Kelet-Magyarország, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-15 / 164. szám
1. oldal Külpolitikai széljegyzet: Dagad a „tigrisketrec11- botrány Amióta a kivert francia gyarmatosított nyomában az amerikaiak megjelentek a vietnami színtéren, szinte folyamatosan létezik egy-egy szó, amely önmagában is felidézi ,a jelenlétükből következő brutalitásokat. Az első ilyen szóra talán már kevesen emlékeznek, annyi szomorú utódja volt már ennek a fogalomnak: Phu Lai. Ebben a dél-vietnami koncentrációs táborban nem sokkal a genfi egyezmények megkötése után — lábbal tiporva annak szellemét és betűjét — a saigoni rezsim politikai foglyok ezreit mérgezte meg, jéghideg tudatossággal, Washington tudtával és beleegyezésével. Az első után csak az utolsó előtti ilyen szóra emlékeztetünk, arra, amely túlságosan a közelmúltban került forgalomba ahhoz, hogy bárki is elfelejthesse: My Lai. Mint ismeretes, ebben a községben ártatlan gyermekekkel, aszszonyokkal és öregekkel végzett egy benyomuló amerikai egység. Hogy miért? Mert olyan parancsot kapott, hogy lőjön mindenre, „ami mozog”. De My Lai esetében is kitűnt, hogy létezik a másik Amerika, a becsületeseké is. Akkor is amerikaiak segítettek leleplezni — amerikaiak bűnét. Csaknem pontosan ez történt a legutóbbi ilyen szó esetében is. Ez a szó így hangzik: „tigrisketrec”. William R. Anderson, Tennessee állam képviselője, Nixon vietnami „ténymegállapítási bizottságának” tagja fedte fel ezt a szörnyűséget, amelyben az amerikaiak szerepe ugyan nem olyan közvetlen, mint My Lai-ban, de mégis kétségbevonhatatlan. A hírügynökségek legutóbbi jelentései szerint Anderson felszólította Nixont: cselekedjék azonnal, mert ellenkező esetben a „tigrisketrec” színhelyét, Con Son szigetet „Auschwitzcal, Dachauval, vagy Buchenwalddal hasonlítja össze a világ.” Nos, bármit tesz, vagy nem tesz Nixon, ez az összehasonlítás már megtörtént. A világsajtó számos más tekintélyes orgánuma után kedden a moszkvai Pravda leplezte le a börtönszigeten uralkodó iszonyatos állapotokat. Ami új volt a többi lap tényanyagához képest, az éppen az amerikaiak szerepe. Con Son szigetén — Washington állításaival ellentétben — vannak amerikai katonák, szám szerint 47-en. Parancsnokukat Berkleynek hívják — írja a lap és e közlés után az eddiginél is nehezebb elhinni a Pentagonnak azt, hogy nem tudott semmiről. A leszerelési konferencia plenáris ülése Genfben Genfben kedden megtartották a leszerelési konferencia 478. plenáris ülését. Roscsin, az értekezlet szovjet társelnöke, felszólalásában megállapította, hogy a részvevő országok többsége "a kémiai és biológiai fegyverek előállításának és tárolásának egyidejű betiltása mellett száll síkra. Az a tény — tette hozzá —, hogy egyes NATO-országok a kémiai fegyvereket a tilalom hatálya alól ki akarják vonni, oda vezet, hogy a legveszedelmesebb tömegpusztító fegyverek egyikének a használata továbbra is nyílt kérdés marad. Nincs alapja annak az amerikai érvelésnek, hogy a kémiai fegyverek tilalma — ellentétben a biológiai fegyverekkel — nemzetközi ellenőrzésre szorul. A helyszíni ellenőrzés — mondotta Roscsin — nem lehetséges Pánpoly ország, amely gyanakszik, hogy másik ország megszegi a tilalmat, az ENSZ Biztonsági Tanácsához folyamodhat Roscsin megállapításait támogatta a keddi ülésen Hiroto Tanaka nagykövet, a japán delegáció vezetője és Angon Vratusa helyettes jugoszláv külügyminiszter. A svéd és a holland delegátus a leszerelési értekezlet napirendjének kibővítését javasolta, olyan „keretprogramot” indítványoztak, amely magába foglalná az általános és teljes leszereléssel összefüggő összes kérdés megvitatását. Megalakult az új finn kormány Helsinki, (MTI) Kedden sajtóértekezletet tartott Akti Karjalainen, az új finn kormány elnöke. Karjalainen, aki egyébként az ország 53. miniszterelnöke, közölte, hogy a kormányban öt párt: szociáldemokrata párt, a centrum párt, a Svéd Néppárt, a liberális néppárt és a Finn Kommunista Párt vesz részt. A koalíciós kormány névsorát szerdán teszik közzé. Az új finn kabinet Teuvo Aura ideiglenes kormányát váltja fel hivatalában. Kelet-MAGY at? rnwifil 1970. július 15. Máté György: Fejezetek Indokína múltjából 2. Hármas keresztelő és búcsú Vietnam legszebb tengeröble, a Leszálló Sárkány Vize, amelynek partjára az ábrándozó kedvű francia gyarmatosítók oly mívesen építették villáikat, ugyancsak kivette részét a háborúból. A tengerből kiemelkedő egyik távoli sziklazátonyon a ritkán odatévedő utas kis temetőt talál. Nagy, fehér kőkereszt körül sok apró fehér síremlék, rajtuk a rettenetes felirat: „Meghaltak Franciaországért”. Ugyan, szegény kis francia fiatalemberek, mit is tehettek hazájukért ezeken, a Párizstól legalább tízezer kilométerre emelkedő tengeri kőszörnyeken. Dalolva málltak annak idején hajóra, valahol Marseille-ben, gyors visszatérést ígérve a parton maradt hozzátartozóknak. És ennyi maradt belőlük. Kis kereszt egy elhagyott zátonyon... A mai francia hivatalos történetírás nagy elismeréssel emlékezik meg azokról a kereskedőkről és hittérítőkről, akik megnyitották egykor a francia gyarmatosítók útját Dél-Kínában, Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban. Marco Polo velencei utazó 1280-ban, Odoric de Pordemone franciskánus szemetes 1320-ban járt már ezen a földön. Évszázadokkal az úttörők után Franciaország mellett már a terjeszkedési vágyában minden áldozatra hajlandó Portugália, Anglia és Hollandia is érdeklődött az értékes vietnami és kambodzsai kikötők iránt. Az ottani népek azonban hol egymástól függetlenül, hol össefogva megakadályozták a végérvényes hódításokat. Franciaország végül is az Ő-egy- .-. mással küzdő trónkövetelők- nek adott anyagi .Jk katonai segítség útján, a XIX. század hajnalán, jelentős befolyásra tett szert mindhárom országban. Adran püspöke, a hajós diplomata Pigneau, az őrnagy orvos Desperles, eb építész Lebrun a francia forradalom időszakában belső tanácsadója lett a vietnami Nguyen-dinasztiának. A Nguyenek előbb bérbe adták kikötőiket a franciáknak, elfogadták csapataikat, majd 1862 és ,1885 között elismerték Franciaország katonai és politikai hatalmát is Vietnamban. A hadsereg megjelenésével egyidejűleg a katolikus egyház a lelkeket, az indokínai bank a zsebeket, a diplomácia a fejeket dolgozta meg a hátországban. Mire a hazájuk függetlenségét szerető vietnamiak kijózanodtak, már késő volt: „francia védnökség” alá kerültek. A francia hódítók 1863 és 1907 között, ugyancsak ravaszkodás és erőszak segítségével megkaparintották Kambodzsát és 1884 és 1893 között Laoszt is. Még be sem fejezték a leigázást, 1887-ben egyetlen gyarmattá egyesítették és „Indokínainak nevezték el a három országot. Az utóbbi hetekben gyakran, jobb kifejezés híján felújított „Indokína” — megjelölés is ezekből az időkből származik. A francia hódítók találták ki. Az „indokínai” gyűjtőfogalom hirdetői szerint az ott élő törzseknek nem is volt joguk önálló nemzeti létre, így tette rá kezét az országra a mohó imperialista Franciaország és alakította át azon nyomban egyes részeit a maga támadó céljaira. A „kultúra horacuói” sok, fel- Béfc'sültfététlS'h értékű műkincset pusztítottak el a hódító c Hgööfiek során. Közel egy évszázadon át hordták el Indokína termékeit, bordélyba cipelték gyönyörű asszonyait. Amit építettek, maguknak építették. Az európai negyedekben vietnami csak cselédként vagy ágyasként lakhatott. A francia „kultúrmisszió” egyik hírhedt és jellemző esete: André Malraux, a világhírű író és miniszter századunk húzas éveiben szerződést kötött európai műkereskedőkkel, hogy Kambodzsa őserdejéből nagy értékű kincseket hoz át Európába, persze csillagászati összegek ellenében. Meg is szervezte a nagy expedíciót. Minden különös nehézség nélkül eljutott Angkor Tom templomvárosába. Ott összeszedte a X. századból származó legszebb khmer szobrokat, kocsira rakta azokat és elindult a zsákmánnyal a kikötő felé. A khmer lakosság azonban nem tisztelte sem Malraux mester hívét, sem nemzeti hovatartozását. Fülön fogta az európai „kultúrmisszió” e letéteményesét. Malraux minden tiltakozása ellenére viszszavette tőle Kambodzsa nemzeti kincseit és visszahelyezte azokat eredeti helyükre, az őserdőbe. Laoszban is furcsa módon „civilizált” Franciaország. Az ötvenes években az országban egyetlen orvos működött, az is a királyi család beteg tagjait gyógyította. Kórház persze egy sem volt. A gyarmatosítók szerették a varázslókat, akik tudatlanságba tartották és babonákkal rémítették a népet. Ez is biztosította laoszi uralmukat és egyben a felsőbbrendű faj tudatát erősítette meg bennük. A, trapílta- gyarmatosítás 90 évét, szakadatlan,, lánadások kísérték Vietnam, Kambodzsa és Laosz területén egyaránt. De a francia imperialisták jelentős erőket tartottak indokínai garnizonjaikban, amelyek mindig úrrá tudtak lenni a helyi lázadásokon. A gyarmatosítás azonban megteremtette rövid idő alatt saját sírásóját is. A nagy szállítási költségek miatt Franciaország Vietnamban és Kambodzsában is kénytelen volt bizonyos iparosítást folytatni. Emnel megszületett a vietnami és kambodzsai munkásosztály. A munkások egy része Franciaországba ment dolgozni, hogy ott elsajátítsa a korszerű nagyipar munkamódszereit és több keresetre tegyen szert. Ezeknek a munkásoknak egy csoportja kapcsolatba lépett a francia kommunistákkal és a Kínai Kommunista Pártban fejlődött, forradalmi szellemű munkásokkal együtt 1930-ban, Ho Si Minh vezetésével megalakította az Indokínai Kommunista Pártot. Ez a párt, megalakulása óta hirdette, hogy e térség népei csak úgy lehetnek igazán szabadok, ha összefognak egymással a francia gyarmatosítók ellen, nerzeti függetlenségükért, a demokratikus szabadságjogokért, a szocialista irányú fejlődésért folyó harcokban Franciaország a második világháború elején súlyos vereséget szenvedett a fasiszta német—japán szövetségesektől. Szerepét az indokínai gyarmaton Japán vette át, amely kegyetlenül elnyomta a három nép nemzeti szabadságtörekvéseit. A fasiszta erők vereségével a japán hadsereg is szétesett. Ennek nyomán Vietnam 1945. szeptember 2-án, Laosz október 12-én kivívta függetlenségét. Az új erőre kapott francia imperializmus azonban új háborút robbantott ki Indokínában. A franciabarát Bao Daj császár trónra juttatásával az indokínai népek egymás ellen uszításával vissza akarta állítani hatalmát. Ez a „piszkos” rablóháború újra összekovácsolta e térség népeit. Alz Indokínai Kommunista Párt kezdeményezésére 1951 márciusában Vietnam a Patet Lao (Laosz) és Kambodzsa nemzeti erői megalakították az Indokínai Népek Egységes Nemzeti Frontját. Ez a szövetség oly erős volt, hogy az Amerika és Anglia által segített Franciaország sem bírt vele. A francia hadsereg Dien Bien Phunál elszenvedett veresége után Franciaország tárgyalóasztalhoz kényszerült. 1954- ben összeült a sokat idézett genfi értekezlet. Ezzel ért véget a francia uralom „Indokínában”. Következik: 3. Még egy „civilizátor” Amerika. Az egykori Indokínában még most is az ősi települési formában élnek (Laos?.). (Szerző felv.) Ősz Ferenc. Egyenesen a Levendulába ment. — Kézcsókom, Lillácska Jaj, ha magát látom, szinte szeretném, hogy én legyek a szatír. Isten úgyse megvárnám este . .— Így is megvárhat, Gergely bácsi — kuncogott Lillácska, ki pillanatnyilag éjfekete hajat viselt. A presszógép előtt egy fiatalember állt. Jóképű, izmos fiú volt. Lillácskával beszélgetett. — Félek, hogy ilyen stram fiúval nem vehetem fel a versenyt — mondta az öreg. — Ah, ez egy másé. Itt áll és néz, mint a kuka. Savóvan ennek az ereiben — Ejnye, fiatalember. Ha rám ilyen koromban egy hölgy ezt mondta volna, ott helyben bizonyítok. — Hallja, Karpsika? — provokált a lány, akinek csodálatos módon még mindig fekete volt a haja. . Csak ne nagyon tessék biztatni, mert egyszer nagyon rá tetszik fázni — mondta csendesen a fiú. — Maga egyetemista? — kérdezte Gergely bácsi. — Csak ott dolgozom — felelt a fiú. — Szép szál legény vág eögém, isten éltessen — veregette hátba az öreg. — Esti nem veszel részt a szatírakcióban? — Nem hívtak... — Hát én hívlak . Este gyere el a városi tanács kultúrtermébe. Ha valaki megkérdezi, mit akarsz, mondd, hogy én hívtalak. Ott leszek az elnökségben. Ma beszél (14.) jük meg a haditervet... Köztünk a helyed!és ünnepélyesen kénét fogott vele. — Köszönöm szépen — mondta a fiú és elment. — Látja, Gergely bácsi, ilyen ez az élet. Naponta száz férfi tesz itt nekem tisztességtelen és kevésbé tiszteségtelen ajánlatot. Ennek a srácnak csak egyszer kellene mondania. Ez meg nem mondja — panaszkodott Lilácska, még mindig feketén. — Na majd én beszélek a fejével — ígérte Gergely bácsi. Aztán leült Zöldi asztalához és hivatalosan nyilatkozott neki a nagy kibontakozó társadalmi akcióról. Zöldi ceruzája sebesen szaladt a papíron. — Nagy anyag lesz Gergely bácsi. Feldoblak benne... — Ugyan már, nem azért mondtam — pirult az öreg. Egész délután izgatott volt a város. Mindenki az esti haditanácsról beszélt. Egyetlen szabad telefonvonalat nem lehetett kapni. Ki-ki összeköttetést keresett, hogy bejuthasson az akcióba, résztvevőnek. Senki sem szeretett volna kimaradni a dologból, mely most már visszavonhatatlanul és kitörölhetetlenül beíródott a város történelmébe. Kovácsot délutánra elengedte Farkas, hadd szellőztesse ki a fejét. A Levendula előtt találkozott Ildikóval. Beszélgetni kezdtek. Majd Kovács azt ajánlotta, hogy menjenek sétálni az egyetem felé, hátha találkoznak a szatírral. — Jó lesz az, ha maggyai látnak? — kérdezte a lány. — Igaza van... De sajnálom... — Én is.. — mondta halkan Ildikó. Azért kitalálták, hogy a konspiráció kedvéért olyan helyen kell sétálni, ahol nem látják őket sokan. Ez a hely pedig az erdő. — Hogy elrohant az idő — mondta a lány néhány óra múlva a hadnagynak. — Magával nagyon jól lehet beszélgetni. Mintha nem is lenne rendőr... — Miért? A rendőrök milyenek? — Szigorúak, hivatalosak és hidegek. — Szolgálatban... — Hát maga most nem volt szolgálatban? Nem azért sétált velem, hogy kihallgasson? — Nem . — Hanem? Mint férfi a nővel? — Képzelje. — Akkor is furcsa ember maga. Én még nem sétáltam négy órát egy férfivel kettesben, hogy ne akart volna megcsókolni... — Kár, hogy kiértünk az erdőből... — mondta Kovács, kissé mulyán, de a lány számára nagyon megnyerően... A Levendula presszó vezetője kétségbeesetten kér segítséget a Halászkerttől: — Küldjenek egy pincért. Nem győznük a forgalmat. Szilveszterkor nem volt ilyen házunk... A presszó zsúfolásig megtelt. A téma a szatír. Ide ültek be azok is, akik sikertelenül kísérleteztek, hogy bejussanak a tanácson megrendezett értekezletre. Itt ültek a kiváncsiak. Természetesen itt volt Ambrus úr, a hivatásos reakciós, Zöldi, a tudósító, aki rendkívül szégyellte magát, hogy itt van és nem tudott bejutni a megbeszélésre. De Kovács kifejezetten megtiltotta. — Tudod, öregem — szólt át az asztalához Ambrus — a mi időnkben ilyenkor az újságíró megtámadta a rendőrséget. Az ellenzéki lapon ilyen főcímek voltak: Mit csínél a rendőrség? Alszik aapitány? (Folytatjuk)