJEZETT A kérvényekhez GEM-ka­­poccsal csatoltam három la­kót a házból, akik eskü alatt vallották, hogy Malcsák nyi­las volt, így már rendben volt. — A lakás üres? — Tele van Malcsák búto­raival. — Hát akkor? Mit akar tenni? Ki akarja dobni a szegény bútorokat, akik nem tehetnek semmiről? — Nem kérem. Az én bú­toraimra ráomlott a ház. Igénylem a bútorokat is. Vi­gyázni fogok rájuk. Apjuk helyett anyjuk leszek. — Akkor ez a kérvény nem jó. — Miért? — Mert akkor az árvaszék­hez kell címezni. XIII-as ügy­osztály, alagsor 280. Ott be­nyújtja és kész. Mert egyéb­ként jogosult És kidobott V. FEJEZET Benyújtottam. Onnan át­küldték az iktatóba, onnan a számvevőségi ellenőrzésbe, onnan visszaküldték nekem azzal, hogy a kérvény rossz, mert azt, hogy elöljáróság, nagy E-vel kell írni. Egyéb­ként azonban jogosult va­gyok. , VI. FEJEZET Szerencsémre a Kőse utcai ház udvarán egy fedett il­lemhely épségben maradt Ide beköltöztem és elhatá­roztam, hogy szakítok az Elöljárósággal. Kicsi, de az enyém — gondoltam. Egé­szen otthonosan éreztem ma­gam. Ma reggel ki kellett köl­töznöm. Malcsák Benő ugyanis meg­érkezett Grácból és szükség­­lakásomat kiigényelte a húga részére. Ugyancsak kiigényelte bú­toraimat a romok alól Az Elöljáróság azonban úgy döntött, hogy nekem kell kiásnom azokat mert az enyémek voltak. (Folytatjuk)

Next